Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)

1994-12-03 / 284. szám

10 PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGALTATAS 1994. DECEMBER 3., SZOMBAT Közéleti események A gödöllői polgármesterjelöltek — Gémesi György (Lokálpat­rióta Klub), Nagyhajú Béla (független), Papp Zoltán (MSZP) és Sándomé Pálfalvy Beáta (SZDSZ—Fidesz) ma délután fél 6-kor nyilvános megmérettetésen találkoznak a választókkal a városi művelődési központban. Szabó János, a Független Kisgazda és Polgári Párt, valamint a Magyar Igazság és Élet Pártja főpolgármester-jelöltje és Csúcs László, Budapest II. kerületének polgármesterjelöltje mutatkozik be ma délután 5 órakor a Marcibányi Téri Művelő­dési Házban. Előadó: Csurka István, a MIÉP elnöke. Szabó Já­nos holnap délután 4 órakor lakossági fórumon vesz részt a Rózsa Művelődési Házban (Bp. XVIII. kér., Városház utca 1-3.). A szülők és az iskola címmel ma délelőtt 10 órákor konferenci­át rendeznek a József Attila Gimnáziumban (Bp. XI. kér., Vil­lányi út 27.). A tanácskozáson, amelyen az iskolaszékekről, valamint a szülők jogairól lesz szó, Latorcai János országgyű­lési képviselő, az MDF, a KDNP és a Fidesz közös főpolgár­mester-jelöltje mond megnyitóbeszédet. Kárteszi István, az FKGP, a MIÉP, a KDNP, az MDF és az EKGP közös polgármesterjelöltje mutatkozik be hétfőn este 6 órakor a ceglédi Kossuth Művelődési Központ színháztermé­ben. A fórum vendégei: Torgyán József, a Független Kisgaz­da- és Földmunkás Párt elnöke, Csurka István, a Magyar Igaz­ság és Élet Pártja elnöke, Giczy György, a Kereszténydemok­rata Néppárt alelnöke, Vödrös Attila, a Pest Megyei Hírlap fő- szerkesztője, Maczkó Mária, a Magyar Állami Népi Együttes szólóénekese. Konferál: Győri Béla, a Magyar Rádió volt fő- szerkesztője. A választási gyűlést megelőzően nyitják meg a Kalocsai Iskolanővérek ceglédi zárdájában (József Attila utca 16.) Macskássy Izolda kiállítását. Egyházi élet Az 1944-es magyar katonai ellenállás mártírhalált halt hős vezetőinek Bajcsy-Zsi- linszky Endre képviselő, vi­téz Kiss János altábornagy, Nagy Jenő ezredes, dr. Tart- say Vilmos százados és a töb­bi bajtárs emlékének ötven­éves évfordulója alkalmából gyászmisét tartanak decem­ber 7-én, szerda este 6 óra­kor az Egyetemi templom­ban (1051 Budapest, Papnö­velde utca 5—7.). A gyászmisét mondja Ta- bódi István kanonok, ny. ve­zérőrnagy. Ez a meghívás mindenekelőtt a mozgalom több, még életben lévő részt­vevőjének szól. Minden em­lékező bajtársat és barátot szeretettel várnak a rendezők. © A nagykőrösi re­formátus egyház hírei december 4—10. között. Istentiszteletek: decem­ber 10., vasárnap 8.30: Ko- csér (Kossuth L. u. 5): Pin­tér Gyula, 9.00: Bokrosi imaterem (Szigety Warga- iskola, Batthyány u. 7.): Kovács Dávid, 9.00: Fel­szegi imaterem (Hunyadi u. 31.): Fodor Ferenc, 10.00: gyermekistentiszte­let (Kálvin-terem, Szolno­ki u. 5.): Tóth Kása Ist­ván, 10.00: templom: Pin­tér Gyula keresztel. Fodor Ferenc, 10.40: Nyársapát (ált. iskola): Kovács Dá­vid, 11.15: Kopa-iskola (Szolnoki u. 67.): Pintér Gyula, 17.00: templom: Pintér Gyula. Bibliaórák: december 7., szerda: Szurdok d. 15.00 órától: Fodor Ferenc. Evangelizáció: Ezen a héten a gyülekezeti biblia­órák elmaradnak, mert hét­főtől péntekig 17.00 órai kezdettel gyülekezeti evan­gelizáció lesz a Kálvin-te- remben. A felkért igehirde­tő: Molnár Sándor biator- bágyi lelkipásztor. December 9., péntek: serdülők bibliaórája 15.00 órától: Tóth Kása István, 18.30: öregfiatalok bibliaó­rája, Kálvin-terem: Pintér Gyula. December 10., szombat: 16.00: ifjúsági bibliaóra (Kálvin-terem), Tóth Kása István. Konfirmációi órák: A szokott rendben lesznek megtartva. Szociális ruhavásár: a nyársapáti általános iskolá­ban december 9-én 15.00— 18.00- ig és december 10-én 10.00—16.00-ig. Ebédszünet: 12.00— 13:00-ig. Megkereszteltük (no­vember 26-án):. Boldog Imre és Pataki Andrea lá­nyát, Anett Kittit, Boldog Imre és Pataki Andrea fi­át, Tibor Márkot, Adler György és Boldog Katalin fiát, Györgyöt, Tamás Fe­renc és Oláh Katalin fiát, Tamás Ferencet, Dobos Jó­zsef és Barkóczi Rózsa fi­át, Barkóczi Adám Dávi­dot. Kérjük, segítsenek! Olvasóinkat nem kell meggyőznünk arról, hogy a ha­zai napilapok között ma a Pest Megyei Hírlap képvi­seli a leghatározottabban az ellenzéki, jobbközép né­zeteket, s az egyetlen, amely a nemzeti oldal pártjai, mozgalmai, szervezetei felé megkülönböztetés nélkül nyitott Nem titok, ráfizetésesek vagyunk, ám feltéte­lezzük, hogy nélkülünk a magyar sajtó, s a magyar újságolvasók szűkülő tábora is szegényebb lenne. Kérjük ezért mindazokat, akiknek fontos lapunk életben maradása, $ képesek is anyagi áldozatra, se­gítsenek! Kérjük, a Szörényi Levente által alapított Parázs Alapítvány számlaszámára történő befizeté­sekkel tegyék lehetővé, hogy a PMH helyzete stabili­zálódjon. Az alapítvány számlaszáma: Konzumbank Rt Banküzietház, 1132 Budapest, Nyugati tér 5. 217-98948; pénzforgalmi jelzőszáma: KO 1-87951. A befizetett összegek az adóalapból levonhatók. Se­gítségüket előre is köszönjük. A Pest Megyei Hírlap szerkesztősége December 6-án, kedden délután fél 5-kor Budapesten, az Al- mássy Téri Szabadidőközpontban (VII. kér., Almássy tér 6.) sajtótájékoztatót tart a MIÉP. E találkozón ismerteti a Magyar Fórum és a Pest Megyei Hírlap szerkesztősége, a Magyar Igazság és Élet Pártja elnöksége, valamint a Magyar Út Körök Mozgalom az EBEÉ-ről (Európai Biztonsági Együttműködési Értekezlet) és a boszniai népirtásról kibocsátott memorandu­mát. Sajtótájékoztatót tart: Csurka István, a MIÉP elnöke, dr. Fenyvessy Zoltán és dr. Bognár László, a MIÉP alelnökei vala­mint Vödrös Attila, a Pest Megyei Hírlap főszerkesztője. Születésnapi bál A Magyar Demokrata Fó­rum I. és XII. kerületi szer­vezete ma este 8 órától ren­dezi meg hatéves születés- napi bálját a Jókai Klub­ban. (1121 Budapest, Hol­lós u. 5.) Színházi előadások Budapest Bábszínház: ma délelőtt fél 11-kor Minden egér szereti a sajtot. Holnap délelőtt fél 11 -kor Misi Mó­kus vándorúton. Este ne­gyed 7-kór és 9-kor Farkas a mezőn. Az esti előadáso­kat a L’art pour Tart Társu­lat mutatja be. Budapesti Kamaraszín­ház a Józsefvárosban: ma délelőtt 11 -kor Elefáni. Hol­nap délután fél 3-kor Áni máni. Károly körúton: ma este 7-kor II. Edward angol király. Holnap este fél 8-kor Alku. Erkel Színház: ma és holnap este 6-kor Aida. Fővárosi Operettszín­ház: ma délután fél 3-kor Leányvásár. Ma este 7-kor és holnap délután fél 3-kor Bál a Savoy ban. Holnap este 7-kor A cirkuszherceg­nő. Játékszín: ma este 7-kor A néma Levente. Holnap este 7-kor Tudós nők. József Attila Színház: ma este 7-kor Mefisztó. Hol­nap délután 2-kor és 5-kor A kis herceg. Katona József Színház: ma este 7-kor Levél nővé­remnek 2. Madách Kamara: ma délután fél 3-kor Utazások nénikémmel, este fél 8-kor Páratlan páros, éjjel fél 11-kor Élelem bére. Holnap este 7-kor Miért nem marad reggelire? Madách Színház: ma este 7-kor Kaviár és lencse. Holnap délután fél 3-kor és este 7-kor Doctor Herz. Ma­dách Stúdió: ma délután 4-kor Széchenyi. Magyar Állami Opera­ház: ma és holnap délelőtt 11-kor Mario és a varázsló — Gianni Schicchi. Ma este 7-kor Bohémélet. Mikroszkóp Színpad: ma és holnap este fél 8-kor Mindenki mindenkivel... Művész Színház: ma és holnap délután fél 3-kor és este 7-kor Grease. A GNM Színitanoda előadása. Nemzeti Színház: ma este 7-kor My Fair Lady. Holnap délelőtt fél 11-kor a Bihari Táncegyüttes jubileu­mi műsora. Pesti Színház: ma este 7- kor Mesél a bécsi erdő. Holnap délután fél 3-kor Utazás az éjszakába, este 8- kor Közjáték Vichyben. Radnóti Színház: ma este 7-kor I love you Buda­pest. Holnap este 7-kor El nem küldött levelek. Ruttkai Éva Színház: ma este 8-kor A kurvapecér. Az előadás a Dominó Szín­padon kerül színre. Holnap délután 3-kor Segítség, em­ber!, este 7-kor Ujjé... Lige­ti giccsek, kávéházi vackok a századelőn. A délutáni elő­adás a Kispesti Vigadóban, az esti program a Dominó Színpadon tekinthető meg. Új Színház: ma este 7-kor Jó embert keresünk. Várszínház: ma délután 3-kor Bánk bán. Holnap dél­előtt fél 11 -kor Csíksomlyói passió. Refektorium: hol­nap este fél 8-kor A szere­lem és halál játéka. Vidám Színpad: ma este 7-kor Jézusom, szerelmes vagyok. Holnap délután fél 3-kor Család ellen nincs or­vosság, este 7-kor Az élettől keletre... Kis Színház: ma este fél 8-kor Üldöznek a nők! Vígszínház: ma este 7-kor a Golden Európa nem­zetközi díjkiosztó gálaestje. Holnap délelőtt fél 11-kor, délután fél 1-kor és fél 3-kor Csigavér. Halász Ju­dit műsora, este 7-kor A he­ilbronni Katica avagy a tűz- próba. Gödöllői Művelődési Központ: holnap este 7-kor Hamlet. A Győri Kisfaludy Színház Játékszín előadása. Kecskeméti Katona Jó­zsef Színház: ma és holnap este 7-kor Kakuk Marci. Székesfehérvári Vörös­marty Színház: ma este 7-kor A királyasszony lovag­ja. A Művész Színház ven­dégjátéka. Holnap este 7- kor Csókos asszony. Szolnoki Szigligeti Szín­ház: ma este 7-kor és hol­nap délután 3-kor Sybill. Szobaszínház: este fél 8- kor Ha mi holtak feltáma­dunk. Poly-mix-rejtvénypályázat IX. ZEK 18 ZERE­ELNEK k POLY­AIX KFT (RUI CÖZÖTT START KARÉJ V~ SZABA­DÍTJA OROSZ FOLVO ROSSZ JEL RÉGI LABDA JÁTÉK PÁLCA VIRÁGOS TERÜLET FUKAR. GARASOS EGYESI TEJES KÁVÉ SZILI CIUM AS vAnya 8AJÄT KÉZZEL DALOS KODŐ TÉTEL V V V V V ■V FRANCIA KIRÁLYI V V ÍZÉIBE »ESSÉG irérő > GARDNEf SZÍN Nő FENNSlK > ILM­IÉSZLET > PATTANÓ HANGOT AD > V r NEMO KAPI­TÁNY JARMOVI > IS MONEY- AZ IDŐ PÉNZ :zuczor RÓ) ALME k FŐSOR GERGELY VE FOLYT. > l-kl H/v GYOM­NÖVÉNY > V CSŐ ELEJEI V > SZlNOL­TIG .. <=t\ —Sr 1171 IC*Y~ y TIVAOAR BEC. TENGERI HAL > ÉS > 10 2/3-AI > V JL l RAVASZ FICKÓ nyoma BAN HALAD Állatot ELEJTENI AKARÓ Y\J l V % .V SZÁNTÓ ESZKÖZ > lf‘ MÖ' LE ÉNEK öl HAN SZÉP NŐI NÉV /AlÉRIA. IECÉZVE > V' HORDÓ TALAP ZATA SZIGLI GET1 ...; SZlNMÜ Író > AZ UT­CÁRA NÉMET ŐRI —v BORIT —V MOZART “V > BABA­BÚCSÚ ZÁS > ~V­ÁZSIAI GABONA NEMESÍT FF1NÉV ALULRA MAUGLI tlGYÓJA > SZÓ­BESZÉD ERŐD > V V V ""V7 r V FORMA PÁRÁI > LŐERŐ. RÖV LYUK KEZOETE > JAPAN TÁBLA JÁTÉK IDŐN TÚL L_L V TEJ. ANGOLUL > V FÉl­GOMBI FÉLSZI GAUSS • F V V A keresztrejtvény megfejtői között ka­rácsony előtt 1 darab 50 ezer forint ér­tékű Vezúv gázkészüléket sorsol ki a gödi Poly-Mix-üzlétház. (Ezen a sorso­láson csak azok vehetnek részt, akik mind a tíz fordulón részt vettek, s he­lyes megfejtéseket küldtek be szerkesz­tőségünk címére.) Persze nem csak egyszer lehet nyerni! A keresztrejtvé­nyek megfejtői között ugyanis hetente egy darab 3 ezer forintos, valamint két darab 1500 forint értékű vásárlási utal­ványt sorsolunk ki, mely a Poly-Mix- üzletházban beváltható. A keresztrejtvény megfejtését a meg­jelenést követő egy héten belül kell a Pest Megyei Hírlap címére (Budapest, VIII., Somogyi Béla u., 1446) bekülde­ni, Poly-Mix-rejtvénypályázat megjelö­léssel. Rejtvénypályázatunk VII. fordulójá­nak helyes megfejtése: Szivattyúk, hő­cserélők, keverőszelepek. 1500 forint értékű vásárlási utal­ványt nyert: Gyuris Zoltán Budapest, Zalaegerszeg u. 30. és Ladányi Klára Bélapátfalva, Szabadság út 2. 3000 forint értékű vásárlási utal­ványt nyert: Juhász Bálintné Szigetha­lom, József Attila u. 85. A nyeremé­nyekét a Poly-Mix-üzletházban vehe­tik át nyerteseink. Címe: 2132, Felső- göd, Rákóczi út 103—105. Telefon: (60)-336-789. Gyászmise a hősökért

Next

/
Oldalképek
Tartalom