Philatelia, 1923 (2/9. évfolyam, 1-8. szám)

1923-05-15 / 4. szám

14. oldal PHILATELIA 4. szám azért, hogy a filatelistákat újdon­ságokkal „örvendeztessék“ meg. És mi sem természetesebb, mint hogy ezek a bélyegek egy — két hét után „ritkaságok“ lesznek, bár bizonyos, hogy néhány év múlva egyetlen komoly gyűjtő sem ra­gasztja majd albumába. Mi az oka tehát annak, hogy amikor a magyar posta a 100 éves Petőfit egy komoly, szép sorral ünnepli meg, támadó han­gokat hallunk csak azért, mert a magyar posta nem oly furfangos és ügyes mint a „spekulációs országok“ és hivatalos hirdetmé­nyében is őszintén megírja, hogy igy és így lesz árusítva a bélyeg a helyet, hogy a postán ügyetlenül eladásra kerülő sorozatokat az összes posták között szétosztanák és darabonkint is árusítanák, a lapokban pedig hangos kommüni­kékben ország-világ tudomására hoznák, hogy a kibocsátott meny- nyiség 80°/o-a elfogyott, a posta ennyi és annyi tízezer Petőfibé lyeggel bérmentesített levelet kéz­besített már stb. stb. Azután kez- döthetne az üzlet. Ez a szokás az egész világon, Magyaroszágon azonban ehhez nem értenek ! Nem hallgatják meg a gyűjtőket és kereskedőket, ha­nem meglehetősen konzervatív módon dönt ily esetekben a posta. Laikus módon hozták postai for­galomba a bélyegeket és szeren­csétlenül őszintén adták át a mennyiség nagyrészét az özvegyek és árvák javára is. A „Hadröá“ — az özvegyek és árvák egyesü­lete — ugyanis minden kereskedői közvetítés, „gyúrás“, „főzés“, „ke­nés“ nélkül maga árusítja a bé­lyegeket, svájci frank értéknek megfelelően, szigorúan megálla­pítva, hogy sorozatonkint, tiz és százsoronkint mi az ára a bé- ! lyegnek. A közvetítő kereskede- I lemnek ez esetben tehát meg J kell elégedni egy bizonyos mini- | mális haszonnal. S tekintve, hogy a bélyegkereskedelem önálló, nagy­szerűen megalapozott metódus szerint dolgozik, érthető is, hogy jelen esetben nem foglalkozik a megszokott mértékben ezen bé­lyegekkel. Ellenkezőleg acsarko- dik rá, kiélezi a formai szépség hibát és nem veszi tudomásul a lényegi korrektséget. A gyűjtő világra — saját érde­kében is — az a kötelesség hárul, hogy a ma megszerezhető arány­lag olcsó áron mennél nagyobb mennyiséget tegyen félre ezekből a nagyjövőjü bélyegekből, melye­kért cserében a külföld már ma is sokszorosan több értékű bélyeget ad. A „Hadröá“ részéről pedig arra nézve szeretnénk garranciát kapni a gyüjtővilág számára, hogy bi­zonyos idő eltelte után még meg maradó készletek megfognak sem- misittetni vagy pedig visszaadat­nak a postának esetleges felül­nyomás végett, miáltal a mai áron további emelkedő tendenciát fog­nak nyerni, nem pedig potom áron kereskedői kézbe adatnak, ami egyenlő volna a Petőfi bélye­geket szeretettel fogadó gyűjtő ezrek megkárosításával — mert utóbbi esetben a mai árak is tart­hatatlanokká válnának. Szükségesnek tartottuk a „Phi- latelia“ álláspontját ebben a nagy­jelentőségű kérdésben nyíltan és őszintén megismertetni, mert eh­hez — mint a Petőfi bélyegek lelkes propagálói — jogot is vél­tünk érezni. Doubletta-Bélyegtartó Könyvek! Legf. vászon kötésben, vászon csikókkal A. nagyság (16 oldal—1000 bélyeg részére)...............................40 Ké B nagyság (12 oldal—600 bélyeg részére) ..............................30 „ C. nagyság (8 oldal 400 bélyeg részére) . , .. ., . .. 22 Pénz előre! Portó külön. „PHILATELIA“ kiadóhivatala Uzhorod-Ungvár (C. S. R.j

Next

/
Oldalképek
Tartalom