Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-09 / 7. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1995. JANUÁR 9., HÉTFŐ Tőkés László nyilatkozata Foglaljon állást a frakció Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke az MTI tudósítójának nyilatkozva azt hangsúlyozta, hogy az operatív tanács csütörtökön valóban reálisan és operatívan vizsgálta meg az RMDSZ-ben kialakult vitát, és a szálak elkötésére megfelelő döntést hozott. Véleménye szerint ezt a parlamenti képviselet hasonló lépésének kellett volna követnie, és az 5. évforduló napjára így „véget lehetett volna vetni az egész magyar közösség számára hátrányos di- verziónak”. A parlamenti frakcióval szombat hajnalban véget ért tanácskozáson a püspök véleménye szerint meg is mutatkozott az erre irányuló igény, de „egy kemény mag” véleménye szerint arra törekedett, hogy nyitva hagyjon mindent. A tiszteletbeli elnök gy értékelte ezt, hogy bár bizalmukról biztosították őt, nem került sor egy olyan közös, rövid nyilatkozat kiadására, amely egyértelműen lezárhatta volna az ügyet. Véleménye szerint rá kellett mutatni, hogy a külső megosztó praktikák behatoltak az RMDSZ kebelébe, ennek véget kell vetni, „a belső diverzió forrásait el kell tömni”, és közös nyilatkozatban kell elítélni a vitát kirobbantó irományt. Ennek elmaradása a püspök szerint bizonyos csoportok abbeli törekvését tükrözi, hogy aláássák tiszteletbeli elnöki nimbuszát, és ezen keresztül azt a politikai erőt, amely, mint fogalmazott, előtérbe helyezi az autonómia ügyét, a meg nem alku- vást és a radikális problémakezelést. A tiszteletbeli elnök véleménye szerint az ügyben az RMDSZ-frakció- nak világosan ki kell fejtenie álláspontját. Tőkés László gy gondolja, hogy a frakció egy része kész erre, és a másik résznek is színt kell vallania. A Madách Színházban a vörösök vették át a hatalmat. Csak nemrég számoltam be ezeken a hasábokon a Vörös és fekete kamaraszínházbéli sikeréről, s máris itt van a nagyszínház új bemutatója, a Vörös malom. Soha rosszabb vörösöket... A Szabin nők elrablásában mondja Rettegi Fridolin ripacs-di- rektor: „Egy darab sikere soha nem a premieren dől el, hanem a második előadáson. Ha megéri...” Nos, Molnár Ferenc műve, a Vörös malom nem érte meg. Az 1923-as bemutatót nem követte második előadás. Csúfosan megbukott, azóta sem játszották sehol. Tehát ha minden igaz, a darab második előadása a^ze- nés változat premierje volt. És úgy érzem, Rettegi Fridolin fején találta a szöget: a siker ezen a második előadáson eldőlt. Igazi, forró, tomboló siker volt. Amikor a lelkesen tapsoló közönséget néztem, eszembe jutott egy anekdota. Molnár Ferenc egyik vígszínházi ősbemutatóján a jeles szerző mellett egy szigorú kritikus ült. Az első felvonás után zordan fordult az íróhoz: „Molnár úr! Ez a darab pocsék!” Molnár rezzenéstelen arccal válaszolt: „Tudom!” Aztán a lelkes publikumra mutatva hozzátette: „De mit tehetünk mi ketten ennyi ember ellen?!” A Madách-béli bemutatón ugyanis már láttam egy-két kritikusunk arcán, hogy aligha fog lelkesen dicsérő kritikát írni... És bizony, ahogy olvasom fanyalgó véleményüket, gyanakodni kezdek: biztos, hogy mi ugyanazt az előadást láttuk? Mert amit én láttam, nekem nagyon tetszett. És ez nem azzal a hangsúllyal értendő, amikor a gonosz színész kolléga így gratulál a másiknak: „Láttalak. Nekem spéciéi tetszett” —jelezvén, hogy ő a kivétel. Nem. Szent meggyőződésem, hogy ezúttal a fanyalgók a kivételek. Molnár Ferencnek nem ez az első musicalsikere. A Liliom,m'mlán prózai változata meghódította a világot, Caro- ussel címen a zenés változat is óriási siker volt. (Akárcsak Shaw Pigmalionja My Fair Ladyként, vagy Shakespeare Romeo és Júliája West side story címmel.) A különbség csak az, hogy míg a felsorolt darabokon erőszakot kellett tenni ahhoz, hogy musicalszövegkönyvvé váljanak, a Vörös malom szinte kínálta magát a megzenésítésre. Talán ezért is bukott meg 1923-ban: elfelejtettek hozzá zenét szerezni. A Madách Színház most nem tett mást, csak pótolta ezt a mulasztást. A történet maga oly banális, hogy csak zenés színpadon élhet meg. Kicsit Az ember tragédiájának persziflá- zsa, kicsit népmese, még moralizálása is idézőjelbe tett, Jichak Rabin és az arab szavazók Belpolitikai botrány Abu Mázin vezető palesztin politikus most megjelent könyvében ez áll: az 1992-es izraeli választások előtt a győztes Munkapárt elfogadta a PFSZ ajánlatát, hogy megfelelő ellenszolgáltatás fejében a palesztinokat fölszólítja a Jichak Rabin vezette párt támogatására. (Az ellenzéki Likud-tömb vezetője szerint a PFSZ és a Munkapárt közötti stratégiai egyeztetés Izrael történetének legsúlyosabb belpolitikai botránya). Abu Mázin (Mahmúd Ab- bász), a Palesztinái Felsza- badítási Szervezet végrehajtó bizottságának a tagja a napokban Jordániában megjelentette az izraeli kormányzó pártot igen érzékenyen érintő At-Tarík ilá Oslo (Az Oslóba vezető út) című könyvét. Az arab nyelvű könyvben Abu Mázin többek között azt írja, hogy a legutóbbi izraeli választások előtt a Likud-kor- mány megbuktatására stratégiai egyeztetés volt a PFSZ vezetősége és a Munkapárt között. A szenzációs föltárás szerint Jichak Rabin és Jasszer Arafat között Szaíd Kan ’án, a ciszjor- dániai Nablusz városában élő politikus, üzletember, illetve Efrájim Sz'né és Binjamin Eliézer, a Munkapárt két vezető politikusa közvetített. Az Sz’né—Kan’án, illetve az' Abu Mázin— Sz’né találkozókon készült jegyzőkönyvek szövegét Abu Mázin belefoglalta a most megjelent könyvébe. A szerző azt is állítja, hogy az 1992 áprilisában létrejött Sz’né—Kan’án egyeztető megbeszélésen maga Jichak Rabin is jelent volt. Binjamin Netanjáhu, az ellenzéki Likud-tömb vezetője azt mondta: amennyiben az egyeztetést tagadó Efrájim Sz’né mond igazat, akkor a Rabin-kormány egy beteges hazudozóval (Abu Mázin) írt alá fontos egyezményt. Netanjáhu a zsidó állam történetének legsúlyosabb belpolitikai Izraelben Abu Mázin, a könyv szerzője Archív felvétel botrányának nevezte a palesztin szavazók befolyásolására irányuló stratégiai egyeztetést. Ahmad Tibi, Arafat tanácsadója a PFSZ nevében azt mondta; hogy a nevezett jegyzőkönyveket Abu Mázin egyik munkatársa szerkesztette bele a könyvbe, de azok a következő kiadásból kimaradnak... H. J. Duray Miklós Meciar útjáról Nagyon örülök, hogy a Magyar Köztársaság nagykövete, Boros Jenő átadta a magyar kormányfő meghívását Vladimír Meciar- nak — mondotta az MTI tudósítójának Kolozsváron Duray Miklós, a szlovákiai Együttélés Mozgalom elnöke, aki az RMDSZ 5. évfordulójának ünnepsége alkalmából érkezett a Szamos-par- ti városba. Hangsúlyozta:, rendkívül fontos az, hogy a szomszédos országok kormányfői és politikusai találkozzanak. Lehet, hogy sok olyan kérdés, amit eddig nem - világítottak meg két oldalról, olyan fénybe kerül, hogy könnyebb lesz róla tárgyalni. Tudni kell azt, hogy szlovák—magyar viszonylatban és a Szlovákia és Magyarország közötti kapcsolat- rendszerben van néhány olyan kérdés, amelynek tisztázása nélkül nem lehet normalizált kapcsolat a két ország és a két nemzet között. VÉLEMÉNY Színházi rábeszélő gúnyos tréfálkozás. A mese egyszerű: a Pokol „főmérnöke”, a Magister feltalál egy ördögi masinát, a vörös malmot, mely a legjobb emberből is percek alatt gazembert formál. Ahogy ő mondja: „Fenn a földön már régóta vannak ilyen emberrontó intézmények. A nagyvárosok. Az ártatlan vidéki jó fiú felmegy Párizsba, és húsz év alatt Párizs elrontja. De ez húsz év. Az én gépem ezt egy óra alatt végzi el.” (Ez persze az 1923-as párizsi állapot. A mai Budapesten elég 8-10 év...) A Magister bemutatja találmányát a Pokol Királyának, vagyis a Rex Infemusnak. Ehhez mindenekelőtt szükség van egy jó emberre, ami nem könnnyű feladat, rá is megy az egész első rész. A valódi munka a másodikban zajlik: jó emberünket sikerül fokról fokra ördögien gonosszá tenni. Csak az utolsó aktusnál derül ki, hogy az ördögi vörös malom sem képes tökéletes munkát végezni, mert minden ember lelkében van egy porszem, egy gyémántszemcse, amibe beletörik a masina vasfoga. Egy parányi jóság a leggonoszabb emberben is marad. A pokolba hurcolt hősünk is inkább visz- szatér a kényelmes, gazdag pokolból a sanyarú földre, felesége rakott káposztájához. Mert mindenütt jó, de a legjobb otthon; mindenki jó, de a legjobb — a rakott káposzta. Amit a Madách Színházban látunk, már nem csupán a népmesék és Az ember tragédiájának paródiája, de kicsit a harsogó, tűzijátékos musicaloké is, jelezvén, hogy ezt az egészet nem szabad komolyan venni. A pokol is olyan, ahogy azt Liliom álmodta meg a vursliban: a látomások a szellemvasúton, a szereplők dodzsemen közlekednek, a Pokolkirály a nézők feje fölött, lanovkán jön- megy. (Horesnyi Balázs játékos munkája.) A fiatal zeneszerző, Kocsák Tibor is játszik a különböző stílusokkal: a Webber ihlette muzsika időnként átcsap magyar nótába vagy mozgalmi dalba. (Ez a zenei ötlet már Molnár prózájában is megjelenik!) A rendező, Kerényi Imre mindig tele van ötletekkel. Szinte nem telik el perc, hogy a néző ne kapkodja a fejét — és nem csak átvitt értelemben. Mert korántsem megszokott dolog, hogy némelyik főszereplő a nézők feje fölött fityegve játssza-énekli nem könnyű szerepét. Mint ahogy arra is mindenki felkapja a fejét, hogy a Rex Infer- nust, vagyis a Pokolkirályt felváltva alakítja Psota Irén — és Vikidál Gyula. A bemutatón Psota játszott, legjobb formáját hozva, erejével, temperamentumával nyűgözve le közönségét. Mintha huszonéves lenne... Egyébként ezen a kettős szereposztáson legkevésbé Molnár Ferenc lepődött volna meg, hiszen az ő korában — ha nem is az ő darabjában — a Király Színház János vitéz-előadásán a címszerepet Fedák Sári vitte sikerre. Az abszolút főszerep Huszti Péteré. Ő a Magister, az előadás motorja, karmestere. Elegáns, modem Lucifer, olyan, mint egy jó vörös politikus: a legnagyobb gazságot is rokonszenvesen „adja el”. A női főszerepben Für Anikó remekel. Hogy kitűnő színésznő, azt korábban is tudtuk, de hogy a pantomim — sajnos mára eltűnt — műfaját is ilyen remekül űzi, ez meglepetés. Mozgását tanítani kellene a főiskolán. Cvetkó Sándorról éppen eleget lelkendeztünk a „másik vörös”, a Vörös és fekete kapcsán. Most, ha akkora alakításra nem is nyílik alkalma, szintén „a helyén van”. Mint ahogy a többiek is, akiknek felsorolására nincs hely. Különben sem szívelem az udvariasságból mindenki felsorolását. így viszont kimaradnak azok is, akikre esetleg elmarasztaló szavakat kellene keresgélni. (Kevesen vannak.) Végül egy apró megjegyzés. A nézőben óhatatlanul felmerül a kérdés egy-két jelenet láttán, vajon ez valóban Molnár-e, vagy csak az átdolgozás során aktualizálták. Mert megjelennek mai életünk jellemző figurái: látunk né- pieskedő és demagóg képviselőjelölteket, gátlástalan tőzsdecápákat, mohó szerencselovagokat. Nos, való igaz, hogy az eredeti darabban hiába keresgélnénk például a „kárpótlási jegy” kifejezést, de ezek a döbbenetesen mai figurák és helyzetek mind-mind Molnártól származnak. Sőt a rendezés egy ponton erősen tompította Molnár aktualitását. Molnárnál ugyanis nemcsak a malom vörös. Az ördögök is. A Magister ruházatát például így írja le: „Talpig vörösben. Frakkja, nadrágja, harisnyája, cipője vörös, csak inge, nyakkendője és mellénye fehér.” De úgyanígy az összes ördög esetében — sőt a díszletben is. Ebben ott rejlik egy nem lényegtelen mondanivaló is: vörös helyszínen vörösbe öltözött vörös ördögök rontják meg a vörös malomban az embert. Igen, ilyen vörös malomban őröltek minket negyven évig... őszintén hiszem, hogy Molnár Ferenc is ilyen szándékkal hangsúlyozta túl a bikavadító színt, hiszen az 1923-as bemutató négy évvel az első magyarországi vörösuralom után volt. Ehhez képest ez az előadás nagyon csínján bánik a vörös színnel... Szívből ajánlom, nézzék meg a Vörös malom előadását No persze nem mindenki, csak aki szereti a mesét, a néha túlzottan eluralkodó, káprázatos színpadtechnikát, a harsány zenét, és aki érti a tréfát. Vagyis azoknak kívánok hozzá jó szórakozást, akik koruktól és korunktól függetlenül meg tudtak maradni lélekben játékra éhes gyere (Szuhay Balázs)
