Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-13 / 11. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP IFJÚSÁG 1995. JANUAR 13., PENTEK Hagyományőrző gyerekek Leányfalun Tánc, játék, néphagyomágy Az ifjúság apostola volt Két hónappal ezelőtt alakított egy néptánccsoportot Leányfalun az általános iskola alsó tagozatos tanulóiból Sallainé Rigó Erika hivatásos előadóművész, aki három éve lakik a településen. Korábban Jászberényben a Jászsági Népi Együttesben táncolt, amely- lyel 1977-ben Ki mit tud?-ot nyert, majd a debreceni Délibáb Népzenei Együttes tagja volt. Összesen több mint négyszáz koncertet adott az ország legkülönbözőbb részein, de fellépett Európa számos országában, sőt az Egyesült Államokban és Ausztráliában is. Jelenleg pedig fiatalok néptáncoktatásával foglalkozik Szentendrén, s két hónapja Leányfalun is. — Nálam a gyerekek „anyanyelvi szinten” sajátíthatják el a mozgást — mondta a tanárnő —, ami azt jelenti, hogy nem koreográfia szerint egy-egy adott táncot tanítok, hanem lépéseket. Ezeket a lépéseket aztán a gyerekek szabadon fűzhetik egymásba, ami nagyobb teret ad az improvizációra, az önálló ötletekre, mintha „bemagolnának” egy táncot. Véleményem szerint ezzel a módszerrel sokkal jobban megmaradnak a gyerekekben a lépések, amelyekre építve bármilyen műsort elő lehet adni. Jelenleg egyébként éppen dunántúli tánclépéseket tanulnak. — Milyen érdeklődés mutatkozott a gyerekek körében a néptánc iránt? — Az általános iskola alsó tagozatában minden osztályban tartottam egy- egy bemutatót, amelyek nagy tetszést arattak. Jelenleg az érintett osztályok tanulóinak mintegy egyharmada látogatja a foglalkozásokat töretlen lelkesedéssel. — A foglalkozásokon kizárólag táncolni tanulnak a gyerekek? — Nem. A néptánc mellett foglalkozunk népi játékokkal, néphagyományokkal, népszokásokkal is. Tehát mindennel, ami szorosabbá teheti egy fiatal kötődését népéhez, hazájához. — Miért gondoltátok úgy — fordulok a gyerekek felé —, hogy szeretnétek eljárni a táncórákra? — Én már négyéves korom óta ezt csinálom, nagyon szeretek táncolni. Nekem nagyon megtetszett Erika néni bemutatója az iskolában. Tetszenek a népi játékok, és szeretném a hagyományokat is jobban megismerni — kiabálják fennhangon, egymás szavába vágva. — Láthatja, milyen lelkesek — veszi vissza a szót a tanárnő. Ha esik, ha fúj, ha hideg van, ezek a gyerekek mindig itt vannak, mert szeretik, amit csinálnak. Nem akarok belőlük feltétlenül nagy táncművészeket nevelni, mindössze azt szeretném, hogy minél több fiatalnak a vérévé váljon a népünk hagyományai, szokásai iránti tisztelet. Ha ezt néhány gyereknél sikerül elérnem, már megérte. (fenyvessy) Ha visszatekintünk a XIX. századra, láthatjuk, hogy ez a korszak sok nevezetes embert adott a történelemnek, köztük sok neves egyházi méltóságot is. IX. Pius és XIII. Leo pápa mellett a kereszténység nagy alakja volt még ebben az évszázadban az olaszországi születésű Bos- co János. Az ő egyénisége — pap lévén Don Bosco néven vonult be az egyház történetébe — fényesen ragyog e nagy század megany- nyi híres alakja között. Don Bosco 180 éve, 1815-ben született, szegény parasztcsalád gyermekeként. A nincstelen- séggel dacolva igen nehéz körülmények mellett tudta csak elvégezni középiskolai és teológiai tanulmányait. Ifjúként és felszentelt papként is különleges szeretettel gondozta, tanította a züllött, veszendő sorsú fiatalokat. Hozzá csatlakozott társaival megalapította a szalézi rendet, melynek elsődleges célja mind a mai napig a nehéz sorsú fiúk és lányok nevelése. Tetteiért az egyház és a nép már életében az „ifjúság apostolaként” tisztelte. De vajon miben rejlett e nagyszerű ember rendkívülisége? Egyetlen szóval kifejezve: életszentségében. Abban, hogy egész személyét kimagasló szellemi képességeit, lebilincselő egyéniségét, adottságait — Jézus példáját követve — embermentő hivatásának szentelte: az elárvult, otthontalan, csavargó fiatalok élete és lelke megmentésének. Szeretetteljes, okos és megértő pedagógiai módszerével még a legel- veszettebb embereket is a jó útra térítette, és ezért sok kiváló ember került ki kezei alól. 1864 és 1868 között Don Bosco templomot építtetett Szűz Mária a Keresztények Segítsége néven, majd négy évvel később, 1872-ben egy másik élő „emlékművet” állított fel a Szűzanya tiszteletére: a Segítő Szűz Mária Leányainak Intézményét. Don Bosco 1888. január 31-én halt meg Torinóban, és gyertyaszentelőkor helyezték örök nyugalomra. 1934-ben XI. Pius pápa avatta szentté az ifjúságért tett életműve elismeréseként. Ébel Attila Félévi bizonyítvány Január közepe van, s erről minden diáknak ugyanaz jut eszébe: nyakunkon a félév. Igaz, a hátralévő két hét alatt még lehet javítani (vagy rontani) a bizonyítvány eredményein, de alapjaiban az már nemigen változik. Pedig akad olyan szülő is, aki most várná el csemetéjétől a gyökeres változtatásokat. Hallgassunk meg néhány alsó-közép-felső fokú intézményben tanuló diákot, hallgatót, hogyan várják illetve nem várják a félév végét, a félévi bizonyítványt. Sanyika (csak így szólítja mindenki a magas szemüveges fiút) egy vecsési általános iskola 8. osztályába jár. — Szakközépiskolába szeretnék menni, a számítógépek érdekelnek. Nagyon fontos a mostani bizim eredménye, mert az számít majd leginkább a továbbtanulásnál. Szerencsére azokból a tárgyakból elég jó vagyok, amelyekből a pontokat számolják, nekem ide a matematika és a fizika tartozik elsősorban. Magyarból persze lehetne jobb is a jegyem (3-as vagyok), de nem tudok mindenből zseni lenni — mondja viccesen, de látom rajta, hogy majdnem komolyan is gondolja. — Mi a kedvenc tantárgyad? — Természetesen a matek. Sokan nem értik az osztályban, lesz is aki megbukik belőle, de én meg azt nem értem, hogy mit lehett ezen nem érteni. Aki egy kicsit figyel az órán, az biztosan megérti. Igaz, ehhez jó tanár is kell, olyan mint a miénk, Ági néni. ő ismertetett meg bennünket a számítógéppel is, ő keltette fel az érdeklődésemet. — Mióta ismered a számítógépet? — Az ötödik osztályban kezdtük az alapműveletekkel, azóta több programot is írtam egyedül. — Mi szeretnél lenni? — Egyelőre úgy néz ki, hogy programozó matematikus, de ez még változhat. Majd meglátom, milyen lesz a középiskola — mondja a tizenévesek komolyságával, és sajnálkozva elbúcsúzik, mert már egész kis csapat vár rá. Észtert régóta ismerem, csinos és igen jófejű lány. A budapesti Bem József Pedagógiai Szakközépiskola 3. osztályába jár. Amikor a félévet említem, elhúzza a száját. — Már te is kezded? — támad rám. — Otthon mást sem hallok nap mint nap csak azt, hogy mennyire az utolsó pillanatban vagyunk már. Tudom, anyunak igaza van, de egyszerűen nincs időm ennél többet tanulni. Az egész napom, az egész hetem be van táblázva. Tanítás után hazarohanok, eszem és már jövök is visz- sza különspanyolra vagy másnapokon táncra. A maradék időmben csak tanulok. — Milyenek lesznek az osztályzataid? — Éppen a héten derült ki, hogy a pszichológiából is megkapom a négyest. Egyébként majdnem mindenből négyes leszek, egy vagy legfeljebb két ötösöm, és remélhetőleg csak ugyanannyi hármasom lesz. Ez azért fontos, mert a szüleim kitalálták: ahhoz, hogy táncolhassak, négy egésznek kell lennie az átlagomnak. Megértem, hogy nekem akarnak jót, mert továbbtanulásnál a főiskolai pontszámba ez már beleszámít, csak azt utálom, hogy tánccal zsarolnak. — Te óvónőnek tanulsz. Talán, divatos szóval mondhatnád úgy is, hogy motiválnak. — Mindegy, hogy minek nevezzük, a lényeg az, hogy el kell érnem ezt az átlagot, ami elég nehéz lesz, mert év eleién kissé „fásítottam”. — Miből leszel a legjobb? — Remélem, hogy toriból megkapom az ötöst, esetleg énekből is. — Legrosszabbb? — Matekból biztosan hármast kapok, mert a mostani legutóbbi nagydolgozatom hármas lett, így ahhoz állok a legközelebb. Pedig ez igazságtalanság, mert akárkinek megmutattam a dolgozatot, mindenki azt mondta, hogy lehetne akár ötös is, de legalább négyes. Alig volt hibám. De ez egy nagyon szigorú tanár, nem osztogatja az ötösöket. Karesz a monori József Attila Gimnázium második osztályába jár. Úgy tudom, nem szeret tanulni, azért óvatosan megkérdezem: — Milyen félévi bizonyítványra számítasz? — Nem számítok semmilyenre, egyszerűen kapok valamilyet. — Milyen lesz az a valamilyen ? — Nem szívesen nyilatkozom — mondja nyeglén, — Tudod mit, elmondom mégis, de úgy írd meg, hogy ne ismerjenek rám. Oké? — Megállapodunk. — Szóval lesz két bukásom: töriből és magyarból. A többi kettes, hármas és tesiből ötös. Ez a pillanatnyi helyzet. Igaz, van két hetem a javításra, de az illetékes tanárok nem túl jóin- dulatúak. Direkt nem feleltetnek, így nem tudok mit tenni. Lehet, hogy magyarból írunk még valami dolgozat-félét, de rajtam már csak a csoda segíthet. — Mit szólnak majd a szüleid, amikor megmutatod a bizonyítványt? — Miért, mit tudnak szólni? — kérdez vissza flegmán. — Szóhoz sem jutnak majd. Egyébként nálam hagyománya van a félévi bukásnak, tavaly is ez volt. Majd év végére kijavítom. Úgyis csak az év vége számít! — nyugtatja meg önmagát és búcsúzik, mert mindjárt indul a busza. Katival a Budapesti Tanítóképző Főiskola könyvtárában beszélgettünk. Szigorlatra készül. — Fontos neked a félévi eredmény? — Természetesen, engem már nem a szüleim hajtanak a tanulásra, hanem az ösztöndíj ösztönöz. — Olyan sokat kaptok? — Nem sokat, de azért megéri jól tanulni. Most éppen úgy állok, hogy sokat számít ez a szigorlat, ugyanis határon vagyok. Ha hármasra vagy négyesre vizsgázom belőle, akkor négyes lesz a féléves átlagom, ha ötösre sikerül, akkor összességében is ötös leszek, vagyis 4,57, de az már ötös. — Milyen tantárgyból szigorlatozol? — Pedagógia-pszichológia összevont szigorlat. A többin túl vagyok, ezenkívül hét vizsgám volt már. Az elővizsga-időszakban letettem néhányat, így sikerült időt hagynom magamnak erre az utolsóra. — Miért fontos a szigorlat eredménye azon kívül, hogy ezen múlik a félévi átlagod? — Azért, mert beleszámít a diplomajegybe is. És hát egy kezdő tanítónál nem mindegy, amikor el akar helyezkedni, hogy mennyire volt jó pedagógiából és pszichológiából. Nekünk ezek a fő tantárgyaink. — Mennyit tanultál egy- egy vizsgára? — A legtöbbre három napot, így sikerült beosztanom azt, hogy minden negyedik napon vizsgázzak. Erre az utolsóra egy hetet adtam magamnak. Remélem elég lesz. . — Mit csinálsz majd, ha túl leszel ezen a vizsgán is? — Megünnepeljük a csoporttársaimmal és a barátommal. Először egy bulit rendezünk a barátnőmnél, utána elmegyünk együtt síelni. Nekünk is jár egy kis pihenés. Tényleg fárasztó ez a vizsgaidőszak. — Hová mentek síelni? — Szlovákiába, a Cho- pok déli oldalára. Van ott egy turistaház, ahol már várnak minket. Tavaly is ott pihentük ki a szellemi fáradalmakat. Ilyen a kép, így félévtájban a diákok között. Van aki fél, másokat nem érdekel a végeredmény. Van akit zsarolni kell, és olyan is, aki tudja, magának tanul. Tudom, mit éreznek. Én is voltam diák, nem is olyan régen. Lehet, hogy hihetetlen, de azok voltak a legszebb éveim. Simon Andrea
