Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-05 / 4. szám
Mindennapos munkájuk során tegnap a 2-es út Vác és Sződliget közötti szakaszán végeztek közúti ellenőrzést a Váci Rendőrkapitánysághoz tartozó őrboty- tyáni rendőrőrs munkatársai Talum Attila felvétele Illegális munkások? Az 1995. január 3-án fenti címmel megjelent írásuk sérti vállalatunk érdekeit. A cikk címe elhibázott, a szövegrész pedig nem fedi a valóságot. Ezt üzleti ve- télytársaink ellenünk felhasználhatják. A valóság az, és ezt a Budaörsi Rendőrkapitányság bűnügyi vezetője, Hopka János úr is megerősíti, hogy mi az óriási forgalomra való tekintettel kénytelenek voltunk árufeltöltés céljából éjszakai műszakot bevezetni. Az éjszakai árufel- töltéssel egy kft.-t bíztunk meg. Mi nem vizsgálhattuk azt, hogy a kft. milyen munkaerőket alkalmaz. Abban a pillanatban azonban, amint kiderült, hogy a kft.-ben illegális munkások is részt vettek az éjszakai árufeltöl- tésben, a velük létrehozott szerződést azonnal felmond- tuk és a kft.-t az áruház területéről kitiltottuk. Jaross Tamás ügyvezető igazgató A végrehajtat ellenőrzések a Metró Áruház illetékes vezetőinek tudomásával és közreműködésével történtek és történnek a továbbiakban is a szabálytalanságok felderítése és megszüntetése érdekében. Az illegális munkásokat nem az áruház, hanem a kft. alkalmazta és az ellenőrzés eredményének megismerésekor a Metró illetékesei a kapcsolatot azonnal megszüntették a kft.-vei. Hopka János rendőr őrnagy; bűnügyi osztályvezető * Megjegyezzük, hogy az említett cikkben megírtuk: „Az áruház egy kft.-vei kötött szerződést arra vonatkozóan!, hogy hozzanak munkásokat. A szóban forgó cég román és ukrán dolgozókat „szerzett”, olyanokat, akiknek volt munkavállalási engedélyük- a szerkesztőség Halló 04, halló 05, halló 07! Orvhalászlesen fulladt a Dunába Magánszorgalomból indult két alsónémedi lakos orvhalászok felkutatására a Ráckevei-Duna-ághoz. A parton egy ismeretlen tulajdonú facsónakra leltek, melyre felszereltek egy motort, s bementek a víz közepére. Már besötétedett, amikor csáklyáikkal egy hálót találtak a folyóban, s elkezdték felszedni azt. A csónaktest sérült volt, s süllyedni kezdett. Az egyik személy kiúszott a partra, a másiknak azonban nyoma veszett. * * * Túllépte személygépkocsijával a megengedett sebességhatárt Dunaharasztin B. J. 39 éves helyi lakos. Ennek következtében az autó egy kanyarban kisodródott, majd fának ütközött. A sofőr és 35 éves utasa súlyos sérülésekkel került kórházba. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS \ Északon változóan, másutt többnyire erősen felhős lesz az ég, ma már hószállingózás, havazás várható. Az északi, északkeleti szél gyakran erős, időnként viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1, —4 fok között alakul. Hat tanú nem jött el... Hóhérok a sülysápi erdóhen Több mint két év telt el azóta, hogy egy férfi akasztott embert talált az erdőben, Sülysáp külterületén, a földút- tól mintegy másfél száz méternyire. A koponya még a fán lógott, a test csontmaradványai azonban a fa alatt hevertek. Az iszonyú felfedezést követően vette kezdetét az a nagyszabású nyomozás, mely azután egy újabb ügy kapcsán feltárta a döbbenetes bűncselekmény körülményeit. A büntetőügyben tegnap az ötödik tárgyalást tartotta a Pest Megyei Bíróságon dr. Rédeiné dr. Pásztor Ágnes büntetőtanácsa. A bűnügynek négy vádlottja van; az első három büntetett előéletű. S szerepel a történetben egy gyerek is, akit nem lehet felelősségre vonni, mert mikor részesévé lett az eseményeknek, még nem volt tizennégy éves. A garázdaságairól közismert huszonhét éves Széná- si Lajos és barátja, a huszonnégy esztendős Rafael Ferenc, meg a tizenhárom esztendős Szabolcs 1992. május 2-án személygépkocsival mentek Kókáról Sülysápra. A két férfi előzőleg már meglehetősen sokat ivott. Egy ismerősük haladt előttük az úton motoron. Szénási úgy tudta, hogy az illető aznap kapott fizetést, és szörnyű elhatározásra jutott. Kijelentette, hogy elüti a motorost, és elveszik tőle a pénzét. Kóka határától mintegy százötven méternyire elgázolta a motorost, aki vérző fejjel zuhant az árokba. Ekkor Rafael a motort a fák közé tolta, majd az eszméletlen sérültet bevitték az erdőbe. Szénási átkutatta a zsebeit, de pénzt nem talált nála, csak egy személyi igazolványt, amit eldobott. Ugyancsak Szénási ötlete volt, hogy akasszák fel a szerencsétlen embert. A gyerek mászott fel a fára, s átvetette a kötelet, majd a két férfi végrehajtotta a hóhérmunkát. Ezután Sülysápra hajtottak, ahol Sza- bolcsot kitették a kocsiból. A két bűntárs időközben arra a megfontolásra jutott, hogy eltüntetik a nyomokat, és jobban elrejtik a holttestet. Ezért visszamentek a helyszínre, és a motorkerékpárt elvitték Szénási lakására. Az áldozat testét a kocsi csomagtartójába tették, beljebb vitték az erdőbe, és ismét felkötötték a fára. Fél év telt el, míg valaki ott rátalált. Az áldozat családja pedig addig csak annyit tudott, hogy eltűnt a szerencsétlen ember, mintha a föld nyelte volna el. A szörnyű ügyre egy másik bűncselekmény nyomozása közben derült fény. Szénási Lajos 1993. január 5-én élettársával, S. Máriával és Rafael Ferenccel felkereste az éjjeliőr ismerősét a munkahelyén. A „barátinak" induló látogatás azzal végződött, hogy félig agyonverték és kirabolták az őrt. Az ütlegelést az asszony kezdte ököllel, majd a férfiak folytatták gumibottal. S. Mária gázspray-t is használt az akcióban. A zsákmány egyébként nem volt sok, de az éjjeliőr karóráját később házkutatásnál a rendőrök megtalálták Szénásinál. Kétezer-négyszáz forintot, egy üveg bort és egy konyhakést vittek még el az őrbódéból. Egy hegesztőtrafóért később akartak visszamenni, de elálltak a szándékuktól, mert attól tartottak, hogy áldozatuk meghalt. Az őr súlyosan sérült, de felgyógyult, és ezt követően különböző helyekre költözött, hogy nyoma vesz- szen. Bántalmazóinak hozzátartozói ugyanis, főleg S. Mária (a bűnügy negyedrendű vádlottja) fenyegetésekkel próbálták rábírni arra, hogy vonja visz- sza a vallomását. , * Nem tudni, milyen okok játszanak szerepet abban, hogy a tanúk most sem jelentek meg a bíróság előtt. A tegnapi tárgyalást azért kellett elnapolni, mert hat beidézett tanú nem jött el. A vádlottak pedig, akik a nyomozás során beismerték szörnyű tettüket, most tagadnak. A bíróságnak azonban rendelkezésére állnak a korábbi vallomások, a helyszíni szemle adatai, a lefoglalt bűnjelek és a szakértői vélemények. A következő, február 5-i tárgyaláson kívánja a bíróság meghallgatni a tanúkat, s ezt követően kerül sor az ítélet kihirdetésére. (ga. j.) Kémtörténet A napokban értesültünk arról, hogy román kémet csíptek fülön Németországban. A 46 éves fejlesztőmérnököt a román hírszerzés arra készítette fel, hogy befurakodjon a világhírű Mercedes cégbe, s jelentéseket küldjön a személyautók motorjainak fejlesztésével kapcsolatos új műszaki eredményekről. Ismerve a román autógyártás magas színvonalát, <t csúcstechnológiának tekinthető Dacia, Öleit és Aro gépkocsiknak az európai autógyártásban elfoglalt előkelő helyét, teljesen érthető a román hírszerzők aktivitása, hiszen félő: ha nem elég éberek, még lekörözik őket a rivális németek. (bánó) ■ Semmiképpen sem csökken az állampolgárok évi 800 dolláros turista-valuta- kerete. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezen a téren további liberalizálásra lehet számítani, ha Magyarország tagja kíván lenni a fejlett ipari országokat tömörítő szervezetnek, az OECD-nek. ■ Az Állami Vagyonkezelő Rt. és a Mahir Rt. képviselői szerdán megállapodtak arról, hogy a Mahir visszaadja a Magyar Nemzet, az Expressz és az Esti Hírlap kiadói jogát. ■ Baranyi Károly, a Művelődési Minisztérium leváltott főosztályvezetője tart előadást holnap este 6 órakor a Magyar Újságírók Közösségének székházéban (Budapest XI. kér., Kanizsai utca 6.). A vitaindító előadás címe: Nyitott kérdések a magyar közoktatásban. Meghalt Wigner Jenő A princetoni egyetemi kórházban tegnapelőtt éjjel, 92 éves korában, tüdőgyulladásban elhunyt Wigner Jenő magyar származású amerikai Nobel-díjas atomfizikus. Wigner Jenő 1902-ben született Magyarországon. Tanulmányait a berlini műszaki főiskolán végezte, majd 1930-ban kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol a Princeton Egyetemen kezdett el dolgozni. Wigner a kor legnagyobb áldást és átkot hozó felfedezésénél, az urán felhasználásával előállítható energiaforrás megalkotásánál bábáskodott. „Szilárd Leó Fermit is meggyőzte a magfizikai láncreakcióban rejlő lehetőségekről. Most már csak az volt a kérdés, hogyan győzzék meg a politikusokat? Wigner Jenőhöz fordultak, aki ismerte Einsteint, javasolván, hogy Einsteinen keresztül hívják fel Franklin Roosewelt elnök figyelmét a lehetőségre. Az elnökhöz írt német fogalmazványt Wigner fordította angolra. Ennek hatására indult meg az atombomba-kutatás, a Manhattan Terv. Benne a reaktortervezés Fermi és Szilárd, a kémiai problémák Wigner, a matematikai számítások Neumann feladata lett. ” — emlékezik Teller Ede. 1952 és 1964 között Wigner Jenő a szövetségi atomenergetikai bizottság tanácsadójaként tevékenykedett. 1964—65-ben az Oak Ridge-i Országos Kutatólaboratórium polgári védelmi intézetének volt az igazgatója. A fizikai Nobel-díjat 1963-ban kapta meg az atommagok és az elemi részek elméletének a fejlesztéséért. (p. t.) &.hírlap Főszerkesztő: Vödrös Attila Főszerkesztő-helyettes: Bánó Attila, Deregán Gábor Vezető szerkesztő: Hardi Péter Szerkesztőség: Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, Pf. 311. Irányítoszám: 1446. Kiadja a Magyar Penna Kiadói Kft., 1126 Budapest, Nagy Jenő u. 5. Felelős kiadó: Dr. Giczy György A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 138-2399 és 138-4300. - Szerkesztőségi titkárság: 138-2539. Telefax és üzenetrögzítő: 138-4416. Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Rt., hirdetési osztály. Telefon: 138-4420. Telefax: 138-3150. A lapot előállítja a Hírlapkiadó/ Részvénytársaság Fényszedő Üzeme, Budapest. Üzemvezető: Sashegyi Ágnes Nyomja a Marquard Színes Nyomda Kft., Budapest Felelős vezető: Bartha Tamás Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt., árusításban megvásárolható az alábbi terjesztők hírlapárusainál: Magyar Posta Rt., Extra Hír Kft, Budapest-Press Kft. Zuna László magánvállalkozó. Előfizetési díj egy évre 5352, fél évre 2676, negyedévre 1338, egy hónapra 446 Ft ISSN 1215-847X