Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-03 / 2. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1995. JANUÁR 3., KEDD 7 Könyvespolc Graham Greene: Hatalom és dicsőség Graham Greene, a 90 éve született egyik legjelentősebb angol prózaíró, nálunk kevésbé ismert regényét jelentette meg karácsonyra az Esély Kiadó. Nálunk az utóbbi évtizedekben inkább „A csendes amerikai”-sze- rű könyveit • népszerűsítették. Pedig a világhírt ez az 1940-ben írott könyve hozta meg számára. A regény színtere Mexikó, szomorú falvaival és városaival, a kiismerhetetlen vulkánokkal és őserdőkkel vigasztalan hangulatot áraszt, mintha máris a pokol tornácán lennénk. Buj- dosás, árulás, rettegés, ártatlanok meggyilkolása mindennaposak itt a ’20-as, ’30-as évek katonai diktatúrájában, ahol a kegyetlen egyházellenes törvényhozás bezáratja a templomokat, a papokat elüldözi, mi több: halál vár azokra is, akik rejtegetni próbálják őket. A katolikus vallású Graham Greene rokonszenve az elnyomottaké. Hőse egy emberi gyengeségekben leledző pap, akit az üldöztetés felemel a hit mártírjává. Sőtér István, a könyv magyar fordítója találóan „a kegyelem detektívregé- nyének” nevezi a művet. A vértanúvá nemesedő pap tépelődéseiben magunkra ismerhetünk. Együttérzés vagy közöny, gyűlölet vagy szeretet, hit vagy hitetlenség, a szegénység, szenvedés viseléséhez szükséges erő, kapaszkodás Isten kezébe — mindannyiunk életének alapkérdései ezek. A halálra ítélt a kivégzés előtti éjszakán érti csak meg, hogy tulajdonképpen egyedül szentnek lett volna érdemes lenni. „Csak egy kis önuralom és bátorság kellett volna hozzá.” A hős szinte misztikus eltökéltséggel halad a pap végzete felé. Követi menedékhelyéről a félvért, ezt a Júdás-szerű figurát, aki 700 pesóért a hatalom kezére játssza őt. Dialógusai az őt kivégeztető, egyébként baloldali rendőrtiszttel, kicsit az író hovatartozását is tükrözik. 1941-ben a regény Hawt- homden-díjat kapott. Ezt az irodalmi kitüntetést, (amellyel 100 angol font és egy ezüst érem járt) 1919 óta évente odaítélik a legjobb szépirodalmi alkotásoknak. 1941-ben Babits Mihály — aki ekkor már nagyon beteg volt — elragadtatással hívta fel a könyvre egy kiadóvállalat figyelmét. E cselekményes, lebilincselő olvasmány bizonyára mai olvasójának is segítséget nyújt önmaga megismeréséhez és az életben való eligazodáshoz. Róbert Péter A Népzenénkért Alapítvány felhívása „Még élő, felgyűjtetlen népdalaink és népzenénk megmentéséért”. Bizonyára hihetetlenül hangzik, hogy a magyar nyelvterületen belül százával vannak olyan falvak, ahol még nem folyt népdal- és népzenegyűjtés, sőt olyan területek is vannak, amelyek egyéb néprajzi vonatkozásban is feltáratlanok. Páratlan értékek mennek így veszendőbe. Egyetlen nemzet sem engedheti meg magának, hogy így bánjon kulturális hagyatékával. Végig kell járni az összes olyan települést, ahol még nem kutattunk, de esélyünk lehet rá, hogy megörökítsünk valamit a régi népi kultúrából, így válva hagyományaink méltó, gondos örököseivé. Márpedig a mai munkatempóban ez sosem fog bekövetkezni, ugyanis néhány év múlva nem lesz kiket felkeresni. Mivel az öregek tudása már nem hagyo- mányozódik a fiatalokra, a felelősség óriási, amit ma nem teszünk meg, holnap már nem tudunk megtenni. Fontosnak tartjuk továbbá, hogy készüljenek olyan minőségű kép- és hangfelvételek, amelyek utat találhatnak a szélesebb közönséghez is, hogy általuk jobban magukénak érezzék a népi kultúrát. Nyilvánvaló, hogy jól szervezett, intenzív gyűjtőmunkát kell folytatni. Fel kell állítani egy olyan gyűjtő stábot, amelyik gépkocsival és a szükséges technikai eszközökkel felszerelve hatékonyan dolgozhat a helyszíneken, az évnek szinte valamennyi napját kihasználva. A folyamatosan hazaérkező anyagokat azonnal számító- gépes nyilvántartásba kell venni, az értékes felvételeket biztonságos szisztémával tárolni kell. Mindehhez kiváló szakemberek állnak rendelkezésre, valamint több oktatási intézmény ének-zene szakos tanára, hallgatója, ill. diákja is részt kíván venni a munkában. Az utóbbiak részvételét pedagógiai szempontból is fontosnak tartjuk. A gyűjtéseket a legveszélyeztetettebb helyzetű, szórványosan magyarlakta körzetekben kívánjuk elkezdeni, a mai Románia területén. Néprajzi, táji-történeti tagolódás szerint az alábbi területeken: Aranyosszék, Borsa völgye, az Almás-patak mente, Lápos mente. Kővárvidék, Nagybánya környéke, Hegyalja, Keresz- tpsmező, Szilágyság, Szat- már. Továbbbi felvilágosítást az alapítványnál (263-1337) kaphatnak az érdeklődők. Császár Attila a Népzenénkért Alapít\’ány elnöke Pávai István népzenekutató Vargyas Lajos népzenekutató Egy elfeledett költó'ről Alapélménye a „Elvisz engemet az óvó Nem mehetek a babámhó Meglett amitől félt Anyu Gézukából lesz vértanyu’’ — írja egyik vitriolos bökver- sében Béri Géza, aki Magyarország e különleges köl- tőfátumokat, mártíriumokat sorozatban „gyártó” honban is a legmostohább sor- súak közé tartozott. Ahogy a fia, ifjú Béri Géza írja, édesapja 1992-es első, posztumusznak is kései verseskönyvének utószavában: „Béri Géza alig húszéves volt, de már öntudatos költő, jó néhány költeményt és műfordítást hagyva maga mögött, látszólag fiatalos nemtörődömséggel indult 1953 nyarán a Gyorskocsi utcába. Hiszen az ötvenes évek elején inkább láthatta saját esetét tipikusnak, mint kivételesnek. Saját hős voltát némi öngúnnyal kommentálta (a fenn idézett), cédulára vetett versikében”. Nyilván nem töprengett akkor még, s talán később sem azon, miféle keserves sors jut neki osztályrészül a szabadlábon töltött esztendők után. 1953-tól ’56-ig a váci börtön mindennapjaival van elfoglalva. Egy cellába kerül Gérecz Attilával, életre szóló barátságot köt Kárpáti Kamillái is, aki mindkét rab és börtöntársának „elégtételt ad”, legalább egy kis túlvilági örömöt. A Stádium Könyvkiadó gondozásában, amelyet ő maga teremtett, 1991-ben Gérecz Attila, 1992-ben Béri Géza költeményeit, illetve prózai írásait jelentette meg. E három nagy költő életútja több ponton is metszi egymást, a váci esztendők során szervesen összeková- csolódott. Ahogy nemrég írtuk le lapunkban Gérecz Attiláról szóló megemlékezésünkben: Béri Géza volt oly szerencsés, hogy 1954- ben elolvashatta Gérecz Attila legelső versét, az így bocskorosant. Együtt hozzák össze akkor még eszmei antológiájukat a váci fegyház udvarának kis füves részén, amelyről a nevét kapták a későbbi Füveskert antológiák. Béri Géza Béri Géza Életfogytiglan Legalább séta volt, sütött néha a nap. Okkal lázongtam, nem is csodálkoztak. Vigyáztak, meg ne szökjem, s enni hoztak. Legalább séta volt, sütött néha a nap. Kétségbeejtő, hosszú évek múltak. De tudtam, rab vagyok, ki szabadulhat. Legalább séta volt. Sütött néha a nap. szorongás volt is a forradalomban szabadult, ő a Széna téren és a Várban vett részt a szovjet csapatok elleni heroikus és szép szabadságküzdelemben. Ellentétben Gérecz Attilával, ő túlélte a fegyveres harcokat, ám a falak nélküli börtönben iszonyú lelki szenvedések jutottak osztályrészéül. Egyetlen könyve nem jelent meg a Kádárkorszakban, néhány Elet és Irodalom, főként Napjaink- béli, (miskolci) közlés csillantotta föl számára olykorolykor a reményt. S mily tragikus lehetett neki, Hogy a nyugaton kiadott Füveskert antológiában csak névtelenül jelenhetett meg, hiszen itthon nyomban letartóztatták volna. Két 1975-ös antológia, a Külvárosi jeladás és a Versmondók könyve adhat némi balzsamot a fájó sebre, de a publikálás folyamatosságáról szó sem lehetett. E ritkán fölvillanó lehetőségek nyilván pillanatokra felcsigázhatták, a triumfus élményéhez kevesen lehettek, ám ahhoz elegek voltak, hogy megzavarják azt a fásult nyugalmat, amely akár életmentő is lehet a teljes háttérbe szorítottság évadján. Föltételezem, hogy a szegényes félsikerek inkább siettették, mint elodázták végzetét. Karácsonykor vetett véget önkezével életének, tizenöt esztendővel ezelőtt, 1979-ben. Egy évvel a halála után a Szép versek antológia egy költeményblokkal emlékezett reá. A többi néma csönd... Béri Géza lírájának alapeleme a szorongás, a rettegés, a konkrét börtönélmény motívumai igen ritkán bukkannak elő belőlük. A falak nélküli börtön (Kárpáti Kamii kifejezése) borzalmát semmi sem fejezhetné ki jobban, mint hogy voltak olyan percei, amikor szinte visszavágyott a fegyházba: „Legalább séta volt, sütött néha a nap... De tudtam rab vagyok, ki szabadulhat" (Életfogytiglan, 64. oldal). A falak nélküli börtönből szabadulást csak a halál hozhatott. Példázatnovelláiból (Foglalkozási ártalmak, A lázadás) egyrészt a hinni akarás, másfelől a földi megol- dásvárás abszurd, lehetetlen volta kristályosodik ki. Béri Géza halála és költészetének eltűnése irodalmunkból — szinte a mai napig is — vádirat a totalitári- ánus diktatúra kemény és lágy változatainak a falára, hiszen karácsonykor kellett meghalnia a szeretet és a megváltó születésének ünnepén. Eltávozott, mivel nem volt hajlandó a megbékélést a megalkuvással, az asszimilálódással összekeverni. Pósa Zoltán Ceglédi levél Jubilál a Sztárai Énekkar Bensőséges ünnepség keretében emlékeztek meg nemrég a Sztárai Énekkar működésének 55 éves évfordulójáról. Az énekkar 1939-ben alakult, vezetője kezdettől fogva Arany László hitoktató-lelkipásztor, aki 83 éves korában, ma is jó egészségben és töretlen akarattal intézi az énekkar ügyeit, szervezi szolgálatait. Az alapító tagok közül napjainkban jóformán csak a karnagy — mindenki kedves Laci bácsija — él és aktív. Az elmúlt 55 év sok szép sikert, csodálatos szolgálati lehetőségeket és rengeteg megpróbáltatást hozott az énekkar életében. A Petőfi rádió adásában erről október 1-jén a Pax rádió műsorában részletes riportműsort lehetett hallani, amelyben sok énekkari részlet is elhangzott, és amelyben Nt. Arany László karnagy, valamint az énekkar tagjai emlékeztek az elmúlt időkről a jelen lehetőségeiről és a jövő terveiről. Elhangzott, hogy az énekkar a gyülekezeti szolgálatot tekintette és tekinti küldetésének — így nagyon sok gyülekezetei -kerestek fel az elmúlt 55 évben a legkisebb dunántúli falvaktól kezdve Délvidék és Erdély kis református közösségein keresztül a budapesti zuglói vagy a Szabadság téri gyülekezetig, a Kantate-vasár- napokon való rendszeres részvétel mellett. Elsősorban magyar szerzők műveit adják elő — így Kodály Zoltántól, Adám Jenőtől, dr. Gárdonyi Zoltántól, Dobai Páltól, Máté Jánostól, Arok- háty Bélától. Az emlékműsoron Villányi Péter esperes úr hirdetett igét a Cegléd-nagy- templomi gyülekezeti ház nagytermében. A műsor végén minden énekkari tag és minden közreműködő emléklapot kapott, amely szép dokumentum és maradandó emlék az énekkar több mint 30 aktív és legalább ugyanannyi idősebb tagjának, a helybeli Erkel Ferenc Zeneiskola kamarazenekarának és az énekkar munkáját segítő gyülekezetek lelkipásztorainak részére. A megemlékezés egy jó hangulatban elköltött vacsora elfogyasztása után vidám énekléssel és Isten végtelen kegyelme iránt megnyilvánuló hálaadással fejeződött be. Fekete Gyula énekkari tag