Postamúzeumi évkönyv, 1989

Kiállítás és könyvismertetések - Kovács Gergelyné: Az Amerikai Nemzeti Történeti Múzeum postatörténeti kiállítása

rikai postát létrehozta, azt amely 1970 óta vállalati rendszerű szolgáltatóvá vált, s emblé­májában a régi lovacska helyére a távolságokat legyőző, gyors röptű madarat, a sast he­lyezte el. A kiállítás rendkívül sok tárgyi anyaggal és eredeti dokumentummal, kevés magyarázó szöveggel ismerteti az amerikai posta fejlődését. A kiállítás kivitelezésében is megjelenik, hogy az amerikai posta fejlődésében mindig meghatározó volt a nép, nemzet szolgálata. Akár az enteriőrökre, akár művészeti ábrázolásokra tekintünk, azokon a posta és a lakos­ság kapcsolatát ismerjük meg. A belső postai munka csak villanásokra jelenik meg, s in­kább eszközeivel. A rendezés nagy jelentőséget tulajdonít a látványnak, az előképeknek és a bábuk szerepeltetésének. A múzeumban évente egy-egy időszakos postatörténeti kiállítást is rendeznek. 1986- ban a Rural Free Delivery történetével, 1987-ben a mozgópostákkal ismerkedhettek meg a látogatók. Ezekhez a kiállításokhoz speciális programok is társulnak. A kiállító csarnok­hoz csatlakozó előadóteremben koncerteket rendeznek, előadásokat tartanak. Ez utóbbi­ak gyakran beszélgetések idős és fiatal kézbesítőkkel, vagy vetítettképes, előadások a le­vélgyűjtőszekrények történetéről, a postai szállítójárművekről, és sorolhatnánk tovább. Kiemelkedően érdekes azonban, hogy ezek az előadások egyben a lakosság és a posta 8. ábra. A lovaspostától a vasút lg - kiállítás részlet io:

Next

/
Oldalképek
Tartalom