Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-29 / 305. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. DECEMBER 29.. CSÜTÖRTÖK A színház mindig a jelené Beszélgetés Csányi Jánossal, a gödöllői találkozó nyertesével A stúdiószínházak december eleji gödöllői országos találkozójának fődíját Csányi János nyerte Shakespeare: „Szentivánéji álom” című művének rendezésével. A színdarab újrafordítója, a díszlet tervezője is ó'. A színházi szakemberekből álló zsűri sem értette, hogyan készült el a nagyszerű előadással. Milyen pénzből? Hol, mikor próbáltak a válogatottan kitűnő színészekkel? Én pedig azt sem tudtam, kicsoda ez a szakmai megbeszélésen, díjátadáson szerényen üldögélő fiatalember. Néhány nappal később találkoztunk. — Gyerekkoromban egyáltalán nem érdekelt a színház —: mondta, amikor leültünk beszélgetni. — Tízéves koromig Kisnémedi- ben laktunk, aztán Vácott. Édesapám Dunakeszin a MÁV Járműjavítóban az asztalosüzem vezetőjeként dolgozik. Az írás érdekelt. Mindig is írtam, fogok is, ez folyamatos dolog. Egy drámám jelent meg nem olyan régen, két éve a zalaegerszegi Nyílt Fórum drámakötetben A játék címmel. Az ebből készült előadást be is mutattuk a Merlin Színházban.----Ha nem érdekelte a s zínház, mégis hogyan került a közelébe? — kérdeztem. — Nyolcadikos koromban volt Vácott egy városi szavalóverseny, amit megnyertem. Már akkor szólt nekem Hortoványi Jenő ta'i. I is v *$*M*&Korosfői-Kriesch Aladár: Sasok a hős sírja felett (1918) nár úr, hogy ha gimnáziumba mennék, keressem meg őt, álljak be a színházi csoportjába. így is történt. A tanár úrral jártunk színházi amatőrök továbbképzésére, mely két-három napos hétvégi foglalkozásokat jelentett, Dunakeszin, Gödöllőn. Jelentős személyiségek fordultak meg előadóként ezeken a tanfolyamokon, Ascher Tamás, Arkosi Árpád, Gaál Erzsébet, Uray György, Salamon Suba László... Komplett képzést kaptunk. Tanultunk beszédet, zenét, színészmesterséget. A Színművészeti Főiskolán színész szakot végeztem, utána a Katona József Színházhoz szerződtem... Thália és rendszerváltás — Láttuk is magát a „Vízkereszt, vagy amit akar- tok"-ban... — Már a főiskola előtt is voltam színháznál, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháznál két évig, mert nem rögtön vettek fel a főiskolára. Mikor bekerültem, Székely Gábor és Zsámbéki Gábor osztályába jártam, a legjobb osztályba a főiskolán. Nagyon erős osztálynak tűnt a miénk, nem egy vizsgánk igen jól sikerült, eléggé odafigyelt ránk a szakma. Kiss Csabával, Matuz Jánossal (akik dramaturg szakos hallgatók voltak) megpályáztuk azt a lehetőséget, hogy Sopronban színházat indítsunk. Tudtuk, hogy van ott egy kihasználatlan színházépület, és akkor, az első önkormányzati választások idején úgy gondoltuk, hogy ez az a pillanat, amit meg kell ragadni. Hogy ez a zűrzavar, amely egy átalakulóban levő országban van, pozitívan is kihasználható, kulturális helyek létesítésére... — De- hát még éppen csak elindult egy pályán, a színészin. Miért akart mindjárt színházat létesíteni? — A főiskolán mindenki tele van reménnyel, álmokat szövöget. Már a főiskolán is vonzott a rendezés, Eliot: „Gyilkosság a székes- egyházban” című darabját rendeztük Kaszás Gergővel együtt. Mindig az „egész” érdekelt: játszani, díszletet tervezni, rendezni. Jelentkezésem a főiskolára elég ösztönszinten történt. Mire végeztem, lett világos számomra az, hogy mi is az én dolgom, honnét is jöttem, hová is megyek. Én egy faluból jöttem, nincs értelmiségi a családunkban rajtam kívül, és ez ráébresztett, hogy az én utam valószínűleg nagyon egyedi lesz. Nehéz feladat vár rám. Sok munkába fog kerülni, hogy megvalósítsam magam. Színházalapítók magánya — Mégis túl merésznek tűnik a terv... — Nem volt az. ’90-ben végeztem a főiskolán. ’91 tavaszán a soproni önkormányzat már megbízott minket, hogy tegyünk lépéseket a színház érdekében. Megteremtettük a státusát a színháznak, megszereztük hozzá a minisztériumi támogatást. Egy-két képviselő- testületi szavazaton múlt, hogy végül mégsem minket bíztak meg a megalakításával. De hát nem lehet veszíteni huszonöt évesen. A színház létrejött. Az ügynek számomra csak tanulságai vannak. Lassan elkezdtem kikapaszkodni a vesztes helyzetből, amit az is tetézett, hogy a Katona József Színházból egy késésem miatt elbocsátottak. Mélyponton voltam. Aztán a szolnoki színházban kaptam egy szerepet, filmekben játszottam. Nem adtam fel. Legalább részben meg akartam valósítani azt, amit Sopronban terveztem. Volt egy ötletem. Abból indultam ki, hogy egy játékautomata milyen szélsőséges helyzeteket és karaktereket tud maga körül teremteni. Mi lenne, ha ezen keresztül mutatnám be, hogy akkor, ’93-ban mi történik körülöttünk. Beszélgettünk róla Kaszás Gergővel. írtam egy vázlatot, színészekkel elpróbáltuk, megint írtam. Megvalósíthattam azt, hogy kidolgozott improvizációkra építsek egy előadást, hogy párhuzamosan készüljön a darab és az előadás, hogy az egésznek a mozgatója a színész legyen, a színészek személyiségére épüljön minden. — Hogyan került sor a „Szentivánéji álom” megrendezésére? —1993 nyarán kezdtem foglalkozni vele. Nagyvonalúan befogadott a Merlin Színház, helyet adott a próbákhoz, de hogy anyagilag is támogasson, meghaladta az erejét. El kellett kezdenem pénzt gyűjteni, alapítványoktól kaptam, innen is, onnan is... Ezer helyen készült a díszlet... Nagyon sok ember támogatására volt szükség. Az a társaság, amely ezt az előadást létrehozta, nagyon bízik egymásban. írót vinni a pódiumra — Hogyan támadtak az ötletei, amelyeket megvalósított az előadásban, és amelyek elragadták, elbűvölték, „halálra” nevettették, megrendítették a nézőket, a szakembereket? — Például a mesteremberek jelenetei... Shakespeare ezekben a jelenetekben az akkori színházat parodizálta. Tehát nekünk is a mostani színház görbe tükrét kellett felmutatni. A színház mindig a pillanaté, mindig a jelené. Úgy gondolom, hogy lejárt egy korszak: a kész darabok rendezői értelmezésének korszaka. Újra kell reagálni a jelenségekre. Az írókat kell bevinni a színházba. Újra jelen idejűvé kell tennünk a színházat — mint volt például Shakespeare idejében. Nagyon fontos, hogy a hangsúly áttevődjön a rendezőről a színészekre, hogy a színészek alkotó módon tudjanak közreműködni. Ideje megbontani a mostani színházi struktúrát, a közönséggel is újfajta kapcsolatot kialakítani. A színháznak szellemi, kulturális gyújtópontnak, gondolatok és érzések megszületési helyének kell lennie. Nádudvari Anna Vaszary János—Kovalszky Sarolta: Jegyespár (gobelin) A költő születésének 172. évfordulóján Petőfi-emlékünnepségek Petőfi Sándor születési évfordulóját a hagyományokhoz híven ezúttal is két város ünnepli meg Bács-Kis- kunban. Ä költő által szülőhelynek nevezett Kiskunfélegyházán az óesztendő utolsó napján, szilveszter délelőtt rendezik a koszorúzási ünnepséget a város központjában lévő Petőfi-szobornál, majd az irodalmi szabadegyetem-sorozat keretében a városi könyvtárban „Petőfi és a képzőművészet” címmel előadást hallgathatnak meg az érdeklődők. Kiskőrösön, az evangélikus templomban véget érő évbúcsúz- tató-újévköszöntő éjféli istentisztelet után emlékeznek a nemzet nagy költőjére, a város jeles szülöttére. A költő szülőháza előtti téren hajnali fél egykor kezdődő fáklyás, gyertyafényes emlékünnepségen a Petőfi Társaság és az önkormányzat képviselői megkoszorúzzák Petőfi Sándor szobrát. A költő születésének 172. évfordulóján, szilveszter éjFerenczy Béni: Petó'fi (1948) szaka rendkívüli nyitva tartás lesz a múzeummá berendezett szülőházban, az emlékhely fél tizenkettőtől az ünnepség végéig látogatható. Könyvespolc Isten gyertyácskái Aki nem ismerte közelebbről Weöres Sándor szándékát és a vállalt munka felelősségteljes voltát, valami különleges- séghajhászásra is gondolhatott a hetvenes években, látván azokat a verseket és verscsírákat, melyek Három veréb hat szemmel címen jelentek meg irodalmi folyóiratokban. Weöres az írott magyar költészet hajnalán feledésre ítélt szerzőket és verseiket kutatta föl, a talajt, az előzményt, melyen fölnőhetett Balassi, Csokonai. Ahogy a jövendőt, úgy a múltat sem bírjuk egyszer s mindenkorra fölmérni. A magyar kora kereszténység még tartogat meglepetéseket számunkra, hát öröm odafigyelni. Most épp itt van Lukácsy Sándor könyve, az „Isten gyertyácskái” című. Az olvasó, legyen az egyházi vagy világi kutató, irodalmár vagy történész, nyelvész, örömmel fedezheti föl a magyar irodalom- és nyelvtörténet eddig aligha ismert gyöngyszemeit. Prédikátorok, hitszónokok művei kerülnek elő az egyházi „láda fiából”, hogy általuk és a nagyszerű tudományos kutató Lukácsy jóvoltából újabb nyelvfejlődési nyomokra leljünk. Imádságos könyvek, prédikációk, melyek közel állnak nem egyszer a vitairatokhoz is — segítenek eligazodni még inkább a modem értekező próza, illetve az irodalmi nyelv kialakulásának folyamatában. Érdekes, hogy épp az a Bessenyei György tereli el annak idején a figyelmet ezekről az írásokról, akinek fölléptétől számítjuk a magyar felvilágosodás kezdetét. A magyar nyelv istápolá- sát nem kevesebb hévvel végezték a prédikátorok, hitszónokok a XVII—XVIII. században, mint Kazinczyék a maguk idejében. Egy példa az ínyencek kedvéért a könyv megtalált gyöngyei közül: hová lett az egykor közismert fogalom, a „vadászmise”? Jelentette egykor a sietős vadászok kedvéért elsietett misét, majd vitték át értelmét más jelzésekre, míg ki nem hullott sajnálatosan a nyelvi gyakorlatból. Archaizáló nyelvünk kutatói kincsesbányára lelnek ebben a könyvben. Aki megelégedett eddig a hitvitázó szerepű ellenreformátor Pázmány Péterrel, szívesen leli föl a nyelvújítót is benne. Az ő imádságos könyve önálló mű, független irodalmi alkotás, és nemcsak a maga nemében, hanem az irodalmi szerep szempontjából is. Az áhítat és a lelki ajándék kérelme az ő kézbéli könyve. Pázmány arra is „vetemedett”, hogy itt-ott módosítson a maga ízlése és a könnyebb érthetőség, magyarosság céljával a Biblia fordításán. Alkotó módon helyesbít, a mai napig is fennmaradó fogalmakat, szó- kapcsolatokat alkotván. Szorgalmazza a művészi eszközök alkalmazását gyakorlatban is, ő sűríti kiváló nyelvérzékkel Szent Jeromos vízióinak leírását, például metaforákat, „Isten gyertyács- káit”, hasonlatokat alkalmaz, de ebben sem egyedüli. Lukácsy Sándor meglévő, de elhanyagolt (az utóbbi ötven évben különösen mellőzött) láncszemeket bogoz ki a XIX. század eleji magyar irodalmi nyelv folytonosságának megértéséhez. A könyve alapmunka nyelvészek, irodalmárok számára. (Isten gyertyácskái. Jelenkor Kiadó, Pécs, 1994) Czegó' Zoltán
