Philatelia, 1924 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1924-09-01 / 8-9. szám

8'9. szám PHILATELIA 7. oldal a magyar posta vezérigazgatóját, hogy nyomják felül a Petőfi bélyegeket és bocsássák uj, az akkori tarifának megfelelő értéke­léssel forgalomba. Megindokoltuk, hogy az anyagi siker is sokkal teljesebb lenne, mint az enblock való eladása a készletnek, ha már a normális siker sajnos nem is jöhet a kellő mértékben figye­lembe. Az államtitkár ur Öméltó­sága a következő levélben utasí­totta el propoziciónkat: Budapest, 1924. évi május hó 10. Örvös János urnák Wien Petőfi emlékpostabélyegek tár­gyában folyó évi május hó 1-én kelt levelére értesítem, hogy javas­lata sem a szóbanforgó jótékony­ság érdeke, sem a bélyeggyüjtési ethika szempontjából el nem fogadható. Demény Károly s. k. Később hallotam, hogy már május 10-e előtt eladatott a kész­let, igy persze, hogy nem volt elfogadható javaslatom, de azt is megnyugvással vettem tudomásul, hogy a szóbanforgó jótékonyság érdeke is inkább kívánja az ela­dást — vajha legalább néhány száz millió tényleg befolyna a Komoly és vérbeli bélyeggyűjtők azonnal előfizetnek a „P h i laté 1 i ára“, nehogy a magyar gyűjtők közönye miatt, 10 esztendő óta folytatott, lelkes és ismeretterjesztő munkánkat abban hagyni kényszerüljünk. Magyarországon 42,413 számú postatakarékpénztári folyószámlánkra, Szlovenszkóban és Ruszinszkóban a Dunabank ungvári fiókjánál lévő folyó­számlánkra, Erdélyben a Banca Marmorosch <& Blank aradi fiókjánál lévő folyószámlánkra, Vajdaságban és Bácskában valamint az S. H S. állam országaiban Weisz Leo úrhoz Szabadka (Postafiók 84) szíveskedjenek az előfizetési dijakat beküldeni. Egyéb külföldről, de a felsorolt országokból is közvetlenül szerkesztőnk címére, Örvös János Uzhorod-Ungvár is elküldhető ajánlott levélben vagy postautalványon az előfizetési dij, melynek beérkezte után a már megjelent ezévi számok (az előfizetés az 1924. évre érvényes) és portó ellenében 10 drb. szép ajándékbélyeg azonnal elküldetnek. 2 cserehirdetést is ingyen közlünk 3 — 3 sor terjedelemben. jótékony célra! — csupán azt nem vagyok hajlandó akceptálni, hogy javaslatom a bélyeggyüjtési ethika szempontjából lett volna kifogá­solható; ha pedig tényleg elada­tott enblock a 450 ezer sor, tehát 95 százaléka az egész kiadott mennyiségnek, úgy akként áll szerény javaslatom ethika szem­pontjából a posta ténykedésével szemben mint az Eiffel torony az alatta elhúzódó házak felett. És ezen nézetünk alapján kér­dezzük már most, mi lesz az idei jótékonyságiakkal? Úgy halljuk, hogy érvényességük lejártával árusításukat is beszün­tette a posta. Épen most, mikor a szezon kezdetén fokozott mértékben keresik a gyűjtők ezen szép és olcsó bélyegeket. Óva intjük postánkat, hogy ethikai szempontból egy másik enblock üzletet csináljon, hanem hang­súlyozva kérjük a gyűjtők ezrei­nek nevében, hogy ez év végéig, ha postai érvényességük nincs is már, árusitásukát továbbra is foly­tassák. Nagy örömünkre szolgálna különben ha úgy a Petőfi mint az ezidei jótékonysági bélyegek sorsát illetőleg informálná a posta a gyüjtővilágot. ö.j.

Next

/
Oldalképek
Tartalom