Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 26-os doboz

Wekerle tanácskozásai* Becsben tegnap a magyar válsácr dol.qá- ban rendkívül fontos tárgyalás kezdődőt^ amely ma folytatódott Gróf Jehreníhal ma délelőtt kilencz órakor kihallgatáson volt a ki­rálynál s kihallgatása után megjelent a "Ma­gyar Házban és fél óra hosszáig tanácskozott Wekerle miniszterelnökkel, aki addig gróf gosan összekeveredik ezekben a munkákban s különös érdekességet ad azoknak. Egyénisége azonban úgy is, mint pro­fesszor, úgyis mint magánember, föltétlenül varázsos volt. Eötvös Károly az „Utazás a Balaton körül“ czimü hatalmas és mara­dandó értékű munkájában popipás humor­ral megrajzolta Gyulai egyéniségét. Akkori­ban azt beszélték, hogy Gyulai Pál kissé megorrolt ezért Eötvös Károlyra. De azért élvezettel olvasta ő is a róla való megemlé­kezést annál is inkább, mert a szatirikus vonások mellett föltüntette Eötvös Károly Gyulai Pálnak igazán szeretetreméltó voná­sait is. Most. elhallgatott a nagy bíráló. Hal­ványra válva, élettelenül fekszik a sándor- utczai halottas házban s érte gyászba borul­nak az irodalom ligetei és berkei. Aki végig kiséri hosszú irói pályáját, nem zárkózhatok el előle, hogy az ő élete szép élet volt és nagy harmóniát fejezett ki. Szép volt, mert küzdel­mes az ifjúsága; szép volt, mert munkával telt el férfikora és szép volt, mert hódolat és tiszteiét vette körül, az öregsége. Egész életé­nek tartamában nem jutott ellentétbe önma­gával a lelki harmóniáját nem zavarta semmi. Nem azok közé tartozott, akiknek a sorsa volt rendkívüli. A munka volt rendki- vüli, amelyet végzett. S minden halandó és törékeny embernek csak annyi az értéke, amennyi értéket életének munkája képvisel. Tiniár Szaniszló. Osztrák miniszterek a királynéi. A király ma reggel kilencz érakor gróf Aehrenthal közös külügyminisztert, tíz órakor báró Biencrth osztrák miniszterelnököt, tizen­egy órakor Weisskirchner osztrák kereskedelmi minisztert különkihallgat'áson fogadta. Déli fél egy órakor gróf Aehrenthal közös küliigy miniszter jelent meg ismét a király elölt. Mind a négy kihallgatás Schönbrnnnban volt. Az osztrák miniszterelnöknek, a kereskedelmi miniszternek és. a közös külűgvrDiniszteme'k kettős audiencriája a tnvfjyar TeiUmtakmÁn al-rzióval összefüggésen, íV6 azokra a hér.ie' sekre vonatkozott, a mihi ele közös ügyeiéit érintenek. A becsi tárgyalások eredménye. Már a mai nap külsőségei, az egymást érő tanácskozások és audieneziák is azt mutatják, ' hogy a mai tanácskozások és tárgyalások rend­kívül fontosak és nagyjelen fcőségiiek és hogy az összes mértékadó tényezők azon fáradoznak, hogy most már komolyan dűlőre vigyék a dol­gokat. Becsben vérre belátták, begy magyar részről nem akarják többe beérni halogató el­határozásokkal. Eredetileg nem az volt a szán­dék, hogv Wekedének már mostani becsi tar­tózkodása alatt döntő elhatározásokat hozza­nak és szombaton és vasárnap a magyar kor­mánykörök meg voltak róla győződve, hogy Wekerle most is döntés nélkül fog Budapestre visszautazni és hogy a király a legutóbbi ma­gyar miniszteri tanácskozásban megállapított javaslatokhoz most sem fog hozzájárulni. A vasárnapi események bírták arra az illetéke« köröket, bogy a tárgyalást gyorsítsák s hogy már most eredményhez jussanak, akár pozi­tív, akár negativ értelemben. A bécsiek szerint a makói nap megmutatta, hogy a legkisebb késedelem is a legnagyobb veszedelmet von­hatja maga után. Justh Gyula ma már a füg­getlenségi párt többségével rendelkezik és Justh az az ember, aki a kedvező helyzetet minden test kap arra, hogy maruujun OUÜUUU* _J^y ilyen alapon kinevezett minisztérium többe nem volna a válság állapotában cs fel volna jo­gosítva és kötelezve volna arra, hogv az állam ügyeit vezesse. Kétes az, vájjon ezt a gondo­latot jelenleg- már keresztülviszik-e. avagy pedig, hogy Wekerle. miniszterelnök ismét hazatér-e Bucfau-estre, hogy a pártvezérekkel további tárgyalásokat folytasson. Lrv esetleg néhány hét elmulhatik, amig a kabinet újból való kinevezésének kérdése mesréri-k. Minden­képpen azonban a külső körülmények sürgetik a7, elhatározást, különösen a képriselöháznaK ■7usth elnök által történt egybehivása. A miniszterelnök hazaérkezése, Wekerle Sándor miniszterelnök a mai kihallgatás után a Sacber-féle étteremben • Aladár gróf ő fo’öégo szernél-e körüli miniszter és Szögycny-Marich László berlini osztrák-magyar nagykövet társaságában meg­ebédelt, utána pedig rövid ideig Burian Ist­ván báró közös pénzügyminiszterrel tanácsko­zott. A miniszterelnök ma délután 4 óra 40 perczkor titkára. Bérezi} István dr, kíséreté­ben visszautazott Budapestre. Zichy Aladár gróf ö. felsége személye körüli miniszter ugyanezzel a vonattal tért vissza. A miniszterelnök beszámol Félhivatalosan jelentik, hogy a holnapi nap folyamán Budapesten miniszter tanáéi lesz, amelyen Wekerle Sándor miniszterelnök bécsi kihallgatásainak és tárgyalásainak ered- méüyéről beszámol minisztertársainak. A minisztertanács ezenfelül foglalkozni fog f parlamenti helyzettel is. Hoitsy KossuUmáí. Kossuth Ferenczet ma délelőtt csal Hoitsy Pál, a függetlenségi párt egyik alel- noke kereste fel, akivel Kossuth hosszasan ta­nácskozott a politikai helyzetről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom