Politikai Kiadás 1887. június
1887-07-28
A Magyar távirati iroda táviratai. Róma, jun. 28. A senatm t.igjni ma zárt ülést tartanak, hogy azon reformok felett határozzanak, amelyek alkalmasak volnának arra, hogy a senutusnak megfelelőbb ; alkotinányszerü Itatáskor biztosíttassuk. A zárt ülés után nyilvános következik, a melyben küldötteket választan:!k, kik a királynak a uenatus óhajait és a reformok módját előterjeszteni fogják. Az „Opmiqne^ szerint a kormány támogatja a senatus kezdeményezését és Jtiválólag a senátusnak tagjaiból álló bizottságot szándékozik megbízni azon reformok tanulmányozásával, melyek a senátust erősbitem és tevékenységét emelni képesek volnának, anélkül, hogy függetlenségük csorbát szenvedne. Rónia, jun. 28. (A Ste fa ni a-ügynö ks ég jelentése,) A pápától a bajor egy• házi ügyekre vonatkozó nyilatkozat vau készülőben és.pedig vagy a mün. cheui érsekhez intézett levél vagy a bajor episcopatushoz intézett encyclica alakjában. Konstantinápoly, jun. 28, Az egyptomi onventió ratifícatíójának határideje július 4-éig kosszubittatott meg. jfiiris, jun. 28. A hivatalos lap közli a rendeletet, melylyel a kereskedelmi minisztériumban bizottság kineveztetik, hogy Prancziaorszpgnak a bocsi • egészségügyi congreszsusou való résztvétele biztos.ttassék. Pasteur tiszteletbeli elnökké, Brouardel pedig elnökké neveztetett ki. Dublin, jun. 28. Albert, Viktor és György berezegek tegnap délután ideérkeztek, hogy a királynőt a jubileumi ünnepélyen képviseljék. A lakosság nagy része által tiszteletteljesen, egyesek által füttyökkel fogadtattak. A városi tanács nem volt jelen a fogadtatáson. London, jun. 28. Az alsóházban közölte Fergusson államtitkár, hogy a porta azon élénk óhajának adott kifejezést, hogy az angol-török szerződés ruciticálása jövő hétfőre állapíttassák meg. Habár ily hosszú elhalasztás különben nem szokásos, a kormány mégis helyeinek tartotta, hogy a porta óhajának megteleljen. Fergusson továbbá kijelenti, hogy azon sorrend, melyben a királynő a nagykövetek és követők szerenosekivánatnit fogadta, nem bupolitikai jelentő béggel. A pápa követe előbb fogadtatott, mint egynehány nagyKövet és az udvari személyzet a fogadtatásokat hihetőleg a tényleges sorrendben jegyezte föl. tí m i t h miniszter kijelenti, hogy az Anglia és a Yatican közti di p lom a ti ni viszonyok helyreállítása sem a pápa, t-ein pedig az angol kormány részéről nem kezdeményezte tett. — A ház ezután megkezdette az ir büntetőtörvényre vonatkozó jelentés tárgyalását és 180 szavazattal 110 szavazat ellenében elvetette Morleynólc a kormány által is ellenzett azon indítványát, hogy a tőrvény hatálya három évi időtartamra áll api ttassék meg. Az államadósságra vonatkozó javaslat harmadszori olvasásban is megszavaztatott. A felsőház lényegesebb módosítás nélkül elfogadta a földbirtok átruházásáról szóló törvényjavaslatot. Becs, jun. 28. Milán király ma Paget, angol nagykövetet egy órai kihallgatáson fogadta. — 11 e u s s berezeg német nagykövet ina Kálnoky .gróf külügyminiszterrel hosszasabban értekezett. Berlin, jun. 28. Yilinos császár Cl a s, te inba való utazásáról hírlik, hogy a császár ez évben is határozottan óhajt oda menni, azonban végleges határozat még nem hozatott. Telegramme des Ungarischen Telegraphen-Correspondenz-Sureau. Rom, 28. Juni. Die Sehatoren Yersammeln sí oh heute zu einer geheimen ttitzung, um über die Reformén schlüssig zu werden, velche geeignet Avarén, dem tíenate eine entspr e c hende:e und verfa ssungsmiiss gere Rolle zuzuweisen. Der gebéimen öitzung soll eine öffenthehe folgen, wtlche Delegirte entsenden soll, um dem Könige den Wunsch des Senates und die Art der Reformén zu unterbreiten. Der „Opinione tt zufolge beabsichtige die Regierung die Initintive des Senates zu uucerstutzeu und e.ue weséhtlicli aus rjeuatoreii zusammengesetzte Commission m.t dem Stúdium der Reformja zu beauftragen, welche den Senu-t s tarken und de^sen Thatigkoit erhóheu künn te, ohne ihu 111 seiner Uuabh&ngigkeif zu schadigeu. Rum. 28. Juni. (Mtíldung der Agencia Stdfani.) De.' Papit bereitet ein Schreibenan den JSírzbischof von München oder eine Kacyclica an den buierischeu Episcopat' betreffs der kirchliulieu Angeiegeuheiten von Baieru vor. Konstuntinón el, 28. Juni. Die Frist der. Ratifiuation der egyptischen Convention ist bis zum 4. Juli verlángert worden. 28. Juni. Das „Journal Uniói el l" veröffentlicht ein Decret betreffs der Emsetzung eines Uomités im líandelsministerium behufs Sicherung der Theiluuhiue Frunkreichs am hygienischen Congress in Wien. Pasteur wurde zum Ehrenprüsi len:en, líroua del zum wirklicken" Prasidenten ernannfc. Dublin, 28. Juui. 1/ie Prinzen Aloerc, Victor und Georg von Wales trafen ífuclimittags zur Vertretung der Königin bei der Jubilauuisfeíer ein und wurden vom grössteu Tneilo der Bevöikerung ehrerbietig von Einigen mit Pi'e.ien empfangen. Die Municipáíítat wohutu dem Emptango nicht bei. LiOlldon, 28. Juni. lm Lntmliause theilte titaatssecretar Fergusson mit, dass die Pforte den lebhaften Wunsch uusgedrückt habe, die R itificatiun der engliscli-türkischen Convention für den nudistán Montag festzusetze.i. Obschou für so lange die Versehiebung sonst nicht üblich ist, habe es doch die Regierung für ungemessen gehulten, dem Ansuchen, der Pfortd zu entsprecheu. - Ferguáson erkiilrt férner, dass die Raihenfolge, iu welcher die Kön g 11 die Glückwünsuhe der JJut chnfter und Gesaudten entgegengenommen, SJÍ ohne politische Bedeutung. Der Gesandte des Pupstes sei zu einer etwas früheren Dtuude uls eiuige andere Botschufter empfangen worden und das Hofpersonal habe vermuthlich die Audienzen in der tliutsilchlichen ReiLenfolge verzeichaet. Mintatér Smith erklürte, die Wiederherstellung der diplomatisctien Bez'ehuugen mit dem Yatican sei weder vom Papste, noch von der englischen Regierung angeregt worden. Das 11aus trnt sodann in die Discussiun des Berichtes über die irische Ötrafrechtsbill ein und verwarf mit 180 gegen 119 Stimmen das von der Regierung bekampfte A in ende ment Morley's betreffs der Bégre nzung der Dauer der irischen Ötrafrechtsbill auf drei Jahre. Die Bili betreffend der Stnatsschuld wurde in dritter Les ung angenommen. — Da< Oberhuua 1 orledtgte in dar S.pecml lebatfce die Yorlage betraífend der Uebertraguftig (lés Ui'iindbösirzes ohne wesantliehe Amendemeuts. Wien; 28. Juni. kunig Milán empfing heuta den euglischian Botschal'te:' Paget in einer einstün-ligen s Audienz. - Der deuiiche Botschaftér' lViu/ Reuss liatte heute eine langere Besprechung inifc dem Grafen Kábioky. Berlin, 28. Juni. Ueber die Abreise des Kaisar.* nach Uastdin varlautet, dass der Kaiser den bastimmfcen Wunsch hegt, sich auch in diesem Jahre duhin zu bégében, doch wurde eine definitive Entseheidung bisher nicht getroffen. Értéktőzsde. — Effectenborsc. Londor, jun. 27. Z á r l a t i árfolyam — S <• h 1 u s s c o u r s c. 4% magy.aranyjáradék K , 14"/,, ósztr. aranyjáradék ' 14-2% osztr. ozüstjarad. 4% ung. Goldroute R- 4% österr. Goldrente.. I 4-2"/ 0 österr. Silberrente Angol consolok ini ,, Becsi váltóár 20 frankos darab Engls^he Consols u | Wiener Wechselcours .. * | 20 Frankssiiieke.. Ezüst — Silbor... 4A25- Nyugodt — ruhig, B'3CS — Wien, jun. 28. Megnyitás — Eröffnung. Osztr. hitolb-uik-részv... „ Q ., n I Magy. hitelb.-részv 120 frankos 1003 1 Oest. Crjdit-Aetiüii.... " öiJ ' uu | Ung. Creclit-Aetion .... ' 20 Frankáátücke ' 4°/ 0 magy. arany-járadék i A .> lfl Magy. jelz. hitelb.-részv. _ Magy. lesz.'és váltób.-r.. 4% ung. Goldrento lu " AU ] Ung. Hypothekb.-Action ' | U. Esc. u. \S'iM'.hslb.-Aet. Magy. orsí. bank részv. — Unj. Landesbank-Actien —.— Szilárd fo.it. Béc Í — Wien, jun. 2S. 1. o 1 515 z s d e — I. V u í b ö r s e. Oiztr. hite int. rósz.. . >(í ., U) I Angol-osztr. bank részv. I Unio-bank részv 9 |rj ^Q. Os3térr. Cndit-Aciűn.. " öíí '. i Anglo-Ausfcr.-Bank-Act. * Ünion-Bank-Actien ,...Déli vasúti részv 20 frankos m(VÍ Osztr. államrasuti részv. 9 .>- ü0 Südbahn-Actien ~' 20 Franksstücke 4 Oesterr. Staatsb.-Actien Magy. hitol-rószvúny... -,, 4"/ 0 magy. arany-járad. _ 5% in. papir-járadék... QQQ., Ung. Credit-Actien*.... 4"/ 0 ung. Goldrente ö"/ 0 ung. Papierronte... SzUárd — fest. Bé.ts Wien, jnn. 28. II. előtőzsde — II. Vorbörse. Osztr. hitelint, részv. .. .. n j Angol-osztr. bank részv. Ift- _ Mag}', hifcclb. részv. ... 9y6 50 Oosterr. Credit-Actien.. I5t, ' w Auglo-Austr.-Bank-Aet. Üng. Creditbank-Actien 20 frankos inni* Osztr.áliainvasutirészv. 0 , s Deli vasúti részv ^-Q 20 Ft-auksitücke u . Oesterr. Staatsb.-Actien ' Südbahn-Action , Unio-bank részvény >in-- 4 u / 0 magy.arany-járadék , n , 0? 5% niagy. papir-járadt*k g g02 Uiiion-Bank-Actien -w-<o ^ mi „ üoldrouto.... 5% ungar. Papierrénte. Csendes — still. Bérv* — Wien, jun. 28. Nyilatkozat — Erklarung Osztr. hitel-rés'.vény... | 20 frankos in nq I Osztr. államv. részvény 2 .,g_ Uest»rr. Crjdit-Action . ö,í J \ 20 Franksstücke Oesterr. Staatsb.-Actien Déli vaáut részvény.... fi „ y . \ Unio-bank 9in rr Magy. hitelb.-részv „an 50 Südbabn-Actien .." ÖÜ " J Union-Bank Ung. Creditbank-Actien 18Ü0. sorsjegy 1864. sorsjegy Anglo-oaztr. bank részv. 103 95 1860. Loso .-' * 1864. Lose " Anglo-Austr.-Bank-Act. 4% magy. arany-járad. ,Q Q .- I 0% m- paöir*járadék .. gg Qg" Csendes — still. 4"/o ung. Goldrente | 5% ung. Pupierrente .. Berlin, jun. 27. Megnyitá* — Eröffnung. Hitelrészvény — Credit-Actien .. 456.50. Bécs — Wien, jun. 28. E 1 űz a r 1 a t — V 0 rs c h 1 u s s. Osztr. hitel-ré«v ,' 20 frankos _ I Osztr. államv. részv.... l>>7 (j0 Oostorr. Credit-Aeti'Mi.. 8JiíJ 20 Franksstücke ' Oesterr. Staatsb.-Actien Déli vasút részv Unio-bank Magy. hitelb. részv. .. - 2 S6 50 Südbahn-AetÍL-u * Union-Bank ' Ung. Creditbank-Actien 1860. sorsjegy 1861. sorsjegy Angol-osztr.-bank-részv. 1860. Loso ' | 1864. Loso * Anglo-Austr.-Bank-Act. 4 n / 0 magy. arany-járadék — 4% ung. Goldrento 102.12. Csendes — still. Budapest, június 23. Zárlati árfolyamok. — S c hl u ss c o u r s e. Osztrák hitolrészvény .. pRO ^ I Magyar vasuti-külcsün . I Magy. nyerem, kölcsön Oostorr. Creditactien .. ^ j Ung. Eiscnbakn-Aulchcn * Ung. Prüinien-Aiileihe . Magyar p.ipír-járadék .. Q7 qn Magy. fuldteherm.-kötv., SzÖlndézsmaválts. kötv.. Ungarische Papierrénte ö * U Ung. Grundentl.-Oblig. * Woinzehont-Ablös.-Obl.. Magyar hitelbtmkrészv.. op( . Magyar keleti vasut-r. Magy. jelzálogb.-részv. . Ung. Creditbank-Actien" 0 ' Ungar. Ostbahn-Actien. " [Ung! Hypotuekjnb.-Aot. 4°í 0 magy. aranj'járadék 1( , Magy. kereskedelmibank yg 0 4% ungar. Goldrento.. *" Ungar. Commercialbank Bécs — Wien, jun. 28. Magy. értékek zárlata — Schlusscourso ung. Werfchpapiere. Magv. földteherm. kötv. If ,. I Magy. vasúti kölcsön .. ... 9- | Erdélyiföldteherm.kötv. 10i cn Ung." Grundentl.-Oblig.. lU4 " w Ung. Eisenbahn-Anlohou 10l "" i Siebonb. Grundentl.-Obl. Mag)', hitelb.-részv Jti( . | űV..7o m- földh.-int. zál. Alföldi vasut-részv 1R3 — Ung. Creditbank-Actieu ~ ÖU> 5'/ s 0 / 0 11. Bodencr.-Ffdbr. ' Alíblder Bahn-Actíen... Erdólvi vasut-részv .„ n Magv. észak-kel. vasut-r. , (ÍRn 1876.m.k. v.áll.elá.kötv. Itfifi0 Siebenb. Buhn-Actien.. lo °- Ung. Nordostb.-Actien. lbb " ,U 1876.u. Ostb. Staats-Pr. UD " 0U 186!). in. k. v. á. els. kötv. Q- . n j Magv. nver. k. sorsjegy )m , 9 0- Tiszav. vasut-részveny.. 18 ií». ti. Ostb. Staats-Obl. J ' ÜU j Ung." Priimíen-Lose Theissbahn-Actien Szőlőlézsmaválts. kötv.. C( _. M. lesz.- és váltób. részv. q , _ | Kassa-Odorb. v.-részv... J44 «Weinzehent-Obligation.. " ' ,1> U. Esc. u. Wecbslb.-Act. Kaschau-Oderbb.-Actien Tiszai cs szeg. k. sorsj. . , 0 _ n j :j n / 0 papir-járadék «• 4% arany-jaradek 102 05 Theissfchal-Loso 5"/,, Papierrénte 4% Goldrente M. jelzál.-bitelb.-részv.. M. orsz. bank-részv Adria m. teng. gőzh. r. Ung. Hypoth. Bank-Act. | Üng. Landesb.-Actien.. ' | Adria 11. Schifft-Actien Bscs — Wien, jun. 28. Osztr. értékek zárlata — Schlusscourso öst Worthpapiore. Osztr. lütel-részv ft j Angol-osztr. bank-részv. .,- . .« I Déli vasut-részvény g- Q Oesterr. Crodit-Action.. 11 Anglo-Austr.-Bank-Act.. Südbahn-Action Osztr. államv. részv..,. 9 , J7 4 u / 0 osztr. arany-járadék . , 9 20 frankos 1003 Oeitorr. Staatsb.-Actien~ JÍ * jJ 4% österr. Goldrento.. 20 Franksstücke Londoni váltóár . -- 4.2"/ 0 papir-járadék KI 97 Károly Lajos vasut-reszv. 20? „Londoner WochsMooars l)-i,J 4*2 0 )' 0 .Papierronte Kari Ludwigsb.-Actíen . Osztr. hitehorsjegy n 1864. sorsjegy , no-n Osztr.-magy. bank-részv. RR o Oasterr. Crodit-Lo\e ... l ' h ' M 1864. Lose 1 Ü "* JU Oosterr.-ung. Bank-Act.. 00 ^' 4-2 •/„ ezüst járadék QO — | Cs. k. arany (vert) -.no 1860. sorsjegy 1*16 75 4-2 J / D Silberrente K. k. Münz-Dukatcu... d '° 1860. Lose Német bankváltók ,., Török sorsjegy in Elbovölgyi vaaut-rószv.. lfi7 0 Dtuitsch» líanku-echsel. u1 ' Türken-Lose Elbethalbahn-Actien ... .-• * " !)uia:íő/.lui). társ. részv.. ft ^ Wionerliaiikveroinrészv. Nyomott — godrackt. Doaau-D.iniprsch.-G.-Ac. '•' * » Actien Bécs, június 28. Tőzsdei tudósítás. Üzlot csendes irányzattal mollott folyt le, végül azonban az orosz érté kökben beállott lanyhaság és darabfölösleg nyomasztólag hatott Wien, 28. Juni. Börsoboricht. Still verlaufond drückten Berliner Russenflauheit und Stücküberausi. Áru- és terménytőzsde. Budapest, június 28. (Terménytőzsde.) Buza őszre 7.70—7.72. Tongevi jun.-július: a 5.47—5.49, augusztus-szeptemberre 5.47—5.48. Uj rozs 5.54—5.55. Bopcse szeptember-októberre 12. 1 /,,—12. 4 / a . Szesz 25.50—26.—. Ó tengeri 550.—560.— Bnzakinálat gyöngén, de sürgősön kin áltatott. Malmok fölötte tartózkodók. Forgalom csupán 4000 m. Arak ő—10 krral olcsóbbak. Többi gabuanemüekhon lanyhás irányzat mellett alig volt forgalom.