Pest Megyi Hírlap, 1995. január (39. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-09 / 7. szám

8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1995. JANUÁR 9.. HÉTFŐ Emlékezés Szalatnyay József festőművészre Nyughatatlan Január 3-án, nyolcvanévesen elhunyt Szalatnyay József Munkácsv-díjas festőművész. Aki ismerte Szepi bácsit, tudja: maga volt az éló' történelem. Az a nyolc évtized, ami a Teremtó' jóvoltából megadatott neki ezen a föl­dön, az emberiség legcsodálatosabb, legizgalmasabb, egyben legborzalmasabb évszázadára esett. Az örök­mozgó, tehetséges, az alkotásra és az alkotótársak segí­tésére mindig kész Szalatnyay József életére és pályájá­ra is rányomta súlyos kézjegyét a huszadik század. De­rékba, majd apró darabokra törte. lelke élni fog Szinyei Merse Pál leányának levele, amelyben közli Sza­latnyay Józseffel, hogy édesapja festó'állványát neki ajándékozza Szepi bácsi Eperjesen, az egykori Sáros vármegye szék­helyén született 1915-ben. Ötéves fejjel, a trianoni diktá­tum évében átélte a magyaro­kat sújtó kitelepítés szörnyű napjait. Szüleivel Budapesten kötött ki, s itt végezte tanulmá­nyait. A Rökk Szilárd utcai is­kola után a budai ciszterekhez járt, ott érettségizett, majd Szőnyi István festőművész magániskolájának növendéke lett. A festészet iránti érdeklő­désében szerepet játszhatott az, hogy anyai ágon rokoni szálak fűzték Szinyei Merse Pálhoz. (Édesapja egyébként a nagy festő testvérének, Szi­nyei Merse Istvánnak, Sáros vármegye főispánjának sze­mélyi titkára volt). A képzőművészeti főiskola elvégzése után besorozták. Zászlósként szerelt le az erdé­lyi bevonulást követően. 1941-ben a Vallás- és Közok­tatási Minisztériumba került, ahol hat évvel később, 1947 végén az elsők között „fejez­ték le”. Nem tűrtem a pártjelvény­nyel festő szemetek hatalom­ra jutását — mondta egy íz­ben a rá jellemző indulattal, amikor eltávolításának oka fel­ől kérdeztük. Soha nem tudott beletörődni az őt ért megaláz­tatásokba, az évtizedekig tartó mellőzésbe. És bár hosszú időn át, éppen az elhallgatás és az elhallgattatás miatt so­kan csupán mint Dénes Zsó­fia férjét tartották számon, a beavatottak nagyon is tisztá­ban voltak azzal: ki is valójá­ban Szalatnyay József. Tud­ták akik szerették, tisztelték, s azok, akik tartottak tőle. ő ugyanis nem hallgatott, és nem volt rest, hogy környeze­tét minduntalan emlékeztesse azokra a bűnökre, amit vele s a magyarsággal szemben elkö­vettek az elmúlt évtizedek romlott rendszereinek kiszol­gálói. Szepi bácsi sokat tudott. Nem volt lekenyerezhető és megvásárolható, ezért félre kellett állítani. Volt idő, ami­kor „orvosi” segédlettel, pszi­chikai kényszericezeléssel pró­bálták a bolondok házába jut­tatni — sikertelenül. A végte­lenül hosszúnak tűnő félreállí- tás és agyonhallgatás után mégis eljött az idő, amikor nyilvánosan is tanúságot tehe­tett, s hangot adhatott mindan­nak, ami a szívét nyomta. Idő­sen, betegen, de fiatalos tűz­zel beszélt. „Gyűlölöm azo­kat, akik a magyarok elpusztí­tásával, kiszorításával szerez­tek jogtalan előnyöket. De sokkal nagyobb bűnnek tar­tom az embereknek okozott fi­zikai szenvedésnél az ország szellemi elpusztítását. A ma­gam nevében sok mindent megbocsáthatok. Mások he­lyett azonban nincs jogom megbocsátani” — nyilatkozta lapunknak 1993 januárjában. Ugyanez év őszén, amikor már a világ egyik csodájának tartotta, hogy számos műtétje és nyavalyája dacára még él, a kormányzó kenderesi teme­tése kapcsán a Horthy-család- nak a magyar képzőművészet­ben játszott szerepéről elevení­tett fel már-már feledésbe me­rülő emlékeket. Szalatnyay József kitűnő festő volt. Egyik legismertebb műve az a portré, amelyet Ko­dály Zoltánról készített, s amely jól tükrözi művészi fel­fogását, hitvallását. Nagyra becsülte a tiszta értékeket, a klasszikus mesterségbeli tu­dást. Minden érdekelte. S ha­bár kiszorították a művészeti életből és a közéletből, soha nem veszítette el érdeklődését a művészetek, a közügyek, a politika iránt. Vibráló, nyug­hatatlan lelke még sokáig élni s hatni fog azok körében, akik­nek megadatott, hogy ismer­jék s szeressék őt. Bánó Attila Peremvidékről közelítő költészet Közel tíz évvel ezelőtt találkoztunk utoljára Domonkos Istvánnal az újvidéki lap- és könyvkiadó vállalat klubhe­lyiségében, s bár ismét Svédországba készült svéd felesé­géhez és gyermekeihez, mégsem gondoltuk, hosszú esz­tendőknek kell elmúlnia a viszontlátásig. Akkor sem iga­zából hazai terepen, hanem itt, Budapesten, az írószövet­ség Bajza utcai székházában, ami ugyan szintén valamifé­le otthoni környezetnek számít a vajdasági írók számára, ám most nem „felutaztunk” Domi kedvéért; az esten (még) fellépő társai közül Tolnai Ottó Palicson vett há­zat, bár legalább annyit tartózkodik Magyarországon is, Várady Tibor Pesten él, Balázs Attila szintén. S akik most eljöttek — a vajdasági magyar irodalom és újságí­rás színe-java — szintén itt valahol. Sokan megjelentek az egykor mozgalmat jelentő Új Sympozion gárdájából. Az Újvidéken megjelenő folyóirat amolyan európai kite­kintő szerepet töltött be annak idején, amikor más tája­kon még a szocialista realizmus volt a követendő minta. Ezzel a társasággal indult Domonkos István is, egy időn át ez a csoport volt az éltető lételeme, hogy megírja töb­bek között a Kormányeltörésben című versét, amely a korszerű magyar irodalom mindenképpen egyik legjobb és legfontosabb darabja. Újabb verseinek az emigráns lét a meghatározója. A hallgatóságnak, barátainak ezt most nem kellett magya­rázni, a késői találkozás öröme felett amúgy is mindunta­lan ott lengtek a honkeresés lidércei. S. P. Felújított filmek Jó ütemben halad a Magyar Filmintézetben az az 1989-ben megkezdett sziszte­matikus munka, amelynek so­rán felújítják az elmúlt évtize­dekben készített magyar já­ték- és dokumentumfilmek egy részét — tájékoztatott Gyiirey Vera, a Magyar Film­intézet igazgatója. Eddig csaknem százötven alkotást újítottak fel az 1945 és 1961 közötti magyar film­gyártás terméséből — mond­ta el. A hetvenes évek filmjei közül tizenkét művön végez­tek munkálatokat á szakembe­rek. A Filmhíradó 1948 és 1961 között készült anyagai­ból közel egymillió méter hosz- szúságú filmszalag restaurálá­sa fejeződött be. Krimi igen, Pasztemak nem? A Vörös gáz című krimi ve­zette decemberben az oroszor­szági könyvek topplistáját, szerzője bizonyos Topol, még egy krimivel szerepel az első tíz között. Az előkelő he- lyezésűek között egyébként hat külföldi és négy orosz ki­advány található, a bestseller­listán azonban hiába keressük Tolsztoj, Turgenyev vagy Dosztojevszkij könyveit, ame­lyek egyébként a szovjet idők­ben meglehetősen hozzáférhe­tetlenek voltak, esetükben azonban a várt érdeklődés el­maradt. A Bulgakovoknak és Pasztemakoknak volt ugyan 1991-ben egy rövid életű má­sodvirágzása, utána azonban a tömegízlés vette birtokába az orosz könyvkiadást, s most ezek a kiadványok lepik el a könyvesboltok pultjait meg az utcai könyvárusok standja­it. (s. p.) Könyvespolc A politizáló vers közelében Az erdélyi Markó Béla köl­tő első verseskötete, „A szavak városában” — két évtizede jelent meg. Azóta a költő politikai pályára lé­pett. Jelenleg a romániai magyarok politikai szerve­zetének, az RMDSZ-nek az elnöke. A költészettel azonban nem hagyott fel, de a szabad versformákról rátért a klasszikusan kötöt­tekre. Az Érintések című sza­bad- és kötött verseket tar­talmazó könyve (Szépha­lom Könyvműhely —- Mentor Kiadó, Budapest — Marosvásárhely) nem­rég hagyta el Pénzes Ká­roly nyomdáját Solymá­ron. Jobbak leszünk-e? — kérdezi gyanakvón nyitó versként a költő. Majd, a szonett utolsó szakaszá­ban, még ha nem is rous- seau-i tételességgel ugyan, de kérdésre kérdés­sel válaszol: ...De hogyha mégse? / Ha Krisztust be­szennyezi önnön vére, I a békét len áll az Úr színe előtt? Akkor milyen lesz a politikus költő? Hát a „könyvekbe préselt tava­szi mező”, „hogyha / kifúj­ja égi lámpását a szél”. Nem beszélve az őszről, „ha pohárba csak ecet cso­rog.” De az őszi erdőről szó­ló mély-szép versben, amit Gálfalvi Györgynek dedikál a „bugyborékoló vér pokoli muzsikája” köz­ben az imént föltett kér­dés földi lényegéhez férkő­zik, akárcsak a hóbundájú macskák, amikor egy-egy rémült szavunkat / gyor­san körömre kapják, egér­ként eleresztik, / de futni mégse hagyják, azért, hogy édesedjék a vérünk, mert „csak erre jó a já­ték”. Sajnos. Az önbeszennyezés vi­szont nem játék. Főleg ak­kor, ha az illető egysze- mélyben vezető politikus — macska-egérharci erő­viszonyok közepette. Nagy ám a vérségi felelős­ség... Ugyanis: mikor nem édesedhet a vérünk? Akkor is úgy, ha meg se próbálunk elszaladni. Mert csak így nem adhat­juk meg a hóbundájú macskáknak ezt a plusz- nyi élvezetet — ellenünk. Még akkor sem, amikor a „Suttogva élek” címűben azt mondja Markó Béla: „egyebem sincs: csak gyá­va félszavak”. Ezt azon­ban, mint a lapalji utalás jelzi, 1989 novemberében írta. Vagyis a Ceausescu- éra utolsó előtti hónapjá­ban. Holott a Magyaror­szágra átcsempészett és közölt verseiben már „mind hangosabb a szó.” A fordulat után pedig „ki szólni mert, miért hallgat­na el?”, kérdi a költő. De az „Egy mondat a szeretetről” című 1991- ben datált versét már így kezdi: Az igazságot nem kell hangosan kimondani, / mert megváltoztatja éle­tedet. Főleg akkor, amikor a filozófus szerint — e verslabilis politikai kon­junktúrában — nem an­nak van igaza, aki azt hi­szi, hogy annak van igaza, akinek igazat adnak. Nos, adjunk igazat Mar­kó Bélának, vagy ne ad­junk? Minek, hisz hazugsá­gon rajt’ nem fogtuk — a költőt soha. Az „Érinté­sek” pedig nagy emberi igazságokat érintenek. A költészetben. A politika az más mű­faj... Demeter József Óvodai program Pásztori Az amerikai Head Start programot alkalmazza, egyelőre kísérleti jelleg­gel, a hátrányos helyzetű gyerekek személyiségfej­lesztésére a pásztói 1. szá­mú óvoda. A vegyes élet­korú és a középső korcso­portban összesen 52 óvo­dás vesz részt a személyre szabott oktató foglalkozá­sokon — a kezdeti tapasz­talatok szerint látványos eredménnyel. A Magyarországon egye­lőre nem adaptált mód­szert kilenc hazai óvoda próbálja ki, valamennyi a szülők tevékeny részvételé­vel, a program egyik sark­köve ugyanis az, hogy a szülők heti egy napon gyer­mekeik minden óvodai fog­lalatosságában részt vesz­nek. Számukra ez nem okoz különösebb gondot, hiszen a hátrányos helyze­tű gyerekek szülei zömük­ben munkanélküliek. A Head Start programot alternatív módszerként al­kalmazza a pásztói óvoda; kipróbálását a Soros Ala­pítvány két tanévre 7 mil­lió forinttal támogatja. A keretből többi között a munkanélküli szülők közül egy-egy dajkát, illetve ko­ordinátort alkalmaznak, a gyerekek napi kosztját pe­dig tejtermékkel, gyümölcs­csel egészítik ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom