Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-26 / 22. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP VELEMENY 1995. JANUÁR 26., CSÜTÖRTÖK Izraeli útikönyv furcsa magyarságképe Bosznia és a muzulmán országok A bőgatyások fölfedezése Magyarországon mindig megbecsüléssel és nagyrabecsüléssel szólunk az Izraelbe vándorolt, s ott írói, újságírói jó hírnévnek örvendő egykori honfitársainkról. Színdarabjaikat bemutatjuk, könyveiket magyarra fordítva kiadjuk. Ezzel szemben némely magyarországi születésű izraeli intellektuel érthetetlen módon gyűlölködik, sarat dobál a magyarságra. Miért tartalmaz egy héber nyelvű útikönyv a magyar népet lenéző kitételeket? Izraeli éveim folyamán szoros, mondhatnám bensőséges kapcsolatba kerültem a neves tel-avivi író-politikussal, Úri Avrtérivel. Amikor legutóbb a Panoráma című tévéműsor küldetésében nála jártam, interjúkészítés közben elmondta, hogy Izraelben a szélsőségesen nacionalista toliforgatók között milyen sok a magyarországi származású zsidó. Megemlítette Joszéf (Tomi) Lapid urat (született Lampel Tamás), aki mindig megtalálja a megfelelő fórumot a magyarság anti- szemitázására, fasisztázására. Persze Lapid úr gyűlöletének is van határa: a saját érdekeit szem előtt tartva elég sokszor látogat meg bennünket Budapesten, hogy hazai barátai segítségével különféle ügyleteket üssön nyélbe. Tomi Lapid egyik legérdekesebb ügylete volt, hogy a hírhedt Robert Maxwell izraeli és magyarországi jobbkezeként lebonyolította a Magyar Hírlap megvásárlását. Maxwell urat, a kiérdemesült Moszad-ügynököt Simon Peresztől kezdve Mena- chem Beginig, minden vezető izraeli politikus megkülönböztetett szívélyességgel fogadott Jeruzsálemben. Az Olajfák-he- gyén végbement temetésén azonban már egyetlen ismert politikus sem vett részt. Maxwell úr ugyanis a Kanári-szigetek vizein rejtélyes körülmények között távozott az élők sorából a sajtóbirodalma alá tartozó dolgozók nyugdíj- és biztosítási alapjával együtt... Maxwell halála után derült ki, hogy a világ egyik legnagyobb stílű szélhámosa volt, s dicstelen távozása akkoriban Tomi Lapid úr izraeli ázsióját is igen megtépázta. De van nekünk egy másik gyakori és híres vendégünk is Izraelből: Efrájim Kishon. Könyvei zsinórban látnak napvilágot Magyarországon. A hazai médiumok pedig az izraeli demokrácia és humanizmus élharcosának tüntetik föl a Szentföld belpolitikájában járatlan, s ezért eleve hülyének nézett magyar közönség előtt. Ilyenkor mindig „elfelejtik” megemlíteni, hogy ez a nagy „demokrata” a ’80-as években a Geu- la Kohen asszony által irányított fasiszta Tehijjá (Újjászületés) nevű mozgalom ismert támogatója volt. Időközben a Te- hijjá-mozgalom letűnt az izraeli politika színpadáról, s valószínűleg Kishon úr választott magának egy még szélsőségesebb pártalakulatot. Van belőlük bőven. De vajon tiltakozik-e a Tel- Avivban székelő magyar nagy- követség ezek ellen a magyarságot megcélzó, Izraelben napvilágot látó irományok miatt? A két ország közti diplomáciai kapcsolatok újrafölvétele utáni esztendőkben a nagykövetségre több ízben is eljutottak olyan jelzések, kézzel fogható adatok, amelyek az izraeli héber és magyar nyelvű sajtóban megjelent magyarellenes hangulatkeltésről szóltak. Legjobb tudomásom szerint azonban ezeket az információkat nem juttatták el a budapesti Külügyminisztérium illetékes osztályára. A tel-avivi magyar nagykövetség alkalmaz egy héberül tudó izraeli állampolgárt, aki naponta átnézi az ottani sajtót. Hogy mit fordít le és ad át a követség munkatársainak, az már más lapra tartozik. Ezen sorok íróját erre a feladatra sosem voltak hajlandók alkalmazni, pedig jól tudták, hogy mindkét nyelvet megfelelő szinten művelem. Ehelyett a budapesti titkosrendőrség utasításának megfelelően szinte a „rendszerváltás” pillanatáig a nagykövetség feketelistáján szerepeltem, mint olyan személy, aki még Magyarországra szóló beutazási engedélyt sem kaphat. A magyarságot antiszemitázó izraeliek ezekben az években már ké- nyük-kedvük szerint utazgattak Budapestre. Az Izraelbe látogató Balsai István igazságügy-miniszter tolmácsa is csak úgy lehettem 1993-ban, hogy előttem a nálamnál „autentiku- sabb” három izraeli is csődöt mondott, majd valósággal elmenekült a tett színhelyéről. Más szóval: rám fanyalodtak... A minap kezembe került a Magyarországi séták című, 1990-ben Izraelben kiadott héber nyelvű útikönyv. Az itthoni ,.rendszerváltás” után napvilágot látott piros-fehér-zöld fedelű, vaskos könyv szerzője Smuél Goren (Goren Tamás) úr, aki a magyarországi műemlékek ismertetése mellett az izraeli polgárt a magyarság jellemére, nyelvére és egyéb tulajdonságaira vonatkozó ismeretekkel is fölvértezi. Az útikönyv fedéltervét az Izrael-dí- jas Zeév, alias Farkas Ernő készítette. Neves szerzőnk Goren Tamás úr budapesti szekértolóinak hathatós segítségével Izrael címmel Magyarországon kiadott egy szentföldi útikönyvet, amely azóta többször is megjelent. (Budapest, 1988. Panoráma: Külföldi útikönyvek). A Biblia-magyarázatokat és a történelmi fejezetet a lektor, Gecse Gusztáv írta. Csokorba kötve nyújtom át az olvasónak Goren Tamás magyarságképének gyöngyszemeit. Egyúttal fölteszem a kérdést: ilyen nemzetgyalázó, magyarellenes megnyilvánulások napvilágra kerülésekor miért nem tesznek a gyűlölet ellen a Kishon és Goren urakat idehaza népszerűsítő széplel- kek, erkölcsprédikálók? Avagy miért nem szólalnak meg a Magyar—Izraeli Baráti Társaság tagjai, vezetői? Mondjuk, Rapcsányi László, a Magyar Rádió főmunkatársa, ennek a nagyra becsült társaságnak a még nagyobbra becsült tagja. Történelemről és antiszemitizmusról „A Monarchia felbomlása után Ausztria és Magyarország útjai különváltak, s Magyarország területéről leválasztották a kisebbségek által lakott területeket. Az új határvonalakat nem a földrajzi adottságok, hanem az etnikai csoportok lakóhelye alapján húzták meg (...) A magyarok Mussolini olasz fasizmusát ösz- szeházasították Hitler nemzetiszocializmusával, s ezzel megalkották a Róma—Berlin tengelyt (...) Sosem kezdeményeztek háborút, de mindegyikben a nem megfelelő oldalon harcoltak. Mindkét világháborúban részt vettek, s mindkét alkalommal a vesztesek oldalán küzdöttek. 1944-ben ők voltak az utolsók, akik különbékét akartak kötni, mindezt azután, hogy évekig harcoltak Oroszország ellen a.németek oldalán, s miután több mint félmillió zsidót adtak föl, ill. lelkesen segédkeztek a német megsemmisítő táborokba történő deportálásuk terén. (...) A magyarok sosem vágytak arra, hogy zsidószeretőknek tekintsék őket. Ennek pont az ellenkezője igaz. Több mint száz évvel ezelőtt megkérdezték az újságíró és politikus Deák Ferencet, a haza bölcsét: szerinte ki nevezhető antiszemitának? Deák válasza így hangzott: az nevezhető antiszemitának, aki még az átlagosnál is jobban gyűlöli a zsidókat.” A magyarok nyelvéről és nyelvtudásáról „Magyarországon az emberek nem beszélnek idegen nyelveket, de sok világirodalmi alkotást lefordítanak magyarra (...) Amikor megérkezünk Magyarországra, azonnal megértjük, hogy a magyar nyelvet egyszerűen képtelenség megtanulni és megérteni, mert beszéd közben a magyarok a hangsúlyt az utolsó előtti szótagra helyezik. Ilyenkor az embernek olyan érzése támad, mintha a magyarok száját még a szavak is fordítva hagynák el. Ezért nem ajánlom ennek a fura nyelvnek a tanulását, de mindenesetre jó, ha tudják, hogy miről is van szó. (...) Minden nyelvet meg lehet tanulni. A kérdés csak az, hogy miképp. Ezt a nyelvet ugyanis fordítva kell kiejteni, s ez az oka annak, hogy az izraeliek pánikszerűen menekülnek azon helyekről, ahol magyar szót hallanak. Apropó, az ige-mige kifejezés, amellyel Izraelben a magyar nyelvet szokták illetni, egyáltalán nem magyar összetétel. Az igen szó jelentése magyarul igen, de a mige csak az izraeli tréfa hozzáadása. A magyarországi helyzet érzékeltetésére elmondok egy történetet, amelyet egy Budapestről hazatért, kétségbeesett turistától hallottam: Egy szerencsétlen turista Budapesten angol nyelven igyekezett megtudakolni valamit két utcán álló rendőrtől. A rendőrök válaszképpen csak a vállukat vonogatták. A turista erre németül, franciául és még további négy nyelven próbált szót érteni a rendőrökkel, de azok mindig csak a vállukat vonogatták. Végül is a mi emberünk elkeseredve távozott. — Mondd csak — mondta az egyik rendőr a másiknak —, nem gondolod, hogy ideje lenne már egy idegen nyelvet tanulni? — Minek? — mondta a másik —, hiszen láttad, hogy ez a turista is hét nyelven beszélt és mégsem tudta megértetni magát velünk... S ha önök azt hiszik, hogy mindez csak tréfa, akkor nagyot tévednek.” Pénzéhségünkról és zsugoriságunkról „Ötcsillagos plusz szálloda Budapesten. Fényképezőgéptáskámat' leteszem a mosdó előterében álló asztalkára, majd belépek a fülkébe. Az ajtó mögül valaki beszól, a takarítónő pénzt kér a mosdó használatáért. Azonnal, hölgyem, a pénz kinn van a fényképezőgép-táskában. Mindjárt adom! De még mielőtt szükségemet elvégezhettem volna, vissza kellett mennem a vécésnénihez, mert nem volt toalettpapír a fülkében. Mindez történt a budapesti Hiltonban. (...) Amennyiben magánlakáson szállunk meg, a vendéglátók nem nagyon lelkesednek azért, hogy használjuk az otthoni telefont. Nem nyújtják be a számlát a beszélgetésekért, de a várható kiadás miatti fájdalom valósággal kiül az arcukra. Büszkeségük és a híres magyar lovagiasság meggátolja őket abban, hogy szóba hozzák a dolgot. Ezzel együtt meg vannak győződve arról, hogy akár egyetlen Magyarország és Izrael között lebonyolított telefonbeszélgetés is alapjaiban rendítheti meg a család havi költségvetését.” A magyarok jelleméről és büszkeségéről „Már az iskolában azt tanítják a gyerekeknek, hogy országuk költöző madarai (amelyek hozzánk is megérkeznek ősszel) száműzetésük helyén búslakodva várakoznak egészen addig, amíg az első tavaszi fuvallat lehetővé teszi számukra a szép Magyarországra való visszatérést. (...) Magyarország a legek országa. A magyarok szemében Magyarország a világ legszebb országa, míg Budapest a világ legszebb városa. Szent meggyőződéssel hiszik azt, hogy az egész világ irigyli őket a jóságuk, a szépségük és a bölcsességük miatt. Ezzel szemben, amikor megérkezünk Budapestre, egy óriási, pezsgő életű, de rendezetlen városban találjuk magunkat, ahol az ósdi épületek faláról hullik a vakolat. A szobrokon vastag porréteg ül, minden szürke és szürke, színtelen, s egyáltalán nem vonzó. (...) A magyar nép igen büszke az elért eredményeire. Ezzel együtt mindig ügyesen herdálja el sikereinek gyümölcsét, vagy legalábbis nem használja azt ki. Keblüket eltölti a nemzeti büszkeség, de igazából nem gyakorlatias emberek, s tetteik valós értéke igen csekély.” Hering József Martié fenyegetőzik A falusi rendőrfőnökből lett úgynevezett Szerb Krajina „államelnöke”, Milan Martié a napokban levelet küldött a muzulmán országok belgrádi diplomáciai képviseleteinek, s arra figyelmezteti őket, hogy ha országaik továbbra is Alija Izetbegovic rezsimjét és csapatait támogatják anyagilag, erkölcsileg, politikailag és katonailag, ezzel tulajdonképpen az említett oldalon álló boszniai muzulmánok teljes fizikai megsemmisítését segítik elő. Meggyőződése szerint ugyanis az érintett országoknak Fikret Abdic, a sza- kadár muzulmán felé kellene fordulniuk, mert — ahogyan Martic fogalmaz — jelenleg ő az egyetlen értelmes boszniai muzulmán vezér, aki kibékítheti nemzetét és a szerbeket, „amelyhez tulajdonképpen a muzulmánok tartoznak.” A Horvátországtól erőszakkal elszakított Krajina Slobodan Milosevic által „trónra” juttatott vezére burkoltan arra utal, hogy ameny- nyiben a muzulmán országok nem hagynak fel boszniai testvéreik segélyezésével, úgy a szerbek ezt „végső megoldással” fogják megtorolni. Márpedig a „végső megoldás”-ról a világ már régóta tudja, hogy mit jelent. A szerbek által hallgatólagosan katonailag is patronált Fikred Abdic csapatai az utóbbi hónapokban Veli- ka Kladusa környékén ádáz harcokat vívnak saját, de Izetbegovic vezetése alatt álló nemzettársaikkal, s tulajdonképpen az alacsony termetű volt vállalatigazgató a bármilyen terüle- te(cské)n való teljhatalom megszerzése érdekében le- paktált a területrablókkal. (b. m.) Kommentár nélkül Pest Megyei Lehet, hogy az alábbi esetek nem jellemzőek a lap terjesztésére, de előfordulnak. — Pest Megyei Hírlap van? —1 Nem kapok. — Honnan nem? — A központból. Tovább-ballagok, és csak azokat a standokat keresem, ahol nincs kirakva a lap. — Pest Megyei...? — Nincs. — Már indulnék, amikor utánam szólnak: — Ha mindennap tetszik venni, akkor önnek is hozok. A kollégáknál any- nyit veszek belőle, ameny- nyi itt elfogy. — Kérek egy Pest Me... — Megszűnt — hangzik kurtán. — Úgy volt, de végül is megjelenik... — Uram, a múlt év végén már nem jelent meg... — A Hírlap...? — Nem A Hírek! Hírlapot nem árulok. — Újabb Hírlap van? bódé, a kérdés ugyanaz: — Pest Megyei van? — Elfogyott. — Reggel hétkor? ^-Mindig csak nyolcat kapok. A Keleti pályaudvaron kérésemre a „rikkancs” fordul egyet, és a háta mögül előhúzza. Tüzetesebben körülnézek, és mögötte a pulton ellenzéki napi- és hetilapokat látok sűrű háló alatt. Bátorkodom megkérdezni: — Miért álcázza azokat a lapokat? — Uram, így látom jónak. Elkullogok. Az egyik Deák téri standnál nem látom a lapot. — Pest Megyei Hírlap van? Az árus pult alá nyúl: — Tessék parancsolni. — Kérek még kettőt... — Sajnos nem adhatok, állandó kuncsaftjaimnak tettem félre. Ezt jólesett hallanom. Ennyi, minden kommentár nélkül. Angyal János A közel egy évszázados múlttal és tradícióval rendelkező Nagykőrösi Konzervgyár Rt. pályázatot hirdet rendészeti vezetői munkakör betöltésére, a központi telephelyén. Pályázati feltételek:- felsőfokú végzettség, elsősorban számviteli-közgazdasági ismeretek- iparvállalatnál hasonló munkakörben eltöltött 5 évi gyakorlat. Férfi pályázók jelentkezését várjuk. A pályázatok elbírálásakor előnyt jelent a felsőfokú szakirányú képesítés. A pályázattal kapcsolatban bővebb felvilágosítást ad Eredics László vezérigazgató. A pályázatokat Pék Gáspár humánpolitikai vezető részére küldjék el, 1995. február 13-áig. Nagykőrösi Konzervgyár Rt. Nagykőrös, József Attila u. 1.2750 Telefon: (53j-350-044/6173