Philatelia, 1924 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1924-10-01 / 10. szám
PHILATELIA 10. szám lag sem nem árusítottak, sem nem használták őket. A sorozat felöleli a következő értékeket: 2, 3, 5, 15 f. aratós, 20, 25 f. Károly, 80 f. és 1 K. parlament. A felnyomás szine leggyakrabban fekete, de néha sötétkék vagy piros is. A bélyegpiacon csupán négy értékkel találkozunk (ezekkel is nagyritkán): az 5 és 15 f. aratós, valamint a 10 és 20 f. Károly- bélyeggel. Negyedik helyen ugyancsak címeres kiadásról kell megemlékeznünk, amely azonban Bécs- ben készült és sohasem került Szlovenszkóban levélre, még oly kivételesen sem, mint a többi három kiadás. E bélyegeken is az egyesitett csehszlovák címer látható, körülötte pedig e felirat: „Republika Cesko-Slovenska“. A felnyomás szine piszkos kékesfekete és természetesen kézi eredetű. Ismeretes az összes aratós, kivéve a 4 fillérest, az összes parlamenti 5 koronáig, az öt Károly- és Zita-bélyeg, a három harmadik hadi, a sürgős és ujságbélyeg. E sorozat tulajdonképen függeléke az ugyanilyen felnyomatu osztrák sorozatnak. Ötödsorban az u. n. érsekujvári kisegitő-bélyegekről kell megemlékeznünk. Abban az időben, amikor Érsekujvárott már nem voltak magyarok és még nem voltak cseh-szlovákok (1919 első felében), állítólag kifogyott a gyakrabban használt bélyegek készlete és azért kékesfekete „Franko“, illetve „Portó" felnyomással és uj értékszámokkal ellátott bélyegeket használtak. Legalább is igy szól a mese, illetve a bár ritkán látható, de mégis létező bélyegek igazolása. A sorozat felöleli a következő négy „franko“ bélyeget: 20 f. az újság- bélyegen, a) egyenesen álló, b) haránt álló felnyomással, továbbá 20 f. a 6 filléres portós és ugyan7. oldal csak 20 f. a 15 filléres portósbélye- gen. Azonkívül 8 portós“ bélyeget: 1. 5 f. aratós „Portó“ felnyomással. 2. 2 f. aratós „5“ felnyomással. 3. 3 f. aratós „5“ felnyomással. 4. 2 f. aratós „10“ felnyomással. 5. 2 f. aratós „Portó 10 Portó“ felnyomással. 6. 5 f. aratós „10 Portó“ felnyomással, 7. 15 f. aratós „20 Portó“ felnyomással. 8. 15 f. aratós „Portó 20 Portó“ felnyomással. Hasonló nézetet vallunk a hatodik sorozatról, a hírhedt „posta ceskoslovenska 1919“ felnyomatu magyar bélyegekről is. Ezek ugyan állami eredetű és hivatalos csehszlovák bélyegek, de sehol másutt, mint a prágai bélyeggyüjtőfülké- ben nem árusították őket és ott se valamenynyit. így spekulációs voltuk kézenfekvő dolog. A nagy- közönség tudomást sem szerzett róluk, de még a póstahivatalno- kok sem. Minthogy tehát e bélyegek kifejezetten spekulációs jellegűek, bátran kimaradhatnak gyűjteményeinkből. Vagy pedig vegyünk fel néhányat, a legolcsóbbat, mutatónak. Megjelent! Megjelenti Az 1925-öS Zumstein - katalógus Tartalmazza az 1924 szeptemberéig megjelent összes európai bélyegeket. Könnyen áttekinthető, a kezdőgyüjtő is kiismeri magát benne. A gyöngyörii kötetet 34.— Ke —rí bérmentesen küldi a csehszlovákországi íöképviselet: Felix Brunner Bureau philatélique PRAG II., Riegrovo nábr 28 7Tlagyar Bétyeggyüjtö vagy? £b eddig nem fizettet etö a .,'P/}itaieiia“-ra ?