Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-17 / 14. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1995. JANUÁR 17., KEDD Pápua Új-Guineába érkezett a pápa Ötórás repülőút után tegnap megérkezett Pápua Új-Guine­ába a katolikus egyházfő. Port Moresbybe való érkezé­se előtt két órával a dél-csen- des-óceáni ország rendőrsége nagy erőkkel körözést indí­tott két iráni férfi ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kö­zük van egy, a pápa elleni állí­tólagos merényletkísérlethez. A Fülöp-szigetekről való in­dulása előtt II. János Pálnak biztonsági okokból a tervezet­től eltérő útvonalon kellett megközelítenie a manilai re­pülőteret. n. János Pált a Port Moresby-i repülőtéren fogad­ta Julius Chan miniszterel­nök, a helyi katolikus egyház püspökei, politikai pártok ve­zetői és több ezer hívő. A pápa két napig tartózkodik az országban. Horvátország és a békeerők A kéksisakosok a szerbeket segítették Minden jel szerint a horvát ve­zetőség megelégelte a nemzet­közi közösségnek a délszláv válságban tapasztalható bi­zonytalanságát és tehetetlensé­gét, és Franjo Tudjman elnök elsősorban ezért döntött úgy, hogy felmondja a vendéglá­tást a kéksisakosoknak. A zág­rábi vezetés több prominens tagja is hangoztatta, hogy a je­lenlegi status quo elsősorban az ország harminc százalékát megszállva tartó szerbeknek kedvez, másrészt az eddigi nemzetközi tevékenység sem­milyen garanciát nem nyújt ar­ra, hogy a szóban forgó terü­let belátható időn belül vissza­kerül Horvátország alkotmá­nyos rendszerébe. Ezek az ér­vek nem alaptalanok, különö­sen ha szem előtt tartjuk Mi­lan Martié, az úgynevezett Krajinai Szerb Köztársaság önjelölt elnökének nyilatkoza­tát, miszerint a békeerőknek a szóban forgó térségben való állomásoztatásáról nem Tudj­man, hanem az ENSZ Bizton­sági Tanácsa dönt. Ugyanak­kor a volt falusi rendőrfőnök azt is elmondta, hogy ők szíve­sen biztosítják a feltételeket a kéksisakosok további feladat- végzéséhez. Ha tehát Mar­tiénak megfelel az ilyen „bé­kefenntartás”, ez aligha lehet jó a horvátoknak, hiszen ily módon területük jelentős ré­szét továbbra is a Belgrádból irányított szakadárok fogják igazgatni. Tudjmanék egyébként haj­landók június végéig orszá­gukban látni a békeerőket, de a köztes három hónapot a „vendégek” mindenképpen kötelesek a kivonulásra fel­használni. Július elsejétől pe­dig egyetlen idegen katona sem tartózkodhat Horvátor­szág területén. A nagyobb befolyással ren­delkező nyugati országok ve­zetői elsősorban attól tarta­nak, hogy Zágráb a békeerők kivonása után erőszakkal akar­ja visszaszerezni elvesztett te­rületeit. Ezt tulajdonképpen Tudjmanék sem titkolják, sőt Mate Granic' külügyminiszter egyértelműen kimondta, hogy más megoldás híján fegyver­rel szereznek érvényt jogos követelésüknek. Véleménye szerint azonban nagyobb mé­retű horvát—szerb összecsa­pástól nem kell tartani, mert ez sem politikailag, sem lo- gisztikailag nem felel meg Szlobodan Milosevic' szerb el­nök rezsimjének. (b. m.) Meglep, mennyire hatásos ma is John Steinbeck remek kisre­génye, a Lement a hold. 1942-ben, amikor a Vezér még teljes erőbevetéssel küz­dött a nagy német eszme meg­valósításáért, és pöffeszkedő hitleristák csizmái alatt nyög­tünk mi is, persze hogy velő­kig rázóan hatott az elnyo­mott kis nép konok kitartása a kíméletlenül eltaposó túlerő­vel szemben. Magát az eltiprást sokan megírták, a néma engedelmesség hatalmas ellenálló erejét csak ketten: a francia Vercors és az amerikai Steinbeck. Vercors-nak nehezen bocsátották meg a franciák, hogy a német hódítók közül nem egy vértolulásos szadistát, hanem a francia kultúráért rajongó huma­nistát választott hőséül — pedig ez tette A tenger csendjét igazi irodalommá. S az, ahogy e jó szándé­kú hódító minden közeledését konok hallgatás uta­sította vissza. Lehet, hogy Steinbecktől sem veszik jó néven, hogy a német ezredes ugyanúgy emlék­szik Szókratész védőbeszédének utolsó szavaira, mint vérpadra küldött áldozata. Megérti ezt a mai olvasó? Akinek nincsenek em­lékei 1942-ből? Tolsztojba vetjük bizalmunkat: a napóleoni hábo­Moszkva belügyitek tartja Napok múlva végső ostrom? Tegnap reggel változatlanul folytatódott Groznij több mint egy he'te tartó, szünte­len ágyúzása. Közben mind a csecsének, mind az orosz erők részéről erőátcsoporto­sítást végeztek. A csecsen vezérkar illetékesére hivat­kozva az Interfax azt jelen­tette, hogy továbbra is arra számítanak Groznijban, hogy napok kérdése a város elleni végső orosz ostrom. Erre utalt, hogy a múlt heti erősítések után Groznij felé újabb orosz egységek közeledtek. Több tucat csa­patszállító teherautó, illetve páncélozott harcjármű ha­ladt a doni Rosztov—Baku közötti országúton a cse­csen főváros irányába. El­lenkező irányban grozniji menekülteket szállító teher­gépkocsik haladtak Vlagyi- kavkaz felé. Az orosz csapatok főha­diszállásán, / Mozdokban Szergej Sojgu, a rendkívüli helyzetekre létrehozott mi­nisztérium vezetője cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint mintegy 800 orosz katona holttestét Groznij mellett tömegsírba temet­ték volna. Vasárnap esti je­lentésekben az orosz kato­nai források először ismer­ték el, hogy mintegy 600 orosz katona vesztette éle­tét, az eltűntek számát pe­dig 200-ban adták meg. Korábban a hadsereg, illet­ve a belügyminisztérium a halottak és eltűntek számát illetően jóval kisebb szá­mokat említett. A csecsen áldozatok számára vonat­kozóan a legkülönbözőbb adatokat közöltek eddig, de mindegyik ezres nagy­ságrendű volt. Moszkva szerint az EBESZ-nek a csecsenföldi békés rendezés későbbi szakaszában kellene bekap­csolódnia, s jelenleg a so­ros elnök képviselőjének vagy képviselőinek Moszk­vába, illetve a csecsen vál­ságövezetbe küldéséről van csupán szó. Moszkva belügynek tartja a konflik­tus rendezését és saját erő­vel kívánja megoldani azt. Mindezt az orosz külügy­minisztérium magas rangú képviselője közölte tegnap újságírókkal Gyarmati Ist­ván nagykövet külügymi­nisztériumban folytatott tárgyalásairól szólva. Az orosz diplomata a megbeszélésekről annyit mondott még, hogy Gyar­mati tárgyalásainak hom­lokterében a csecsen vál­ság állt. A palesztinok kezdetben cáfolták a hírt Havátma Gázában kíván élni Náif Havátma palesztin veze­tő a Gáza-övezetben kíván le­telepedni. Havátma szándéka mögött a közelgő palesztin vá­lasztások előtti korteshadjárat­ra való készülődés húzódik meg. A jeruzsálemi rádió tegnap szenzációként közölte, hogy a Gáza-övezet területén kíván letelepedni Náif Havátma, a Palesztina Felszabadításának Népi Demokratikus Frontja el­nevezésű szervezet vezetője. Palesztin körökben eleinte cá­folták a-hírt, s azt állították, hogy Izrael szándékosan be akarja feketíteni a vezető poli­tikust. Havátma ugyanis mind­máig ellenzi a Jasszer Arafat által aláírt izraeli—palesztin autonómiaszerződést. A jeru­zsálemi rádió tudni véli azt is, hogy Havátma erről a kérdés­Náif Havátma, vezető palesz­tin politikus ről személyesen tárgyalt a Da­maszkuszba látogató orosz külügyminiszter-helyettessel. Ali Abu Hilál, a Palesztina Fel­szabadításának Népi Demok­ratikus Frontja vezető politiku­sa szerint Havátma valóban tárgyalt az orosz diplomatá­val, de nemcsak a saját maga számára kérte a letelepedés en­gedélyezését a Gáza-övezet­ben, hanem a száműzetésben élő összes palesztin politikus részére. Havátma kérte az orosz külügyminiszter-helyet­testől, hogy ez ügyben Moszk­va gyakoroljon nyomást Izra­elre. A különböző, sokszor egy­mással is vetélkedő palesztin szervezetek mostanában igye­keznek minél több vezető poli­tikust bejuttatni az autonóm te­rületekre, illetve a megszállt területekre. A szándék mögött az áll, hogy az izraeli—palesz­tin autonómiaegyezmény má­sodik szakaszának elkezdése előtt az önkormányzati, illetve a megszállt területeken általá­nos választásokra kerül sor. Hering József A nagyvilág hírei * Az illetékes belga ha­tóságoktól megkapta megbízatása teljesítésé­hez a hivatalos egyetér­tést, és tegnap már meg is kezdte a munkát Brüsszelben Kiss Tibor, a Magyar Köztársaság új brüsszeli nagykövete. % Hivatalos megbeszélé­seket kezdett tegnap reg­gel Brüsszelben Somo­gyi Ferenc külügyi állam­titkár, aki három napot tölt a belga fővárosban. Programjának középpont­jában elsősorban bizton­ságpolitikai kérdések áll­nak. ¥ Hatalmas, még a várt­nál is nagyobb vihart kavart Franciaország­ban Jacques Gaillot év- reux-i püspök múlt pén­teki felmentése: azóta egymást érik a Vatikán­nak címzett bírálatok, méghozzá nem pusztán a hívők és egyes társa­dalmi szervezetek, ha­nem egyes politikusok, a társegyházak, sőt a francia klérus tagjai ré­széről is. Vasárnap or­szágszerte számos vá­rosban tartottak csen­des tüntetéseket Gaillot mellett. ¥ Robbanás történt vasár­nap este Moszkva egyik legelegánsabb szállodájá­ban, a nemrég felújított Metropolban. A Nagy­színházzal szemben lévő épület harmadik szintjén robbant a pokolgép, amely személyi sérülést nem okozott és a károk is viszonylag csekélyek. Az utóbbi időben az orosz fővárosban szinte mindennapossá vált bom­bariadók után ez volt az első eset, hogy egy épü­letben pokolgép robbant. VÉLEMÉNY John Steinbeck tanácsa rúról sincsenek személyes emlékeink, mégis mara­dandó élményünk a Háború és béke. De azért, aki a Kohl—Mitterrand érában nőtt fel, vagy aki csak a mi utolsó évtizedeink hazudozásai- ból ismeri a történelmet, nem biztos, hogy bele tud­ja élni magát a szabadságától megfosztott állampol­gár lelkivilágába. Átérezheti-e az ilyen mondatot: „kis ember vagyok, és ez kicsi város, de kell lenni a kis emberekben is egy szikrának, mely lángba bo­rulhat”? Vagy még inkább ezt: „Ez a nép nem sze­reti, ha meghódítják, és nem is fogják meghódítani. Szabad emberek nem értenek a háború megindításá­hoz, de ha már egyszer megindult, a vereségben is tudnak harcolni.” Ennek a folytatása ott az, hogy „mindig a hordaemberek azok, akik megnyerik a csatákat, és a szabad emberek azok, akik megnye­rik a háborúkat” — csakhogy nálunk éppen fordít­va történik: a megnyert csatákat vesztett háborúk követik, s már észben sem tudjuk tartani, mióta élünk a hordanépek igájában. Lassan el is feledjük, milyen lehet az: szabadnak lenni. A különbség, hogy most nem külső, hanem belső ellenség emészti az országot, nem könnyít, sőt ne­hezít helyzetünkön. Mert amikor török, osztrák, né­met, szovjet volt a leigázó, minden magyar tudta, hol a helye. Most alszik a magyar a magyarban, s még föl kell ébrednie ahhoz, hogy világosan lássa, ki ellen kell védekeznie, s hogyan. Nagyon jól tette az Európa és a Fabula Könyvkiadó, hogy újra a ke­zünkbe adta Steinbeck könyvét, megtanuljuk belőle a módszert. Az erőszaknak engedni kell, de úgy, hogy ne legyen egy pillanatnyi nyugta sem. Retteg­jen a hódító, féltse életét és zsákmányát. Érezze folyton, hogy zsivány. El fog jönni — tán nem is sokára — az idő, amikor az éhezők és a jóllakottak ellentétére egyszerűsödik a most oly kusza kép, és amikor az éhező magyarok rájönnek arra, hogy mégiscsak ők vannak többségben e hazában, akkor Dózsa György népe kaszát-kapát ragad, vörös ka­kas röpül a hivalkodó palotákra, vér folyik az ut­cán, a hordaemberek odébb állnak, s végre mi is el­mondhatjuk, hogy ez a nép nem szereti, ha meghó­dítják. (Benedek István)

Next

/
Oldalképek
Tartalom