Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-18 / 15. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP VÉLEMÉNY 1995. JANUÁR 18.. SZERDA 7 Petőfi keresztelómedencéje Január elsején volt 172 éve, hogy 1823-ban a kiskőrösi (mészár)szék- árendás Petrovics István házában nagy volt az öröm. Négyévi házasság után megszületett első gyermekük: Sándor. Mivel az újszülött igen gyengének látszott, és életben maradásához nem sok reményt fűztek, azonnal meg kellett keresztelni. így még aznap, újév reggelén a kiskőrösi evangélikus templomban, az istentisztelet után Mar- tiny Mihály lelkész megkeresztelte a gyermeket. A kiskőrösi evangélikus egyház keresztelési anyakönyvében 1823 évben ez az első keresztelési bejegyzés. A templomot, ahol Petőfi Sándort keresztelték, ma már csak meglehetősen átalakított formájában ismerjük. A régi templom állítólag 1783-ban épült, de 1914-ben, a bővítése alkalmából gyökeresen átalakították. Ekkor a berendezést is kicserélték, és a szép klasszicista keresztelőmedence — amely fölött a kis Petrovics Sándort keresztvíz alá tartották —- az ócsai evangélikus templomba került. Ma az Evangélikus Országos Múzeum (Budapest V., Deák tér 4.) őrzi ezt a hazai szempontból egyik legértékesebb kultúrtörténeti emlékünket. Pamer Nóra Két és fél év múlva É rdemes a magyar köz- szolgálati rádió és televízió híreit néha hallgatni vagy nézni. Megtudhatjuk belőle, hogy Clinton elnök bizalmas információt kapott a magyar miniszterelnökről, miszerint az illető zárkózott, nem szavahihető és link, emellett az italozást sem hárítja el magától. A híradóban bármelyik politikai formációról hallhatunk, de a képernyőn leginkább a sofőrsapkás főpolgármestert látjuk mosolyogni, vagy — ha a miniszterelnök egy liberális politikussal tárgyalt — akkor nem a miniszterelnök, hanem a partnere van fényképezve, bemutatva, feldi- csőülve. Nemsokára ott tartunk — ha minden jól megy —, hogy a miniszter- elnök beszéde helyett — mint négy éve — labdarúgó-mérkőzést láthatunk a képernyőn, esetleg valamelyik kabarészerző- vagy show-műsorvezető szellemi szüleményét. A miniszterelnök valóban elég sok bakot lőtt eddigi nyilatkozataival: megtudhattuk, hogy téves információi vannak a költségvetésről, a nemzetközi pénzügyi intézmények gyakorlatáról, arról, hogy mi legyen a tartalma egy kormányfői székfoglaló beszédnek. Ha puszta tapintat vezetné a hírközlőket, nevezetesen, hogy ne romolják a kormányfő imázsa (sőt: imidzse) a sok melléfogás miatt, akkor azt gondolhatnék: lám, a rádió és tv vezetése meghálálja a kinevezésük előtti törvénysértő gyorsaságot, a köztársasági elnök hirtelen aktivitását. Ám ma már, fél év után is látni kell, hogy ez a ravaszdi gyakorlat egy stratégia része, amelyben a résztvevők elmondhatják a Tragédia Luciferének önjellemzését: Nem adhatok mást, csak mi lényegem! Mi ez a lényeg? A nagyobbik — s a parlamentben eleve abszolút többséggel rendelkező — párt töretlenül folytatja ott, ahol a pártállam megbukásakor abbahagyta: parancsuralmi türelmetlenséggel teszi meg a kormányzati lépéseket. Ebben jó adag önkritika nélküli beidegzettség található, de megvan benne az a naiv hit is, hogy az embereknek, a „tömegeknek” csak a szöveget kell mondani, el kell zárni őket a reális tájékoztatás lehetőségétől, s máris örökké tart a jó világunk. A történeti tapasztalat nem ezt mutatja. Az egypártrendszeri gyakorlat szerves folytatását mutatja a személyi politika is: miniszterek lettek olyan emberekből, akik — még az egypártrendszer verseny nélküli lehetőségei között is — járási funkcióknál, vidéki pártállásnál többre nem nagyon vitték. Nemzetközi reputációnkat — a parancsuralom bukása után — nagymértékben emelte azoknak a személyeknek a diplomáciai szolgálatba állítása, akik műveltségüknél, tájékozottságuknál és helyismeretüknél fogva mozdították elő a nemzetközi kapcsolatainkat. Most visszakanyarodnak a régi módihoz: karrierdiplomatáknak nevezett funkcionáriusok szállják meg ismét a külképviseleteket. Aki valaha jelen volt egy magyar külképviselet fogadásán annak idején, az láthatta: protokolláris semmitmondá- sokban merült ki a tisztség- viselők érintkezése. A diplomatafeleségekről ne is beszéljünk. Amint a diáktánciskolákban a szamársziget pusmogása palástolja a zavart és félszegséget, akként vonultak félre, szigorúan csak egymás között az úgynevezett béketábor diplomatafeleségei. Most ez újra kezdődik, s a híradásokban közük, hogy Európa felé megyünk, oda tartozunk, immár visszavonhatatlanul (ez a visszavonhatatlanság jellemezte ugyanezen politikai garnitúra hűségét négy évtizeden át a béketáborhoz). A másik formáció is önmagát adja: még a Kerek- asztal-időkből tudjuk, hogy bizonyos ideig tartó együttműködés és egyetértés után hirtelen függetlenítették magukat az addigi gyakorlattól, az egyetértés szellemétől, s megmagyarázhatatlan — vagy nagyon is érthető — indíttatás után kezdték mondani a saját különbejáratú szövegüket. Nemhiába sorolták el — az akkor szinte kötelezően sorolandó történelmi személyeink után — Já- szi Oszkár nevét is: a mai liberális tóga alól folytonosan kikandikál a radikális eszmeiség viseltes alsóruhája. Ez az eszmeiség a világot, a társadalmat, az egyént steril elemekből felépülő mechanizmusnak tekinti. A XX. század végi — a nemzetközi arénában az egyes közösség, a nemzet fennmaradásáért folyó — kíméletlen küzdelemben ez a vesztés biztos receptje. Ez a kozmopolitiz- mus tette lehetővé a szövetkezést a pár évvel ezelőtt még kiátkozott internacionalista (közben erről diszkréten hallgató) együttessel. Éppen ezért ez a házasság — bölcs vezéreink, politológusaink, tenyérjósaink, kártyavető jövendőmondóink egybehangzó véleménye szerint: az egyetlen lehetséges alternatíva — ebből a nézőpontból tekintve válóban^ természetes szövetség. Ám a győztes parlamenti erő — miközben az 54%-kal is gyengének érezte az erejét — elszámította magát. Arra még jól emlékezett, hogy fél évszázaddal ezelőtt egy hasonló parlamenti többséggel rendelkező pártot (akkor Kisgazdapártnak hívták) egy vele homlokegyenest ellenkező ideológiát hirdető kisebb párt (azok szavazataránya akkor még 20% alatt állt, s a szervezetet MKP-nek nevezték, majd utána minden másnak, csakhogy a lényegéről eltereljék a figyelmet), nos, ez a kisebbik párt ügyes taktikázással a nagyobbat, a többségit szétverte, lejáratta, s a végén átvette tőle a hatalmat. Jelen esetben a hatalomváltás előkészítése tökéletes, a forgatókönyv pontos. A hibaszázalék — s ez megítélésünk szerint túl van az 50%-on — abban leledzik, hogy négy év múlva előreláthatólag ismét szabad választásokat remélhetünk, s a guruló pénztámogatás nem lesz azonos a primitív szuronyok feszes fegyelmével. Ezért a színjáték úgy rendezendő meg, hogy a hatalmon belül megláttassák a választópolgárral, „ hogy a hatalomba beengedő nagyobbik testvér született tökfilkókból áll, ám vannak szerencsére mosolygós tehetségek, akikre számítani lehet. Innen ered a jövendőmondók vágyálma: a magyar politikai élet kétpólusúvá válik: szociális és liberális részre, aztán közöttük gubanc nélkül megrendezhető akár a politikai váltógazdálkodás is. Közben folyni fog a kemény leválasztási kísérlet: mindazoktól meg kell szabadulni — de lehet szó lejáratásról, nevetségessé tételről, kipellengérezésről is —, akik valamit adnak a nagyobbik testvér önálló arculatára, világnézeti irányultságára. Mindez azonban csupán — akár a halhatatlan zenemű — előjáték az igazi próbatételre. Ez a próbatétel a választások előtt körülbelül egy évvel esedékes, vagyis mához két és fél év múlva. Akkor — a minden bizonnyal várható bajok, kiábrándulás, közéleti fásultság közepette — nem lehet már azonos léghajó kosarában bírókra kelni. Nem lesz elég csupán a választási kampány során, önálló listán indulva, elhatárolódni a partnertől, amelyikkel mégiscsak közösen tették, amit tenni fognak. Akkor már ugrani kell a közös kosárból és megkísérelni a lehetetlent: újból elhitetni, hogy szigorú eszmerendszerű (liberális) pártról van szó, amelyik töretlen politikai vonalvezetéssel viszi a nemzetet (ha hagyják) a jobb és gazdagabb jövő felé. És akkor a kosárban maradó korábbi partnerre lehet kenni minden hibát, mulasztást. M a ez látszik — ha azt akarják, hogy újból akadjon egymillió^vagy ennél is több választó — a következő parlamenti ciklus várható előjátékának. Harsányi László SZÁMOLHAT VELÜNK Ha Ön megfogadta, hogy az új évben kétszer is meggondolja mire adja ki a pénzét, most kínálkozik egy jó lehetőség. A Westel és a NOKIA közös akciójában a NOKIA 150 mobiltelefonhoz 30 000 Ft+ÁFA-val olcsóbban juthat hozzá január 16. és február 4. között. Keresse fel ügyfélszolgálati irodáinkat, ahol élhet kedvező lízing-konstrukcióinkkal, melyekben már akár 20% előleg befizetése után magával viheti a készüléket. És még egy szokatlan januári hír: A WESTEL Rádiótelefon Kft. saját hatáskörében előfizetőit érintően (í^fy)))) / ) ) ) Í»PTEL RÁDIÓTELEFON KFT. . ? * • 1995. január 1-től nem változtatta tarifáit. MOZGÁS A N ÜZLET