Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány, Postamúzeumi évkönyv, 1990
Tanulmányok - dr. Kamody Miklós: Az ajánlás (Rekommandáció) mint postai szolgáltatás múltja
4. ábra: Figyelemfelkeltő ajánlási jelzések holland, belga és magyar leveleken a 18. századból teszem az osztrák örökös tartományokban, Magyarországon és csatolt részein. Belgium és Hollandia területe az 1770-1790-es évekig osztrák uralom alatt állt.) A tanulmányában illusztrálásként közölt levelek 1790-1795 közötti keletezésűek, a Van Gasten, Van der Linden és a Herlant gyűjteményéből valók. Az NB jelzést szerinte a 18. század második felében kezdték használni. Ez még nem volt hivatalos postai jelzés, mégis sejthető, hogy az ilyen jelzésű levelekkel a felvevő és a kézbesítő - a nagyobb figyelem viszonzásául - mellékjövedelemre tehetett szert. Ilyen díjazás jut kifejezésre a korábban alkalmazott feliratokon: *Kérjük fogadja a postai kihordót barátként", vagy *Fizessen a kihordónak fáradságáért egy jó sört," - közli Palmans. 5. Az ajánlott küldemények kezelése a 18. században A levél- és kocsiposta különválásával a levélpostai küldemények kezelését és díjazását a mindenkor érvényben levő előírások szabták meg. A leveleket a közönséggel ismertetett módon, lezárva kelett feladni, ajánlották a levél egyedi módon jó minőségű pecsétviasszal történő lezárását. A kisebb helyekre szóló leveleken a legközelebbi útbaeső várost, vagy postaállomást kelett a címben megjelölni. A postamester, vagy beosztottja (expeditor-kiadó) minden egyes levelet lemért. Ha a feladó fizette a teljes viteldíjat, akkor a levél címoldalát két átlós keresztvonallal áthúzták. Ha a feladó a címzettre hagyta a viteldíj fizetését, a fizetendő teljes díjat a levél címoldalára írták. Ha a feladó a viteldíj felét fizette, akkor a címoldalra egy átlós vonalat húztak, mind a címoldalra, mind a pecsétoldalra, ráírták a viteldíj felét. A viteldíjak (taxa) lerovásának módja többször vátozott. 1722. október 16-tól 1750. május 31 -ig az ún. feles portózás volt előírva, ami szerint a viteldíj felét a feladó, másik felét kézbesítéskor a címzett fizette. 1750. július 1-től 1751. október 31-ig a teljes viteldíjat vagy a feladó, vagy a címzett fizette, ez volt a vagylagos díjazás. Majd 1751. november 1-től 1817. május 31-ig ismét a félportó volt előírva. Innentől kezdve vagy a feladó vagy a címzett fizette a teljes portót. A feladáskor fizetett díjakat a felvevőnaplóba, a címzettől beszedetteket a kézbesítőnaplóba vezették be. A levelekért beszedett díjakat továbbításkor a Kartá-ba (levéljegyzékbe, rovatlapba) írták be. Az 1790-es évek postakezelése (manipulációja) igen nehézkes volt, ami a közönségnek nemigen tetszhetett. Eger postamestere Sőtér Antal, aki a kisebb környező hivatalok oktatásával, ellenőrzésével is meg volt bízva és hivatalától többször volt távol, helyette a felesége a “postameisterin" vette át és adta ki a közönség levelét. A kiadott helyi közleményből fény derül a korabeli postai teendőkre: "....Szükséges, hogy ki-ki a maga leveleit elkészítvén mindenkor legalább is egy órával az ordináriának eljövetele előtt be adgya, hogy az akkori expedíció számába jöhessen, mert ha később adgya be a levelet minek utánna a kartáció és protokolátió megesett 37
