Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)

1994-12-22 / 300. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. DECEMBER 22., CSÜTÖRTÖK 13 Mindenkit várnak Tisztelt Főszerkesz- , tő Úr! j. J A Pest Megyei Hír- lap december 14-i számában megjelent egy cikk, amelyben iskolánk két tanítónőjének írását kö­zölték rövidített formában. A rövidítés véleményünk szerint jól sikerült és a lé­nyeget tartalmazza, köszön­jük a megjelentetését. Saj­nos a rövidített írás címe („Református iskolaottho­nos osztály”) félreérthető, és nem fejezi ki igazi szán­dékainkat. Aki csak a címre figyel, úgy értelmezheti az írást, mintha a felvétel so­rán megkülönböztetést gya­korolnának, és a nem refor­mátusokat kirekesztenénk ebből az oktatási formából, pedig erről szó sincsen. Sem a beiskolázás, sem a későbbiek során a tanítás gyakorlásában semmilyen megkülönböztetést nem te­szünk, s ökumenikus nyi­tottsággal és nyíltsággal, szeretettel hívjuk és váijuk bármilyen vallású szülők gyermekeit, sőt azokat is, akik nem kívánnák hitokta­tásban részesíteni gyerme­küket. Fent vázolt álláspontunk és három éve bevezetett be­iskolázási gyakorlatunk mellett erre kötelez bennün­ket a ceglédi önkormányzat­tal tavaly kötött úgyneve­zett közoktatási megállapo­dás is, amelyben mindezt írásban rözgítettük és aláírá­sunkkal hitelesítettük. Fekete Gyula mb. igazgató Reformágus Általános Iskola Cegléd Kérdés a vasutasokhoz Irigykedve figyeltem a nagy vasutassztrájkot, ho­gyan tudja követeléseit elér­ni egy jól szervezett szerve­zet. Szorítottam nekik, hogy a szociálisan érzékeny kormány javítson végre bé­rükön. És természetesen ag­gódom, mert ezt a többletki­adást jegyáremeléssel fog­ják behozni. Egy szó, mint száz, a MÁV dolgozói elérték kö­vetelésüket. Ezt feltehetően jobb munkával, az utazókö­zönség jobb kiszolgálásával meg is fogják hálálni. Ezért merem ezt az egyszerű kér­dést feltenni, melyre még soha választ nem kaptam. Hátha most érdemesítenek ennyire minket, az utazókat. Kérdésem: miért késik a Corona expressz? Ez egy nemzetközi vonat, mely na­ponta a Nyugatiból indul és sok ceglédi ingázó veszi igénybe. Bár mindig ponto­san elindítják, ceglédi érke­zése bizonytalan, a mindösz- sze 70 km-es szakaszon vál­tozóan 0—30 perc a késése. A nagy november végi köd­ben itt volt pontosan, a tisz­ta téli-őszi időben viszont késve jön. És soha senki, vasutas, sem a pályaudva­ron, sem a szerelvényen nem tud felvilágosítást adni a késés okáról! Ugyanúgy késik a sztrájk óta is. Kérem a győztes sztráj­kot megvívott vasutasokat, hogy valaki, például egy szakszervezeti funkcionári­us válaszoljon, ha úgy ér­zik, hogy a jobb bérért jobb munka jár. Sarkady László Cegléd Kísért a múlt É Amióta szakértői kormánya van Ma­gyarországnak, nem múlik el nap, hogy ne hallgassam-nézzem a hí­reket fokozott érdeklődés­sel. Passziómmá vált a szak­értőkutatás, mivel szeret­ném tisztázni a kifejezés mai értelmét, ugyanis az a halvány gyanúm, hogy le­maradtam. Nem találok megfelelő, értelmező szó­tárt, amely számomra meg- nyugatóan tisztázná a ma annyira aktuális kérdést. Történetesen én is szakértői bizonyítvánnyal bírok, így természetesnek tartom, hogy szeretném tudni szak­értő vagyok-e még vagy sem? Ezzel a kérdéssel lévén elfoglalva, igazán főbekólin- tásszerűen ért az a képsor, amely a közelmúltban, Jáno­si György államtitkár úr le­mondásával kapcsolatban a televízió híradásában megje­lent. Arról volt szó ugyanis, hogy négyes megbeszélé­sen vett részt a miniszterel­nök, a kulturális ügyek mi­nisztere, e minisztérium ál­lamtitkára és az SZDSZ el­nöke, miközben a követke­ző képsor kísérte a bemon­dó beszédét: Kinyílik egy ajtó, amelyen önfeledt, paj­kos mosollyal kilép a pártel­nök, nyomában a kulturális ügyek minisztere, ajtó be­csukódik. A riporter kérdé­sére, hogy hol van Jánosi úr, a pártelnök így válaszol: HISTÓRIA A Nemzeti Színház fantomjai (III.) A gyilkos tervet fogadták el így ért véget a Régi Színház tragédiája, azé a színházé, amelyben annyi tragédiát ját­szottak, de szomorúbbat annál, mint amelynek hőse és áldoza­ta maga a színház lett, talán egyet sem. Módfelett különös együttál­lása a sorsokat irányító csillag­zatoknak, hogy a Nemzeti Szín­ház utolsó előadása éppen arra a júniusi napra esik, amelyen Gobbi Hilda öt év múlva meg­születik. A darab pedig, ame­lyet még gyanútlanul játsza­nak: Seribe, A nők harca. De téljünk vissza történe­tünkhöz. Molnár Viktor, akit árulásáért soha nem lepleztek le, kevés idővel a nagy tranzak­ció után nyugalomba vonult, s az állami színházak kormány- biztosa BánJJy Miklós gróf lett. És most következzék itt egy idézet Csathó Kálmán vissza­emlékezéseiből, amelyet hasz­nos lesz napjaink történéseinek vonatkozásában is emlékeze­tünkbe idézni, 1913-at írunk. Ez évben bontják le a Régi Színház épületét. „Közben most már azon folyt a vita a székesfővárossal, hogy a Múzeum körút és a Rá­kóczi út sarkán levő telekből a székesfőváros szabályozási ter­ve mekkora darabot vehet igénybe, míg valaki rá nem mu­tatott, hogy a telek nem állami, hanem magántulajdon: a Nem­zeti Színházi Országos Alapé, és azt legfeljebb kisajátítani le­hetne, drága pénzen, mire a vita megszűnt, s a helyzet odá­ig érett, hogy kiírhatták a pályá­zatot, ami a régi színházra néz­ve egyet jelentett a halálharang megkondításával.” Az akkor megkondított ha­lálharang visszhangja idáig hal- lik. A Nemzeti társulata — amint már írtuk — a mai Blaha Lujza téri Népszínház épületé­be költözött, s bár az új színház építése a két világháboní kö­zött csaknem minden kultusz­miniszternek a programjában állt, a Nemzetit, pénz híján, azóta sem tudták felépíteni. Egy ízben, Klebelsberg Kunó gróf, kultuszminiszter intenzív szorgalmazására ismét megin­dult a közadakozás a Színház javára, s össze is gyűlt 75 ezer pengő, de ekkor ismét színre lé­pett egy újabb fantom Paupera Ferenc, a Földhitelbank nevű intézet vezetőjének személyé­ben, s a bank tönkrejuttatásával e pénz, s vele a Nemzeti is oda­veszett. így aztán a mai s az előttünk járt egy-két nemzedék számára a hajdan a Blaha téren álló épü­let volt a Nemzeti, egészen 1965 tavaszáig, amikor tudvale­vőleg ezt az új otthont is felrob­bantották. A Nemzeti mai társulatának az Országgyűléshez intézett ez évi felszólításában erről ez áll: ,Jtogy a rombolást ki rendelte el, annak írásos nyoma nem maradt, annyi azonban bizo­nyos, nem terroristák bűncse­lekménye volt, a merénylők ugyanis jobbára vállalni szok­ták pusztításaikért a felelőssé­get”. A nemzetisek felhívása ke­ményen fogalmaz: a bűntettet valóban nem bűnbandák hajtot­ták végre, hanem egy annál sokkal veszélyesebb alakulat a fantomok gyülekezete, a dikta­tórikus Párt Kifogás, fals indok, hamis ürügy mindig, mindenre volt. A fantomok ezúttal a metróépí­tésre hivatkoztak. Ne higgye­A Zitterbarth-féle színház az 1875-ben történt Skalniczky-féle átalakítás után. Maga a színház megmaradt, csak külső képe változott meg azzal, hogy előcsarnokot, két bérházat és díszlettárat építettek hozzá biztosan veszi a kabátját. A háttérben a miniszter szé­les, zavart mosollyal az ar­cán, mint egy csínytevő if­jonc. Ekkor ugrott be számom­ra a múltbeli kép, a har­minc év előtti jelenet, ami­kor nekünk, kisebbségiek­nek a vállalatnál, ahol al- kalmzásban voltunk, át kel­lett adni székeinket jobb hangzású névvel bíró ifjon­coknak, bizonyítandó a kül­föld felé, hogy kevesen va­gyunk. Addig ugyanis az volt a szokás, hogy végig kellett járni az üzem részle­geit a fiatal mérnöknek, hosz- szú évek során, hogy kiérde­meljen egy megbízhatósá­got, kellő komolyságot, ta- pasztaltságot igénylő főnö­ki beosztást. Azok az ifjak is olyan zavart mosolyúak, bizonytalanok voltak, mint a televízió képernyőjén megjelenő. Nem tehettek róla az ifjú mérnökök akkor sem, feladatul kapták, elvál­lalták. Karrierjük sorozatos kudarcokból állt, mivel nem volt lehetőségük életta­pasztalatokat gyűjteni, mi- előtt^ döntő tényezővé vál­tak. így nagyszerűen irányít­hatóak lettek, minden fel­adatot teljesítettek, amivel megbízóik megbízták, mi­vel nem voltak önálló gon­dolkodásra képesek, önhibá­jukon kívül. Miként a hoz­zánk eljutó déligyümöl­csök, amelyeket zölden szednek le, s ezért fanya­rak, fonnyadtak maradnak, mire eladásra kerülnek. Mihály István Budapest Perőcsény is emléket állít Az ország legtöbb helységé­ben mostanában- állítanak kopjafát vagy síremléket a háborúban elesetteknek. A mi falunkban, Perőcsény- ben is most építik a főtéren a második világháborúban elesettek emlékművét. Eb­ben a községben is haltak meg a harcban katonák, ma­gyarok. németek és oro­szok. Az egyik magyar ha­lottat az ötvenes évek vé­gén kivitték a hét orosz mel­lé a temetőbe, de a két né­met katona még most is egy-egy futóárokban elföl- deíve várja, hogy egyszer majd, 50 év után, valakik tisztességesen eltemessék őket a perőcsényi reformá­tus temetőben. Árva László Budapest nek nekik. Azt követően, hogy tervbe vették, a metró megépí­tésére egy nemzetközi pályáza­tot írtak ki. Összesen tizenegy pályázat érkezett a felhívásra, ezekből kellett a főváros, illet­ve az ország akkori urainak ki­választaniuk a legjobbat. Tíz terv úgy készült el, hogy elfo­gadása esetén a Nemzeti érin­tetlenül marad. A tizenegyedik a Színház lebontását irányozta elő. Nos, ők ezt, ezt a gyilkos ti­zenegyediket fogadták el. A Blaha téri Nemzetiben 1964. június 28-án, vasárnap tartották az utolsó előadást, Shakespeare Lear királyát mu­tatták be. A főbb szerepeket Básti Lajos, Sinkovits Imre és Major Tamás játszották. Az utolsó mondat, amely a szín­padról elhangzik, Alban fejede­lemé, akit akkor Gellei Kornél alakított. A színpadról elhang­zó utolsó mondat így szól: .Ne­héz idő sújt: itt engedni kell” — majd a szerzői utasítás sze­rint a felhangzó gyászinduló mellett valamennnyien kivonul­nak a színpadról. Döbbenetes végszó. (Folytatjuk) Paizs Tibor Kuriális telkek a vármegyében A telek volt a középkori magyar mezőgazdasági ter­melés legfontosabb szervezete, alapegysége. A telek magában foglalta a falubeli házat az udvarral — ez volt a belső telek —, valamint a határban a szántó, a rét, és a közös használatban levő földből rész tarto­zott bele. Telekszervezet volt valójában a telek, mely a 14. századtól kezdve az adózás alapját képezte. Nagysága változó volt vidénkenként, ez alól csak a belső telek jelentett kivételt: általában egyholdnyi volt, a szántóföld 10—60 hold között változott A te­lek a földesúr tulajdonát képezte, de a használat — járadék ellenében — a jobbágyé volt, ezt a jogot a fia a gazda halála után automatikusan örökölte. Lá­nya nem, ahhoz a földesúr külön engedélye kellett. A jobbágytelek mellett létezett a kuriális telek is: ez nem volt más, mint azoknak a nemeseknek a telke, akiknek az volt összes földje. Döntő különbség volt a méretbeli hasonlóságok mellett az adómentesség. A forrásokban gyakran megkülönböztethetetlenek egymástól, a telek latin neve — sessio — jelenthette a jobbágy -, de a nemesi telket is. A középkori okleve­lekben azonban elsősorban kuriális telkekről esik szó. 1417-ben egy ilyen jogi helyzetű, tehát nemesi telket adott zálogba Inárcs faluban Péter fia János. Lényegében eladta födjét, hiszen a megállapodás sze­rint 40 évre adta zálogba 40 forint eííenében. Hogy mekkora volt, nem lehet eldönteni: csupán a telek szélességét — 13 öl — tüntették fel. Pogány György

Next

/
Oldalképek
Tartalom