Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 17-es doboz

Uj Nemzedék Péntek, 1931 április 10. vármegyék állást idglalnak Móricz Zsigmondi ellen, a Nemzeti Színház pedig műsorra tűzi a darabját Most a vármegyei tisztviselőket pocskondiázta ie Móricz Zs. Az Uj Nemzedék tudósítójától. — lti Bacci, a fasiszta nagytanács titkára vezeti az olasz ünnepi keretek közt tartják meg a vasárnapi olasz-magyar válogatott boxmérkőzést — Az Uj Nemzedék tudósítójától — Az az irodalmi háborúság, amely Mó­ricz Zsigmond ismeretes, a cseheket di­csőítő cikkével kezdődött s amelyre Pé­kár Gyula, a Petőfi Társaság elnöke olyan frappáns feleletet adott március tizenötödikén, egyáltalán nem ült el, egyre hullámzik, í sőt legújabban a magyar és nemzeti gondolat leghűségesebb őrizó’i, a ma­gyar törvényhatóságok előtt zajlik. Az történt ugyanis, hogy Zemplén vár­megye legutóbbi közgyűlésén Emődy László ny. törvényszéki tanácselnök, tör­vényhatósági bizottsági tag foglalkozva Móricz Zsigmond legújabb irodalmi és politikai hitvallásával, indítványt ter­jesztett elő, amely a következőképen szól: Mondja ki Zemplén vármegye tör­vényhatósága, hogy Móricz Zsigmond- nah a magyar nemzeti kultúra ellen intézett támadását, mélyen elítéli s ez eljárást a magyarság megtagadásának tekinti és a megfelelő következmények levonását az íróval szemben a hazafia­son gondolkodó társadalomra bízza. Egyszersmind ezirányu határozatát a törvényhatóságoknak hozzájárulás vé­gett megküldi A közgyűlés az indítványt egyhangúan, elfogadta s most Zemplén vármegye indítványa a többi magyar törvényhatóság előtt van, úgy hogy a magyar vármegyéik és tör­vényhatóságok sorjában mind foglalkozz ti ak Móricz Zsigmond cseheket dicsére cikkével. Emődy László fentebb ismertetett nyi­latkozatára Móricz Zsigmond válaszolt, sőt, viszontválaszt is kapott, amelyben az indítványt tevő fenntartja állításait.t De a Móricz-ü^rynek más tekintetben is érde­kes fejleményed vannak. Pékár Gyula, a Petőfi Társaság elnöke nap-nap után özö­nével kapja az üdvözlő leveleket a ma­gyar társadalom minden rétegéből. Ezek a levelek gratulálnak ahhoz a bátor hit­valláshoz, amellyel Pékár Gyula Móricz Zsigmond viselkedését megbélyegezte. Vi­dékről és fővárosból jönnék egymás után ezek a nyilatkozatok, amelyek között két­ségtelenül a Hungária Magyar Techniku­sok Bajtársi Egyesülete állásfoglalásá­nak lesz a legnagyobb hatása. A Hungária Bajtársi Egyesület ugyanis kimondotta, hogy a kere­tei közt tömörült egyetemi hall­gatóság bojkottálja Móricz Zsig­mond műveit. Erről a határozatról értesítették Pékár Gyulát, a Petőfi Társaság elnökét is s egyben köszönetét mondottak március tizenötöddiki beszédéért. De Móricz Zsigmond legújabban hábo­rúságba keveredett a magyar szolgaidról karral is. Ezt az ügyet a vármegyei tisztviselők országos egyesületének hiva­talos lapja, a Vármegye ismerteti. __A lap főszerkesztője F. Szabó Géza ny. főispán, országgyűlési képviselő, főmunkatársa Szathmáry István, a kiváló költő. A Vár­megye a legújabb Móricz-affórról a kö­vetkezőket irja: ..Móricz az elmúlt hetekben Budapes­ten előadást tartott Még egyszer Arany Jánosról címmel, amelyben arról elmél­kedett, hogy Arany Jánosban a felsőbb hatalom, az írói nagyok elfojtották gz írói bátorságot. Ez a megállapítás Arany János halhatatlan, örök értékű költészetét nem szándékozott kisebbí­teni. Egyetlen egy célja volt, rávilágí­tani, hogy már akkor is gátat emelt, a hatalom az irói és a költő gondolat­szabadsága elé. Mert azt mondja, hogy amikor még birtokában volt Arany az irói bátorságnak, szabadabban _ lehetett írni, mert a szolgabirák és más nagy- hatalmasok olyan műveletlenek voltak, hogy azt, sem tudták, ki az az Arány. Ma már ezek is olvasnak újságot s jaj az írónak,, ha róluk rosszat mer írni. Miután ezekben ismerteti a Vármegye Móricz Zsigmond Arany Jánosról szóló előadásának lényegét, a következőkben meg is adja a választ. „Ne vegye rossz néven Móricz Zsig­mond, de ki kell igazi tanunk az egye­nesbe ferde elképzeléséből. Az ál­tala aposztrofált szolgabirák és a vár­megye több értéket szolgáltattak a ma­gyar irodalomnak, mint ahány lelkes hive van Móricz Zsigmondnak és iro­dalmi elveinek határokon innen és azo­kon túl. Ennek bebizonyítására bármi­kor kinyitjuk előtte, bármely vármegye kulturhistóriai értékektől roskadozó le­véltárát. Hogy pedig ma jaj az írónak, ha a szolgabirákról rosszat ir, ez is csak Móricz Zsigmond ideológiájában születhetett meg. A szolgabiráknak és kartársaiknak annyi a közérdekű gond­juk és nagy fontosságú kötelességük, hogy figyelmen kívül kell hagyniok a személyüket, vagy hivatásukat érintő támadásokat. Tőlük tehát ne. féltse Mó­ricz az irói bátorságot. Nekünk csak egy „bűnünk“ lehet Móricz szemében, az, hogy lelkünk egész hevével valljuk: Extra Hungáriám non est, vita. Ameny- nyiben Móricz Zsigmondnak ez nem szent ige, mi tisztelettel adózunk irói bátorságának, mellyel levonja elvének konzekvenciáit. Mi kalaplevóve búcsú­zunk el tőle.“ így áll ma tehát Móricz Zsigmond ügye. Az iró megdöbbentő nyilatkozata a magyar törvényhatóságok előtt van, s a jogosán megbántott nemzeti közvélemény még egyáltalán nem adott fölmentést Mó­ricz Zsigmondnak. Sőt legújabban Móricz Zsigmond éles háborúságba keveredett egy újabb nyilatkozatul miatt a várme­gyei tisztviselőkkel és a szolgahiráJekal is. Éppen azért különösnek tartjuk, hogy a Nemzeti Színház Móricz Zsigmond egyik darabját ismét műsorra akarja tűzni. Mikor a Móricz Zsiigmond-féle nyilat­kozat kipattant és megindult a magyar közvélemény legszélesebb nyilvánossága c-lőtt a vita, véletlenül-e vagy óvatosság­ból, de a Móricz-darabok eltűntek a Nem­zeti Színház és a Kamaraszínház műso­ráról. S most a Nemzeti Szánház a lapok­nál szerény kommünikét helyezett el. amely tudatja, hogy vasárnap este a Nemzeti Színház Kamaraszínházéban a régi szereposztással Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül cimü színmüvét játssza. Ennek a bejelentésnek van egy különálló pikantériája is. Va­sárnapra a színház műsora Brúnó Frank Tizenkétezer ember cimü darabját hir­dette. De ez a köztársasági, sőt szocialista konyhában született s a monarchikus gondolatot sárbarántó darab annyira megbukott, annyira nem kellett sem a sajtónak, sem a közönségnek, hogy holnap este játsszák utoljára és vasárnapra uj müsordarabról kellett gondoskodni. A Nemzeti Szinliáz igazgatósága ugyan­azzal a balkézzel, amellyel a Tizenkétezer embert felfedezte, most helyébe Móricz Zsigmondot akarja ismét műsorra tűzni. Móricz Zsigmond irodalmi és politikai félrelépése még a nemzeti közvélemény ítélőszóke előtt van, most foglalkoznak vele a vármegyék és a törvényhatóságok s éppen ezért legalább is ildomtalanság a Nemzeti Színháztól, hogy azt az írót akarja műsorára tűzni, akit igen súlyos kitételekkel vádoltak meg, magyar gondolkozását és hazafisá- gái vonták kétségbe. A közvélemény, amely egészen jogosan van fölhábo­rodva Móricz Zsigmond ellen, s amely munkáinak bojkottját mondta ki a kü­lönböző egyesületekben, jogosan elvár­hatja a Nemzeti Színháztól, amelyet a magyar állam pénzén tartanak fönn, hogy mindaddig, amíg a nagy pör le nem zajlott s amíg Móricz Zsigmond nem tisztázta magát a nemzeti közvéle­mény előtt, darabjait ne játsszák az állami színházakban. De hát ezt csak olyan igazgatóságtól lehetne megkövetelni, amelynek érzéke van az iránt, hogy a mai körülmények között sem Brúnó Frank, sem a vád alatt álló Móricz Zsigmond nem való állami pénzek támogatásával a nyilvánosság elé. A színház Hevesi Sándor nevű igaz­gatója, úgy látszik, azt hiszi, hogy a nemzeti közvélemény nem elég erős ahhoz, hogy őt erre az elemi tapintatra megtanítsa. Majd meglátjuk, igen tisz­telt igazgató, fordító, átdolgozó, rendező, ezindarabközvetitő nr! Pasára»!» este Budapesten lesz az olasz­ai igyar válogatott ökölvivómérkőzés, »mé­lyít a magyar szövetség ünnepies keretek ktzt bonyolít le. Az olasz boxolókat Itt Bacci vezeti, aki a legfelsőbb olasz sportszövetség elnöke és egy beta a fasiszta nagytanács titkára. Az olaszok hatalmas római szobrot hoznak aján- d(. ba a magyar szövetségnek, azonkívül a nrolc magyar boxreprezentáns Ráma város kormányzójának ezüst plakettjét kapja. A tragyar szövetség a testnevelési tanács ezüstserlegével és Budapest aranyozott bronz- pfikettjével viszonozza az ajándékot. A mér- k<zé6 előtt beszédek lesznek, majd megkez­— Az V* Nemzedék Nem egyezer mutattunk rá arra, hogy az egyetemes magyar fntballsport válságban tan. Maga a professzionista fntballsport ne- fezen folytatja működését és noha nívó dolgában az utóbbi napok­ban emelkedés volt tapasztalható- anyagi téren messze elmaradnak az ered- nények a tavalyi, vagy két évvel ezelőtti .mérteghoz“ képest. A profisportban főleg a iárom nagy egyesület, a Ferencváros, az Uj- p;st és Hungária vezetőinek áldozatkészségé­től anyagi zavaroktól mentesen vóghezheti feladatát, a többi egyesület azonban tényleg ,mdról-holnapra" él. Még szomorúbb a hely­irt az amatőr egyesületekben, különösen ott, ihol a klub nem rendelkezik valamilyen intéz- tteny, gyár, vagy minisztérium ,Jiinterlandjá- ,ol‘\ Amatőr egyesületeink egyrésze valóság- fal hősi küzdelmet viv a létért és erről a lüzdelemről csak nagyon ritkán vehet tudo­mást a közvélemény, mert ameddig csak lehet, «(titkolják a súlyos anyagi és más természetű lajokat. Most a BTC válsága pattant kJ Nem ma­adhatott titokban, hogy a magyar futballsportot alapitó Bu­dapesti Torna Club vezetősége fel akarja oszlatni a futballszakosztályát. A nagy nyilvánosság elé tartozik ez és a Ja gyár Labdarugók Szövetsége sürgős be­iratkozását várja az a körülmény, hogy a ITC már nem bírja tovább a mai helyzetet. lem birja a meddő harcot, amelyet nemcsak íz anyagiak terén, hanem elvi kérdésekben is blytat. A futballszakosztály fenntartása te- 'emee pénzbe kerül és bármennyire is áldo- latkész a BTC vezetősége, mecenám. alapon lem lehet a végletekig menni. Nincs semmi levétele az amatőr BTC-ének, illetve a be­ütő anyagiak a klub adminisztrációjára is levésnek bizonyulnak^ Csak kiadás terheli a ITC-ét és ebből a futballszakosztály nagyban tiveszi a részét. Az anyagiak mellett elvi [érdesekben is holtpontra jutott a BTC. A )TC ma is azok közé az egyesületek közé artézik, amelyek a nemzeti amatőr izmust az egész vo­nalon megtartják. A mai gazdasági viszonyok között viszont gén sok játékos szívesen cserél klubot akkor, ka álláshoz juttatják. A cég és üzemi csapa­tok gyengítik a BTC-ét és ez a kérdés nem- jsak ezt a klubot, hanem amatőr egyesüle­teinknek nagy részét alapjaiban támadja meg. Ezek a problémák ma este félhét órakor kerülnek napirendre, amikor a BTC nyilvd nos ülés keretében veti fel a kérdési: Érdemes-e továbbra is fentartani a futballszakosztályt. Erről egyszer már döntöttek nem a BTC-ben, banem a Magyar Atlétikai Clubban, ahol fel­oszlatták a futballszakosztályt. A legfelsőbb magyar »portfórumok, az OTT, a® MLSz, a BLASz ölhetett kezekkel nézték, hogy a ma­gyar sportnak ez a hatalmas egyesülete, a MAC száműzi szakosztályai közül a futball sportot anyagi és elvi kérdések miatt. Most a magyar középosztály másik egyesü­lete, a BTC került a legválságosabb helyzetbe. dődik a mérkőzés, amelyen a követke» pá­rok találkoznak: Légwuly: Erős (Bp. Vasutas) —Stella (Velence), hantamsnly: Énekes (Bp. Vasutas)—Rodriguez (Bimini), pehelysúly: Szabó (BTK)—Bálleriml (Róma), könnyű- súly: Fogas (BTK)—B'umchini (Róma), wel- tersuly: Zsida (BTC)—Desto (Milánó), közép- súly: Szigeti (FTC)—Borzone (Genova), kis- nehéeuly: Kéri (BTK)—Rossi (Piacenza) éa nehézsúly: Körösi (NSC)—Bruggiotti (Róma). A mérkőzésnek Olaszország csapata a favorltja, de remélik, hogy a meggyengült magyar ökölvivósport meg tudja állDÍ a helyét. A tartalékos magyar boxcsapattól mindenki kemény küzdelmet vár. tudósítójától. — Mindenki reméli, hogy a ma esti értekezlet, amely a BTC futballszakosztályának további sorsa felett dönt, megtalálja a módját annak, hogy a klub továbbra is résztvegyen a magyar fntballsport küzdelmeiben. Milyen súlya lehet ugyanis az illetékes köröknek akkor, ha nem tudják megmenteni azt az egyesületet, amely a futballsportot alapította és amelyben minden előfeltétel megvan az élethez, csak hiányoznak a segitőkezek... Hász István dr. tábori püspöK mond beszédet a Szent István Evezős Clubban — Az Uj Nemzedék tudósítójától — A Szent István Evezős Club, amely há­rom évvel ezelőtt Szent István ünnepén alakult meg, a téli tréningek után a du­nai munkát is megkezdte. A klub annak ellenére, hogy nagyrészt kezdőverseny- zőkből állott, egymás után igen figye­lemreméltó eredményeket ért el és to­vábbra is szép remenyeícre jogosít. A dunai tréningeknek egyelőre még csak „bumlizó" a jellegük, április végén azon­ban már megltezaődik a komoly munka. Ezt megelőzi a Szent István Evezős Club hangversenye, amelyet április tizenhar­madikán hétfőn este hat órai kezdettel a Középponti Katolikus Kör termében ren­deznek. A hangverseny keretében Hász István dr. tábori püspök, a klub elnöke mond ünnepi beszédet. A magyar főpap a sport és az általános testnevelésre vonat­kozó kérdésekről fog beszólni és előadá­sát nagy érdeklődéssel várják. A hang­versenyen az Operaház, Nemzeti Színház tagjai, valamint számos más neves mű­vész lép fel. Budapest, Belgrad, Zágráb, Laibach városközi mérkőzés — Belgrádban Összeállították az ellenünk játszó svájci csapatot — Az Uj Nemzedék tudósítójától — Mialatt Budapesten a Magyarország—Svájc mérkőzést bonyolítják le, egy másik magyar válogatott csapat „Budapest“ néven részivé«» a belgrádi körmérkőzéseken. Belgrádban va­sárnap és hétfőn Budapest, Belgrád, Zágráb és Laibach városközi futballmérkőzést rendez­nek. Erre a mérkőzésre Pataki Mihály a PLASz szövetségi kapitánya így állította ösz- sze Budapest csapatát: Angyal (Ferencváros)— Talcács l. (Ferencváros), Biró (III. kér. FC)-— Steiner (III. kér. FC), Sárost (Ferencváros), Magyar (III. ksr. FC)— Fenyvesi (III. bor. FC), Takács II., Szedlacsek, Toldi, Kohut (Fe­rencváros). Tartalék: Fehér, Zilahi (III. kér. FC), Sebes (Hungária). A szövetségi kapitány Budapest csapatának összeáll Kásánál f igye­lembevette az egyesületi érdekeket Is. Ugyanis több játékost, akik reális körülményeik közt bekerülhettek volna ebbe a csapatba, neon vettek figyel embei, miután az egyesületük pi­hentetni őhajtja őket. A Magyarország—Svájc mérkőzésre kiilöm- ban a svájciak tegnap véglegesen összeállí­tották válogatott csapatukat és az összeállí­tást táviratilag közölték az MLSz-szol A svájci csapat a következő: Packe—MinolU, Ramsey er—Loichot, Imhof, Regamey—Känel, Kramer, Weiler, Abbeglen, Stadler. YisarMHHi c§§ki*!|i itsiCrc baicsefbtzfosittssoi Kombinált tóhebiztosifási Kdtrtayf! «Ívesed szolgái t a Központi Sajtóvállalat R.-T« Biztosítási Osztóivá -B Telet íra? AvrLlíítXti^én Válságba futott a BTC futballszakosztálya

Next

/
Oldalképek
Tartalom