Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-30 / 306. szám
§ PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. DECEMBER 30.. PENTEK Szörényi rockoperája kiállta a második próbát Atilla hódít az Erkel Színházban is íme, a mítosz testet ölt, muzsikát zeng és szól emberi hangon! Mennyi fondorlat, hamisító téboly, a kirekesztő gyűlölet másfél évezredes nyirkos hidege! A múltat tudatosan tervezők gyilkos rohamai! Rovófák jegyeit égetők, sírhalmokat gyalá- zók, köveket folyóvízbe süllyesztők, krónikák lapjaira hazug jelzőket, taszító történeteket illesztők! A lábjegyzetek hóhérai! Mégis: a történelmi bűnözők ellenére a mítosz él, íme, testet ölt, muzsikát zeng és szól emberi hangon! Ez is a valóság része. Ami megmaradt. Amit megőrzött a nép emlékezete. Ősi jeleket, dallamokat, mondatokat, mesterségek kézműves mozdulatait. Amihez vonzódik eleitől fogva. Amivel azonosulhat. Atilla drámai története a magyar küldetéstudat napsugarat fénylő forrásvidéke. Az európai jövendőt fölforgató történelmi léthelyzetben együtt az oly sokszor megismételt kelléktár: méregpohár, gyilkos kardvas, a belső tülekedők, a türelmetlenek idegbajos szédülete, a hideg számítók és a hatalmi gőg kitenyésztett áldozatai. Az európai méltóság bukásának történelmi évszaka ez. S tátoghat utána évszázadok illatos kórusa is, emberi hang nem jöhet a torkán. Ami megmaradt: Atillának, népének istenes próbatétele, emberi közösséget, életet szervező képessége, példázata. Küldetésünk bizonysága. A gyönyörű mítosz, ami most testet ölt, muzsikát zeng és szól emberi hangon. Adjon erőt a nehéz napokban, hitet a cselekvésben! Lakitelek, 1993. augusztus Lezsák Sándor Rendkívüli sikerrel játsszák, immáron negyedik napja Szörényi Levente rockoperáját, az Atilla, Isten kardjá-t az Erkel Színházban. Főbb szerepekben: Atilla hun királyt Vikidál Gyula, Réka úrnőt Császár Angela, Önögész hadvezért Nagy Feró, Nemerét Varga Miklós, a vak regölőt (Harsányt) Deák Bili Gyula alakítja. Felvételeink a december 27-i előadáson készültek Krekács Róbert fotói Kós Károly Atila királról ének (Részletek) Nagy régi időről emlékezem mostan: haj, öreg királról nagy régi időben, Hallottad-é hirit Atila királnak? Atila királnak, Isten ostorának? Szép piros hajnalban két fekete holló szállá az ablakba, Réka ablakába. Királasszon kérdi: Miért jőve hozzám két fekete holló, két fekete holló, halálnak madara? Mond az egyik holló: halál van a házban. Mond a másik holló: halál van a házban. Ki halt meg a házban, két fekete holló, két fekete holló, halálnak madara? Mond az egyik holló: a te urad halt meg. Mond a másik holló: a te urad halt meg. Menyen a királné, nagy Réka királné menyen az urához cifra palotába, cifra palotának pántas kapujába. A küszöbön álla fegyveres istrázsa. Jó reggelt, jó reggelt, Réka királasszon. Jó reggelt, jó reggelt, fegyveres istrázsa. Kilincsét megfogja, kapuját megrázza. Cifra palotának kapuja bezárva, kapuja bezárva, kinyitva ablaka, szőke királasszon kikönyököl rajta. Felnéz a királné, nagy Réka királné! Udvarra bejönnek két királúrfiak. Jöjjetek, jöjjetek, két királúrfiak, cifra palotának kapuja bezárva, kapuja bezárva, kinyitva ablaka, szőke királasszon kikönyököl rajta. Ablak alá mennek két királúrfiak. Jó reggelt, jó reggelt, aj, te királasszon. Jó reggelt, jó reggelt, tü, királúrfiak. Akkor megkérdezi küssebb királúrfi: Hol vagyon, hol vagyon az én édesapám? Bizony itten vagyon a te édesapád. Az ágyasházába, lakodalmas ágyba. Akkor megszóllítá nagyobb királúrfi: Nyissad ki az ajtót, aj, te királasszon, eressz be, eressz be az édesapámhoz! (...) Vártak, nem nyitotta, feltörték az ajtót. Benn az ágyasházban, lakodalmas ágyban, lakodalmas ágyban, haj, halottas ágyban feküszik a királ, a világ királa, mejjére ráomlik nagy hosszú szakálla, aj, véres szakálla Atila királnak. Oda menyen, oda, nagy Réka királné, kőtögeti urát, aj, de az nem hallja. Oda menyen, oda, a nagyobbik fia, kőtögeti apját, meg se moccan rája. Oda menyen, oda, a legküssebb fia, Csaba királúrfi s elfakada sírva: Apám, édesapám, szojjon csak egyet bár, ne hagyjon, ne hagyjon műnket ojan árván. Nagy Atila királ, íme, megmozdula, vére megindula s holtába’ szól vala: Nem szólhatok, fiam, szegény árva fiam, mert megölt éngemet ez a gonosz asszon, amikor megölelt, halál vót a karja, amikor megcsókolt, méreg vót az ajka. (...) Nyolcadnapra aztán csendes lön a világ, nyolcadnapra aztán temetik a királt... Viszik már, viszik már nagy Atila királt, húsz fekete bival húzza koporsóját, vele menyen ezer kopjás katonája, koporsója megett menyen két árvája, úgy viszik, úgy viszik nagy Magyarországra: szél menyen előtte, köd menyen utána; szegény székely népe ameddég csak látja, sírva néz utána, sírva néz utána... (1909)
