Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-17 / 296. szám
11 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. DECEMBER 17.. SZOMBAT 13 Es mégis mozog a Föld Válasz Fekete Gyulának Mottó: „A resturációs kísérletet győzelmesen túl fogjuk élni. Robbanás nélkül. ” (Fekete Gyula, 1994. november) A Pest Megyei Hírlap november 28-i számában Rohanunk a forradalomba? címmel sodró lendületű esszé látott napvilágot az általam igen tisztelt Fekete Gyula úr tollából. A tanulmánynak itt és most — nem lévén szakmám a betűvetés — csak címére és az írásom mottójául választott — utolsó mondatára szeretnék reagálni. 1. „Rohanunk a forradalomba?” Tisztelt Fekete úr! E költői kérdése — amióta csak elolvastam — bennem legyűrhetetlen, makacs látomást indukál: egyrészt a „rohanás” szó megkapó víziója, mely 1994 átlag magyarjára vonatkoztatva abszurd kényszerképzet. Kérdezem: mikor és hová „rohant” e nép — népem — legutóbb vállvetve, sűrű, tömött sorokban, akaratát kinyilvánítandó? Májusban és a szavazóumákhoz. Fekete úr! Az eredmény ismert. Ezt megelőzően pedig? 1990 októberében ugyanezt a népet hol láthattuk százezerszám, az emberek arcán dacos, önelégült mosollyal, a tálcán keksszel, forró teával, kéz a kézben?! A Mercedes- barikádokon! Talán csak bennem merül fel e „rohanások” és következményeik kísérteties analógiája?! Vagy tud más példát is Fekete úr? Mert jómagam csak e két nevezetes „rohanás” végeredményét érzékelem, ökölbe szorított kézzel, rokkant némaként. Népünk vesztébe való rohanásának történetét Ön már számtalanszor ecsetelte, így csak ülök és csodálkozom e címkérdésen, most már annak második részén, miszerint hová is rohanunk?... A forradalomba? Mégis kinek, kiknek a forradalmára utal, Fekete úr? Az Aczél-fiúk által évtizedeken át — és az utóbbi öt évben — büntetlenül (!) ^hülyített bamba bőgatyásokéra? Vagy a Kacsa-műveltségűeké- re? Vagy a magamfajta, egzisztenciájáért reszkető átlagértelmiségiére? Azt, hogy a „szép, új világban” kialakulóban a forradalmi helyzet, nem vitatom. Fekete úr. A „baj” csak az, hogy a forradalomhoz — többek között — forradalmárok is kellenek, de minimális követelmény legalább egyetlen forradalmi lelkületű, karizmatikus jegyekkel megáldott állampolgár jelenléte a felvilágosított (!), elszánt tömeg (nép) élén, nemde? Na és, ki lenne az, Fekete úr? Ön vagy én? Esetleg a többek által és többször is padlóra küldött Csurka István? Vagy Benedek professzor úr? A „népfrontos” Pozs- gay Imre? Vagy Lezsák Sándor, a meghatóan naiv néptanító? Szörényi Levente vagy Nagy Feró? Nagy kaméleonjaink, Király Zoltán és/vagy Palotás János? A megszeppent Csoóri Sándor? Maczó Ágnes, vagy a gyémánttiszta Ma- kovecz Imre? Torgyán József? A talajt vesztett Ba- laskó Jenő? Vagy Szabó Iván? Van tovább? Ja persze, Orbán Viktorról majdnem megfeledkeztem. Neki — és nekünk, ha vele tartunk — nem tanácsos térkép nélkül elindulni a damaszkuszi úton — még eltévedünk! És még valami: tessék nekem ma, 1994 decemberében, azt a embert vagy csoportot megjelölni, aki vagy amely „de jure”, vagy „de facto” fel meri venni a harcot a Göncz Árpád—Horn Gyula—Pető Iván—Keleti György—Fodor Gábor—Katona Béla—Konrád György—Kis János—Eörsi I.—Eörsi II. felállású magyar „szabad- csapattal”! 2. „A restaurációs kísérletet győzelmesen túl fogjuk élni. Robbanás nélkül. ” Fekete úr! Alábbiakban vázolom — írása zárómondatát képező — megállapításával kapcsolatos egyet nem értésem okait: 1. A „restauráció” bekövetkezett. 2. Nem fogjuk túlélni. 3. Robbanás pedig lesz. Tisztelettel: Dr. Fenke Ferenc Budapest Egy különös támadás * Az Új Ember katolikus hetilap no- ) vember 6-i számában megjelent HISTÓRIA Miért nem Vácott épült fel a Ludovika? I Fővárosunk egyik . szép klasszicista épülete a józsefvárosi volt Ludovika Akadéma masz- szív tömbje. Kevesen tudják, hogy ezt az intézményt eredetileg Vácott akarták megalkotni. II. József halála után — több mint 200 éve —, hogy a nemesi-nemzeti felbuzdulásban megszületett az 1790. évi LXVII. törvénycikk egy magyar katonatiszti nevelőintézetről. Lassan haladt a dolog, de 1808-ban a király hozzájárult a magyar katonai akadémia megalapításának törvénybe iktatásához, sőt az új intézet céljaira a nemzetnek ajándékozta a Mária Teréziáról „Teréziánum”- nak nevezett váci konvik- tus épületét, amelyet addig katonai raktárnak használtak. Mária Ludovika királyné volt az intézet első és tagadhatatlanul bőkezű alapítványtevője, azáltal, hogy 50 000 forintnyi koronázási ajándékát az intézet céljaira ajánlotta fel. Ezzel egyúttal jogot szerzett arra, hogy 5 alapítványi helyre ajánlhatott magyarországi születésű ifjakat. Ezért is nevezte el a király az intézetet az ő nevéről. A váci Ludoviceum homlokzatának tervezete Kámánházy László váci püspök, a váci Ludoviceum jótevője Milyen is volt a magyar tisztképzés tervezett otthona? Gróf Migaz - zi Kristóf váci bíboros püspök Vácott „Collegium Pauperum Nobilium” néven tanintézetet alapított, amelyben szegény nemes ifjak tanítását piarista papok végezték. Mikor Mária Terézia 1764-ben Vácott járt, megtekintette ezt az akkor jó hírnévnek örvendő intézetet. A látottakkal igen meg volt elégedve, s elhatározta, hogy külön otthont ad az intézetnek, amely addig szűkös helyiségei miatt a kérvényezőknek csak csekély részét tudta elhelyezni. Ebben az időben Vác és Kisvác között két épület volt épülőfélben, közvetlenül egymás mellett. Az egyik nyugdíjas papoknak, a másik az Ir- galmasrendnek szolgált volna otthonul. A püspök javaslatára Mária Terézia befejeztette az építkezést, és az átalakított épületet a konviktus céljaira adományozta. II. József megszüntette az intézetet és a fenntartására felhasznált összeget ösztöndíjakká alakította át, az épületből pedig katonai kórházat akart csinálni. A teljesen elhanyagolt épület végül katonai raktár lett. Sajnos, a nehézségek nem simultak el, más hasznosítási tervek is szóba kerültek. József nádor sokat fáradozott az intézmény megnyitása érdekében. 1808. október 14-én a magyar kancellária a 3883. szám alatt előterjesztést intézett az uralkodóhoz, amely megemlíti a nádor azon megjegyzését, hogy az uralkodó ezt az épületet nem a katonaságnak adományozta, hogy az kórházat csináljon belőle, hanem a Ludoviceum céljaira. Ezt az udvari kancellária tudomásul is vette. A tervezett létesítményhez Kámánházy váci püspök 8 hold telket adományozott. így meg volt az új intézet működésének teljes lehetősége, mert az épület szűkre szabott telkével szomszédos 8 hold földön fel lehetett volna építeni a loegy beszélgetés dr. Bol- beritz Pál c. apáttal, a Pázmány Péter Katolikus Hittudományi Egyetem dékánjával. Az újságíró, Elmer György különböző kérdésekkel bombázta az ismert főpapot, akiről tudvalévő, hogy közeli barátja volt a néhai dr. Antall József miniszterelnöknek, temetési szertartását is ő végezte. Egy kérdés arra irányult, mi a véleménye a dékán úrnak -a liberalizmusról. Az apát úr őszintén válaszolt: A liberalizmus és az ateizmus közel járnak egymáshoz. Sőt odáig merészkedett, hogy kifejtette, a zsidóság nagy részt vállalt az ateizmus terjesztésében. A katolikus hetilap legutóbbi, december 11-i számában felháborodott személyiségek tiltakoztak az apát úr nyilatkozata ellen. Érdekes módon, magukat katolikus értelmiségieknek aposztrofálták, de az aláírók sorának elolvasása után nem kétséges, hogy kik is valójában... Néhány név a sorból: Beke Kata, Dörnbach Alajos, Esterházy Péter, dr. Pomogáts Béla. Közülük többen a Demokratikus Charta aláírói, sőt harcos ügyvivői. Az írás végén olvasható Rónay László főszerkesztő úr kenetes zárógondolata, miszerint felajánlották a viszontválasz lehetőségét a dékán úrnak, ám ő nem kíván ezzel élni. A cikk idézi még Pas- kai bíboros urat, aki a közelmúltban nyilvánosan megkövette a hazai zsidóságot a holocaust miatt. Rónai úr szerint Bol- beritz Pál nyilatkozata nem rímel a prímási megnyilatkozásra. A civil társadalomban már hozzászoktunk a „nagytakarításhoz”, mely- íyel Antall József korábbi barátaival leszámoltak az élet minden területén. Ez a mostani „katolikus-értelmiségi” támadás előrevetíti ennek ki- terjesztését az állítólag szabad és független egyházi hierarchia világába is., íme egy újabb tarkabarka disszonancia, ä la Demokratikus Charta... Brezovich Károly Vác vardát, az istállók, a gazdasági épületeket s be lehetett volna rendezni gyakorlóteret és konyhakertet is. A nádor pedig serényen látott hozzá az előkészítő munkához, hogy az akadémiát a törvényszabta időpontban valóban meg lehessen nyitni. (Folytatjuk) Róbert Péter Bányaművelés Nagybörzsönyben a középkorban A középkori Magyarország híres volt bányáiról, Európa leggazdagabb arany- és ezüstlelőhelyei voltak az országban. A bányászatnak köszönhetően egykor sok település valóságos város volt, ezek egyike Nagybörzsöny. Bányászata még az Árpádok korában kezdődött, a városka fénykora azonban a 15. század első felére esett. Zsigmond király törvénnyel szabályozta a bányák helyzetét, nem csoda, hogy még a távolikonstartzból is törődött a bányák ügyéveL 141? nyarán utasította a nádort, az országbírót, a tárnokmestert és Ozorai Pipo te- mesi ispánt: „állapítsák meg, hogy a börzsönyi ércbányák az esztergomi érsekség birtokának területén vannak-e” A király parancsát végrehajtó főurak — Gorái Miklós, a nádor, Perényi Péter, az országbíró, Pelsóczi János, a tárnokmester és a Zsigmond által is megnevezett Ozorai Pipo ispán — 1417. december 18-án jelentették: a „damási várnagy jelenlétében megállapították: az esztergomi érsekség Börzsöny határain belül bányákat müvei” A király ekkor a bányákat újraadományozta az érsekségnek. Horváth Lajos megállapítása szerint ez volt az oka, hogy Börzsöny Zsigmond király alakját véset- te pecsétjére. Feltevése szerint a pécsiét már a 15. században elkészült, ez azonban nem maradt fenn: a 17. századból ismert pecséten látható királyi alak iiliomos jogart tart kezében, úgy, ahogyan Zsigmondot ábrázolja egy 15, század végéről ismert fametszetes illusztráció. Pogány György
