Philatelia, 1916 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1916-04-01 / 4. szám

PHILATELIA

75

ü 1 . :

n

hiányosan és elégtelenül beszélnek és ez oknál fogva a tilate- lia terén 8 10 év alatt sern tudtak annyit elérni, mint amennyire képes volt haladni egy, legalább németül is beszélő gyűjtő 1-2 év alatt. Tudok olyan 9-10 év óta gyűjtő — kitartó — bélyeggyűjtőt, akinek legdrágább kincsét a— legnagyobbrészt csaló kereskedőktől drágán vásárolt csekély értékű — bélyegek képezik s csak igen rövid ideje annak, hogy a vizjelkeresőt és a fogazat mérőt megismerte és néha — néha — csak kíváncsiságból, hogy vájjon mit is mutatnak hát azok — veszi elő, és még rövidebo ideje annak, hogy megtanulta azt, hogy hogyan is kell hát a fogazat mérést eszközölni. A Senf katalógust ismerte ugyan, de nem vette meg, mivel nem értett belőle egy betűt sem és nem tudott vele semmire sem menni.

És mennyi mindenről fogalma sincs az ilyen szánalomra méltó — egyébként lelkeo — bélyeg gyűjtőnek ? 1

Ugyan hogy ismerheti fel az ilyen gyűjtő a hamisítványokat és hogyan ismer rá a bélyegspekulánsok csalásaira ? !

Az ilyen gyűjtők legtöbbnyire nem ismerik a szakszerű csere hasznos és szükséges voltát és és nem mernek abba belefogni sem, mert nem tudják a csere helyes módszerét és mert az ilyenek rendszerint bizalmatlanok, pedig elhihetjük, hogy nekik is van szép és értékes anyaguk.

Ez az oka annak is hogy ezek a gyűjtők a helyett hogy csere anyagot is gyüjtenének, a fölös példányokat mint rájuk nézve hasznavehetetlent nem tartogatják, hanem könnyedén jobban mondva tudatlanul, iparkodnak attól minden áron megszabadulni mert az nálunk már csa« lim—lom.

Egy diák például az 1871 -évbeli könyomatos magyar bélyegekből, nagyatyja régi levelezésében több igen szép és értékes példányt talált. Mindegyikből megtartott magának egyet egyet, s a többit, mint reá nézve már fölösleges holmit, egy pár olcsó, úgyszólván semmi értékű Mauritius és Nord Borneoért elcserélte egy olyan bélyeggyűjtővel, aki tudta, hogy mit érnek azon bélyegek és volt lelkiismerete a szerencsétlent fel nem világosítani.

Köszönheti pedig e diák megkárosulását annak, hogy nem ludott magyarnyelvű szakkönyv- vek és lapokból megfelelő tudásra és ismeretre szert lenni, mert — engedjenek meg, de — a mai szaklapok is mindennel foglalkoznak, csak a kezdő és gyakorlatlan gyűjtők rendszeres és állandó oktatásával nem, pedig szerény nézetem szerint ez egyik legfőbb kötelességük kellene hogy legyen.

Végtelenül kívánatos és üdvös lenne, úgy a magyar fila- teliára mint az országra nézve is, ha pénzünket nem kellene idegen államok — rendszerint magyar ellenesek — termékeiért kiadni és nem sok idő, mondjuk egy-két év alatt a magyar fila- telia annyira fellendülne és megerősödne, hogy számottevő tényezővé válna az e téren fejlett külföld mellett is, csak gondoskodni kellene az arra hivatottaknak a nagy és mindenesetre jól jövedelmező magyar nyelvű árjegyzékek és a bélyeggyüjtés tankönyvének megszerkesztésé