Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)

1994-12-03 / 284. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP TUDÓSÍTÁS 1994. DECEMBER 3., SZOMBAT Megkérdeztük Miért írtak levelet az ürömiek Kunczénak? Továbbra sem csillapodik a Pilisborosjenő határá­ban épüld vakcinalaboratórium körüli vihar. Az ügy­ben szintén érintett Üröm község polgármestere most levélben fordult Kuncze Gábor belügyminisz­terhez. Horváth Péter polgármestertől azt kérdez­tük, hogy mit kívánnak elérni a levéllel. — A kérdéses levelet nem csupán én írtam alá — válaszolta —, hanem külön­böző szervezetek is. A leve­lünkre valóban választ sze­retnénk kapni, ezért nyűt. Jelenleg ugyanis a végered­ményről vitatkoznak, holott az egész folyamat jogelle­nes volt. A mindenképpen megteendő szükséges lépé­sek közül jónéhány kima­radt. Most professzorokat akarnak szembeállítani ve­lem, akik majd bebizonyít­ják, hogy a vakcinalaborató­rium nem károsítja a kör­nyék lakosságának egészsé­gét. Ezzel teljesen mellékvá­gányra fut az ügy. A lényeg az, hogy mindvégig szabály­talanul építkeztek a helyi la­kosok megkérdezése nél­kül. A laboratóriummal kap­csolatban az összes illeté­kes szakhatóságnak nyilat­koznia kell. Az például tény, hogy a vízügyi igazga­tóság nem engedélyezte a közműkút melletti építke­zést. Több irányba is el le­het indulni, Kuncze Gábor belügyminisztertől csak azon intézkedéseket várjuk el, amelyek az ő hatásköré­be tartoznak. Azaz, vizsgál­tassa ki az ügy körülménye­it, állapítsa meg, hogy kik a felelősök, s állíttassa le az építkezést. N. L. Atilla az Erkel Színházban Szörényi Levente Atilla — Isten kardja című nagy sikerű rockoperája, melynek ősbemutatója tavaly augusztus 20-án volt a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, kerül újból szín­re december 27-én, 28-án, 29-én és 30-án, a magyar rock­opera történetében először klasszikus operaszínpadon, az Erkel Színházban. A produkciót Ütő Endre, az Operaház igazgatója hívta meg a kőszínházba — tájékoztatott Koltay Gábor, a darab rendezője a Kempinski Szállóban tegnap megtartott sajtótájékoztatón, s mint elmondta, az új pódiu­mon is a margitszigeti sikercsapat művészeit láthatjuk — hallhattuk viszont. (r. b. a.) AIDS-akciónap Csömörön Megelőzhető betegség Pest megyei AIDS-világnapi akciót szervezett a legveszé­lyeztetettebb korosztály számára a Pest Megyei Nép­egészségügyi Központ, valamint a helyi polgármesteri hivatal védnökségével a csömöri Petőfi Sándor Művelő­dési Ház. A tegnapi rendezvényt fő­ként a 14 és 20 év közöttiek­nek szánták, ám bárki meg­tekinthette a ma is tabunak számító témáról készített vi­deofilmeket, megismerked­hetett szóróanyagokkal, és elbeszélgethetett a jelenség­ről felkészült szakemberek­kel. Bretus Imre, a művelődé­si ház vezetője kérdésünkre elmondta: a megye számos iskolájából érkeztek csopor­tok, ám közülük is elsőként a Monori József Attila Gim­názium tanulói látogattak el a rendezvényre. Ezek a fia­talok a HIV-vírusról szer­zett ismereteiket továbbad­ják majd osztálytársaiknak — ígérték —, ugyanis egészségügyi nyílt napot szerveznek saját iskolájuk­ban. — A gimnazisták igen tá­jékozottnak mutatkoztak a szerzett immunhiányos be­tegséggel kapcsolatos kérdé­sekben, s az AIDS-tesztet 13+1 találatos eredmény­nyel töltötték ki, amin igen­csak meglepődtem — mond­ta örömmel dr. Haintz And­rea, az Állami Népegészség­ügyi és Tisztiorvosi Szolgá­lat Pest Megyei Intézete egészségvédelmi osztályá­nak munkatársa. A helyi általános iskola nyolcadikosai is sok min­dent tudtak már a témáról, ám még többre voltak kíván­csiak: biztos, hogy a szúnyo­gok nem terjesztik a kórt? Meg lehet kapni véradás ál­tal a vírust? Akinél kimutat­ják a fertőzöttséget, miért nem mentik meg teljes vér­átömlesztéssel? Fájdalmas az AIDS? Ilyen és ehhez ha­sonló kérdések hangzottak el, az orvosok és védőnők pedig igyekeztek mindenre válaszolni, rámutatva: a be­tegség a helyes szexuális magatartással többnyire megelőzhető. (t. á.) Az utolsó ülés Utolsó testületi ülését tartot­ta meg a minap a pátyi ön- kormányzat. A bőséges na­pirend az alkalomhoz illően túlnyomórészt beszámoló­kat tartalmazott. A testület díszpolgári és „Pátyért Emléklap” kitünte­tő címet alkotott. A előzőt, egyben a búcsúzás gesztusa­ként, a közel egy éve fiata­lon elhunyt pátyi polgármes­ternek, Kuthy Ákosnak ado­mányozták. Elfogadták a falu új címerét és zászlaját is. N. T. Díszpolgár lett a nyugalmazott váci püspök A nemzetiségek hű támogatója (Folytatás az 1. oldalról) Elsőként dr. Bánk József, a váci egy­házmegye nyugalmazott érsek püspökét tisztelte meg a testület a Pest megye dísz­polgára címmel. Az idős egyházi vezető betegsége miatt nem tudta személyesen átvenni a kitüntetést, az alelnökhöz cím­zett levelét az érintett olvasta fel. Előter­jesztői ekképpen indokolták az emléké­rem odaítélését: dr. Bánk József egész életművével szolgálta nemcsak a nem­zet, de a szűkebb hazájának felemelke­dését. A kitüntetettek sorát a Pest Megyéért Emlékéremre jogosult személyek, szer­vezetek, csoportok követték. Elsőként Keveházi László, a pilisi evangélikus egyházközség nyugalomba vonuló lelki- pásztora, megyei esperes vehette át az egyéni díjat. Öt a saját települése és a ré­gió egyházi, kulturális és szociális felvi­rágoztatásáért végzett munkája elismeré­seképpen tartották méltónak a képvise­lők erre az emlékéremre. Ugyancsak Pest Megyéért Emlék­érem egyéni kitüntetettje lett Pásztor Béla veresegyházi polgármester is. Őt azért szavazta meg a testület erre a díj­ra, mert mind megyei, mind országos, sőt nemzetközi viszonylatban is példátla­nul nagy érték gyarapodásához segítette hozzá e térséget. A megyei állami gon­dozott gyermekek egy részének elhelye­zését biztosító gyermekliget megépítteté- sét a közgyűlés Pásztor Béla személyes érdemének minősítette: az ott végzett munka során tanúsított kimagasló irányí­tó szerepének, a kiemelt színvonalú és tartalmú építkezésnek elismeréséül ítél­te oda ezt a díjat a polgármesternek. Csoportos díjban részesült a veresegy­házi képviselő-testület is. Őket is polgár- mesterük elismeréséhez hasonlóan, a gyermekliget megépíttetése során tanúsí­tott állhatatos, színvonalas munkája mi­att tartotta a közgyűlés érdemesnek e ki­tüntetésre. A tököli nemzetiségi délszláv együt­tes, melyhez énekkar, zenekar és egy 160 fős tánckar is tartozik, azért kaphat­ta meg a Pest Megyéért Emlékérem cso­portos díját, mert — hangzott az indok­lás — olyan kultúraterjesztő, -ismertető és -megőrző tevékenységet végez ez a csoport, mely révén nemcsak megyénk­ben, de országosan is elismerést szerez­nek ennek a hagyománynak és szűkebb hazánknak. A Kulturális települési környezet el­ismeréssel jutalmazta a közgyűlés az ecseri önkormányzat polgármesteri hi­vatalát, a Tóalmási Környezetvédő Egyesületet és a túrái polgármesteri hivatalt. Az év lakóháza pályázat győz­tese, Zsigmond Attila is ezen alkalom­mal vehette át a kitüntetést a közgyű­léstől. Ő a veresegyházi gyermekliget megtervezéséért kapta ezt az elisme­rést. A Nagykovácsiban élő Fűzi há­zaspár pedig pénzbeli jutalmat kapott a közgyűléstől színvonalas, jó kivitele­zésű családi házaiért. A tegnapi ünnepi közgyűlésen a fenti díjakon kívül ketten a testnevelési és sportdíjat, valamint számtalan fiatal és kevésbé fiatal sportoló serleget vehetett át. Utóbbiak között olyanok szerepel­tek, akik világversenyeken értek el tekin­télyes helyezéseket, illetve a magyar baj­nokságban lettek elsők. (A kitüntetett sportolók nevei a 14. oldalon olvasha­tók, az eseményen készült képriport a 15. oldalon található.) Maliár Éva ( MTZ-82, T25/A 'j ZETOR traktorok, osztrák, orosz ekék, ekevasak, más gépek és alkatrészek kaphatók. Gasselich Kft. Vecsés, Fő u. 13. 2220 ^ Tel.: (06-29)-352-615 J X 0 :Q £ N ® xi 0.> >111 Ci Kedvezményes ajtó- és ablakvásár 1994. december 22-éig. 20%-os árengedmény, amíg a készlet tart. L + H Faipari és Kereskedelmi Kft. Budapest, Reitter Ferenc u. 175. 1131 Tel.. 140-1762 TÁMOGASD A MAGYAR IPART! Vásárolj hazai terméket! A Fidesz megyei listái A Fiatal Demokraták Szö­vetsége Pest Megyei Terü­leti Koordinációs Irodája eljuttatta szerkesztősé­günkhöz megyei nagy- és kislistáját. A nagylistára kerültek: I. Gyimesi István, 2. Kere­pesi Nándor, 3. Pogácsás Tibor, 4. T. Mészáros And­rás, 5. Fazekas Csaba, 6. Bajtek Gyöngyvér, 7. Sin- kovicz László, 8. Pánczél Károly, 9. Alattyányi Ist­ván, 10. Bader György, II. Bérezi Zita, 12. Ber- náth Tibor, 13. Bodon Gá­bor, 14. Bognár Miklós, 15. Danka József, 16. Gás­pár Krisztián, 17. Hirka Ernő, 18. Molnár Dániel, 19—-20. Pápai Mihály, 21. Pátkai Zsolt, 22. Pik­ier Lajos, 23. Rajki Lász­ló, 24. Skribek Zoltán, 25. Takács Attila, 26. Tornai Tibor, 27. Tóth József, 28. dr. Zacher Gábor, 29. Vár- konyi András, 30. Vicsi László. A kislistán a következő nevek olvashatók: 1. dr. Búza Attila, 2. Szabó Fe­renc, 3. Czerván György, 4. Spaits Miklós, 5. Had­nagy Zsolt, 6. Bodnár And­rás, 7. Wentzel Ferenc, 8. Vágányik Csaba, 9. Zagy­vainé Kőröskényi Judit, 10. Braczkóné Tóth Csil­la, 11. Dévai Ferenc, 12. Horváth Gabriella, 13. Kun Szilárd, 14. Kúrán Jó­zsef, 15. Payer András, 16. Pecsenka Vince, 17. Vük Hajnalka. Balczó András köszöntője Lisztes Mikulás a nagycsaládosoknak Nemcsak a fővárosiak, de a Pest megyeiek körében is egyre népszerűbb az Agri- mill Rt. X. kerület, Magló- di út. 4. alatti nagykereske­dése, ahol számos termék — például rizs, liszt — ter­melői áron vásárolható. A békéscsabai vállalat december első három nap­ján, vagyis a mai nappal be­zárólag a három, illetve többgyermekes nagycsalá­dosoknak további kedvez­ményt adott termékeiből. Az akció során például 20 kilogrammos kiszerelésű fi­nomlisztet gyermekenként 50 forint engedménnyel árusítják. Ez azt jelenti, hogy akinek öt gyermeke van, azaz 500 forintos ter­melői árból csak 250 forin­tot fizet. — Az érdeklődés óriási, tegnap egy kamiont kellett Békéscsabára küldeni után­pótlásért — tájékoztatott Cseke Júlia, a MIND Kft. (az Agrimill Rt. reklá­mügynöksége) ügyvezető igazgatója. A monori és a nagykovácsi nagycsaládo­sok például összefogtak, s teherautóval mentek az ol­csó termékekért. Azt is megtudtuk, hogy a békés­csabai vállalat a közelgő karácsonyi ünnepre, vala­mint a család évére tekin­tettel a fóti Károlyi István Gyermekközpontnak tizen­hat mázsa, az Esztergom— Budapest Főegyházmegye Szent Erzsébet Karitász Központ támogatottjainak pedig öt mázsa finomlisz­tet adományozott. Az ünnepélyes átadáson a többszörös olimpiai baj­nok Balczó András — aki tízgyermekes édesapa — mondott ünnepi beszédet. (tibay) Magas az adója? Fektessen a GOT-, Kárpótlási jegyéért 165%-ot ai Gót Ingatlanbefektetési Részvén az ingatlanba fektetett bi Jegyzési helvcb 'y sag: Pakett Bróker Pt. Budapest, Semmelweis u. 2. (1)-117-5461 jÜe Kft. Budapest; Akadémia u. 1. ;(tj'-l3l-6530 Budapest, Bartók Béla út 152. ó (1}-161-3210 es Nagykáta, Szabadság tér7\-. Budapest XVII., Pesti út 107/A Újszilvás, Vörösmarty út 3. Tápiógyörgye, Deák Ferenc u. 12. Tápiószele, RátöSczhjyjr ' Tápiószőlős, Házi Á. u. 2. Szentmártonk^t^G^ Farmos, Fő tér 4. Rákóczi ú|27.; fr Tápiószecső, Honvéd út 6. Kóka, Dózsa György u. 1. Tóalmás, Fő u. 61. Értékpapír és Befektetési Pt. 3udapest, Deák Ferenc u. 5. (1)-266-2252 V Egy lehetőség, amelyben nemcsak részvényt kap! Jegyezhető: 1994. december 13-áig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom