Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-31 / 26. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP TUDÓSÍTÁS 1995. JANUÁR 31., KEDD Elhunyt Herceg János Nyolcvanhat éves korában Zomborban elhunyt Herceg János, a jugoszláviai magyar irodalom kiemelkedő alakja, akadémikus. Pályája kezdetén néhány éven át Budapesten élt, majd visz- szaköltözött a Vajdaságba, a Kalangya című folyóirat szerkesztője volt, a háború után könyvtáros, majd az Újvidéki Rádió munkatársa. Élete alkonyán Doroszlóra költözött, az anyanyelvet és a magyar közösséget megőrzendő, ott születtek újabb regényei és más prózai művei. Herceg szinte minden lapba publikált, mindvégig hű kísérője és aktív alakítója volt a vajdasági magyar közéletnek. (s.) Kirabolták Vekerdi professzort (Folytatás az 1. oldalról) Csakhogy a két fiatalember nem tért vissza, mire a profesz- szor gyanút fogott, átnézte a személyes dolgait, s felfedezte, hogy a „fotósok” kiürítették az íróasztalfiókban levő pénztárcáját, a telefonzsinórt pedig vandál módon kiszakították a falból. Vekerdi József a Pest Megyei Hírlapnak elmondta még azt is, arra gyanakszik, hogy a rablás előtt e sorok írójával lefolytatott beszélgetését valakik lehallgatták, s ezért adták ki magukat fotósoknak. Megemlítette azt is, hogy két- három héttel ezelőtt betörtek a lakásába, de onnan nem vittek el semmit. Szerinte ekkor helyezhettek el a telefonkészülékbe valamilyen lehallgatót. Poprády Gézának, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatójának tegnap hivatalos kommünikében kellett volna megindokolnia a Vekerdi Józseffel kapcsolatos döntését, illetve az esetleges eltávolítását. Vekerdi József lapunknak elmondta: vele eddig nem közöltek semmit, sőt még a személyes meghallgatását sem biztosítják. Tegnap megtelefonálták a professzornak, hogy bármit is tesz, a meghallgatása nélkül is eltávolítják a munkahelyéről. Tegnap az OSZK-ban Vekerdi József munkatársai petícióval fordultak a főigazgatóhoz, hogy hallgassák meg őket is az antiszemitizmussal és fajvédelemmel vádolt professzor ügyében. Válaszképpen megtiltották nekik, hogy Vekerdi ügyében bármit is nyilatkozzanak. H. J. VARHATO IDŐJÁRÁS A felhőátvonulásokból többfelé várható zápor és hózápor. A me- legffonti hatást hidegffonü váltja fel. Az északi szél megélénkül, helyenként viharossá fokozódik, de az évszakhoz képest enyhe idő tovább tart. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2—7 fok között várható. Hol a veszély? Ellenzékünk — sajnos ezt kell mondani — ma 9sak egy dologban közös. Érzi, hogy nagy veszély felé halad az ország. Érzi, de miként a sötétben botorkáló ember, nem látja, nem tudja az igazi veszély forrását. Hadakozik abba az irányba, amerre minimális a katasztrófa lehetősége, míg a másik oldalról már a nyakunkon a veszedelem, s <5 észre sem veszi ezt. Ami nem csoda, hiszen nincs egység, s nincs egy olyan vezérszellem, aki legalább halvány kis fényt gyújthatna előtte, hogy lássa az előrevezető utat és a gáncsolókat. egyaránt. A nemzeti-konzervatív ellenzék fáklyaszellemű vezetőit vagy háttérbe szorítják, vagy behódoltak ők is a hamis szirénhangoknak, s némelyek mintha még segédkeznének is saját kötelüknek az áztatásában. Az antalli örökséget egyesek úgy árulják el, hogy az már fájó és torokszorító. Nem leszek talányos, elmondom nyíltan, mire gondolok! Lezajlott a múlt év májusában az a választás, amely saját pártom — az MDF és a többi ellenzéki párt — számára nagyon súlyos vereséget hozott. Tanulságos lehetne, hogy hogyan reagáltunk minderre. Ahelyett, hogy magunk számvetést készítettünk volna a kudarc okairól, s egységesen kijelöltük volna a fel- emelkedéshez vezető utat, hagytuk, hogy ezt az ellenfél tegye meg. Ő diktálja, hogy mennyire lehessünk nemzetiek, mennyire konzervatívak, ha el akarunk jutni Európába. Abba az Európába, amely a kisujját sem mozdítja értünk. Súlyos mulasztást követtünk el. Szomorú vagyok, mert bírálnom kell. Szomorú vagyok, mert azokat kell bírálnom, akik a szívemhez és elveimhez legközelebb állnak. A kisebbik koalíciós párt, amely szövetkezve az MSZP saját szociális elveit is eláruló prominenseivel, odadobta koncként ezt a tartásában amúgy is megingott országot, burkoltan, de egyre határozottabban feltételeket kezd nekünk diktálni. Ha feladjuk elveinket — a nemzeti, konzervatív, keresztény (keresztyén) szellemiséget —, még egy vállon veregetést is megkaphatunk tőlük ezért. Kérdem én: megéri ez a vállon verege- tés, hogy eladjuk magunkat az ördögnek? Ne legyünk naivak! Ez a minden hájjal megkent, a médiahatalmat egységesen birtokló, magából intellektuális gőgöt sugárzó elit, ha be is vesz minFantomautok es valós előlegek Ki fizeti meg a kárt? A Speedway nevű szolgáltató betéti társaságot tavaly tavasszal hozta létre J. J. tízezer forint induló vagyonnal. A bt. egyetlen beltagja volt J. J., kültagja pedig K. Gy. J. J. — a vádirat szerint — rendelési szerződéseket kötött, melyek alapján a megrendelők részére vállalta különböző típusú gépjárművek Amerikából történő olcsó importálását. Mivel a kocsik megvásárlásához egyetlen fillérje sem volt, a szükséges összegeket megrendelésekkel kívánta biztosítani. A szerződéskötések során több százezer forintos előlegeket vett fel, s így milliókhoz jutott. A szerződésben vállalt kötelességeit sem határidőre, sem később nem teljesítette. A gépkocsiszállítások elmaradását mindenféle adminiszt- 'rációs és szállítási hibákkal indokolta a leendő vevőknek. Amikor a megrendelőknek már elfogyott a türelmük, s nem fogadták el J. J. indokait, akkor a vádlott közölte velük — másmás időpontokban —, hogy az állítólagos külföldi partnere eltűnt az előlegekkel. Csak néhány sértettnek tudta visszafizetni a kapott összeget vagy annak törtrészét. A felvett bruttó előleg közel kilencmillió forint, de még nem jelentkezett minden károsult. Az ügyészség nagy kárt okozó folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolja a nagy nehezen megkerült J. J.-t A vád tárgyává tett bűn- cselekmény elbírálására a Pest Megyei Központi Kerületi Bíróság az illetékes. A tárgyalás nyilvános, de nem biztos, hogy minden kíváncsiskodó befér majd, hiszen legalább húsz megkárosított család lesz ott. Hogy mi lesz a hiszékenyek millióival? A kárt a tárgyalás során a bíróság megítélheti, és akkor a pénzt 15 napon belül annak kamataival együtt kell megfizetni. Ha J. J.-nek az ítélet kimondása után a vagyonából, jövedelméből nem tudják azt levonni, akkor a kár soha nem térül meg. Nádor István Tudományos megalapozottsággal Biotanfolyam kertészeknek A Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének választmánya úgy döntött, hogy megalakítja az árutermelők és kertbarátok tagozatának biocsoportját. Ennek az a célja, hogy az egész ország területén a tudományosan megalapozott, környezetkímélő biogazdálkodásnak minél több hívet szerezzenek. A biogazdálkodás szakmai ismereteinek, a különböző módszerek és eljárások elsajátítására tanfolyamokat szerveznek. Elsőként a Budapest és környéke kertészeinek, kertbarátainak részére indítottak be egy tanfolyamot a XVIII. kerületi Kondor Béla Közösségi Házban. Ezen minden hónap első szerdáján részt lehet venni 17 órai kezdettel. Pontos cím: Budapest 1181, Kondor Béla sétány 8. Megközelíthető a metró Kőbánya-Kispest végállomásáról a 136-os busszal. Mint arról a KKOSZ hírt adott, vidéken is tervezik hasonló tanfolyamok beindítását, miután felmérik az érdeklődők számát. A szervezésre vállalkozók jelezzék igényeiket a szövetség biotagozátánál. Cím: 2038 Sóskút, Petőfi út 111. (gyé) • • Ünnep helyett Leszerelő katona ül a kupéban. Vállán az ilyenkor szokásos lepedő az előírásoknak megfelelő karikatúrákkal, versikékkel tarkítva. Az egész helyzetben az a feltűnő, hogy az obsitos úr szemmel láthatóan örömtelen perceit éli, komoran bámul maga elé, rá se bagózik dajdajozó társaira. Lehetséges, hogy arra gondol: odabenn tán jobb volt, mint a kinti, civil, kenyérfélén világban... (tó-dor) Nem kell a főnyeremény A szerencsejátékok történetében csak elvétve előforduló esettel áll szemben a macedóniai lottóigazgatóság. Ugyanis a tavaly novemberi egyik húzáson egy ismeretlen játékos 10,5 millió macedón dénárt (hozzávetőleg 385 000 német márkát) nyert, de a szabályokban rögzített 60 napon belül nem jelentkezett a Balkánon hatalmas vagyont jelentő nyereményért. Egyes hírek szerint egy, Ausztráliába kitelepültről lehet szó, aki rokoni látogatáson járt a volt jugoszláv köztársaságban, és ki tudja, milyen indíttatásból, kitöltött egy szelvényt. Természetesen az illetőnek a mai napig sincs fogalma arról, hogy eltalálta mind a hat számot, és ezzel a sok fordulón keresztül halmozódó főnyereményre jogosult, (both) LEVELÜNK JÖTT két albérletbe, csak egy pincesarkot juttat nekünk, miközben ő fent dőzsöl majd a szalonban. Hagyjunk fel végre a jobb- és baloldalazással. Lássuk be, hogy a sánc nem itt húzódik, ez félrevezetés, ez egy csapda. A szakadék igenis az emberi agyakat birtokló, magát az információs hatalom letéteményesének tekintő kozmopolita csoport és a nemzetikeresztény értékeket őrzők, azokat az értékeket a modem korba is átültetni kívánók között tátong. Fogjunk hát össze mindannyian, mert ha nem, akkor meghalunk. Fogjunk össze addig, míg a szirénhangokat hallató elleneink össze nem őrölnek bennünket. A régi elvtársak ma már csak múzeumi bábfigurák, az új veszély pedig itt van a nyakunkon. Földes György Nagykőrös A szelepkabaré Gondolom, nagyon sokan emlékezünk ~ még azokra a kabaréjelenetekre, amelyekben az éppen ügyeletes zseni humorista ,jól odamondogat” a kádári hatalomnak. Ezeket hívtuk mi szelepkabarénak. Tudniillik, ha úgy érezték pártunk és kormányunk vezetői, hogy a lakosság fejéből ki kell engedni a felesleges gőzt, jött egy humorista, és az ő engedélyükkel kimondta az igazságot. Ezen mi jót nevettünk, és mindenki megnyugodott, hogy lám, az elvtársak is látják a hibákat, nincs itt semmi baj. Azt már kevesen tudják, hogy Aczél György azért arról mindig gondoskodott, hogy a humor a megengedett keretek között maradjon. Elképzelhetetlen volt Kádárról úgy tréfálkozni, mint ahogy dr. Antall Józsefről lehetett. Pedig Kádárt az oroszok állították az ország élére, míg Antall Józsefet a nép választotta. Amikor az egyik szilveszteri kabaréban arról volt szó, hogy valaki találja meg Antall József parcelláját, ez ,jó humornak” számított. Nem tudom, mi lett volna a retorzió, ha ez Kádárral kapcsolatban hangzik el. A szelepkabarék sorozatában 1990-től négyévi szünet következett. Ez alatt a négy év alatt születtek a rágalmazó, nemzetellenes kabarék. Nem humorral bírálták a kormány működését, hanem gyűlölettel. Pedig Sas József szerint a Mikroszkóp Színházat a szeretet tartja össze. De Sas úr gondoljon csak az 1990 és ’94 között írt jeleneteire. Ezekből minden áradt, csak a szeretet nem. A tv 1994-es szilveszteri kabaréja ismét szelepkabaré volt. Látszólag lehetett bírálni a kormányt, de valójában csak úgy, mint a rendszerváltozás előtt. Például Nagy Bandó András volt polgármester úgy hí- zelgett, hogy az már gusztustalan volt. „Ezek” azért jobbak, mint „azok” voltak, mondta ő. Pedig „azok” alatt lehetett polgár- mester, s nem „ők” váltották le, hanem a kedves polgármester úr jött rá, hogy a nyilvános rágalmazásokat jobban fizetik. Veér Gyula Budapest MEGYEI HÍRLAP Főszerkesztő: Vödrös Attila Főszerkesztő-helyettes: Bánó Attila, Deregán Gábor Vezető szerkesztő: Hardi Péter Szerkesztőség; Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, Pf. 311. Irányítoszám: 1446. Kiadja a Magyar Penna Kiadói Kft., 1126 Budapest, Nagy Jenő u. 5. Felelős kiadó: Dr. Giczy György A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 138-2399 és 138-4300. - Szerkesztőségi titkárság: 138-2539. Telefax és üzenetrögzítő: 138-4416. Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Rt., hirdetési osztály. Telefon: 138-4420. Telefax: 138-3150._______ A lapot előállítja a Hírlapkiadói Reszvenytarsasag Fényszedő Üzeme, Budapest. Üzemvezető: Sashegyi Ágnes Nyomja a Marquard Színes Nyomda Kft., Budapest Felelős vezető: Bartha Tamás Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt., árusításban megvásárolható az alábbi terjesztők hírlapárusainál: Magyar Posta Rt., Extra Hír Kft, Budapest-Press Kft. Zuna László magánvállalkozó. Előfizetési díj egy évre 5352, fél évre 2676, negyedévre 1338, egy hónapra 446 Ft ISSN 1215-847X