Philatelia, 1924 (10. évfolyam, 1-10. szám)
1924-09-01 / 8-9. szám
8*9. szám __ ___PHILATELJA __ ___T. oldal Az első magyar filatélista nap Az első magyar filatélista napot az újból nekilendülő magyar fila- téliai mozgalom első megnyilvánulásaként szivünk teljes melegével üdvözöljük. Kívánjuk, hogy az igazi siker jegyében tarthassuk meg, viszont az se bántsa a lelkes megszervezőket, ha nem is mutatkozna valami óriási külső siker, mert a filatélista nap létrehozása már magábanvéve is jelentékeny eredmény. Tekintsük ezen első alkalmat a jég megtörésének s szolgáljon kiindulásául a magyar filatélista napok hosszú sorának. A főcél most az legyen, hogy az ezalkalommal érdeklődő filatélisták megrögzött közönyét elűzzük s megnyerjük a filatéliai mozgalom aktiv tagjainak. A sok szép látni való s köz- érdeklődésre számottartható előadások bizonyára a szakirodalom és szaksajtó iránt is felkeltik az érdeklődést és sok ezer magyar filatélista reáébred végre, hogy más passzió egyedül foglalkozni a bélyegekkel és egészen más helyes irányítás mellett a közösségbe való belépés esetén. Mondjuk meg az összesereglett gyüjtőtársaknak, hogy nagy szégyenünk kirívó részvétlenségük mellyel távoltartják magukat a filatéliai mozgalmaktól és érdeklődésük körén kivül esik minden, ami nem album vagy nem bélyeg. Ez a helyzet eredményezte azt, hogy gyűjtőink 80 százaléka filatéliai analfabéta; fogalmuk sincs a szakszerű és helyes gyűjtésről, a gyűjtés mikéntjéről és fortélyairól: gyűjtenek minden megfontolás és szakértelem nélkül a saját kárukon való tapasztalás soványemlőin táplálkozva. Vajha a filatélista nap a gyűjtők lelkére is hatást gyakorolna, ez volna mondható a legnagyobb sikernek. A budapesti filatelista-nap tárgyaló asztalára Nagy megelégedéssel láthatják a magyar filatélia újra éledését meg azok is kik mind pesszimistább érzelmekkel voltak kénytelenek tudomásul venni, hogy a külföldön nem a legjobb véleménnyel vannak rólunk és sajnos belföldön is széthúzás, torzsalkodás és meg nem értés uralkodik. Különösen a Budapestről terjesztett roppant mennyiségű hamisítványok ártottak sokat s nem kevésbbé az a körülmény, hogy semmi olyan lépés nem történt, mely a külföld érdeklődését hathatósabban felénk irányította volna. Sok mindent lehetne még felsorolni, melyek azonban nem tartozhatnak egy cikk keretébe. A budapesti filatélista nap tárgyaló asztalára kimerítő memorandumunkat szerettük volna letenni, sajnos a robotos élet ezer gondja közepette nem jutott idő ennek befejezésére, igy ez alkalommal csupán a következőkre hívjuk fel a figyelmet: 1. A magyar egyesületeknek a közelmúlt években megalakult szövetségét fejlesszük ki valóban funkció- náló szervvé, még pedig a szövetségi iroda felállításával egy vezértitkár vezetése alatt. Helyes és lelkes mun- káldodás esetén nem remélt eredmény mutatkozna. 2. A szövetség minden városban hol legalább 25 komoly gyűjtő van helyi egyesület alakításához nyújtson segítséget. ügy az uj, mint régi egyesületek rendes tagjai lennének a szövetségnek megerősödésük idejéig azonban egy-egy fővárosi egyesület védnöksége alatt állanának. A védnök egyesületet a vidéki egyesület választhatná. 3. A szövetség keretén belül agilis és kiváló filatélisták közül az egyesületek válasszanak: