Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 1-es doboz
1937 FEBRUAR 28, VASÁRNAP HiPLÄP 23 VITA A TURÁNIZMUS KÖRÜL í. A Magyar Hírlap, mely ujságplakátokon azt hirdeti, hogy visszatér régi nemes hagyományaihoz, megfogja engedni, hogy Sós Endre „Turáni játék” c. cikkének a Petőfi-társaság elleni támadásaira felelhessek. A régi Magyar Hírlap az igazság lovagja volt. Ha ezt az ideált tartja szem előtt az új, akkor nincs semmi akadálya annak, hogy Sós Endre ferdítő tükrét helyrebillenteni megkísérelhessem.Sikerül-e vagy sem, azt majd a jóindulatú olvasó dönti el. Engem mindenesetre az a szándék vezet, hogy fényt vessek végre a Petőfi- tarsaság jeles működésére és célkitűzéseire, melyeket látatlanban, elfogultan és vakon támadni szoktak, tökéletesen félreértve, szinte azt kell hinnem, tudatosan félre magyarázva jelen törekvésinket. Mindenekelőtt egy szót a magam ügyé' hen. A jelzett cikk azt írja a Koszorú legújabb számáról, hogy benne a „jórészben elégetést érdemlő modern magyar költészet ellen” olvasható támadás. Tökéletesen az ellenkezője igaz. A Vajthó-szerkesz- tette anthológia visszásságai, felcdékeny- ségei, ferdítései ellen beszélek benne, s mint az illető cikk írója, csak tudom, hogy mi van benne. Minden lehet, csak az nem, amit Sós Endre állít. A „Petőfisták” nem ápolják és nem szolgálják „tűzön-vízen keresztül” a turáni ideálokat. Társaságunk, 6e zárt ülésein, se összejövetelein, se fehér asztalnál, sem nyilvános felolvasó ülésein nem beszél a „turáni ideál”-ról, — ez a Turáni Társaság feladata, amitől úgy borzadoznak egyesek, pedig egyszerűen egy ideális eszme szolgálata. Azt hiszem, azt senki kétségbe nem vonhatja, hogy a magyarok Ázsiából jövet foglalták el e hont, nyelvük finn-ugor nyelv, az volt és az ma is és így nyelvrokonságban áll a finnek, az ugornépek és végső elhajlásában a japánokkal is, — 8 ha ezt a rokonságot nemcsak tudományosan vizsgáljuk és tanulmányozzuk, de ápoljuk is, éppenséggel nem volna szabad megrovásra méltó cselekedetnek feltüntetni. Ebben nincs semmi gyűlölködés, csak szeretet. Finnországból, észt földről hazatérő magyarok pedig azt igazolják, hogy a finn, az észt stb. rokonnépek körében mily igaz rokon- szenv él a magyar nemzet iránt, amiről Bán Aladár írása a finn-magyar kultúr- kongresszusról, tagadhatatlan bizonyítékok sorát sorolta fel. Baj az, hogy itt vagy ott szimpátiákat keltünk elhagyott, elszigetelt nemzetünk iránt? Az a pokoli gúny, mellyel még mindig a „halszagú rokonok”- ról beszélnek, mely felveti a kérdést, hogy kívánatos-e nálunk a turáni kultusz, s nem látja be, hogy semmi kárunk nem lehet belőle, ha a finn és az ugor népek tudomást vesznek az Európába ékelt testvérnépről, ellenkezőleg, ennek a kultusznak eszmés, de egyszer valamikor még gazdasági hatása is lehet. Baj az, amiért Pékár Gyula azt a reményét fejezte ki, hogyha a turáni népek összetartozásának tudata átjárja a turáni népeket, elhagyatottságunkon egyszer csak segíthetünk. Baj volna ez? Miért e kétely, miért e gúny? Mitől vagy kitől tart a cikkíró? Lebecsüli az ugor népeket, — de a századok csak percek egy nép életében, íme a finnek. Ma már különálló nép, az észtek is, maguk ura, önrendelkezési jogokkal, — nem is szólva a japánokról, akiknek már csak gazdasági támogatása is fellendíthetné országunkat. Egyesek, történetírók és publicisták a kérdés alapos itgondolása helyett felületes élccel akarjál, dintézni a kérdést, vagy téves informá- úókat terjesztenek, mint Szekfii Gyula dázett mondata, mindezt élesen meg- láfolta a finn-ugor kultúrkongresszuson Ihangzott sok száz beszéd, „anulmány :s demonstráció, — amiről Bán Aladár zámolt be. * Hankiss János finnországi előadásában ízt állította, hogy a magyar irodalom őleg exotikumával vonja magára a nyu- ;ati népek figyelmét. Sós Endre, eszmés okona, e felfogást megtagadja. Pedig íankiss máskülönben — legalább francia nyelven írt 8 a magyar irodalom panorámáját bemutató könyvében — sokkal közelebb áll Sós gondolatköréhez, mint a Petőfi-társaság tagjai legnagyobb részéhez. Mi bántja azonban most Sós Endrét Hankiss e felfogásában? Az exotizmus szó? Istenem, a francia irodalomban egész külön irodalmi áramlat szolgálja az exo* tizmust, — senkise lázadozik ellene. Mikor Flaubert Salommbo-járói vagy Delacroix tunisi képeiről van szó, minden kritikusa ezt a szót emlegeti. Hogy Hankiss ezt Petőfire vagy Madáchra értette volna, alig hihető. De ha igen, van ő olyan legény, hogy állításait be tudja igazolni, — de nem hiszem, hogy ezekre értette volna. Hogy nyugati szemmel nézve, irodalmunkban — hál’ Isten — van sok nemes exotizmus, azt Sós Endre ne res- telje bevallani, nem a pusztát keresik az Andrássy úton előkelő idegeneink, hanem bizony, ha a Pro Liberlate-t, Herczeg Ferenc remekművét — franciára fordítanék, minden francia olvasója kiérezne belőle valami nemes exotizmust, igazibbat, mint a francia Benoit-k műveiből. Ez pedig nem baj. * De kérdem: amiért a Koszorúban Bán Aladár rövid beszámolóját a finn-ugor kultúrkongresszusról közzé tettük, mért gondolja cikkíró, hogy a Petőfi-társaság turánizmust űz? Társaságunk Pétőfi-kul- tuszt őz, s ha azt tapasztalja, hogy Japánban akadnak Petőfinek lelkes barátai, akik áldozatokat is hoznak, anyagi áldozatokat, csakhogy a magyar irodalmi, képzőművészeti és zenei kultúránkat megismertesse és megszerettesse a japán néppel, azt méltányolja. Ilyen Naokazu Nabas- hima vicomte működése, akit társaságunk a jövő hóban ezért kültagjának fog megválasztani, mert Petőfi-társaságot és Liszt Ferenc-társaságot alapított és pénzzel, szívvel, nagy lélekkel szolgálja ügyünket. Hubay Jenő a minap részletesén beszámolt nagy japánbarátunk működéséről és arra is rávilágított, mily messzemenő gazdasági és szellemi hatása van az ilyen közeledésnek. Ne ijedjen meg Sós Endre’ a mi „turánizmusunktól”. Nagy eszmei háttere van annak, ha a magyar lángelméket, Petőfit, Lisztet a japán test vérnemzet megismeri, megszereti. Annak a tudata, hogy él Európában egy elszigetelt, kifosztott, elárult, megrágalmazott nemzet, a magyar, s ez rokona, ha még oly távoli rokona is a japán nemzetnek, ha ennek a tudata a japán nép millióiban gyökeret ver, kiszámíthatatlan következményekkel járhat. Máris évi tízezer pengős alapítványt állított fel Mitsui nevű japán úr, igazi úr, aki ezt a tízezer pengőt arra szánta, hogy magyar tudós, vagy író, vagy művész tanulmányozhassa Japánt. Ne ijedezzen Sós Endre úr ettől a turánizmustól. Ez csak a kezdet. Telve beláthatatlan virtu- alitással. Reális koncepciót követel Sós Endre. Jól teszi, tőle e jogot senki el nem veszi. De ha majd e barátkozásaink hatásaként — tíz év múlva — megnézi a külkereskedelmi számoszlopainkat és ott — mint Hubay Jenő mondja — nehány- milliós tételecskét talál cimbalomexportunkkal, — akkor megkapja majd a reális koncepciót is. De egyelőre ne türelmetlenkedjünk. Költők ábrándjai és álmai sokszor hamarább megvalósulnak, mint közírók kételyei. Dr Lázár Béla 2. Magam kértem a Magyar Hírlap szerkesztőjét, hogy adja ki dr. Lázár Béla haragos cikkét, amely fényes bevilágítást enged nemcsak úgynevezett „turáni köreinknek”, hanem a Petőfi Társaság vezetőségének a lelkűidébe is. Dr. Lázár Béla ugyanis mindenfélét sérelmez és kifogásol múlt vasárnapi cikkemben, csak azt az egyet nem sérelmezi és nem kifogásolja, hogy a Petőfi Társaságot az igazi Petőfi- kultusz elhanyagolásával vádoltam meg. Petőfisláink, úgylátszik, helyénvalónak tartják azt a rendszeri, amely rendÓri cenzúrát gyakorol az S szellemi vezérük és szellemi ideáljuk müvei felett. (Vagy talán nem is ez a helyzet és Pékár Gyula, valamint hű csatlósa : dr. Lázár Béla legszívesebben „eladná” a terhes, destruktív Petőfit, aki még közel száz évvel halála után sem akar beleilleszkedni a konstruktív költők kórusába?!) Dr. Lázár Béla — tudomásul veszem — lelkes híve a turánizmusnak. Nem is vártam mást a „Koszorú” szerkesztőjétől. Köszönöm, hogy önként jelentkezett. Hiszen vasárnapi cikkemben őt nem aposztrofáltam. De érvelését, sajnos, nem tudom magamévá tenni és ami a turánizmust illeti: én megmaradok egy véleményen Szekfü Gyulával, akit dr. Lázár Béláék ez esetben szintén felületesnek tartanak. Ha Szekfii Gyula a partnerem, akkor vállalom a felületesség vádját. Megjegyzem : dr. Lázár Béla cikkében főképpen a cimbalom-exportról szóló rész kúpott meg. Ajánlom, hogy a Petőfi Társaság — amely Petőfi szent eszméinek szolgálatával nem akar foglaljcozni — sürgőfen alakuljon át cimbalom-kiviteli intézetté. Azt hiszem, ez esetben jobban előmozdítaná az ország érdekeit, mint mostani munkásságával, amelynek oroszlánrésze a „Koszorú” hasábjain észlelhető. A finneket és észteket nagyon szeretem. Örülök, ha rokonszenveznek nemzetünkkel. De ehhez még nem kell turánizmus?! Hiszen a finnek, akik a nyugati demokrácia elvei szerint rendelték be országukat és az észtek — ahogy Szekfü Gyula kifejtette — egyenesen letagadják turániz- musukat, amelytől európaiságukat féltik, Hankiss professzorral kapcsolatban sem kaptam dr. Lázár Bélától kielégítő választ. Itt is mellém beszél az illusztris petőfisla. Igenis, megismétlem : a magyar irodáimat európai értékű és értelmű irodalomnak tekintem, amelyet bűn exotikummá degradálni. Dr. Lázár Béla — bocsásson meg a tanácsomért — a jövőben legyen óvatosabb! Foglalkozzék kevesebbet a turániz- mussal és a magyar irodalommal! Inkább a képzőművészettel törődjön! — Ahoz talán ért... _ , Sós Endre KÖNYVEK ÉS ELVEK Egy esperes és két tanító három könyve a magyar paraszt-munkás sorsáról Dr Szeberényi: „A parasztság története" Darvas: „A legnagyobb magyar falu“— Bakó: „Sír a puszta' A falukutatás egyre rohamosabban hódít I ország legnagyobb faluja. Mindgyárt Békés _ ______ __í____ • _J_1__I__ . . __ * ____LL ___A1 Lm_ té rt a magyar tudományos irodalomban. A földbirtokreform megoldatlansága, há rommillió magyar földműves-napszámos és törpebirtokos nyomorúsága, adja a tömér dek adatot ehhez az irodalomhoz. A paraszt-szabadságmozgalmak európai történetére helyezi a fősúlyt dr Szeberényi Lajos Zsigmond békéscsabai evangélikus egperes most megjelent munkája : „A parasztság története.* „Parasztok között töltöttem el életem legnagyobb részét. Helyzetükkel több könyvemben foglalkoztam. Most életem utolsó szakában ismét rá óhajtok térni e kérdésre” — írja könyve bevezetésében a hetvennyolcesztendős nagyérdemű lel kész, az alföldi munkásmozgalmak legalaposabb ismerője. A 428 oldalas kötet nyolc oldalon felsorolt forrásmunkák alapján — melyek között hat a szerző korábban megjelent munkája — harminckét fejezetben foglalkozik az európai munkásmozgalmak történetével, Babilónián és Egyiptomon, a régi zsidókon kezdve a mai Spanyol- országig. A magyar parasztság sorsával hét fejezet foglalkozik. „Felelősségünk tudatában — írja az utolsó fejezet —, ha segíteni akarunk, akkor ma már cselekednünk kell. Az állandó keresettel nem bíró napszámosok széles rétegében a nyomor sokszor hihetetlen orgiákat ül s ez azután rányomja bélyegét a szükséget szenvedők táplálkozására is. Sok a rosszul táplált, a hideg téli időben is csak kenyéren és vízen élő gyermek.” „A parasztság politikai élete a választások idejére korlátozódik... A felelőtlen ígérgetésben az egyszerű nép csalhatatlan ösztönével észreveszi a megtévesztésére irányuló szándékot s ezért minden nagyobb felháborodás nélkül napirendre tér felette... Annál nagyobb rombolást visz végbe a parasztság körében a közigazgatás szerveinek, a hatóságoknak a választási hadjáratba való bekapcsolása a mindenkori kormány szolgálatában. Törvény- és tekintélytisztelet szempontjából talárjárásszerű rombolást jelent ez a parasztság lelkében. Tanultságunk arra kötelez, hogy tekintetünket a nép felé fordítsuk, meglássuk fiaiban az embert. Szeretettel, megértéssel és őszintén kell magunkévá tenni parasztságunk ügyét” — mondja zárószavában Békés megye törvényhatósági bizottságának nesztora, a felsőház és több tudományos társaság tagja t dr Szeberényi Lajos Zsigmond. „A leónavyobb falu“, melyről Darvas-Dumitrás József tanító könyvi szól: Orosháza. Pedig már csak legenda, mintha Orosháza volna Magyarmegyében is nagyobb annál Békés község és Szarvas, Pest megyében Pestszentlőrinc, Jásznagykunszolnok . megyében Török- szentmiklós. Orosháza határa a mai külterjes gazdálkodással több embert eltartani nem tud, gyümölcstermelés, konyhakertészet nem fejlődhet konzervgyár híján — búzáját s a tojást másutt gyúrják tésztává és készítik kétszersültté. A közigazgatást ez nem érdekli —, a magántőke nem kockáztat —, a „Hangya" másokkal szereti kikapartatni a kezdeményezés gesztenyéjét. A könyv első része Orosháza kétszázesztendős történetét vázolja röviden —, a második rész mintegy tereprajzot ad néhány oldalon —, a harmadik, legterjedelmesebb rész a falu földjét és népét írja le —, a negyedik rész a lakosság vallási, politikai és kulturéletét tárgyalja. „Zsírosparasztok”-nak nevezi Darvas a régi telkes jobbágyok utódait, akik: „Néma, de gyűlölködő és anyagiasságában is megrendítő harcot folytatnak a társadalmi továbbfejlődés egyre jobban előrenyomuló erői ellen.” „Nem tudják elhinni, hogy valóban léteznek emberek, mellettük, akiket malomkerék közé kapott a nyomor, akik hiába szaladgálnak úgynevezett tisztességes munka után, mégis hatósági szégyenkenyérre szorulnak. Aki nem dolgozik, az az ő szemükben minden hájjal megkent gazember..." „A béresek sokszor hetekig nem vetkőznek le, ruhástól alszanak és reggel csak a szájukból mosdanak”. „A napszámos és törpebirtokos amit aratás-csépléskor keresnek, az kenyérre is alig elég, az év többi részéi átkoplalják. Az átlagos évi kereset eg}7 napra elosztva 75 fillér, ebből kell élnie az egész családnak. Ugyanakkor a fogházban egy fogoly napi élelmezési költsége 46 fillér.“ Aki többet akar tudni, olvassa el Darvas könyvét. ,A puszta sorsát tükrözöm, mikor szemem hitet lobog és ha sírok, a lelkem sír“ — ez a mottója Bakó József Sír a puszta” című verseskötetének. Bakó József Orosháza mellett a monori tanyákon tanító és minden gazdasági egyesületi tevékenységnek lelke. Földművesmunkás gyermeke, korán árvaságra jutott, cipészinas lett, aztán segéd Budapesten, majd Dunántúl. Első verseskötetét „Árva kalászok” címen Vas vármegye és Szombathely város Kultúregyesülete adta ki 1927-ben. Pártfogói akadtak, akik taníttatták. Második verseskötete, a „Földem!” Sopronban 1930-ban >e!ent meg, a Frankenburg Irodalmi Kö- kiadásában. „Kié ez a lélek” című harmadik munkája 1933-bp! a szombathelyi Falud) Ferenc Irodalmi Kör áldozatkészségét dicséri. Mostani kötetén az Orosházi Szépmíves Céh ajánlását olvassuk. „Az örök paraszt”