Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány, Postamúzeumi évkönyv, 1990
Tanulmányok - dr. Mészáros Vince: Csonka János, a magyar postaautó megteremtője
a tanműhely feladata, amit Csonka kiválóan oldott meg, s csakhamar elnyerte a műegyetem vezetőinek bizalmát, elismerését. Az oktatatás menete az volt, hogy a hallgatók kis csoportokban egy-egy szakmunkás vezetésével, Csonka irányítása mellett különböző munkafolyamatokat végeztek. Hogy milyen volumenű volt ez a munka, annak illusztrálására álljon itt a pontosan vezetett műhelykönyv 1899/1900. tanév végi bejegyzése, mely szerint a tanév második felében a műhelygyakorlatokon 291 gépészmérnök hallgató vett részt, 22 csoportban, fejenként 22 óra időtartammal-^ Csonka János csaknem ötven évig vezette a műegyetem tanműhelyét. A hazai ipar kibontakozásától a gépgyártás forradalmi átalakulásának kezdetétől az első világháborút követő pangásig. Fél évszázad fiatal mérnöknemzedéke tőle tanulta meg, hogy a műhelyben végzett munkának, a munkaszervezésnek és a precizitásnak döntő jelentősége van a sikerben. Ezek a nemzedékek tőle tanulták meg a gyakorlati technológiai alapismereteket, a munkagépek használatának és teljesítményének lehetőségeit, a műszaki térlátást, a mérnöki tervező munkában a kiviteli technológia számításba vételének fontosságát, és a jó szakmunka megbecsülését. A Magyar Posta első mérnöknemzedéke is Csonka tanműhelyében szerezte gyakorlati ismereteit, és később, a postai feladatok megoldásában ugyancsak igénybe vette, különösen a járművek gépesítésében páratlan tanácsait. A tanműhely szakszemélyzetének fenntartásához a műegyetemmel kötött szerződés értelmében Csonkának kellett előteremtenie az anyagi fedezetet. Ez leleményességet kívánt. A különös precizitást kívánó munkák vállalásában találta meg azt a területet, amely tartós anyagi bázist biztosított műhelyének. Emellett ambíciói arra ösztönözték, hogy letérve a hagyományos útról, teljesen új, hazánkban még meg nem honosodott ipari területeken teremtsen magának lehetőségeket. A történelmi Magyarországon az 1884 évi iparstatisztika adati szerint csak 3414 iparvállalatnak volt erőgépe. Ezek 92 %-a gőzgép. Az ország teljes gőzgépállománya 64 ezer lóerő bruttó teljesítményt nyújtott. Ezt a Franciaországban hasznosított több mint félmillió, s Németországban több mint egymillió lóerő teljesítménnyel szembeállítva érzékletes képet kapunk akkori iparunk teljesítményének lehetőségéről, volumenéről is. A gőzgépeken felül 8% hidraulikus és hőlégmotor működött. Gázmotorról, benzin illetve petróleummotorról nem szól a statisztika. Ha ezt a képet összevetjük a Csonka által jól ismert francia helyzetképpel - hiszen az 1878. évi párizsi világkiállításon 32 cég 75 különböző típusú gázmotort állított ki - megértjük, hogy miért a hazai körülmények között használható újtípusú belsőégésű motorok tervezésében és készítésében találta meg azt az új munkaterületet, amely a magyar iparfejlődéshez nem csak nélkülözhetetlen, hanem annak szinte előfeltétele volt. Nem feladatunk ennek az emlékezésnek során Csonka János alkotó és feltaláló tevékenységének szakszerű részletezésébe, leírásába bocsátkozni. Csupán vázolni kívánjuk az utat, amelyet bejárt. Az általa készített első gázmotorral szerzett üzemi tapasztalatok rávezették arra, hogy a világítógáz szolgáltatás egyenetlen volta időnkénti kiesése következtében annak folyamatos üzemére nem lehet biztosan számítani. Arra a gondolatra jutott, hogy kettős üzemanyagú, világítógázzal és petróleummal (benzinnel) egyaránt működtethető motorral biztosíthatná az üzemmenet zavartalanságát. Egy ilyen motor elkészítését tűzte ki célul. 82
