Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-07 / 287. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZÁG 1994. DECEMBER 7., SZERDA Levél a Nílus partjáról Misszió a leprásokért A múlt héten vette át Dobos Károly, a Jad Vasem Intézet — ez az izraeli holocaustintézet — A Világ Igaza elnevezésű kitüntetését. Izrael Állam erkölcsi elismerését azok a nem zsidók kaphatják meg, akik zsidókat mentettek meg. A kitüntetés Dobos Károlynak és feleségének, született Ágoston Ilonának szól, akik a magyarországi holocaust idején zsidókat bújtattak, s hamis papírokkal segítették őket a menekülésben. Magyarországon több mint húsz év alatt mintegy kétszázan részesültek ebben az elismerésben. Azt hinné az ember, hogy napjainkban már nem létezik a lepra, ez a rettenetes betegség, amely annyira régi keletű, hogy már Jézus is tanítványai figyelmébe ajánlotta a poklo- sokat. S hogy miért említette meg őket külön? Mert aki ebben a betegségben beteget. A leprás így nemcsak beteg, de egyben kitaszított is. A lepramisszió kezdete 1874-re tehető, ekkor építette az Írországból származó Baily nevű misszionárius Indiában az első menhe- lyet az otthonaikból kitaszított leprások számára. A raktárban állítják össze a csomagokat. Az egy-más- fél kilogramm súlyú küldeményeket légipostával juttatják el a címzettekhez szenved, végtagjai megcsonkulnak, kifekélyesed- nek, így részben az irtózat, részben a fertőzéstől való félelem a leprások családját arra készteti, hogy ne ápolják, hanem elűzzék a Ugyanebben az évben Hanzen norvég orvos felfedezte a betegség kórokozóját, a lepra-bacillust, de ellenszerét, a Dapson-pirulát csak 1946-ban állította elő egy észak-amerikai orvos. Ennek hírére az ENSZ felhívta a világ kormányait és egyházait, fogjanak össze a világ mintegy húszmillió leprásának meggyógyításá- ért. Dobos Károly budapesti református lelkipásztor vezeti a magyarországi lepramissziót. A kilencvenkét éves lelkész több mint húsz évvel ezelőtt kezdte el ezt a munkát, miután 1973-ban meglátogatta őt Toureille nyugalmazott francia református misszionárius, és felkérte, hogy ismertesse és indítsa el a magyar gyülekezetekben a lepramisszió munkáját. — Kezdetben két leprakórháznak küldtünk szere- tetcsomagokat — mondja Dobos Károly. — Ma már ß világ tizenhat országába, harminc kórházba juttatunk el hetente harminc csomagot. — Mi van ezekben a csomagokban ? — Lepedők, törölközők, takarók, gyermekréklik, és kézzel kötött, 8-10 centiméter széles, mintegy másfél méter hosszú fáslik. Ezeket a fáslikat a vidéki református, evangélikus, baptista és katolikus gyülekezetek asszonyai kötik bébifonalból. A missziót adományokból tartjuk fenn, így nagyon nagy a jelentősége annak, ha valaki új lepedőt, új törülközőt, maradék fonalat, vagy esetleg pénzt juttat el hozzánk, hiszen a postaköltségünk nagyon magas. — Járjuk az országot,« mindenhová elmegyünk, ahová meghívnak bennünket — folytatja Dobos Károly —, ismeretterjesztő előadást tartunk, diaképeket vetítünk arról, mi is a lepra és hogyan lehet gyógyítani. — Gyógyszert nem küldenek? — Eljönnek hozzánk székely asszonyok, nagyon szép kézimunkákat hoznak. Ezeket vagy mi, vagy valaki közülünk megveszi, utána eljuttatjuk nyugati gyülekezetekhez, ők eladják, s az ebből befolyt pénzt elküldjük a leprakórházaknak gyógyszerre. A XV. kerületi Alagi tér 13. számú épületben minden hétfőn összegyűlnek huszonötén. Valamennyien önkéntesek, többnyire nyugdíjasok, de van közöttük fiatal- asszony is, aki babakocsival jött, s míg ő bent tevékenykedik, a gyerek az udvaron levegőzik. Többen takarókat ál 1 ítanak ösz- sze a hússzor húsz centi- méteres kötött négyzetekből, mások a fáslikat tekerik fel. Van, akinek a csomagolás a feladata, van, aki a címet írja rá a kész csomagra, megint mások a csomagkísérő levelet töltik ki. Senki sem tétlenDobos Károly, a kilencvenkét éves lelkész több mint húsz éve vállalta fel a lepramissziót látunk kitéve Leprások dobozát, helyezzük ebbe a dobozba azt az öszeget, amelyet egy leprás koldusnak adnánk. Visszajelzés is érkezik a misszióhoz, levelek, amelyekben megköszönik az adományokat. Ruth Bowman, aki férjéPat Warren, a nigériai Etinan leprakórházában működő sebészorvos felesége írja: „A múlt héten az egyik idős, mindkét lábán borzalmasan fekélyessé vált betegnek adtam az önök küldeményéből néhány nagyméretű fáslit. így a Egy kis pihenő. A kisbabának ennie kell, utána megy aludni a levegőre, édesanyja pedig tovább dolgozik, csomagkísérő leveleket gépel A szép kézimunka nagy érték, eladási árából gyógyszert vásárolnak a leprásoknak kedik, szaporán jár a kezük, közben beszélgetnek, jól telik az idő. Szabó Jenőné több mint öt éve jár ide, minden hétfőjét a lepramisszióban tölti. — Ez egy szeretetszolgálat — mondja. — Nagy szükség van arra, amit csinálunk. A nálunk gyengébbekért tesszük, s hálát adunk az Úrnak, hogy nem értünk kell dolgozni, hanem mi dolgozhatunk másokért. A szeretetszolgálat olyan szeretet, amely n?m vár viszonzást. — Nagyszerű érzés — mondja Lakatos Andrásáé —, hogy van még erőnk másokért tevékenykedni, mások hasznára lenni. Dobos Károly végezetül felhívja a figyelmünket arra, hogy minden évben január utolsó vasárnapja a leprások világnapja. Azért jelölték meg ezt a napot, hogy évente legalább egyszer gondoljunk azokra, akik magukban hordozzák ezt a szörnyű kórt, a társadalom pedig kirekeszti őket. S ha vei együtt szakképzett ápolóként dolgozik az ugandai Kuluwában, a leprásokkal foglalkoznak. Ebből, a Nílus partjáról érkezett levélből idézünk: „A betegek néha éppen csak a rajtuk lévő ruhálábait egészen be tudta kötözni és meg tudta őket óvni a piszoktól, a legyektől. Nagyon hálás volt.” * A világ húszmillió leprásának több mint a felét — hála a gyógyszernek — A címzésnek pontosnak kell lennie . Vimola Károly felvételei val jönnek és nagyra értékelik, amikor az önök csomagjaiból tudunk nekik adni. Szomorú dolog, hogy a megbélyegzettség miatt a leprabetegek a szegényeknél is szegényebbek. ” már sikerült meggyógyítani. Azonban még így is rengetegen maradtak. Felnőttek, öregek, gyerekek. Szükségük van a segítségre, sőt, még több segítség is elkelne, Pável Melinda
