Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány, Postamúzeumi évkönyv, 1990
Tanulmányok - Krizsákné Farkas Piroska: A magyarországi távbeszélő-hálózat kiépítése és fejlődése a századfordulón
át és ott 1919. július 15-ig üzemelt, amikor áttelepítették az újonan megépült József központba. A központ első felét 1917-ben, a másik felét 1919. július 15-én adták át a forgalomnak. ALKÖZPONTOK A főközpontok létrehozása után hamarosan felmerült az alközpontok kiépítésének igénye. Az első 1882-ben már működött a Pénzügyminisztériumban. Az elsők a Jones-féle 3, 12, 18 és 50 vonalas egyvezetékes rendszerű váltók voltak. Az 1890-es években már a 3, 5 és 10 vonalas kétvezetékes váltókat, vagy az LB 10, az LB 25 és az LB 100 típusú központokat alkalmazták. A Teréz központ megnyitása után egymásután készültek a CB rendszerű alközpontok. Az alközpontokat az Egyesült Izzólámpa és Villamossági RT. gyártotta. Ismertebb típusai: CB 1/1, CB II/5, CB IV/10, CB V/25, CB V/25, CB X/50-100, CB XX/50-100 a CB XX/200-as kétmunkahelyes központ. A római számok a fő-, az arab számok a mellékvonalak számát jelentik. A kiskapacitású alközpontok esőlemezes kijelzésüek voltak, a CB V/25-ös és az ennél nagyobb vonalszámú alközpontokat izzólámpás kijelzővel látták el. A központok két részből álltak: a kapcsolószekrényből és a jelfogószekrényből. TÁVBESZÉLŐHÁLÓZA TOK Helyi hálózat Valamely község vagy város határain belül az előfizetői állomásokat a távbeszélőközpontokkal összekötő kábeleket és légvezetékeket, valamint ezek támszerkezeteinek (oszlop, tartósavak) és egyéb szerelvényeinek összességét helyi hálózatnak nevezzük. Az első központokat 1,8 mm vastag vashuzallal kötötték az előfizetők készülékéhez, amit porcelán szigetelőkkel és tartóvasakkal erősítettek a házak falára. Később a vashuzal helyett az 1,5 mm átmérőjű bronzvezetéket alkalmazták. Biztonság céljából 1882-ben a Margit híd alatt öteres kábelt is lefektettek, mellyel a budai központhoz (Pálffy tér) csatlakoztak. Az előfizetők számának növekedésével arányosan nőtt a vezetékek száma. A falitartók már nem bírták el a sok vezetéket, 1887 és 1897 között a tartókat a háztetőkre szerelték fel. A súlyos tetőtartók nagyon megviselték a házak tetőszerkezeteit, ami a háztulajdonosok tiltakozását váltotta ki, a szélviharok is erősen megrongálták a vezetékeket. Megoldást kezdetben az ún. vegyes hálózat létrehozása jelentett, melynek lényege az, hogy a sűrűn lakott területeken tömbcsatomákba kábelt fektettek le, a ritkábban lakott helyeken viszont továbbra is légvezetéket alkalmaztak, de a vezeték anyaga már vörösréz volt. A kábelek érpáranyaga 0,8 mm-es vörösréz, az ér- párakat impregnált papírral szigetelték, a külső burkolat ólom volt. 1899. március 10-én húzták be az első kábelt a tömbcsatomákba. 1900-tól páncélos kábeleket is alkalmaztak, ezeket tömbcsatoma nélkül fektették a földbe. A tömbcsatomába húzható kábel olcsóbb volt és főként a városokban alkalmazták. A Magyar Posta 1924-ben határozta el,hogy a földalatti kábelrendszert fejleszti és a légvezetékeket fokozatosan megszünteti. 58
