Petőfi gyüjtemény - A sorozat / 1-es doboz

1937 FEBRUAR 28, VASÁRNAP HiPLÄP 23 VITA A TURÁNIZMUS KÖRÜL í. A Magyar Hírlap, mely ujságplakátokon azt hirdeti, hogy visszatér régi nemes hagyományaihoz, megfogja engedni, hogy Sós Endre „Turáni játék” c. cikkének a Petőfi-társaság elleni támadásaira felel­hessek. A régi Magyar Hírlap az igazság lovagja volt. Ha ezt az ideált tartja szem előtt az új, akkor nincs semmi akadálya annak, hogy Sós Endre ferdítő tükrét helyrebillenteni megkísérelhessem.Sikerül-e vagy sem, azt majd a jóindulatú olvasó dönti el. Engem mindenesetre az a szándék vezet, hogy fényt vessek végre a Petőfi- tarsaság jeles működésére és célkitűzéseire, melyeket látatlanban, elfogultan és vakon támadni szoktak, tökéletesen félreértve, szinte azt kell hinnem, tudatosan félre magyarázva jelen törekvésinket. Mindenekelőtt egy szót a magam ügyé' hen. A jelzett cikk azt írja a Koszorú leg­újabb számáról, hogy benne a „jórészben elégetést érdemlő modern magyar költé­szet ellen” olvasható támadás. Tökéletesen az ellenkezője igaz. A Vajthó-szerkesz- tette anthológia visszásságai, felcdékeny- ségei, ferdítései ellen beszélek benne, s mint az illető cikk írója, csak tudom, hogy mi van benne. Minden lehet, csak az nem, amit Sós Endre állít. A „Petőfisták” nem ápolják és nem szolgálják „tűzön-vízen keresztül” a turáni ideálokat. Társaságunk, 6e zárt ülésein, se összejövetelein, se fehér asztalnál, sem nyilvános felolvasó ülésein nem beszél a „turáni ideál”-ról, — ez a Turáni Tár­saság feladata, amitől úgy borzadoznak egyesek, pedig egyszerűen egy ideális eszme szolgálata. Azt hiszem, azt senki kétségbe nem vonhatja, hogy a magyarok Ázsiából jövet foglalták el e hont, nyel­vük finn-ugor nyelv, az volt és az ma is és így nyelvrokonságban áll a finnek, az ugornépek és végső elhajlásában a japá­nokkal is, — 8 ha ezt a rokonságot nem­csak tudományosan vizsgáljuk és tanul­mányozzuk, de ápoljuk is, éppenséggel nem volna szabad megrovásra méltó cse­lekedetnek feltüntetni. Ebben nincs semmi gyűlölködés, csak szeretet. Finnországból, észt földről hazatérő magyarok pedig azt igazolják, hogy a finn, az észt stb. rokonnépek körében mily igaz rokon- szenv él a magyar nemzet iránt, amiről Bán Aladár írása a finn-magyar kultúr- kongresszusról, tagadhatatlan bizonyítékok sorát sorolta fel. Baj az, hogy itt vagy ott szimpátiákat keltünk elhagyott, elszige­telt nemzetünk iránt? Az a pokoli gúny, mellyel még mindig a „halszagú rokonok”- ról beszélnek, mely felveti a kérdést, hogy kívánatos-e nálunk a turáni kultusz, s nem látja be, hogy semmi kárunk nem lehet belőle, ha a finn és az ugor népek tudomást vesznek az Európába ékelt testvérnépről, ellenkezőleg, ennek a kul­tusznak eszmés, de egyszer valamikor még gazdasági hatása is lehet. Baj az, amiért Pékár Gyula azt a remé­nyét fejezte ki, hogyha a turáni népek összetartozásának tudata átjárja a turáni népeket, elhagyatottságunkon egyszer csak segíthetünk. Baj volna ez? Miért e kétely, miért e gúny? Mitől vagy kitől tart a cikkíró? Lebecsüli az ugor népeket, — de a századok csak percek egy nép életében, íme a finnek. Ma már különálló nép, az észtek is, maguk ura, önrendelkezési jogok­kal, — nem is szólva a japánokról, akik­nek már csak gazdasági támogatása is fellendíthetné országunkat. Egyesek, tör­ténetírók és publicisták a kérdés alapos itgondolása helyett felületes élccel akarjál, dintézni a kérdést, vagy téves informá- úókat terjesztenek, mint Szekfii Gyula dázett mondata, mindezt élesen meg- láfolta a finn-ugor kultúrkongresszuson Ihangzott sok száz beszéd, „anulmány :s demonstráció, — amiről Bán Aladár zámolt be. * Hankiss János finnországi előadásában ízt állította, hogy a magyar irodalom őleg exotikumával vonja magára a nyu- ;ati népek figyelmét. Sós Endre, eszmés okona, e felfogást megtagadja. Pedig íankiss máskülönben — legalább francia nyelven írt 8 a magyar irodalom panorá­máját bemutató könyvében — sokkal közelebb áll Sós gondolatköréhez, mint a Petőfi-társaság tagjai legnagyobb részéhez. Mi bántja azonban most Sós Endrét Han­kiss e felfogásában? Az exotizmus szó? Istenem, a francia irodalomban egész külön irodalmi áramlat szolgálja az exo* tizmust, — senkise lázadozik ellene. Mikor Flaubert Salommbo-járói vagy Delacroix tunisi képeiről van szó, minden kritikusa ezt a szót emlegeti. Hogy Hankiss ezt Petőfire vagy Madáchra értette volna, alig hihető. De ha igen, van ő olyan legény, hogy állításait be tudja igazolni, — de nem hiszem, hogy ezekre értette volna. Hogy nyugati szemmel nézve, irodalmunkban — hál’ Isten — van sok nemes exotizmus, azt Sós Endre ne res- telje bevallani, nem a pusztát keresik az Andrássy úton előkelő idegeneink, hanem bizony, ha a Pro Liberlate-t, Herczeg Ferenc remekművét — franciára fordí­tanék, minden francia olvasója kiérezne belőle valami nemes exotizmust, igazibbat, mint a francia Benoit-k műveiből. Ez pedig nem baj. * De kérdem: amiért a Koszorúban Bán Aladár rövid beszámolóját a finn-ugor kultúrkongresszusról közzé tettük, mért gondolja cikkíró, hogy a Petőfi-társaság turánizmust űz? Társaságunk Pétőfi-kul- tuszt őz, s ha azt tapasztalja, hogy Ja­pánban akadnak Petőfinek lelkes barátai, akik áldozatokat is hoznak, anyagi áldo­zatokat, csakhogy a magyar irodalmi, képzőművészeti és zenei kultúránkat meg­ismertesse és megszerettesse a japán nép­pel, azt méltányolja. Ilyen Naokazu Nabas- hima vicomte működése, akit társasá­gunk a jövő hóban ezért kültagjának fog megválasztani, mert Petőfi-társaságot és Liszt Ferenc-társaságot alapított és pénz­zel, szívvel, nagy lélekkel szolgálja ügyün­ket. Hubay Jenő a minap részletesén beszámolt nagy japánbarátunk működé­séről és arra is rávilágított, mily messze­menő gazdasági és szellemi hatása van az ilyen közeledésnek. Ne ijedjen meg Sós Endre’ a mi „turánizmusunktól”. Nagy eszmei háttere van annak, ha a magyar lángelméket, Petőfit, Lisztet a japán test vérnemzet megismeri, megszereti. Annak a tudata, hogy él Európában egy elszige­telt, kifosztott, elárult, megrágalmazott nemzet, a magyar, s ez rokona, ha még oly távoli rokona is a japán nemzetnek, ha ennek a tudata a japán nép millióiban gyökeret ver, kiszámíthatatlan következ­ményekkel járhat. Máris évi tízezer pengős alapítványt állított fel Mitsui nevű japán úr, igazi úr, aki ezt a tízezer pengőt arra szánta, hogy magyar tudós, vagy író, vagy művész tanulmányozhassa Japánt. Ne ijedezzen Sós Endre úr ettől a turánizmustól. Ez csak a kezdet. Telve beláthatatlan virtu- alitással. Reális koncepciót követel Sós Endre. Jól teszi, tőle e jogot senki el nem veszi. De ha majd e barátkozásaink hatásaként — tíz év múlva — megnézi a kül­kereskedelmi számoszlopainkat és ott — mint Hubay Jenő mondja — nehány- milliós tételecskét talál cimbalomexpor­tunkkal, — akkor megkapja majd a reális koncepciót is. De egyelőre ne türelmetlenkedjünk. Költők ábrándjai és álmai sokszor hama­rább megvalósulnak, mint közírók kételyei. Dr Lázár Béla 2. Magam kértem a Magyar Hírlap szer­kesztőjét, hogy adja ki dr. Lázár Béla haragos cikkét, amely fényes bevilágítást enged nemcsak úgynevezett „turáni kö­reinknek”, hanem a Petőfi Társaság veze­tőségének a lelkűidébe is. Dr. Lázár Béla ugyanis mindenfélét sérelmez és kifogásol múlt vasárnapi cikkemben, csak azt az egyet nem sérelmezi és nem kifogásolja, hogy a Petőfi Társaságot az igazi Petőfi- kultusz elhanyagolásával vádoltam meg. Petőfisláink, úgylátszik, helyénvalónak tart­ják azt a rendszeri, amely rendÓri cenzúrát gyakorol az S szellemi vezérük és szellemi ideáljuk müvei felett. (Vagy talán nem is ez a helyzet és Pékár Gyula, valamint hű csatlósa : dr. Lázár Béla legszíveseb­ben „eladná” a terhes, destruktív Petőfit, aki még közel száz évvel halála után sem akar beleilleszkedni a konstruktív költők kórusába?!) Dr. Lázár Béla — tudomásul veszem — lelkes híve a turánizmusnak. Nem is vártam mást a „Koszorú” szerkesztőjétől. Köszönöm, hogy önként jelentkezett. Hi­szen vasárnapi cikkemben őt nem aposztro­fáltam. De érvelését, sajnos, nem tudom magamévá tenni és ami a turánizmust illeti: én megmaradok egy véleményen Szekfü Gyulával, akit dr. Lázár Béláék ez esetben szintén felületesnek tartanak. Ha Szekfii Gyula a partnerem, akkor vállalom a felületesség vádját. Megjegyzem : dr. Lázár Béla cikkében főképpen a cimbalom-exportról szóló rész kúpott meg. Ajánlom, hogy a Petőfi Tár­saság — amely Petőfi szent eszméinek szolgálatával nem akar foglaljcozni — sür­gőfen alakuljon át cimbalom-kiviteli intézetté. Azt hiszem, ez esetben jobban előmozdí­taná az ország érdekeit, mint mostani munkásságával, amelynek oroszlánrésze a „Koszorú” hasábjain észlelhető. A finneket és észteket nagyon szeretem. Örülök, ha rokonszenveznek nemzetünk­kel. De ehhez még nem kell turánizmus?! Hiszen a finnek, akik a nyugati demokrá­cia elvei szerint rendelték be országukat és az észtek — ahogy Szekfü Gyula kifej­tette — egyenesen letagadják turániz- musukat, amelytől európaiságukat féltik, Hankiss professzorral kapcsolatban sem kaptam dr. Lázár Bélától kielégítő választ. Itt is mellém beszél az illusztris petőfisla. Igenis, megismétlem : a magyar irodáimat európai értékű és értelmű irodalomnak tekin­tem, amelyet bűn exotikummá degradálni. Dr. Lázár Béla — bocsásson meg a tanácsomért — a jövőben legyen óvato­sabb! Foglalkozzék kevesebbet a turániz- mussal és a magyar irodalommal! Inkább a képzőművészettel törődjön! — Ahoz talán ért... _ , Sós Endre KÖNYVEK ÉS ELVEK Egy esperes és két tanító három könyve a magyar paraszt-munkás sorsáról Dr Szeberényi: „A parasztság története" Darvas: „A legnagyobb magyar falu“— Bakó: „Sír a puszta' A falukutatás egyre rohamosabban hódít I ország legnagyobb faluja. Mindgyárt Békés _ ______ __í____ • _J_1__I__ . . __ * ____LL ___A1 Lm_ té rt a magyar tudományos irodalomban. A földbirtokreform megoldatlansága, há rommillió magyar földműves-napszámos és törpebirtokos nyomorúsága, adja a tömér dek adatot ehhez az irodalomhoz. A paraszt-szabadságmozgalmak európai történetére helyezi a fősúlyt dr Szeberényi Lajos Zsigmond békéscsabai evangélikus egperes most megjelent mun­kája : „A parasztság története.* „Parasztok között töltöttem el életem legnagyobb részét. Helyzetükkel több könyvemben foglalkoztam. Most életem utolsó szakában ismét rá óhajtok térni e kérdésre” — írja könyve bevezetésében a hetvennyolcesztendős nagyérdemű lel kész, az alföldi munkásmozgalmak legala­posabb ismerője. A 428 oldalas kötet nyolc oldalon fel­sorolt forrásmunkák alapján — melyek között hat a szerző korábban megjelent munkája — harminckét fejezetben fog­lalkozik az európai munkásmozgalmak tör­ténetével, Babilónián és Egyiptomon, a régi zsidókon kezdve a mai Spanyol- országig. A magyar parasztság sorsával hét fe­jezet foglalkozik. „Felelősségünk tudatában — írja az utolsó fejezet —, ha segíteni akarunk, akkor ma már cselekednünk kell. Az állandó keresettel nem bíró napszá­mosok széles rétegében a nyomor sokszor hihetetlen orgiákat ül s ez azután rányomja bélyegét a szükséget szenvedők táplál­kozására is. Sok a rosszul táplált, a hideg téli időben is csak kenyéren és vízen élő gyermek.” „A parasztság politikai élete a választások idejére korlátozódik... A fele­lőtlen ígérgetésben az egyszerű nép csal­hatatlan ösztönével észreveszi a megté­vesztésére irányuló szándékot s ezért minden nagyobb felháborodás nélkül napi­rendre tér felette... Annál nagyobb rom­bolást visz végbe a parasztság körében a közigazgatás szerveinek, a hatóságoknak a választási hadjáratba való bekapcsolása a mindenkori kormány szolgálatában. Tör­vény- és tekintélytisztelet szempontjából talárjárásszerű rombolást jelent ez a paraszt­ság lelkében. Tanultságunk arra kötelez, hogy tekintetünket a nép felé fordítsuk, meglássuk fiaiban az embert. Szeretettel, megértéssel és őszintén kell magunkévá tenni parasztságunk ügyét” — mondja zárószavában Békés megye törvényható­sági bizottságának nesztora, a felsőház és több tudományos társaság tagja t dr Szeberényi Lajos Zsigmond. „A leónavyobb falu“, melyről Darvas-Dumitrás József tanító könyvi szól: Orosháza. Pedig már csak legenda, mintha Orosháza volna Magyar­megyében is nagyobb annál Békés község és Szarvas, Pest megyében Pestszentlőrinc, Jásznagykunszolnok . megyében Török- szentmiklós. Orosháza határa a mai kül­terjes gazdálkodással több embert eltar­tani nem tud, gyümölcstermelés, konyha­kertészet nem fejlődhet konzervgyár híján — búzáját s a tojást másutt gyúrják tész­tává és készítik kétszersültté. A közigaz­gatást ez nem érdekli —, a magántőke nem kockáztat —, a „Hangya" másokkal szereti kikapartatni a kezdeményezés gesztenyéjét. A könyv első része Orosháza kétszáz­esztendős történetét vázolja röviden —, a második rész mintegy tereprajzot ad néhány oldalon —, a harmadik, legter­jedelmesebb rész a falu földjét és népét írja le —, a negyedik rész a lakosság vallási, politikai és kulturéletét tárgyalja. „Zsírosparasztok”-nak nevezi Darvas a régi telkes jobbágyok utódait, akik: „Néma, de gyűlölködő és anyagiasságában is megrendítő harcot folytatnak a társa­dalmi továbbfejlődés egyre jobban előre­nyomuló erői ellen.” „Nem tudják el­hinni, hogy valóban léteznek emberek, mellettük, akiket malomkerék közé kapott a nyomor, akik hiába szaladgálnak úgy­nevezett tisztességes munka után, mégis hatósági szégyenkenyérre szorulnak. Aki nem dolgozik, az az ő szemükben minden hájjal megkent gazember..." „A béresek sokszor hetekig nem vetkőznek le, ruhástól alszanak és reggel csak a szájukból mos­danak”. „A napszámos és törpebirtokos amit aratás-csépléskor keresnek, az ke­nyérre is alig elég, az év többi részéi átkop­lalják. Az átlagos évi kereset eg}7 napra elosztva 75 fillér, ebből kell élnie az egész családnak. Ugyanakkor a fogházban egy fogoly napi élelmezési költsége 46 fillér.“ Aki többet akar tudni, olvassa el Darvas könyvét. ,A puszta sorsát tükrözöm, mikor szemem hitet lobog és ha sírok, a lelkem sír“ — ez a mottója Bakó József Sír a puszta” című verseskötetének. Bakó József Orosháza mellett a monori tanyákon tanító és minden gazdasági egyesületi tevékenységnek lelke. Föld­művesmunkás gyermeke, korán árvaságra jutott, cipészinas lett, aztán segéd Buda­pesten, majd Dunántúl. Első verseskötetét „Árva kalászok” címen Vas vármegye és Szombathely város Kultúregyesülete adta ki 1927-ben. Pártfogói akadtak, akik taníttatták. Második verseskötete, a „Föl­dem!” Sopronban 1930-ban >e!ent meg, a Frankenburg Irodalmi Kö- kiadásában. „Kié ez a lélek” című harmadik munkája 1933-bp! a szombathelyi Falud) Ferenc Irodalmi Kör áldozatkészségét dicséri. Mostani kötetén az Orosházi Szépmíves Céh ajánlását olvassuk. „Az örök paraszt”

Next

/
Oldalképek
Tartalom