Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)

1994-12-07 / 287. szám

TAJOLO Az élniösztön élteti az ikladiakban a teremtést Nem hiányozhat a szellemi téka A tauplitzi csoport 1752. augusztus 1-jén indult útnak. Két óra múlva Stainachba érkeztek, ahol összegyűjtöt­ték ókét, és „...minden új királyi parancsolatnak előttük való elolvastatása nélkül némely Pater Jezsui­táknak és Uraknak jelenlétében a Kreis Hauptmann ál­tal, hogy gyermekeiket magokkal együtt tovább vigyék és kihozzák, megtilalmoztattak. A mellyen ók nagy sí­rás rívás és jaj közt a Kreis Hauptmannak és más Urak­nak lábaikhoz borulván az Isten nevében s a Jézus vére hullásáért reménkedtek, hogy az említett parancsolat­ban kegyelmesen adott engedetem szerint engednék meg szegény gyermekeiket magokkal együtt ki hozm­ok; (de) ... még tsetsszopó gyermekek is az Annyok Csetsétől el szakasztattanak” — olvashatjuk gróf Rá­day Gedeon megrázó visszaemlékezését Iklad mai lakói őseinek sanyarú sorsáról. Innen indul e kicsi köz­ség újkori története, amely e kicsi község mai történe­te. Mai? Erre is csak a leg­újabb történések, az Antall- kormány alatti években tá­rulkozhatott ki a hazugta- lan lélek: megismerni a múltat. Megismerni, mert immár megismerhető. Ikladon ma 2081-en él­nek. E dél-cserháti kisköz­ség nem is olyan kisköz­ség. Főleg, ha élni akar. A polgármester szerint pedig csak ez fogalmazható meg: élni! Az élniösztön élteti bennük a teremtést. Ma is, mint amikor ide toloncoltat- tak, s Ráday gróf birtokára fogadta stájerországi evan­gélikus testvéreit. Űj hazát, de új lakhelyet építettek ma­guknak sok szenvedés után. Ráday Gedeon pedig verejtékező igyekezettel emeltetett házakat nekik a letelepedésre. Mert kellett a munkáskéz. Mind felégették a falvakat Ne felejtsük: honfoglalás kori magyarok éltek ezen a földön. Aztán a tatár—tö­rök dúlás — miként annyi magyar települést — Ikla- dot is elpusztította. Törté­nelmi tény — és ez újabb szenvedése volt e vidéken élő lakosságnak —, hogy a török elleni 1686-os felsza­badító harcok után az egy­kori virágzó, számos falvat számláló tájon alig találunk lakott települést. Szenvedé­sek, borzalmak mindenfelé. Mert mi volt előtte? Mo­hácstól „Váctól fogva Gyengyesig, Miskolcig, Mohiig mind felégették a falvakat”. Az Ikladra telepített tras- mingráns (menekülő — a szerk.) családoknak, sőt sze­mélyeknek is külön történe­te van. Három tartomány­ból: Felső-Ausztriából, Stá­jerországból, Karintiából te­lepítették ki őket önálló cso­portokba sorolva vagy más csoportokhoz kapcsolva. Többen egyénileg szöktek meg. Mindez történt a XVIII.század közepén, az 1750-es és 1760-as évek­ben. A transzmigrációjuk oka evangélikus hitük, ami­től senki és semmi, még a Mária Terézia rendeletéi szerinti katolikus papi agitá­ció sem tudta eltéríteni őket. — Nagy szegénység volt Stájerországban is, ám a végső ok a vallási engedel­metlenség volt: az emberte­len törvény, elűzni a protes- tálókat, de még a csecsszo- pókat is az anyáktól. így rendelkezett Mária Terézia — bontja ki a történetet Ma­darász István, Iklad polgár- mestere. Ráday Gedeon, ki akkor ennek a területnek birtokosa, újjá akarta élesz­Zsuzsanna szobrával az ud­varon és ‘a péceli Pannon­halmi Zsuzsanna Ady-kera- mikájával. S az iskola udva­rára, s utcájára néző napórá­jával. Az udvaron egyéb­ként műanyag borítású ké­zi- és kosárlabdapálya. Ide jár sportolni a község apra- ja-nagyja, de főleg a felnőt­tek — hétvégeken. Számítógépek az iskolában Boda János, az iskola igaz­gatója nem rest venni a fá­radságot, végigkísér az in­tézmény termein. így tu­dom meg azt is, hogy 215 tanulójuk van. Mivel a gyer­mekek elfelejtették őseik nyelvét, az iskolában min­dig is tanították a németet. Stiindl Gáborné, ki 1991-ig állt a tanoda élén, olyan Az iskola és a jövő bajnokai teni a tájat. Kapva kapott a szorgalmas, hazájukból ki­űzött német menekülők haj­landóságán: ugyan dolgoz- nának-e a birtokán, házat, fizetést, megélhetést adván nekik? A tatár—török dúlás után ácsok kopácsoltak újra a tetőkön, a házak funda­mentumát csontokból rak­ták. Évszázadok múltán újra csak az építés, újabb cson­tok alatt. Azt hiszem, Ikladnak leg­újabb történelmi — és való­ban — történelmi pillanata az volt, amikor kimondatta- tott: „Tauplitz és Iklad test­vérközség. 1992. október 25-én.” Könyvtár a falu köze­pén. Mintha parasztporta lenne; Odabent: 25 ezer könyv! Valamikor e könyv­tár nagy része az Ikladi Mű­szergyár szakszervezeti könyvtárát gyarapította. — Sikerült megmente­nünk a falunak — gyönyö­rű mondatot a könyvtáros nekem, mert látom igazat mond. — Kulcsos gyere­kek nyaranként ide járnak videózni, könyveket forgat­ni olykor — mondja —, mert ingyenes. De azért is, itt mindenhez hozzájuthat­nak. Rozman Gáborné meséli mindezt, aki a polgármes­terrel együtt keményen csa­tázott: a könyvtár nem szűn­het meg! Az általános iskola sem szégyenkezhet Lórántffy Talum Attila felvételei nyelvtanítási, s nyelvvizsga­programot készített el, mely- lyel a végzősök alapfokú, a szorgalmasabbak akár kö­zépfokú nyelvvizsgát tehet­nek. Ehhez korszerű, úgyne­vezett nyelvlaboratórium áll rendelkezésükre. A jó munkának köszönhetően német nyelvű gimnázium­ba járnak Budapestre. Az ikladiak azonban nem elé­gedtek meg mindezzel. Azt szeretnék elérni, hogy két­nyelvű, azaz magyar—né­met legyen az általános is­kola. Ezen szándékokat pe­dig nemcsak a lakosság, ha­nem az önkormányzat is tá­mogatja. Miként a számító- gépes programot is — póri­asán fogalmazva. Az iskola számítástechnikai termében hat számítógép működik, s ezt a rendszert tovább sze­retnék fejleszteni. Egyik legfőbb kérdés, mikor tud megállapodni az önkor­mányzat azzal a telefonos társasággal, amely kiépíte­né a hálózatot a faluban. Mondani sem kell, súlyos milliókról van szó, tehát nem könnyű a válasz. Tény: az iskola számítógép- parkját csak akkor fejleszt­hetik tovább, ha újabb vona­lakat kapnak. Az ikladi polgármesteri hivatal valamikor téesziro- da volt. Tanácsra „nem volt szükségük”, közigazgatási­lag Aszódhoz tartoztak. Mi­után visszanyerték függet­lenségüket, 1990-ben meg­vásárolhatták az irodát, és egy ma már Budapesten élő, ikladi születésű patrió­ta, dr. Tasnádi Lajos in­gyen elkészítette a polgár- mesteri hivatal és a művelő­dési ház tetőtér-beépítési terveit. Az ő munkáját di­cséri a hivatal előtti szép Ráday tér is. Ha Iklad, akkor műszer­gyár. Kinek ne ez jutna eszébe e falu hallatán? Az­tán kiderül: volt műszer- gyár, nincs műszergyár. Pontosabban ez a műszer­gyár nem az a műszergyár. „Akkor” ugyanis, fénykorá­ban, 3500 embernek adott munkát, most pedig mint­egy 600-an dolgoznak a gyárban. A bajok már a ’80-as években kezdődtek. Akkor került kilátástalan helyzetbe az üzem, míg az­tán 1991-ben felszámolási eljárást kezdeményeztek el­lene, amely még most is tart. Szerencsére egy fran­cia vállalkozó megvette a gyár egy részét. Itt folytató­dik a kismotorgyártás. A hí­rek szerint: tovább szeretné fejleszteni az üzemet. — Úgy látszik, az IMI, azaz az Ikladi Műszeripari Kft. kifelé lábal a kátyúból, s ez a községnek is jó, hi­szen egy prosperáló cég tá­mogatni tudja a falut — több adót is fizet —, ellen­ben egy lerobbant gyárral — ezt már a polgármester jegyzi meg. Alapítványok Ikladért A műszergyár adott kenye­ret Madarász Istvánnak is, aki történelem szakos taná­ri végzettséggel dolgozott a gyárban. „Semmi se vol­tam akkor” — mondja, s vé­gül is érthető e keserű kije­lentés, hiszen többre vá­gyott. A ’90-es választások hozták el számára ama lehe­tőséget, amellyel négy éven keresztül igyekezett A valaha szebb napokat látott gyár jól sáfárkodni. Polgármes­ternek választották. A „bi-, zonyítványosztás” néhány nap múlva. Hogy újravá­lasztják-e vagy sem, a fa­lucska dolga. A számadás azért ne maradjon el. Az elmúlt négy év alatt tíz utat építettek, újítottak föl a községben, mindössze hatszáz méternyi maradt aszfaltozatlan, amire már nem futotta. Bevezették a gázt. Gyermekorvosi ren­delőt és gyógyszertárat nyi­tottak, ne kelljen Aszódra vinni az apróságokat — s a receptet. Émlítettem már a könyvtárat: nagy belháború folyt megőrizni a falunak a volt műszergyár szakszerve­zeti könyvtárát. Volt, aki azt állította, nincs rá szük­ség. Az idő — csúfolhatjuk életnek is — bebizonyítot­ta: egy közösségnek na­gyon is nagy szüksége van a szellemi tékára. Nem kó­tyavetyélték el a gyár sport­telepét sem, a falu tulajdo­na lett. Tenisz- és fociszak­osztályuk van. A focicsapa­tot Tasnádi Lajos, Lovász József, Kassai Vilmos, Po- senberger József és Hajdú József finanszírozza. — Annyi bizonyos, a csa­pat nem áll épp a tabella élén, de a miénk — bugy- gyan ki a polgármesterből az egészséges patriotizmus erjesztette mondat. A község működtetésére és a fiatalok továbbtanulá­sát segítendő több alapít­ványt hoztak létre az el­múlt években. Ilyen a Pyrus Környezetvédő Kft. által évenként 300 ezer fo­rinttal támogatott Iklad Község Ifjúságáért Alapít­vány is. Ebből havonta 1500 forint ösztöndíjban ré­szesül minden ikladi egyete­mista és főiskolás. A fönn­maradó összeget a rászoru­ló általános iskolások és óvodások szülei között oszt­ják szét. Az Ikladért Alapít­vány természetesen magá­ért a faluért, annak fejleszté­séért jött létre. — És az expó? Hogyan érintette önöket annak le­mondása ? — Fájdalmasan. Nagyon készültünk rá. Naprakész tervet készítettünk szinte, s mindez fuccsba megy — válaszol elkomorulva Ma­darász István. — Fel szeret­tük volna lendíteni a falusi turizmust, ezért turistairo­dát hoztunk létre, amely a vendégek kiszolgálásán szorgoskodott volna. Ha a volna, ott nem lett volna! Terveztük: lovardát épí­tünk, sportcentrumot, s jó magyaros vendéglátásban részesítjük az ide látogató­kat. Összehangoljuk: a Gal- ga-völgye faluiban minden napra jusson valamilyen ér­dekesség, látványosság. Még nem adtuk fel a re­ményt, de úgy látjuk, kútba esett ez a nagyszerű lehető­ség. Az expó megrendezé­se az egész országnak hasz­nára vált volna. Banos János Szukebb hazánk kincse vm A Pest Megyei Hírlap és a Családi Ház című fo­lyóirat közös rovata. Iklad mint település a török alatt elpusztult, 1750 után Ráday Mihály bajorországi német evan­gélikusokkal telepítette be újra. A XX. század öt­venes éveiben még egyut- cás falu volt. Ma is álló evangélikus templomát 1834-ben szentelték fel. Valószínű­leg egy régebbi evangéli­kus templom helyén épült. Legalábbis körülke­rített elhelyezése erre utal, azokra áz időkre, amikor az utcáról való közvetlen bejáratot a pro­testáns templomok eseté­ben tiltották. A helyi egy­házi iratok szerint a temp­lomot aszódi építőmester építette. A korai klasszicista stí­lusba sorolható épület fő­homlokzatából enyhén ki­ugró torony jó arányok­kal, szervesen épült a templomtestbe; mégis a tornyot közrefogó, homo­rú ívelésű oromfalakat le­záró párkány, amely elöl a tornyot is átszeli, mint­ha egykor a teljes épület lezárása lett volna, amely fölé csak később építet­ték a tornyot. Mindez azonban csak beható fal­kutatással volna eldönthe­tő. Ha a torony valóban később épült, akkor a templomtest azonos az első templommal. A szó­ban forgó oromzati pár­kánynak ez a sajátos ki­alakítása előnyös és egye­di jelleget ad a homlokzat­nak, amit a kerek ablak­nyílások megkettőzése, valamint a főbejárat vö­röskő kerete is fokoz. A tornyon ' feltüntetett 1902-es évszám, a század elejei restaurálásra utal. Belül a templom sík meny- nyezetes, kivéve a torony alatti bejárati előtér két­szakaszos cseh süvegbol­tozatát. A XIX. század eleji ízlésben készült ol­tár felirata a német ajkú lakosság nyelvének meg­felelően német. Néhány régi értékes ónedény és ezüstkehely' tartozik az egyház felszereléséhez. Pamer Nóra

Next

/
Oldalképek
Tartalom