Pest Megyi Hírlap, 1995. február (39. évfolyam, 27-30. szám)

1995-02-04 / 30. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1995. FEBRUÁR 4., SZOMBAT Ember az embertelenségben Hallgatni kellett a Doni katasztrófáról Cegléden a közelmúltban emlékeztek a doni katasztrófára, a 2. magyar hadsereg áldoza- 1 taira. (Erről lapunk hasábjain beszámol­tunk.) Az egyik túlélőt, Zakar Józsefet felke­restük otthonában, hogy megossza velünk az ötven­két évvel ezelőtti élményeit. Zakar József 1943. január 12-én, a 23-as losonczi gya­logezred parancsnokságán volt bunkersebész. Veszelyj Kut-ban délelőtt tíz óra táj­ban ágyűdörgés, aknák rob­banása rázta meg a vidéket. Az ezredes — a száz méter­rel arrébb lévő parancsnoksá­gon —- kiadta a parancsot az orvosnak: készítse össze a se­bészeti műszereket; csoma­goljon. Ugyanis a település irányába elindult két T—34-es tank, erős támadás várható. Tizenkét óráig még nem érkezett meg az ígért szán. A tiszti legény átment a parancsnokságra, amely lángokban állt. Egy tüzérőr­mester elmondta, már nincs ott senki. Fél háromkor a le­gény jelezte, hogy orosz ka­tonák közelegnek. Menekül­ni kellett. Éjjel fél tizenkettőkor ér­tek Kocetovkába. Mínusz negyvenegy Celsius-fokos hi­degben beszállásoltak egy magyar lisztraktárba. Az or­vos nem pihenhetett. Renge­teg fagyott testrészű katonát látott el hajnalig. S reggel ki­lenc körül már Staronikolsz- kojban Zakar József jelentke­zett Fekete Gyula orvos szá­zadosnál, a 9. hadosztály egészségügyi oszlopának pa­rancsnokánál. A 9. hadosz­tály Oszványi Kornél ezre­des vezetésével — aki vitéz katona volt, kétszer is megse­besült — tartotta a Don men­tén a vonalat, január 28-ig. Amikor elkezdődött a vissza­vonulás. Egy Hohol nevű községben, a hadikórházként használt épületben sok sebe­sültet találtak. Az orvosnak azt a hálátlan feladatot ad­ták, hogy a szerencsétlen baj­társakat állítsa gyalogmenet­be. Százan elindultak. Né­hány kilométer után végre vagonokba szánhattak, ame­lyek mellé egy német lőszer­szállító szerelvény állt be. Az utóbbit az oroszok lebom­bázták, a magyar sebesültek mind odavesztek. Öt-hat kilométer hosszú magyar katonasor haladt Ohmba. Az emberek három napja éheztek. Amint meglát­ták a közeledő két orosz re­pülőgépet, mindenki hasra vágta magát. Zakar doktor mellett Kovács tábori lelkész volt. Beszéltek. A gépek há­romszor húztak el fölöttük. A lövedékek jégesőszerűen fúródtak a hóba. A doktor ösztönösen a feje fölé kul­csolta két kezét. Előtte pár méterrel szűnt meg a géppus­katüzelés. Alig fogta fel, hogy él, odaszólt a lelkész­nek: na, ezt megúsztak. Ám ő nem válaszolt — a golyó­zápor szinte kettévágta. Február elsején aztán gróf Stomm Marcel kiadta hír­hedt parancsát. E szerint fel­oszlatta a hadtestet. Szélnek eresztette bekerített és két­ségbeesett katonáit: ki-ki me­neküljön, amerre lát. Jómaga a hadifogságot választotta. Mintegy hat-nyolcezer baj­társ ott állt árván, élelem, ru­házat, lőszer nélkül. A szétzi­lált, magára hagyott magyar hadsereg — amellyel a né­metek nem törődtek már, mondván: nem létezik a had­test — visszavonult. Azt les­ve, hogy a német sereg mer­re megy. A sokat szenvedett magyar csapat utánuk mene­telt. .. Fagyott emberek ültek az út szélén. Nekik már elfo­gyott az erejük. Talán el sem jutott... a tudatukig a figyel­meztetés: ne ülj le, mert vég­leg itt maradsz! Kimerültén elszenderültek: a halálba. S ebben az embertelenségben — a visszavonulás közben éhségtől, hidegtől kínozva, a németek hátába szánt parti­zántámadásokat felfogva — bizony az ember nemegy­szer kivetkőzött önmagából. Nemhogy a bajtársával, de olykor már szinte magával sem törődött. Zakar József 1943. febru­ár 6-án egy lőtt aknától meg­sebesült a combján és a há­tán. A fájdalomtól a hóban fetrengett. Belül nagyon is tudta, hogy nem lehet sok hátra. Se kötszer, se mű­szer. .. és nincsen, aki segíte­ne. Hamarosan megfagy. Cegléden élő szeretteire gon­dolt. Amikor be kellett vonul­INTERJÚ Felvirrad még a Pest Megyei Hírlap napja Tőkés László is veszélyben (Folytatás az 1. oldalról) Megtévedt emberek, akik a szerepüket szinte ,jó lelkiismerettel” tudják vállalni. Tudomásul kell venni, hogy Romániában és más utódállamokban lét­rejött egy köztes réteg, amely nem nyelvében ol­vadt be, hanem politikai asz- szimiláción esett át. — Felfogta-e a budapes­ti kormány a romániai ma­gyarság ellen indított ro­mán nacionalista támadá­sok komolyságát? — A múlt héten Buda­pesten nem pusztán udvari­asságból mondtam köszöne­tét a magyar kormánynak, amiért az itteni magyarság elleni példátlan propagan­dahadjárat miatt komoly, gesztusértékű lépést tett az­zal, hogy Horn Gyula leg­utóbb nem volt hajlandó fo­gadni a román kormányfő­titkárt. Ha a helyzetet nem is, de azt felfogta a magyar kormány, hogy a romániai magyarság érdekében mit is kell tennie. — De van ennek gyakor­lati értéke? — Ez egyedi gesztusnak nagyon szép, de ha követ­kezetes folytatása nem lesz, akkor még az önmagá­ban való értékét is elveszti. — Keserű szájízzel szólt a magyarországi sajtóról is. — Igen, mert úgy kezel­nek bennünket, mint egy idegen népet. Pontosabban: az elidegenített országré­szen élő magyarokat kívü­lállókként kezelik. Pedig rólunk csakis az egységes nemzetfelfogás keretében szólhat a magyar sajtó. — E téren egyöntetűnek látja az egész hazai sajtót? — Egyáltalán nem. Meg kell dicsérnem itt a Chrudi- nák Alajos irányította egy­kori Panorámát, vagy a Vödrös Attila főszerkesztet­te Pest Megyei Hírlapot. Ezzel együtt a múlt heti bu­dapesti sajtótájékoztatón mégsem láttam célszerű­nek szembeállítani a Bánó András-féle Objektívet, mondjuk a Chrudinák-féle egykori Panorámával. Hal­lom, hogy a Pest Megyei Hírlap megszűnik, leg­alábbis átmenetileg. Ez is azt bizonyítja, hogy Ma­gyarországon egyre gyen­gülőben van az a sajtóhát­tér, amelyre az utódálla­mokban élő magyarság ed­dig számíthatott. — Valóban veszélyben vannak-e a magyar politi­kai személyiségek Romániá­ban? — Az élenjáró magyar képviselők egy rétege igen könnyen a Sütő András sor­sára juthatnak, akinek mint köztudott kiverték a sze­mét. Romániában már ha­lállistákat is összeállítottak. — A püspök úr is rajta van egy ilyen halállistán? — Igen. Egy öttagú lis­tán én is rajta vagyok Bár­ki Eva-Maria bécsi ügyvéd­nő társaságában. A további három jelölt magyarorszá­gi, akik viszont nem kíván­ják nyilvánosságra hozni a nevüket. A romániai politi­kai és társadalmi körülmé­nyek ismeretében nem ne­héz megérteni, hogy a hoz­zám hasonlóan gondolko­dó politikusok itt valóban életveszélyben vannak. — Van önnek testőrsége? — Még „a régi szép idők­ben”, azaz 1990-ben egy ideig volt testőrségem. Erre most már nincs pénz, tehát a családommal együtt teljesen ki vagyok szolgál­tatva. — Mit üzen a ma meg­szűnő Pest Megyei Hírlap olvasóinak, a szerkesztőség elbocsátott dolgozóinak? — Néhány évtizeddel ez­előtt az erdélyi magyarsá­got is elkezdték módszere­sen kiszorítani a román tár­sadalom perifériájára, a megsemmisítésünket óhaj­tották elérni. S íme, a több évtizedes meghátrálás után egy erdélyi szólással élve „újból létrejöttünk”. A Pest Megyei Hírlap és mind­azok, akik manapság Ma­gyarországon politikai okok miatt háttérbe szorul­nak, bizton remélhetik, hogy egyszer ismét felvir­rad a napjuk. Ezt az átme­neti időszakot viszont át kell vészelni. Üdvözlök mindenkit, a szerkesztőség dolgozóit, a kedves olvasó­kat, és kiváltképpen Vöd­rös Attila főszerkesztő urat, s egyben remélem, hogy a Pest Megyei Hírlap újraindításának az ünnepén én is jelen lehetek. Hering József nia, felesége áldott állapot­ban volt, kétéves kisfia para- lízises lett. S a megpróbálta­tásokat ezzel a lelki teherrel kellett orvoshoz és ember­hez méltóan végigküzde- nie... Érezte, néhány perc múlva elcsitulnak a kínok, s a földi lét bevégeztetik. Ám az isteni gondviselés ezt megakadályozta. Egy 6-ik hadosztálybeli egészség- ügyi zászlós, Dani Jenő ott haladt el a szánjával, észre­vette az ismerős orvost és fel­vette. A németek február 9-én, a harmadik napon áttörtek az ostromgyűrűn. A magyarok mindig vonultak utánuk. S innentől kezdve már alig hal­latszott ágyúzás, géppuska­tűz. Háromnapi szánkós me­net után az alakulat elérke­zett Obojánba, ahol a legény­ségi szakács az ott kapott lisztet megfőzte vízzel, só nélkül. A kiéhezett bajtársak­nak ez az étek igazán nagy­szerű ízű volt. Aztán február 18-án Sujaban véget ért a kál­vária, a szenvedés. Egyéb­ként a sebesült orvos sebét ekkor látták el. Zakar József február 22-én, a születésnap­ján érkezett meg bajtársaival együtt a magyar hatánra. Csapról értesítette szeretteit, majd Debrecenbe vitték, az ekegyárban fertőtlenítették, tetvetlenítették. Aztán jött a felesége és az édesanyja. Nem ismerték meg az orvost — hiszen csupán negyven­hét kiló volt —, amikor hor­dágyon eléjük tették. Zakar Józsefet lelkileg na­gyon megviselte, amikor utó­lag megtudta Jány Gusztáv vezérezredes január 24-én ki­adott hírhedt parancsát. Ez úgy kezdődött, hogy a ma­gyar hadsereg elvesztette be­csületét, mert csürheként vo­nult vissza. S emiatt a német hadvezetőség is megveti a katonáinkat. Micsoda arcát­lan hazugság volt ez. Ugyan­is a 9-es hadosztály a 3. had­testtel még január 28-án véd­te az arc vonalat a Donnál. Már ott Debrecenben meg­jelentek a Honvédelmi Mi­nisztérium politikai tisztjei, s arra kérték a hazaérkezett ka­tonákat, hogy hallgassanak, a doni katasztrófáról nem szabad beszélni. Éspedig a németek iránti bajtársiasság miatt. Később a szovjetek­hez fűződő hűség — és az a szégyen, hogy megtámadtak a Szovjetuniót — parancsolt csendet. Nemeskürty István írt először 1972-ben Rekvi­em egy hadseregért című könyvében a tragédiáról. Ar­ról, hogy a magyaroknak leg­alább joguk legyen elsiratni a kint elpusztult férjet, apát, fiút, testvért, bajtársat. Fehér Ferenc Restár Sándor A csendélet katonái lehunyt szemem zsalugáterei mögött medréből kiönt a látomás — kimasíroznak a képből a csendélet operett-katonái az éjszaka szigora átvilágítja arcom — elbintangolt álmaim hazát választanak be’ kéne be kéne zárkóznom egy elmeházba saját elmém házába — elmélyülten mely nagyobb lenne mint korlátáim hol egyedül lennék ápolt és ápoló és szólna a jazz mikor megérkezik a főnővér kitaposni szívemből — a nemlétező quadrofont be’ alkonyul repülök a szivárvány felett kék-zöld-sárgában játszik: — kifosztott toliam mögött kilábalnak az éjszakából agyam másnapos katonái töredékeket idéznek múltam kódexeiből elmondhatatlan imákat mormognak — becsukott arcom mögött

Next

/
Oldalképek
Tartalom