Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-19 / 297. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. DECEMBER 19., HÉTFŐ A Magyarok Világszövetségének nyílt levele Elutasítják az idegengyűlöletet, támogatják a demokratizálódást Nyílt levélben fordult a Magyarok Világszövetségének elnöksége Románia polgáraihoz, és ebben arra hívott fel, hogy a román és a magyar nép, akárcsak 1989- ben, nyújtson ismét békejobbot egymásnak. A levél szövegét Nagyváradon tették közzé szombat délután, azt követően, hogy a testület Tőkés László református és Tempfli József katolikus püspökök meghívására első ízben tanácskozott — pénteken és szombaton — Magyarországon kívül, Ady városában. A Tőkés László lelkipásztor és gyülekezete bátor helytállásával kitört temesvári forradalom 5. évfordulóján a népfelkelés és a romániai változások közös élményei indokolták az ülés megtartását — mutat rá a nyílt levél. Az MVSZ elnöksége fájlalja, hogy ellenségképet teremtő, idegengyűlöletet szító erők mindent elkövetnek az öt évvel ezelőtt elindult megbékélési folyamat meghiúsításáért: ennek a gyakorlatnak tragikus következménye az MVSZ tiszteletbeli elnökét, Sütő Andrást 1990 márciusában Marosvásárhelyen ért atrocitás és a Tőkés László püspök ellen folyó politikai rágalomhadjárat. A Magyarok Világszövetsége, mint pártoktól és kormányoktól független civil társadalmi szerveződés, világszerte azon fáradozik, hogy támogassa a térség minden országa, így Románia demokratikus jogállammá való átalakulását, és ezen belül a romániai magyar nemzeti közösséget abban a törekvésében, hogy otthon lehessen szülőföldjén, hazájában. „Kö- zép-Európa sokat szenvedett, egymásra utalt népeidnek nágj1 Szüksége van szellemi, erkölcsi igazodási pontokra: múltunk tárgyilagos megítélésére és közös jövőnk alakítására. Nyújtsunk békejobbot egymásnak, mint tettük ezt 1989-ben” — zárul az MVSZ elnökségének nyílt levele. Az 1994. decemberi Budapesti Kongresszusról (nevezzük így, az 1815-ös Bécsi Kongresszus és az 1878-as Berlini Kongresszus analógiájára) annyi fog megmaradni a történelemben, hogy miután 1988-ban kiütötte magát, ekkor és itt állt fel a padlóról Oroszország, megrázta magát, és bejelentette: készen áll a következő menetre. Továbbá kiderült a görcsök kínozta világ előtt, hogy az európai egység ebben a pillanatban éppen távolodik önmagától. További eredménye ennek a cercle-nek, hogy nyilvánvalóvá vált: végérvényesen vége annak a világrendnek, melyet a második világháború után kovácsoltak össze az akkori „nagyok” az ENSZ-szel, mint világrevűszínpaddal, a hormonkezelt és el- hájasított, másfelől kettészakított Németországgal, a washingtoni pórázon rángatott Angliával és az izraeli—New York-i pórázon rángatott Amerikával, a kétszuperhatalom-rendszer- rel (benne a „hidegháború” és a „két világrendszer békés versenye” bűvészmutatvánnyal), végül a túlságosan jól sikerült fegyverkezési versennyel. Kihirdettetett továbbá, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet, mindössze két tárgyból bukott meg: biztonságból és együttműködésből, s így, bár naiv névmágiához folyamodott (ezentúl nem értekezlet, hanem szervezet), osztályismétlésre utasította magát. Csakhogy a történelemben kimondhatatlanul veszélyes az osztályismétlés. Egy következő és végérvényesen végzetes világháború magja most nem az Ibériai-, hanem ismét a Balkánfélszigeten forrósodik, és nem hagyja magát szétoszlatni vagy lehűteni. A megfigyelő kénytelen volt a „történelmi esemény” pergő órái alatt föltenni magának a kérdést: kinek érdeke itt az egység és ki akar együttműködni? Akik ott ültek a hosszú négyszögletű kerekasztal körül, többnyire nemzetek képviselői voltak, s nemzeti érdekeiket képviselték (a házigazda magyarokat kivéve, akik meg sem merték említeni, hogy Európa 1920-ban Versailles-ban, és ott is jelesül a Trianon-kastélyban buktatta meg önmagát, szabadkőműves vezényletre, mint nem Mónus Áron. hanem Fejtő Ferenc — csak nem szélsőjobboldali antiszemita? — írja meg „Rekviem egy hajdanvolt birodalomért” című könyvében. Párizs, 1988). Ezek a nemzeti érdekek a kongresszusi teremben most már egy bábeli mozaikot tettek ki. melynek kövei nem összeilleszkedni akarnak, hanem egytől egyig felszólítják a többit, hogy hozzájuk illeszkedjék. Ez látszólag a világuralomra igényt tartó globális szuperbrókereket igazolja, akik azt mondják, semmi szükség nemzetekKitört a háború Csecsenföldön Az orosz légierő' bombázza Groznijt (Folytatás az 1. oldalról) Borisz Jelcin elnök Dzsohar Dudajev tárgyalási szándékát tartalmazó üzenetére válaszolva tegnap megismételte a Dudajev által korábban már elutasított moszkvai javaslatot. Azt indítványozta, hogy a csecsen elnök haladéktalanul találkozzon a Mozdokban tartózkodó Nyi- kolaj Jegorov nemzetiségügyi miniszterrel és Szergej Sztyepasinnal, a kémelhárítás főnökével. Dudajev szombaton már elutasította a két politikussal való találkozóra vonatkozó moszkvai ultimátumot, viszont jelezte, hogy „kellően magas szinten” kész előzetes feltételek nélkül maga tárgyalni a moszkvai vezetés illetékesével. Korábban Viktor Csemomirgyin miniszter- elnököt nevezte írieg tehetséges tárgyalópartneréül. Jelcin Dudajev tárgyalási szándékát tükröző táviratára válaszul tegnap leszögezte: amennyiben a csecsen politikus személyesen írja alá a tűzszünetre, illetve a fegyverek leadására vonatkozó megállapodást, az orosz államfő a helyzet normalizálását célzó komoly szándék bizonyítékaként értékeli azt. Moszkvai megfigyelők szerint Jelcin válasza az orosz álláspont megkemé- nyedését jelzi. Az elnök a már elutasított moszkvai ultimátumot megismételve aligha számított Dudajev pozitív válaszára. Erre utalt Groznij külvárosaiban a stratégiai célpontok tegnap kezdődött bombázása. Moszkva lényegében meg sem várta Dudajev válaszát Jelcin üzenetére, a katonai erő alkalmazása mellett döntött. — Alekszandr Szolzsenyi- cin azt javasolja, hogy Oroszország ismerje el Csecsen- föld függetlenségét. Nézete szerint ez az egyetlen lehetőség, hogy a szakadár kaukázusi köztársaság később önszántából visszatérjen orosz fennhatóság alá. A Nobel-dí- jas író az orosz televízióban pénteken éjjel fejtette ki véleményét a csecsenföldi válságról. Szclzsenyicin, mint az AFP jelentette, közölte, hogy a csecsen kérdés megoldását célzó tervét már 3 évvel ezelőtt ismertette az orosz kormánnyal. „Azt tanácsoltam az orosz hatóságooknak, hogy hagyják a megszokott diplomáciai módszereket, és csináljanak egy pszichholó- giai kísérletet Csecsenfölddel — mondta, majd így folytatta: — Oroszország elimemé Csecsenföldet, így az Oroszország területén lévő összes csecsen külföldivé válna. Nekik aztán el kellene hagyniuk Oroszországot, vagy vízumot kellene kérniük...” — Jelena Bonner, a No- bel-díjas tudós, Andrej Szaha- rov özvegye úgy véli, hogy Borisz Jelcin nem maradhat Oroszország államfője, ha parancsot ad Csecsenföld bombázására. „Önhöz fordulok ezekben a tragikus órákban... Az elmúlt hónapokban, hetekben és órákban folytatott politika elfogadhatatlan bármely jogállamban. Ha a háború kitör, és ön, mint a fegyveres erők fő- parancsnoka elrendeli Csecsenföld bombázását, akkor nem maradhat tovább államfő” — írta Jelena Bonner az orosz elnökhöz intézett levelében. VÉLEMÉNY A nagyvilág hírei Megérkezett Zágrábba tegnap Jimmy Carter volt amerikai elnök. A boszniai válság megoldásában segíteni kívánó amerikai politikus a hor- vát fővárosban Franjo Tudjman horvát elnökkel és Haris Siljadzic boszniai miniszterelnökkel találkozik, majd továbbutazik Szarajevóba. ■Y Észtország kész területi engedményekre az Oroszországgal folytatott határvitájában — idézte szombaton a Reuter Andres Ta- rand észt miniszterelnök kijelentését. A finnországi látogatáson tartózkodó Ta- rand közölte, hogy a Moszkvával való megegyezés előbbre viheti Tallinn EU-csatlakozásának ügyét. % Végleg szétesett az olasz kormánykoalíció: az Északi Liga nevű párt az ellenzéki kereszténydemokrata Olasz Néppárttal (PPI) ma közösen bizalmatlansági indítványt terjeszt be a parlamentben a Berlus- coni-kormány ellen. Európa, a kiábrándító re, keveredjenek össze egyetlen világzagyvalékká, és ne zavarják többé az üzletet. Csakhogy ez Elena Ceau^escu lángeszű koncepciójára emlékeztet, miszerint az ember szokjék le a táplálkozásról, és ezzel rengeteget fog megtakarítani. Sokkal inkább az a gyanú fészkel meg az emberben, hogy ez a mindinkább monomániássá váló nemzeti fenekedés éppen annak a rendszernek a következménye, amelyet a szuperbrókerek hoztak létre, illetve amely létrehozta a szuperbrókereket. Vagyis annak a monopolizmusnak a következménye, amely ellen Lenin annyit mennydörgőit, miközben, mint váltókezelő, még Oroszország és Ázsia szerelvényét is annak vágányaira robogtatta. A világ most kisiklott, és a vasúti kocsik egymás hegyén-hátán csörömpölik: „a biztonság és együttműködés én vagyok!” Mármost vannak vissza-visszatérő bölcselkedések, többek között az, amely szerint „a világnak időnként vérben kell meg- fürödnie”. Ez a bölcsesség addig érvényes, amíg nem a bölcselő véréről van szó. Ámde túl ezen: most már ott tartunk, hogy ha csak vérfürdőről volna szó, még kibírnánk. A legközelebbi Nagy Mutatvány azonban — hála az ember technikai zsenialitásának és a világűrhódító Tudománynak, nagy T-vel — a szelíd és kedélyes vérfürdőn túlmenőleg, mint grandiózus finálét, lenyűgöző villámlásokkal kísért radioaktív sugárzivatarokat fog produkálni, melyek a továbbiakban fölöslegessé, sőt, lehetetlenné fognak tenni minden vitát biztonságról és együttműködésről. Ezt lehet alaptalan pánikkeltésnek minősíteni, csakhogy amiképpen a levelibéka az üvegben megérzi a légnyomásváltozást, azonképpen reflektál a tapasztalatoktól gazdagon berovátkolt lélek a jól ismert jelekre. Budapesten nem Jelcin magánszámának voltunk tanúi, hanem Oroszország hangját hallottuk. Jelcinnek ebben annyi a szerepe, hogy szeretne minden oroszok elnöke maradni, amely vágy a megbocsátandó emberi esendőség számlájára írandó. Végül is fontos embernek lenni, világügyelő férfinak lenni jó. Miért is engedje át ezt a fenséges érzést csak úgy, szó nélkül, ingyen egy Zsirinovszkij- nak? Ennyiben Jelcin éppen úgy utódja cár Nyikolájnak, mint Sztálin elvtársnak. December 5-én Oroszország újra bejelentette igényeit, s ezúttal a Balkánon nem a horvát Tito uralkodik, hanem a szerb Milosevics. Ehhez képest részletkérdés, hogy Magyarország valaha is tagja lesz-e a NATO-nak — egyébként fogadjunk. Százat egy ellen, hogy sohasem lesz tagja. S ez nem lehangoló a NATO számára. Mert ha titokban nem 1994. december 5-ére vártak volna, bizony, a visegrádi tanácskozás másnapján már kiteijesztették volna a NATO-védő- ernyőt Varsótól fogva Budapestig. Ha ezt akkor, amikor ideje volt, nem tették, miért tennék mostantól fogva addig a meghatározatlan határideig, mely felől Palmerston mai szorgos utódja, gúnyosan csillogó szemüvege mögött sietett megnyugtatni az oroszokat? Ez a kereszténység utáni Európa irtózik a verekedéstől. Any- nyira szelíd? Annyira emelkedett lelkű? Nem. Annyira gyáva. Közönségesen és alávalóan gyáva. Pénze van; csak zsoldosokkal ontat vért. Másnak a vére nem drága neki, csak a sajátja. Az oroszok, a szerbek, a bosnyákok, a bolgárok, a görögök nem gyávák, nem féltik hisztérikusan az életüket, csak annyira, mint minden élőlény. Ám nem szerelmesek önmagukba. Nem rettegnek annyira a haláltól, hogy életük nagy részét gyógyszerek tanulmányozásával töltsék. Ortodoxok vagy muzulmánok, nem szibarita kéjencek az élvezetkultuszban. Ebből következőleg ezek a bizantínusok és muzulmánok vállalják a harcot; az európaiak futnak, menekülnek előle, s inkább barlangokba bújnak az életveszély elől, mint a Jelenések Könyvében írva van. S ha egyszer rákényszerülnek a védekezésre, csak a technikát fogják bevetni, a lehető legpusztítób- bat, s ennek a logikai sornak a vége a nukleáris fegyver. Bosnyákok és szerbek, azeriak és örmények, ruandaiak és ruandaiak, arabok és orosz zsidók ontják egymás vérét. Európaiak sohasem fogják megengedni, hogy az ő vérüket ontsák. Addig fokozzák a biztonságot, a saját biztonságukat, amíg egyszer elpusztítják a civilizációt. Ez az Európa, amelyhez az élete nagy szerepét eljátszott Göncz Árpád 1993-ban segítségért fordult — amikor nem fenyegette semmi. Egyébként most világossá vált: aki eltökélten öngyilkos akar lenni, forduljon Európához segítségért. Érdemes-e illúziókat táplálnunk? Okosan kell viselkedni, és míg az ilyenfajta garabonciás, mint középkori királyok udvari bolondja, néhány tízezer példányban még kimondhatja, amit gondol, kormányfők és miniszterek fegyelmezett, tálcával suhanó személyzetként kell szolgálják az uraknak létfontosságú látszatot, s ezzel a kiszolgáltatottak létérdekeit. S ebben a tekintetben Horn Gyula — érheti bármennyi szemrehányás egyéb tekintetekben — kifogástalan volt. Lám, ez a mestersége, ebben van otthon. Magyarabb és európaibb nem is lehetett volna. A varázs elmúlt, következnek a felmorzsoló magyar hétköznapok, ám azokban már nincs otthon. Egyáltalán: van-e magyar, aki otthon van bennük? /\ / (Sándor András)
