Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-28 / 304. szám
J PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1994. DECEMBER 28., SZERDA 15 Mindenki többet várt az ősztől Gödöllőn sok a színes lap, kevés a gól A Gödöllő-Verzál LC labdarúgói immár a harmadik éviiket kezdték a másodosztályban az augusztusi rajtnál. Minden újonc életében a második év a legnehezebb, amelyen szerencsésen túljutott az együttes, s gondolták, hogy most már nyugodt ó'sz elébe néznek. A bajnokság befejeztét kővetően azonban nem újított szerződést az addig sikeresen dolgozó edző, Ambrózy István, s még távozott két labdarúgó is. Ezt követően került Gödöllőre Garaba Imre edzőnek, s még érkezett egykét játékos is. Az új edző tulajdonképpen a bajnokság rajtja után tudta csak igazán felmérni azt, hogy a csapat mit is tud igazán, így az őszi szezon az ismerkedés jegyében telt el. Kiss küzd a labdáért, a háttérben Somogyi Hévízgyörki versenyek A hévízgyörki művelődési házban december 29-én (csütörtök) kerül megrendezésre a Hévízgyörk Kupa asztalitenisz- és sakkverseny. A versenyek kezdési időpontja 9.00 óra, jelentkezni a helyszínen lehet. Az országban negyedik alkalommal, Hévízgyörkön először rendezik meg a Szilveszter-rali országos téli közlekedésbiztonsági vetélkedőt. A viadal időpontja — melyet a Top-Speed Ral- ley Team Hévízgyörk autós egyesület szervez — december 30., péntek, A program: 7.00—10.00 óráig nevezés a művelődési házban, gépátvétel a Szovics Autósházban, edzés a versenypályán. 11.00—16.00 óráig verseny a Hévízgyörk hegyi pályáján. 17.30-kor díjkiosztás a művelődési házban. Erős csoportban a kispályás válogatott Világbajnoki selejtezők Az új mesterrel természetesen bizonyos mértékig új játékstílus is érkezett, amely némi visszaesést eredményezett. A játékosok komoly alapozás után kezdték a bajnokságot, elmondható teljesítményükről, hogy fizikális gondok nem voltak, olyannyira nem, hogy a találkozók többségén tulajdonképpen a második félidőben kerekedtek ellenfelük fölé. A gyengébbre sikeredett őszi szereplésnek inkább más okai vannak. Első ilyen tényezőként talán a fegyelmezetlen játékot lehetne kiemelni. Nagyon sok volt a taktikai fegyelmezetlenség mind a védekezésben, mind pedig a támadójátékban. Több olyan vesztes mérkőzés volt, amelyet gólokkal kellett volna megnyerni a sok kidolgozott gólhelyzetet követően, de mivel azokat nem sikerült értékesíteni, így elég volt a védelem egy megingása... Voltak olyan találkozók, amelyek az első félidőt követően elúszni látszottak, de a fordulás után kifejtett hallatlan nagy lelkesedés és a nagyon jó fizikai felkészítés eredményeképpen sikerült fordítani. Azonban nem lehet minden összecsapáson erre építeni, mert ez nem mindig hoz sikert. Nem mehetünk el szó nélkül a játékosok pályán való viselkedése mellett sem. Természetesen nem arra kell gondolni, hogy a gödöllői labdarúgók durvák az ellenféllel szemben. Inkább arról van szó, hogy nagyon sok a feleslegesen begyűjtött sárga lap, amelyeket nem taktikai szabálytalanság előz meg. Az ősz tizenöt találkozóján összesen 34 sárga lapot gyűjtöttek be a játékosok az alábbi felosztásban; 8: Grezsák, 5: Török, Kiss, 4: Bábik, 3: Szamosi, 2: Simon, Balogh, Szász, 1: Hutter, Somogyi, Dvorszki. Piros lapot csupán Burzi kapott. Egy olyan csapat részéről soknak tűnik a sárga lapok száma, amely nem arról híres, hogy durva, sőt ellenkezőleg, az ellenfelek azt tartják, hogy a Gödöllő ellen a siker érdekében keményen kell játszani, mert „gyáva nyulak”. Mindezek tudatában tűnik soknak a színes lap. A gyengébbre sikeredett ősz legfontosabb tényezője azonban a támadók kapu előtti tehetetlensége. Ha csupán a felét értékesítik a kidolgozott gólhelyzeteknek, akkor most lehet, hogy a dobogó legmagasabb fokán állna a csapat. Ezen a téren a teljesítmény jóval az ötven százalék alatt van, s a tavasz folyamán feltétlenül javítani kell, különben nagyon nehéz lesz még a bennmaradást is biztosítani, nemhogy előrébb lépni a tá- lázaton. Ismerve Garaba Imre szakmai felkészültségét, nem rajta fog múlni a helyzetkihasználás javítása csupán, hanem inkább a játékosokon. A mester is tudja, hogy hol szorít a cipő, éppen ezért keresi a legmegfelelőbb taktikát, játékstílust, amit a rendelkezésére álló játékosok képesek nem csak az edzésen, hanem a mérkőzéseken is sikerrel végrehajtani. De a szakmai elemzést inkább bízzuk Garaba mesterre. Illendő, hogy ne csak a sárgalaposokat tegyük közzé, hanem a 17 gól szerzőit is; 3: Simon, Szamosi, Grezsák, 2: Szász, Burzi, 1: Török, Hutter, Nagylaki, Kiss. Reménykedünk, hogy a bajnokság utáni értékelésnél jóval magasabb számok szerepelnek a gólszerzők nevei után. Kíváncsiak voltunk arra, hogy Garaba Imre hogyan látta csapata őszi szereplését, ezért kértünk tőle értékelést. — Amikor ide szerződtem Gödöllőre, a játékosok közül alig ismertem néhányat, tulajdonképpen az alapozás ideje alatt ismerkedtünk meg egymással. A szakmai ismerkedés aztán a mérkőzések beindulásakor kezdődött igazán. Kezdetben akadozott a gépezet az új játékstílus miatt, de nem ez okozta kezdetben a sikertelenséget, ami sajnos az ősz folyamán végig megmaradt, nem tudtuk elhagyni, ezért is szereztünk kevés gólt. Megítélésem szerint Szász Feri és Török Peti lényegesen többre képes, mint amit eddig nyújtott. Az is igaz, hogy sérülés is akadályozta őket. Nagyon' bízom abban, hogy a januári felkészülés után a csapattal együtt ők is jobban fognak játszani. Természetesen ezek a tények nemcsak itt Gödöllőn jelentkeznek, hanem az NB I-ben is, vagyis ez magyar betegség. A játékosok értékelését, talán kezdeném a leghátsóbb emberrel, a kapussal, Nagy Danival. A nagy átlagban jól védett, igaz kapott elkerülhető gólokat is, de ez benne van épp úgy a pakliban, mint az, hogy a csatárok kihagyják a legnagyobb helyzeteket is. Balogh, mint söprögető is jó átlagteljesítményt nyújtott. A középpályán Dvorszki hozzáállásával vagyok maradéktalanul elégedett, igaz nem játszott az egész szezonban. Itt említem még meg Simon játékát, aki bár több találkozón is sérülten lépett pályára, mivel kevés játékossal rendelkezünk ez becsülendő. Igaz hullámzó teljesítményt nyújtott. Tulajdonképpen a legsúlyosabb gond elől van. Támadóink gyorsaságával nincs baj, a helyzeteket ki is dolgozzák, csak a befejezés kritikán aluli. Ezen a téren feltétlenül javítanunk kell. Valóban sok sárga lapot gyűjtöttek be a fiúk, személy szerint Grezsák Zsolt toronymagasan kapta a legtöbbet, de róla tudni kell, hogy egy nyerő típusú játékos. Vele kapcsolatban azt tapasztaltam, hogy bizonyos javulás történt nála. Tény, hogy ha a játékkal törődik, akkor sokkal jobb teljesítményre képes, Remélem, hogy a jövőben kevesebbet fog problémázni és jobban fog játszani, ami nemcsak számára, hanem a csapatnak is előnyös lehet. Január elején kezdjük az alapozást, igyekszünk jól felkészülni a tavaszi pontvadászatra, mert egy jó tavaszi szerepléssel a bajnokság végére az eddigi legjobb helyezést tudjuk elérni, ugyanis riválisaink — á Hatvan kivételével — hozzánk jönnek. A tavaszi nyolc hazai találkozó közül csupán az MTK elleni ígérkezik nagyon nehéznek, a többin pedig győzelemmel szeretnénk meghálálni nagyon lelkes és szépszámú közönségünknek azt, hogy mindig kitartott mellettünk. Nehéz, de remélem szép tavasza lesz a gödöllői labdarúgásnak — fejezte be tájékoztatását Garaba Imre. Természetesen kíváncsiak voltunk a mecénások és az ügyvezető elnök véleményére is. A szakmai értékelést elhárították maguktól azzal, hogy az az edző feladata. A hogyan továbbról pedig elmondták, hogy távlati dolgokban nem mernek tervezni, mivel nincs elegendő pénzük. Szerepelhet a csapat bármilyen jól, a szponzorok csak nem akarnak jönni. Bíznak abban, hogy a jövőben a város jobban melléjük áll és jobban Simon rohamozza a miskolci kaput Krekács Róbert felvételei támogatja őket. Jelenleg kilátástalan a helyzet az anyagiakat illetően, de abban reménykednek, hogy az új esztendő szerencsésebb lesz, s akkor nyugodtabban és eredményesebben tudnak dolgozni. Könczöl László Jövő év decemberében Spanyolországban lesz a színhelye a IV. Five-a-Side kispályás labdarúgó-világbajnokság döntőjének. Előtte rendezik meg — 1995. október 20. és 29. között — a vb-selejte- zősorozatot, mely eseményre Európából 18 csapat nevezett és ahonnan öt nemzet válogatottja szerez jogot arra, hogy képviselhesse az „öreg kontinenst”. A friss sorsolásról és az esélyekről Ritter Imre, a magyar kispályás válogatott szövetségi kapitánya tájékoztatott. — Azt hiszem, hogy a legerősebb, legkiegyensúlyozottabb csoportba kerültünk. A továbbjutó két helyért Portugália, Jugoszlávia, Olaszország és Magyarország szinte egyforma eséllyel veheti fel a küzdelmet, de meglepetést okozhat Ukrajna és Görögország is. Az A-csoportból szinA Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) évente két alkalommal adja közre férfi és női világranglistáját. A nőknél, mondhatni, teljes a magyar siker. Mind a három Polgár-nővér a legjobb hat között található. Jelentős ugrást tett előre az olimpiai ezüstérmes női csapat erőssége, Polgár Zsófia, akinek kereken 50 Élő-ponttal többje van, mint hat hónappal ezelőtt. A legjobbak sorrendje (az ITAR-TASZSZ a férfiaknál az első 12, a nőknél pedig az első 6 helyezett pontjait közölte): Férfiak: 1. Garri Kaszparov (orosz) 2805 Élő-pont, 2. Anatolij Kedden a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége elkészítette a férfi Magyar Kupa nyolcaddöntő sorsolását. A párosítás: Honvéd Bajai SÉ-TK—Marc-Körmend (1 mérkőzés az osztálykülönbség miatt), Fehérvár KC—Danone-Honvéd BT. (oda-visszavágó), Tegáz-Deb- receni Sí—Albacomp (odavisszavágó), Dombóvári te biztosra veszem Hollandia és Horvátország továbbjutását, míg a C-csoportból — ahonnan csak egy gárda jut tovább — várhatóan a Belgium—Oroszország párharc győztese folytathatja. Kiélezett, nagy csaták után feltétlenül továbbjutást várunk, ott akarunk lenni a világbajnokság döntőjében! A selejtező csoportbeosztása: A-csoport (két csapat jut tovább, rendező Hollandia): Szlovákia, Horvátország, Csehország, Hollandia, Azerbajdzsán, Lengyelország. B-csoport (két csapat jut tovább, rendező Olaszország): Portugália, Magyarország, Jugoszlávia, Ukrajna, Olaszország, Görögország. C-csoport (egy csapat jut tovább, rendező Belgium): Belgium, Oroszország, Fehéroroszország, Szlovénia, Moldova. Karpov (orosz) 2765, 3. Vis- wanathan Anand (indiai), Vlagyimir Kramnyik (orosz) és Valerij Szalov (orosz), 2715-2715, 6. Gata Kamsky (amerikai) és Alekszej Sirov (lett) 2710-2710, 8. Borisz Gelfand (fehérorosz) és Va- szilij Ivancsuk (ukrán) 2700-2700, 10. Jevgenyij Ba- rejev (orosz) 2675, 11. Jemen Piket (holland) 2670, 12. Artur Juszupov (német) 2660. Nők: 1. Polgár Judit (magyar) 2630 Élő-pont, 2. Xie Jun (kínai) 2555, 3. Polgár Zsuzsa (magyar) és Maja Csiburdani- dze (grúz) 2515-2515, 5. Pia Cramling (svéd) 2520, 6. Polgár Zsófia 2500. VMSE—ZTE-Goldsun (1 mérkőzés), Nyíregyházi TKFSE—Soproni Aszok KC (1 mérkőzés), Atomerőmű SE—Szolnoki Olaj KK (odavisszavágó), MAFC-Vegyép- szer—Kaposvári KC (odavisszavágó), Battai KE —ATC-Hódmezővásárhely (1 mérkőzés). A mérkőzéseket január 18-án és január 21-én játsszák. T otóny eremény ek A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 51. fogadási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt, 13 találatos szelvény nem volt. A 12 találatos szelvény 5 darab, nyereményük egyenként 1 364 039 forint, a 11 találatos szelvényekre egyenként 30 312 forintot, a 10 találatos szelvényekre egyenként 4202 forintot fizetnek. A Góltotón 13 plusz 1 és 4 találatos szelvény nem volt, 4 találatos szelvény nem volt, 3 találatos szelvény nem volt. A kö- zölt»adatok nem véglegesek, a szelvények ellenőrzése még tart. Bábik lendülete még a salgótarjáni játékost is elsöpri A Polgár nővérek az élen Alföldi ellenfél a Battának