Postamúzeumi évkönyv, 1989
Tanulmányok - dr. Mészáros Vince: A távirdától a katedráig
lődését, természettudományos gondolkodását megtermékenyítően inspirálta. A repüléstudomány történetében időrendben is nagyon előkelő helyet foglal el értekezése, mely mellesleg a Magyar Tudományos Akadémia tekintélyét is emelte. Nem sok akadémia mondhatja el, hogy a 19. sz. közepén aeronautikus tagja volt. Székfoglaló értekezését a Magyar Akadémiai Értesítőben tette közzé.12 Debreceni távirdaigazgatói működése során a távíróberendezések létesítésének és üzemeltetésének problémái mellett az eddigiektől eltérő két probléma foglalkoztatta. A Kereskedelmi Minisztérium az 1870. évi szolnoki mezőgazdasági kiállítás alkalmából pályázatot hirdetett olyan vízemelő berendezések készítésére, „melyek addig is míg a csatornázás ügye hazánkban is életbe lép, mezei öntözésre pótszerül használható.” Martint érdekelte a feladat. Feltette magában, hogy olyan gépet szerkeszt, amely a szélerő hasznosításával oldja meg az öntözővíznek kútból, folyóból való kiemelését. Úgy találta, hogy a függőleges elrendezésű, vízszintes tengelyű szélkerék hatásfoka nem lehet megfelelő, mert üzeme nagy mértékben a széljárás függvénye. „Ilyen kerék vízemelésre nem való, — írja, — melyhez csak olyan kerék ajánlható, mely egyszer felállítva, egészen önmagára hagyatik...” Vízszintes elrendezésű, függőleges beállású tengelyen forgó vízemelő szélkereket szerkesztett, amelyet szabadalmaztatott és Tiszafüred mellett egy földbirtokon fel is építtetett, ahol az évtizedeken át jó hatásfokkal üzemelt.13 Említést érdemel még a „gőzszárny” szerkesztése terén végzett kutatása. Ennek gondolatát ugyancsak példaként vetette fel, azonban amit róla ír, — a maga korában, - annyira érdekes, hogy legalább néhány sorát érdemes ide iktatnunk. „Gondoljunk...egy kellően tágas körhenger alakú csövet a gőzkazán gőztartójával ösz- szekötve, magában a csőben pedig egy kellő szerkezetű szárnykészüléket alkalmazva, akkor a kazánban tüzelés útján gőzt fejlesztvén, ez a csövön keresztül a szabadba készülvén, a számykészülékre hatni s azt forgásba fogja hozni. Ez a gőzcsavar eszméje.” — íme a gőzturbina alapelvének megfogalmazása. Elképzelése kortársait messze megelőzte, kár hogy a gondolat megvalósítását a gyakorlatban nem kísérelte meg, hanem csupán számításával foglalkozott.14 Az időközben Kolozsvárra került tudóst, az erdélyi Távirda Igazgatóság éléről meghívták az 1872-ben alapított kolozsvári tudományegyetem felsőbb matematika tanszékének vezetésére. A nagyobb anyagi lehetőségeket kínáló gyakorlati pálya helyett, a hajlamainak inkább megfelelő egyetemi tanárságot választotta, mely lehetővé tette tudományos érdeklődése alapproblémájához, az emberi repülés lehetővé tételének megoldásához való visszatérését. Negyedszázadon át volt az egyetem professzora, több ízben dékánja, rektora. Tanszékének vezetése, és egyetemi tisztségeinek ellátása mellett élénk ismeretterjesztő munkát fejtett ki az Erdélyi Múzeumegylet keretében, — amelynek alapító tagja volt. Vállalta továbbá az 1755-ben alapított, de elhanyagolt kolozsvári csillagvizsgáló újjászervezését és vezetését, s ezt a feladatkört is eredményesen látta el 25 esztendőn keresztül.15 Ami az emberi repülés lehetőségét illeti, a madárszárny mozgását utánzó csapkodó szárnyú repülőgép — ornithopter — szerkesztésében látta a megoldást. Első kísérleti gépét 1871 és 1875 között építette, majd 1880 és 1890 között egy másik gépet szerkesztett, melyet „SólyonT’-nak nevezett. Ennek a mechanikáját 1891-ben szabadalmaztatta.16 Elképzelése szerint a gép törzséhez csuklósán illeszkedő szárnyak mozgatása a gépet felemeli, majd kellő magasságba érve a szárnyaknak megfelelő szögben való tartásával lehetségessé válik a tovasiklás. 66
