Postai és Távközlési Múzeumi Alapítvány, Postamúzeumi évkönyv, 1990

Tanulmányok - Susánszky László: Kassa és Kolozsvár rádiós szemmel (1941–1944)

A kassai rádió stúdió a városi postapalota épületcsoportjában volt felépítve és azt a kivonulód ugyancsak kiürítették. A főépület mellett volt a földszintes épületben az ún. kisebbségi stúdió, mely valamikor felvonulási épület lehetett. A stúdió főépületében a volt erősítő helyiségben a pesti stúdióból hozott színházi erősítők szolgáltak, keverő egységgel együtt a műsor átvitelére, amely légvezetékes áramkörön került az enyickei adóállomásra. A stúdiótermek akusztikájának javítására a honvédségtől kért pokrócok szolgáltak a földre terítve és falra akasztva. A kassai helyi műsor kezdetben csak rövid időtartamú lehetett, egyéb időben kb. 90 km hosszú légvezetékes áramkörön a miskolci erősítőtől került a műsor a kassai stúdióba és onnan az adóállomásra. A Budapestről érkező főműsor (Budapest I és Bu­dapest II) a Sándor utcai stúdióból a posta interurbán központján át került a miskolci távkábel erősítőbe. A moduláló áramkör zavara esetén a modulálás rádió-vétel útján történt. A műsor sugárzása először 1158 kHz frekvencián történt. A vétel ezen a frekvencián már a városban is interferenciás zavarokkal járt, minden bizonnyal az Eperjesen üzem­behelyezett adó sugárzása miatt. E zavar kiküszöbölésére 1939. február havában a Posta Kísérleti Állomás üzembe helyezte a korábban Lakihegyen lévő 3/0,75 kW-os (MATOM) adót a kassai Mészáros utcában levő katonai épületben, ahol antennát és földhálózatot is kellett építeni. Ez a helyzet azonban csak átmeneti megoldás lehetett, hiszen adóberendezésnek városban való működtetése több szempontból nem kívánatos. Ezért röviden megkezdődtek a véglegesebb megoldás kialakítására irányuló tervezge­3. ábra: A kassai postapalota 100

Next

/
Oldalképek
Tartalom