Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 17-es doboz

$922 január 17 Csonkamagyarország 3 Petőfi szobor és dr. Sállal János. De mulasztás vádjával illetjük dr. Sallai János nemzetgyűlési kép­viselőt is. Ugyanis már hetek óta folyt a versengés a Petőfi szobráért, de ő azzal mindaddig nem aokat törődött, amíg Markó Miklós buda­pesti hírlapíró, aki nagyon értékes agitációt fejt ki Kiskunfélegyháza mellett, 1922 január 11.-én a reggeli órákban fel nem rázta álmából, hogy jöjjön azonnal Pékár Gyula állam­titkárhoz és Vass József vallásügyi miniszterhez; Pékár Gyula állnmtitkár Markó Miklós hirlapiró alján és Kiskunfélegyháza város elöljáró­ságának sürgős ajánlata folytán is már a javunkra informálva volt, de Vasa József vallásügyi miniszter Kiskunfélegyháza jogos igányéről semmit sem vtudott. Úgy hiszük. hogy a város nemzetgyűlési képviselőjé­nek elsőrendű kötelessége lett velna a vallás- és közoktatásügyi minisz­ternél azonnal, még a mozgalom megindulásakor eljárni. Talán még most sem késő. Igyekezzék minden tekintélyét és összeköttetéeét latba vetni, nehogy a Petőfi szoborral is úgy járjunk, mint a pénzügyigazgatő- sági kirendeltséggel. Botrányos altér a Koronában. Szemerédi Dániel műegyetemi hall gató inzuitálta dr. Mausz Elemért. _ T .....*_____, •»i . _ .a i k * r — Ele mér szentkuti állomásfőnököt, aki a kijelentéseket tette, barátja nevé­ben felelősségre vonta. Egy rövid pillanatnyi szóváltás után, Szemftrédi dr. Mausz Elemért arculcsapta és mintha semmi sem történt volna, visszaült az asztalához. A váratlanul jött inzultus után, dr. Mausz helyéről felugrott és átlépve Szemerédiék asztalához, Szemerédi Dánielnek, aki már ekkor újból helyet- foglalt, öklé­vel az arcába csapott. Az erős ütés folytán Szemerédinek az orrából el­A farsangi fényes bálák és mulat­ságok idei első fecskéje, a Máv. al­kalmazottak pompásan sikerült szom­bat esti táncmulatsága volt. Karnevál hercegének félegyházi bevonulása mindenképpen méltó volt a régmúlt, feledésbe menő esztendők ragyogó mulatságához. A félegyházi nagy­szálló díszterme zsúfolásig megtelt mulatni és táncolni vágyó közön­séggel. A termet megtöltő közönség elragadtatással látta valóra válni mind azt, amit a vasutasok az estély si­kerét illetőleg Ígértek. A táncmulat­ságot bevezető, sikerültén össze­válogatott saiisor minden száma zajos tetszéseket váltott ki, úgy, hogy a kitűnő műsor, az ntána következő és hajnalig tartó táncra szinte felcsi­gázta a közönség amúgy is emel­kedett hangulatát. A vasutasok műkedvelő zenekara eredt a vér. Azonban az ütés sunyira kihozta a már amúgy is próbára tett önuralmából, hogy helyéről felugorva, az ütéseket dr. Mausz Elemérnek rögtön vissza is adta. Erre azután a verekedő felek egymásra rohantak, úgy, hogy az inzultus heves vereke­déssé fajult. A társaság tagjai csak nehezen tudták a verekedő feleket szétválasztani, akik az eset után se­gédeiket megbizták, hogy a sértésből kifolyólag egymástól elégtételt kér­jenek. vége. mikor a reggel első világos­sága derengeni kezdett a keleti ég­bolt peremén. A függetlenségi kör műsoros tánc* mulatsága. Vasárnap este tartotta a függet­lenségi kör szokásos farsangi tánc- mulatságát, amely minden időben a farsang legsikerültebb mulatságai közé szokott tartozni. A vasárnapi mulatság is, mintha az előtte lezajló vasutas bállal versenyre akart volna kelni, olyan lendülettel indult. Fél nyolcra már szorongásig megtelt a Korona díszterme, amely a függet­lenségi bálok alkalmából szinte kö­vetkezetesen szűknek szokott bizo­nyulni. A három egy felvonásosból és a három magánszámból álló műsor rengeteg kacagást és még több tap­sot váltott ki. Az est szereplői közül Van szerencsém a nagyérdemű kö­zönséget, ismerőseimet és jóbará­taimat tisztelettel értesíteni, hogy volt vendéglőmet és pálinka üzletemet KECSKEMÉTEN, (a színházzal szemben) megvettem és a mai naptól kezdve azt újra személyesen, a régi ismert szolid alapon vezetni fogom. Igyekezni fogok a m. t. vidéki vendégeimet állandóan a legmérsékel­tebb árak mellett jó ételek­kel és italokkal szolgálni. Szives pártfogást kér mély tisztelettel Gergely Izsó vendéglős, Kecskemét. Értesítés. Az „Iparosok Anyagbeszerző és Értékesítő Szövetkezet" tudatja, hogy a mérték után készítendő és a szö­vetkezetnél jegyezhető -tisztviselő ci­pőkre az előjegyzés folyó hó 20.-ig meghosszabbittatott. Egy pár férfi vagy női cipő 900 korona. Későbbi rendeléseket nem fogadunk el. Tisztelettel az Igazgatóság.-A vasutasok szombati és a Függetlenségi Kör vasárnapi táncmulatsága

Next

/
Oldalképek
Tartalom