Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-21 / 18. szám
% PEST MEGYEI HÍRLAP HITÉLET 1995. JANUÁR 21., SZOMBAT 9 Egy találkozás margójára A közelmúltban a biatorbágyi faluház vendége volt Balczó András. Az idő sodra alig érintette meg. Bizonyára ezt is a sportnak köszönheti. De az a lelkierő, amely mégoly csöndes szavai mögül is átütött: valami mélyről jövő benső elszántságról tanúskodott. E sorok írója régről ismeri Balczó Andrást. Két gyermekét maga is tanította Budakeszin. Ismerte abból az időből, amikor panellakásban laktak: a kis szobákban egymás fölött sorakozó ágyakban aludtak a gyerekek. Lassan épült a ház, előadások tiszteletdíjából rakódtak össze a téglák; s a sokáig őrzött aranyérmek fájó pénzzé válásából. De nincs szomorúság, csak nyíló új, s tovább épülő öröm. Miért? Jó volt újra és újra hallgatni a megtérés himnuszát... Hogy faragódtak le a hiúság szárnyai — amelyek azért kellenek egy ideig a földi ívelésnek —, s a magára találásnak egyre jobban növekedő ideje miként telítődött egyre gazdagabbá. És már nemcsak sportról volt szó azon az estén: másról, az emberi cél és kiteljesedés méltó megtalálásáról. Vagyis: az ember rendeltetéséről. Amihez a sajátságos út Balczó Andrásnak a sport lett. Nem véletlenül. Isten így tudott rátalálni... Megszólítani őt személy szerint. A küzdelem, a megtérés, az elfogadás megérése lett láthatóvá szavai mögül. S már a dicsőség keresésének eltűntéről szólt: az öttusa inkább eszköz lett csupán a magasabb rendű cél elérésében. A csodálat már nem az olimpiai bajnoknak szólt elsősorban, mégcsak nem is a küzdő embernek. Istennek... Mert: valóban ő szól mindegyikünkhöz először. Elsődlegesen ő keres minket meg. A mi dolgunk a válaszolás. A felelet. Balczó András habozás nélkül szólt a hívó szóra. Élete értelmét megtalálta: s a sport — az öttusa — kettős hajtóerővé vált benne: a győzelmek ezután elsődlegesen a szűkebb közösségnek szóltak, a hazának. Lehetett tanulságot hazavinnünk a találkozásból? Igen, ahogy olimpiai bajnokunk mondta: mindegyikünknek találkozása van Istennel. Ám más és más ennek helye, ideje. Mindegyik személyre szabott... Nem alábbvaló egyik sem a másiknál. Ezt a vallomást köszönjük Balczó Bandi. Az erősítést. Hitének továbbadását. Az est figyelmeztetett a mindennapok szűklátókörűségére. Maradandó célra intett. Ezért marad ez a találkozás felejthetetlen. Örök érvényű emlék... Földes-Bangha Károly Az embertelenség áldozatául esett Eher Ferenc nyugdíjas plébános emlékének A felsőgödi református gyülekezet A keresztyénséget nem a galléron kell hordani... A „Göd” címszót hiába keresi a tájékozódni vágyó olvasó a Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéről szóló, a század- forduló után megjelent Borovszki-féle monográfiában. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyáltalán nincs megemlítve a település, csupán a „Sződ” címszóhoz kell lapozni, annak a végén található Göd a falut környező puszták között... Figyelemre méltó a címszó utolsó mondata is, amely szerint „A határban Felsőgöd néven új csa- ládiotthon-telep keletkezett, mely rohamosan épül.” A hír hallatán döbbenten ülünk feleségemmel a rádió mellett. Óbudán gyilkosság áldozata lett Elzer Ferenc 64 éves nyugdíjas plébános. A gyilkosnak vagy gyilkosoknak fogalmuk sincs, kinek az életét oltották ki iszonyatos kegyetlenséggel a szerzés elvakult és elvadult ösztönétől indíttatva. Átfogóbb életrajzi adatokkal nem rendelkezünk, hiszen csupán a Catholika 2000 Utazási Iroda által szervezett kétnapos mária- zelli zarándokúton való részvétel részesített bennünket abban a kiváltságos szerencsében, hogy megismerhettük és egyik útikalauzunk volt. Ferenc atya kifogyhatatlan volt ötletekben. A csodálatos októberi őszi táj látványa mellett a Burgenlandon át Máriazellig vezető hosz- szú út nevezetes állomásai között értelmes szellemi tornában és vetélkedésben részesített bennünket. A sikeres teljesítményt kis juta- lomfüzetecskékkel, -könyvekkel honorálta. így került birtokunkba a Magyar vasárnap kalendárium 1994. Szerkesztette: Elzer Ferenc. És a Betegek könyve. (Eligazító gondolatok az élet nehéz óráiban.) írta: Elzer Ferenc. Mondanunk sem kell, mennyi értékes írás került ebbe a Kürtön (Érsekújvári járás, Szlovákia) kiadott kalendáriumban, szolgálatot téve a határon túl élő magyarságnak is. A máriazelli zarándokút két miséjén elmondott beszéde a történelmi múltra utaláson túl a jelent és a jövőt szolgáló keresztényi és nemzetünk iránti kötelességeinkre figyelmeztetnek. Amikor most összeszoruló szívvel Elzer Ferenc atya felejthetetlen emlékének adózunk, a Betegek könyve általa írt imái közül az utolsóból, Szemben a halállal... idézünk: Uram, segíts, hogy megértsem és elfogadjam akaratodat! Uram, add, hogy mindennap készen várjalak! Uram, add meg, hogy Veled megbékélve, Benned remélve, Téged mindennél jobban szeretve halhassak meg. Ámen. Hisszük, hogy e nem várt és könyörtelen halállal megállított idő — Elzer Ferenc atya által a kalendáriumban megfogalmazottak szerint — az örökkévalóságba torkollik, azért nem hal meg. Emléke így él bizonyára sokak, s a mi szívünkben is. Bodrogi Imre és felesége Mogyoródról Felsőgöd azóta összeépült „Kisgöd és Göd puszták”-kai, s együttesen alkotják a tekintélyes méretűvé duzzadt Gödöt. A frissen betelepültek persze hamarosan gyülekezetekbe szerveződtek. Megalakult a református egyházközség is, amelynek lelkészét, Nagy Gábort a felsőgödi lelkészlakban kerestem föl. — Ez a századfordulón még mocsaras vidék volt, ahol rendszeresen vadásztak — erősítette meg bennem a Gödről olvasottakat a lelkész, az ablakon kimutatva, miután elővettem a jegyzet- füzetemet, hogy rögzíthessem a gyülekezeti életről mondott szavait. A kertben a gyülekezeti háznak használt öreg épületen túl magasodik a templom. Laza gyökerek — Nem túl régen épülhetett a templom sem... — jegyeztem meg. — Még a háború előtt, a harmincas évek végén, amikor a református gyülekezet elszakadt Váctól, s az alsógödi, felsőgödi és a sződligeti reformátusok önálló társegyházközséget alkottak. A gyülekezet fiatalságát jelzi az is, hogy Bene Zoltán és Héder László után én mindössze a harmadik gödi református lelkész vagyok. — Gondolom nem csupán a reformátusok építettek templomot... — Nem, persze, a katolikus templom itt van tőlünk alig néhány száz méterre. Ok egy-két évvel a reformátusok után kezdtek el építkezni. A két gyülekezet jó kapcsolatára jellemző, hogy az építkezés során a reformátusok a katolikusokkal együtt álltak láncba a vasútállomástól a leendő templom helyéig, s adogatták egymásnak a téglákat. — S gyökeret vertek a már beköltözőnek? — váltottam témát. — Nem mondhatnám, hogy teljes mértékben. A Felvidéktől kezdve a Nyírségen keresztül a Viharsarokig mindenünnen jöttek Gödre lakni, s sokuk bizony még ma is gyökértelen, ami azt is jelenti, hogy az egyház számára elérhetetlen. Beszélgetésünk során Nagy Gábor a helyi gyülekezete helyzetét igyekezett mindig tágabb ösz- szefüggésben láttatni. Mert igaz ugyan például, hogy sok gödi kiüresedettnek érzi magát, ám ez a lelkész szerint nem helyi sajátosság. A fogyasztói társadalom felsőbbrendűségének sulykolása azt igyekszik elhitetni, hogy a világ csak akkor jó, ha elvsznek belőle valamit. Ugyanakkor mégis érzik az emberek, hogy a javak birtoklása kevés, ezért vágyakozás is él a szívükben valami értékesebb iránt. Ilyenkor fordulnak az egyházakhoz, amelyek azonban nincsenek túl rózsás helyzetben, hiányoznak a karizmatikus vezetők és gyülekezeti tagok. Mindez az elmúlt negyven esztendő számlájára írható. Kései hivatás — Annak a számlájára, de nem kizárólagosan — vetettem közbe — hiszen, Nyugat-Európá- ban sem túl nagy az egyházak befolyása... mondjuk a fiatalokra... — Ez sajnos igaz — hagyta helyben a szavaimat a lelkész —, ezt magam is tapasztaltam ezekben az országokban járva. Az emberek ott is, itt is elsősorban szolgáltatást várnak az egyházaktól. Azt, hogy temessem el a halottakat, kereszteljem meg az újszülötteket. Sokszor még az előkészítőre sem akarnak eljönni a szülők. Ezeket a gyerekeket akár a fehér lóra is megkeresztelhetném, az se tűnne fel a szüleiknek — legyintett a lelkész. — Erre szoktam mondani, hogy Isten kegyelme ingyen van, de nem potya. Az emberek sajnos nem is tudják, hogy micsoda értékektől fosztják meg magukat. Ilyen keresztyén érték a hazafiság, hogy csak egyet említsek. .. — ...vagy például a szociális gondoskodás, a szegényekkel való együttérzés, amiről viszont mintha kevés szó esne az egyházi állásfoglalásokban — tettem hozzá. — Végeznek az egyházak karitatív munkát, de sajnos valóban keveset. Ezt persze a saját gyülekezetemre is értem. Pedig fontos volna, hiszen a keresztyénséget nem a galléron kell hordani, hanem a szívben. Nagy Gábor persze komoly hangsúlyt helyez a gyüíekezeti alkalmakra is. A templomba járók száma a lehetségesnél kevesebb, az országos átlagnál viszont magasabb. A hétközi bibliaóra viszont kevéssé látogatott, mivel 5 órakor a munkából még nem érkeznek haza az ingázó egyháztagok. Későbbre viszont nemigen tehető, mivel az idősek félnek hazamenni... A közbiztonság romlása Gödöt sem kerülte el... — S végiglátogatta már a két település valamennyi reformátusát? — kérdeztem. — Még nem sikerült, mivel még csak másfél éve vagyok itt. Pestszent- lőrincen voltam beosztott lelkész, ez az első önálló helyem. — Elég későn végezhette a teológiát... — Korán kezdtem, de későn fejeztem be... — mosolyodon el. Nagy Gábor szavaiból a szokásos lelkészéletút bontakozott ki. Csak 18 éves korában konfirmált, miután kilépett a KISZ- ből, a kettőt ugyanis ösz- szeegyeztethetetlennek tartotta... ’68-ban kezdte a teológiát, de három évvel később otthagyta, s a katonai szolgálat letöltése után a tanult szakmájában, a nyomdászatban helyezkedett el. Ezután tíz esztendeig taxizott, majd mielőtt befejezte a teológiai tanulmányait, nyolc éven keresztül orgonákat épített. Orgonahangversenyek — Az orgona az én örök szerelmem — mondotta, miközben átmentünk a templomba, hogy megmutassa az önkormányzat segítségével nemrégiben beszerzett hangszert. — Az évek folyamán szinte mindig voltam valahol kisegítő kántor. A templomba lépve azonban hiába néztem a karzat felé, ahol az orgonák általában lenni szoktak, csak a fehér falak meredtek rám. — Nem a karzaton van — mondotta Nagy Gábor a tekintetemet követve —, hanem ott, a sarokban. Szoktunk ugyanis orgonahangversenyeket is rendezni. — Evvel...? — mutattam önkéntelenül a szokatlanul kis méretű hangszerre. A lelkészre nézve azonnal láttam, hogy nem túl szerencsésen szólaltam meg... — Ez elektromos orgona, amely nem igényel sípokat — mondotta, majd beült az orgonaszékbe, s hamarosan felzúgott az Istent dicsérő csodálatos dallam. Hardi Péter Nagy Gábor lelkész, amikor csak tehette, mindig vállalt kántori szolgálatot A szerző felvétele
