Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-04 / 3. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1995. JANUÁR 4.. SZERDA 13 Inkább a tejről... Tisztelt Vödrös úr! A legutóbbi újságcikke nyomán rögtön tollat fogtam, először is egy táviratot adtam fel, és most e pár sort próbálom leírni. (...) Mi már az ’55—56-os évekből rendszeres előfizetőjük voltunk. A férjem míg élt, állandóan a rejtvényeket küldte be és nagyon sokszor fordult önökhöz, ha valami problémája volt a faluban, s az önök segítségével mindig tudtuk orvosolni a bajokat. Most, hogy hat éve özvegy és nyugdíjas lettem, minden kedvenc újságunkról lemondtam, mivel anyagi helyzetem nem engedi meg, de az önök lapjáról nem tudok lemondani, s így bármilyen drága is nekem, inkább a tejről mondok le, mint az újságról. Ebben is mindig az ön írását keresem, mert ahogy tapasztalom, ön még nem fél az igazság kimondásától. Bizony nem ártana, ha a kormány a parlamentből nem színházat csinálna, hanem tényleg az ország ügyeit intéznék, és nem a mi kis nyugdíjunkon rágódnának! Mert az nekünk nem könyörado- mány, mi a háború után is nagyon megdolgoztunk érte, hogy romjaiból felépüljön az ország. Nem szé- gyelltük a lapátot vagy a krampácsot kézbe venni, hogy a vonatok menni tudjanak. Tehát ne a mi pénzünkön vitatkozzon a kormány. Megkérdem tőlük, hová került az a pénz, amit például a férjem 42 éves munkaviszonya alatt befizetett, s a hozzá hasonlóké is, akik szintén elmentek még a nyugdíjaskoruk előtt?( _) Sz ívből kívánom Vödrös úr, hogy ebből a pár sorból is megtudja: ha minket, kisembereket nem is vesznek figyelembe, azért mi is különbséget tudunk tenni a jó és a rossz között. Ezért is kívánjuk: a lapjukért való harcukban legyen sikerük, hogy mi továbbra is olvashassuk kedvenc újságunkat. özv. Galbács Istvánné Albertirsa Támadás a konzervatív sajtó ellen á Tisztelt Szerkesztőß, Megdöbbenéssel értesültem arról, hogy a lapot „szüneteltetni” akarják. Tudomásom szerint a Pesti Hírlapot is „szüneteltetik”, immár több hónapja. S hogy az újraindításban a volt újságírók sem hisznek — mert nem hihetnek, arra a legfőbb bizonyíték, hogy kénytelenek voltak megindítani az Új Demokratát, de már csak hetilapként. A konzervatív újságírásra szükség van, mert ez őrzi meg a nemzeti és keresztény hagyományokat, s csak erre lehet építeni. Az egyéb áramlatok lehetnek divatosak, tetszető- sek, de ezekre jövőt alapozni nem lehet. Döbbenetes, hogy ez a pár év „szabadság” máris mekkora erkölcsi züllést eredményezett. Sajnos egyesek összetévesztik a szabadságot a „szabadossággal”, és ennek egy nemzet látja kárát. Őszintén remélem, hogy lapjuk megmarad, és továbbra is olvashatom magvas cikkeiket. Vigyázni kell, mert támadás indult nemcsak a konzervatív, hanem a sorból „kilógó” egyéb sajtóHISTÓRIA Az időtálló tonett (III.) A siker nem maradt el Az első kávéházi székek és a Londoni Világkiállítás sikerei már sejtették a gyáripari termelés megvalósításának bekövetkezését. Thonet fiaival 1853 nyarán Bécsben egy tágasabb üzemhelyiségbe költöztek, ahol 42 munkást foglalkoztattak, és üzembe helyeztek egy négy lóerős gőzgépet. Ugyancsak ebben az évben Thonet a céget öt fiára ruházta át. Ettől az időtől kezdve jegyezték a céget Bécsben „Gebrüder Thonet” — Thonet Testvérek — néven. Az alkotóereje teljében lévő 57 éves mester azonban továbbra is kezében tartotta az irányítást. Fiaival fáradhatatlanul dolgozott az új formák kialakításán, és azok legjobb gyártási eljárásainak kikísérletezésén. 1854-ben részt vettek a müncheni német ipari, 1855-ben a Párizsi Világkiállításon. Amíg Thonet az 1851 -es Londoni Világkiállításon kizárólag luxusbútorokat állított ki, ezen a két kiállításon arra törekedett, hogy középszintű, a közönség számára elérhetőbb hajlított bútorformákat mutasson be. A siker nem maradt el. A bútor története során a konzumkategória első ízben kapott ilyen szintű elismerést, Münchenben bronz-, Párizsban ezüstérem kitüntetéssel. A siker azonban leginkább az áruk piaci mozgásán volt lemérhető. Azok a termékek, amelyek eddig csak Ausztriában voltak ismertek, Párizsban is keresetté váltak, és elindulhattak az első exportszállítmányok Dél-Ame- rikába is. 1856-ban Thonet és családjának tagjai megkapták az osztrák állampolgárságot, és megújították szabadalmát, amely 1869. december 10-ig volt érvényben. A termékek iránti kereslet növekedésével a bécsi műhely csakhamar szűkösnek bizonyult. A bővítés során az új üzemet célszerű volt olyan helyre telepíteni, ahol az ipartelepítésnek megvoltak a feltételei, nyersanyag és vasúti szállítás oldaláról. 1856-ban került sor morvaországi Ko- ritschanban egy fióküzem létesítésére, ahol kezdetben félkész alkatrészeket állítottak elő, majd egy évvel később elkezdték a késztermékek gyártását. Thonet, amit elképzelt, azt az üzemelrendezések során meg is valósította. A tömeggyártás hatékonysága érdekében egy sor segédgépet, -eszközt állított üzembe. Az olcsó munkaerő is lehetővé tette, hogy árait csökkenthesse, de a versenyképesség terén is az ésszerűség játszotta a fő szerepet. Enyv helyett csavarkötést használt, így szétszerelten a többszörösét tudta szállítani. Ez különösen a nagy távolságra való exportszállításoknál jelentett nagy előnyt. Thonet olcsó tömegáru bevezetésére való törekvésének legsikeresebb példája a 14-es szék, amelynek gyártását 1859-ben kezdték el. A tartós fogyasztási cikkek között azóta is páratlan ennek a 135 éve gyártott széknek a piaci sikere. Már 1903-ig több mint 45 millió darabot állítottak elő belőle. Mindamellett, hogy számtalan változata is készült és készül, ma is gyártják eredeti kivitelben is. Szállításának racionalizálására példamutató, és sok tekintetben még ma is utolérhetetlen megoldást alkalmaztak, egy 110 x 75 x 95 cm-es ládában 36 db széket tudtak szállítani szétszerelt állapotban. Stílusa hasonló szellemben készülhetett, mint a másfél évezreddel ezelőtti görög klismosé (támlásszék), ugyanakkor rokon a biedermeierrel, és nem nehéz megjósolni, helye lesz a jövő századi modem enteriőrökben is. Századunk tartós árucikkei közül a Volkswagenwerk bogárautója mutat hasonlóságot abban az értelemben, hogy miután 1972-ben a gyártott mennyiség meghaladta a 15 milliót (megelőzte Henry Ford T-modelljének darabszámát), új modellekkel váltották fel, gyártását azonban véglegesen nem lehetett megszüntetni. Ugyancsak Thonet sikeres és ismert bútorai közé tartoznak a hintaszékek, amelyek közül az 1-es száA nagyugróci Thonet-kastély egyik sarokbástyája termékek ellen is. Veszélyben az Esti Hírlap, sőt a Magyar Nemzet is, ez a több mint 50 esztendős, bátor újság. Utalni szeretnék a lap vezető publicistájának, Kristóf Attilának a Magyar Nemzet karácsonyi számában írt megrendítő cikkére. A Jóisten segítse meg önöket! Szmodis Lóránt Budapest Betlehemesek Dabas-Sáriban „Harang csendül / Ének zendül / Messze zsong a hálaének. / Az én kedves kis falumban / Karácsonykor / Magába száll minden lélek.” Ady Endre Karácsony című versével kopogtattak a 401. Számú Szent János Cserkészcsapat kis betlehe- mesei, pásztornak és angyalnak öltözve, egy héten keresztül sok-sok családhoz, és vitték a szeretetet egy fél órácskára, házról házra. Mindenütt eljátszották a betlehemes játékot és énekeltek. Valóban kis pásztorok és angyalok voltak, mert a szemük csak úgy sugárzott a boldogságtól, hisz hosszú idő után most volt a falu életében először, hogy betlehemes- ként járták a falut. Mindenhol, ahová betértek, nagy szeretettel fogadták őket. Sajnos az egy hét is kevés volt ahhoz, hogy mindenhová eljussanak, mert csak délután, tanítás után tudtak menni, és emellett készültek a karácsonyi szereplésükre is, amit a katolikus templomban adtak elő. Köszönet érte mindenkinek, aki a cserkészek munkáját segítette és nagy szeretettel fogadta látogatásukat. A Jóisten áldását kérjük mindnyájukra. Kozma Györgyné Dabas-Sári műt 1860-ban készítette el. Az- ezt megelőzően készített angol és amerikai hintaszékeknek úgynevezett szántalpa volt. Thonet egy darab körkeresztmetszetű rúdból hajlította a talpat és a háttámlát egyaránt, cikor- nyázott merevítőket alkalmazva. Ez a bútor nádfona- tú üléssel és háttámlával elegánsabb volt, mint elődei. Ennek a középkategóriájú bútornak kedveltségére jellemző, hogy volt olyan esztendő, amikor Thonet osztrák és magyar gyáraiban az előállított mennyiség elérte a százezer darabot. Napjainkban is változatlan kivitelben gyártott bútortípus. 1859-ben az ugyancsak morvaországi Bystritz am Hosteinben kezdi meg működését Thonet újabb hajlítottbútorgyára. Nagy szériában gyártott termékeiért 1862-ben a Londoni Világ- kiállításon, 1865-ben a Kölni Nemzetközi Kiállításon tüntetik ki. Mivel rohamosan fogytak a morvaországi bükkösök, szükségessé vált új nyersanyagforrások bevonása. 1865-ben Thonet megvásárolta a felső-magyarországi, Bars vármegyében lévő, háromnegyed részben erdősült nagyugróci uradalmat. (Folytatjuk) Németh Alajos Királyi parancs a pallosjogról A pallosjog (ius gladii) egyes földbirtokosoknak azt a királytól kapott jogát jelentette, hogy birtokaik, vagy csak egy birtokuk területén elfogott bűnözőkön végrehajthatták a halálos ítéletet. A birtok határán felállított akasztófa jelezte a földesúr eme jogát. A pallosjog elnevezés helyett kialakulása időszakában a „szabadispánság” volt használatban, Engel Pál feltételezése szerint az elnevezés abból ered, hogy halálbüntetés vagy csonkítással járó ítélet kiszabása eredetileg a vármegye ispánját, illetve magát a megyét illetté meg. A pallosjogra a 14. századtól vannak források, Károly Róbert idejéből csak elvétve, de fia, Nagy Lajos uralkodásából már meglehetősen sok ítélkezési kiváltságot ismerünk. Pest vármegye 1700. január 4-én Pesten tartott közgyűlésén az uralkodó két parancsával foglalkoztak az urak. Az egyik a pestisjárvány elleni védekezés módjáról intézkedett, elrendelve, hogy a „Száva, Duna, Tisza és Maros folyókon való átkelést meg kell akadályozni”. A másik a pallosjogról rendelkezett. Az uralkodó elrendelte, hogy azok a földesurak, akik rendelkeznek e joggal, „ha az általuk elítélt bűnösöknek megkegyelmeznek, ezt jelentsék a királynak vagy az udvari magyar kancelláriával. ” A vármegye tudomásul vette a királyi parancsot és elrendelte, hogy „a szolgabírák közöljék a vagyonosabb földesurakkal”, illetve azokkal, akiket érint a király döntése. Pogány György
