Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyve, 1992

Krizsákné Farkas Piroska: Múzeumalapítás Diósdon

Telefontos: Alapkőletétel (14. sz. melléklet) „ALAPKŐLETÉTEL” Nagyszámú, rádió- technikában jártas szak­ember és érdeklődő előtt 1992. november 10-én az Antenna Hungária Ma­gyar Műsorszóró és Rá­dióhírközlési Rt. vezér­igazgató-helyettese, G. Tóth Károly a rádiómű­sor-szórás 70. évforduló­jára kiépítendő múzeum helyén a Diósdi Rádióál­lomás épületében idősza­kos kiállítást nyitott meg. A kiállítás bemutatja a rádióműsor-szórás hét évtizedének, fejlődésének szakaszait, technikai esz­közeit, tárgyait. G. Tóth Károly a kiállítást „szim­bolikus alapkőletételnek” nevezte. Hiszen a leendő múzeumnak megvan a he­lye, a neve, és már jelentős gyűjteménnyel is rendelke­zik. Mi hiányzik még? Amint mondotta, ezer nap. A műsorszórás ugyanis az elsők között a világon 1925-ben indult be hazánk­ban. A rádió ősét pedig, a telefonhírmondót, de ezt már Kovács Gergelyné, a Postai és Távközlési Múzeu­mi Alapítvány igazgatója mondotta, Puskás Tivadar találta föl és valósította meg 1893-ban Budapesten. Vala­mikor tehát a rádiózásban az élenjárók között voltunk. G. Tóth Károly - megnyi­tójában - köszönetét mon­dott a kiállítás szervezőinek, közreműködőinek. Közülük is kiemelte Kovács Gergely- nének, Farkas Piroskának, a múzeumi alapítvány veze­tőinek, Pataki Klára ny. főmunkatársnak, Szilá­gyi József üzemvezető­nek a munkáját. Kedves színfoltja volt az ünnepségnek, amikor Kovács Gergelyné a helyi diósdi polgármesternek, Hermán Jánosnak stíl­szerűen egy diófacseme­tét adott át azzal, hogy az emlékeztessen fejlődése során a település életében nem kis jelentőséggel bí­ró napra. A Rádió- és Televízió­múzeum alapkövét, ha szimbolikusan is, de le­tették. A hivatalos évfor­dulóig, 1995-ig el kell ér­ni azt, hogy a magyar rá­diózás újra ismert és elis­mert legyen. JUHAR! ISTVÁN Rádiós múzeum a Rádióállomáson Pest Megyei Hírlap: Rádiós múzeum a Rádióállomáson (15. sz. melléklet) Diósdon, a Rádióállomás egykori vezérlőtermében megnyílt a Rádió és Televízió Múzeum. A magyar rá­diózás megindulásának közelgő 70. évfordulójára ösz- szegyűjtött anyag kerül a látogató szeme elé. A tárlat segítségével nyomon követhetjük a stúdiók kialakulá­sának történetét, a zseniális feltaláló, Puskás Tivadar telefonhírmondóján keresztül megismerkedhetnek a rádió 1925-ös születésével, az első kísérleti adás erek­lyéivel. Látható az első műsort sugárzó Huth adó és itt van a magyar rádiózás szimbólumának, a lakihegyi 120 kW-os adónak a makettje is. Számtalan technikai ritkaság, rádió és televízió is megtalálható a tárlókban, a II. világháború előtt gyár­tott Telefunken és Standard készülékek mellett az 50-es évek néprádiója, ami még, ha bekapcsolnánk, működne. Ki ne emlékezne szívesen az elsőgeneráci­ós magyar tévékre, a Tavaszra vagy a Kékesre, ame­lyek itt köszönnek vissza ránk. 80

Next

/
Oldalképek
Tartalom