Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)

1994-12-16 / 295. szám

A dzsungel élővilága költözött tegnap a gödöllői ag­ráregyetem kollégiumába. A Gorka-teremben vasár­napig tekinthetők meg a kígyók, hüllők és egzotikus dísznövények. Az utóbbiakból és féldrágakövekből vá­sárolni is lehet KreMcs Róbgrt fdvétde Téglával pótolták Gránátlopás Zsámbékon A Duna Légvédelmi Dan­dár zsámbéki osztályának őrségéről eltűnt 12 kézigrá­nát. Az ügyben a Budapesti Katonai ügyészség indítot­ta meg a nyomozást. Mint Székely György ezredes el­mondta: az eddigi megálla­pítás szerint 1991-ben volt utoljára szolgálatváltás azon a poszton, ahová a lő­szerek tartoztak, s a leltár felvételénél valószínűleg el­mulasztották a faládába he­lyezett kézigránátok ellenőr­zését. A faládát fémpánt vet­te körül, s a mostani ellenőr­zésnél derült ki, hogy a pánt sérült, kibontották és gránátok helyett téglát talál­tak benne. A tettesek felte­hetően ezzel akarták elterel­ni a figyelmet, mert így sú­lya egy gránátokkal teli lá­dáénak felelt meg. Az ügy­ben folytatják a nyomozást. Gödöllői eseménynaptár Második alkalommal adott ki falra függeszthető ese­ménynaptárt a Gödöllői Polgármesteri Hivatal. A színes felvételekkel illuszt­rált kiadvány hónapokra és napokra bontva felsorolja a várható gödöllői esemé­nyeket, egyházi ünnepe­ket, a városi közintézmé­nyek adatait, a fontosabb telefonszámokat, s felhívja a figyelmet egy több hóna­pos tömegsportpályázatra is. A 12 ezer példányban nyomott falinaptárt eljuttat­ják minden helyi család­hoz. Csak bakancsosoknak Kilátó a Nyugatra Kilátót avattak tegnap a brennbergi hegyekben, a kövesháti bércen. A 14 méter magas, tölgyből ácsolt objektumról lehet látni a határ menti osztrák falvakat, sőt tiszta időben a Schneebergben, a Hó­hegyben is gyönyörködhet­nek a kirándulók. A lát­vány azonban csak az iga­zi turisták elé tárul, ugyan­is a kövesháti hegygerin­cen emelt objektum kizá­rólag gyalog közelíthető meg. Oxigén a Ganymedesen A Földön kívül először ta­láltak molekulárisán kötött oxigént a Naprendszer egyik bolygójának, a Jupi­ternek a holdján. A Gany­medesen — amelynek na­gyobb az átmérője a Hold­nál — az oxigén jelenléte a Jupitertől eredő részecske­sugárzás következménye, amely a jégből és kőzetből álló Hold jegéből oxigént szabadít fel. A becslések szerint a Ganymedesen ta­lálható összes vízmennyi­ségben a molekuláris oxi­gén aránya mindössze egy százalék. VARHATO IDŐJÁRÁS Délutántól északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és helyenként hószállingózás is várható. Sokfelé lesz erős északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire mínusz 2 és plusz 3 fok között valószínű. Amerikai rendőrök Pest megyében Dollárból sincs elég (Folytatás az 1. oldalról) A vendégek elmondták, hogy eddig két napot töl­töttek magyar kollégáik­kal és nagyon érdekes ta­pasztalatokat szereztek. Ellátogattak a Pest Me­gyei Rendőr-főkapitány­ságra, ahol alkalmuk volt találkozni különböző be­osztású vezetőkkel. Meg­ismerkedtek a szervezett bűnözés elleni osztály munkájával. Legfonto­sabb megállapításaik, na­gyon sok hasonlóság van az amerikai és a magyar rendőrök munkájában. Jó­val több az azonosság, mint a különbség. A prob­lémák pedig, melyek mun­ka közben adódnak, szin­te ugyanazok. A bűnözés nem ismer határokat. Ami a munka közben adódó ne­hézségeket illeti, mindkét helyen a megfelelő erőfor­rások hiánya okozza a leg­több gondot. Ide tartozik az is, hogy kevés a fizet­ség, nincs arányban a megterheléssel. Zavarba ejtő érzés, amikor arra a következtetésre jutnak, hogy ilyen okok miatt nem tudnak elég eredmé­nyesen harcolni a bűnö­zés ellen. A Pest Megyei Rendőr­főkapitányságon tett láto­gatást követően jártak a Rendőri Ezrednél és a kü­lönleges szolgálatnál, majd elutaztak Szolnokra. A Szolnoki Rendőrkapi­tányságon a tenyérazono­sítási módszert tanulmá­nyozták. A szakmai ta­pasztalatokon túlmenően nagyon érdekes volt szá­mukra, hogy ennek a vá­rosnak kilencszáz éves múltja van, sokkal idő­sebb. mint az Egyesült Ál­lamok. Az újságírók kérdéseire válaszolva az amerikai vendégek beszéltek a szer­vezett bűnözés elleni küz­delemről, a kábítószer-el­adás, illetve -csempészés megfékezésére tett intéz­kedéseikről. Ennek kap­csán is hangsúlyozták, hogy a magyar rendőrség véleményük szerint jó úton halad, és mély benyo­mást tett rájuk az itt eddig tapasztalt készség és szak­értelem. A magyar rendő­rök a látottak alapján büszkék lehetnek eredmé­nyeikre. A jelenlegi láto­gatás pedig várhatóan első lépése egy korábbi szakmai együttműködés­nek. A vendégek ma elláto­gatnak a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetemre, melynek oktatási témák­ban kapcsolata van a Pest Megyei Rendőr-főkapi­tánysággal. (ga. j.) Az ellenzék szerepe nap­jaink politikájában lesz a témája a Hálózat „7” szellemi műhely mai be­szélgetésének, melyet 18 órai kezdettel tartanak Budapesten, a XII. kerü­let, Nagy J. út 5. alatt. A beszélgetőtárs dr. Giczy György, a házigazda, dr. Egyed István. Horn döntései A kormányszóvivői irodá­nak az MTI-hez tegnap eljut­tatott közleménye szerint a miniszterelnök felhívta a tár­cák vezetőit, hogy tegyék le­hetővé a hatáskörükbe tarto­zó intézmények dolgozói számára a jogszabály szerin­ti 13. havi illetmény 1994. december 20-áig történő kifi­zetését. Egyben felkérte a pénzügyminisztert, hogy ott, ahol nem áll rendelkezésre pénzügyi fedezet, ennek megelőlegezéséhez nyújtson segítséget az 1994. évi pót­költségvetés keretei között. * A kormányszóvivői iroda csütörtökön közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy Horn Gyula miniszter- elnök december 15-én utasí­totta a Kormányzati Ellenőr­zési Iroda vezetőjét soron kí­vül, december 22-éig vizs­gálja meg a HungarHotels- hez tartozó 14 szálloda terve­zett privatizációjának feltéte­leit. A miniszterelnök tájé­koztatást kapott továbbá ar­ról, hogy a Hírlapkiadó Vál­lalat vagyonügyletei feltehe­tően rendezetlenek, elsősor­ban a Pallas Kiadóval kap­csolatban. Ezért megbízta a Kormányzati Ellenőrzési Iro­dát, hogy a tervezett privati­zációt megelőzően vizsgálja ki ezt az ügyet is. Mérföldkő' a magyar egyiptológiában Elégtételt és megnyugvást jelent, hogy az Egyiptomi Múzeumban látható a Thébában folyó magyar ásatások két legjelentősebb lele­te —- nyilatkozta Kákosy László egyetemi ta­nár, a Thébai Magyar Expedíció vezetője. Az Európai Unió szervezésében az európai— egyiptomi régészeti együttműködést bemuta­tó kiállítás keretében első ízben állítottak ki magyar leleteket a rangos múzeumban. A több mint háromezer éves leletek a Lu­xor—'Théba nyugati partján található, II. Ramszesz korából származó hatalmas szikla­sírból kerültek elő, ahol a magyar egyiptoló­gus csapat 1983 óta végez ásatást. Az egyik lelet a sír tulajdonosának, Dzsehutimesznek homokkőből készült, embemagyságúnál na­gyobb fejszobra, a másik pedig ennek kont­rasztjaként, egy kisméretű, mészkőből ké­szült női fej, mely minden bizonnyal felesé­gét, Iziszt ábrázolja. Ez utóbbi a ramesszida művészet legkiemelkedőbb alkotásai közé tar­tozik. Jövőre fejeződik be a sír feltárása, amely a magyar egyiptológia történetének egyik legje­lentősebb szakaszát zárja le. Építészetileg egészen különleges sírról van szó: legérdeke­sebb része a hosszú alagút, mely spirálisan megtekeredik, önmaga alá fordul. — Az alag­út végén egy függőleges, kútszerű aknából nyílik a sírkamra, melyben megtaláltuk Dzse­hutimesznek és Izisznek gránit szarkofágját — mondta az egyiptológus-régész. Dzsehuti- mesz Amon isten magtárainak és a királyi föl­dek felügyelője volt, aki valószínűleg bizo­nyos időszakokban diplomáciai tevékenysé­get is végzett a fáraó számára. Külföldre a Cooptouristtal Gleccserektől gejzírekig A Cooptourist ez évi, mint­egy másfél milliárd forin­tos forgalma hasonló volt a tavalyihoz — jelentette be Meggyes István elnök-ve­zérigazgató a társaság teg­napi sajtótájékoztatóján. A belföldi utak iránt nőtt az érdeklődés, a Cooptou­rist a beutazási üzletágban 10 százalékos bevételnöve­kedést könyvelhetett el. A balatoni üdülések voltak az idén is a legnépszerűbbek. Meggyes István a többi között beszámolt arról, hogy a Cooptourist-irodák január 1-jétől kiutazást szer­veznek a Hamburg Messe szakvásárra, továbbá egy külön füzet tartalmazza kü­lönleges ajánlataikat a kul­túra és a zene kedvelőinek. Világsztárok — köztük Jósé Carreras, Placido Do­mingo, Montserrat Caballe és Yehudi Menuhin — lép­nek fel azokon az előadáso­kon, melyekre ezúttal, a Cooptourist is szervez uta­zásokat. Ritka, egzotikus célpon­tok is színesítik a jövő évi ajánlatot, az érdeklődők például megcsodálhatják az Amerikai Egyesült Álla­mok nemzeti parkjait, vagy lenyűgöző élményben lehet részük egy földközi- és égei-tengeri luxushajóúton, illetve felfedezhetik a glecs- cserek, gejzírek és vízesé­sek hazáját, Izlandot is. Családoknak szintén érde­mes áttanulmányozniuk a most megjelent utazási tájé­koztatót, ugyanis lesz olyan út, amelyen a gyer­mekek ingyen vehetnek majd részt. Akik 1995. ja­nuár 15-éig befizetik a tel­jes utazási költséget, azok­nak a Cooptourist garantál­ja, hogy a programfüzetben meghirdetett áron utazhat­nak. T. Á. PEST MEGYEI HÍRLAP Főszerkesztő: Vödrös Attila Főszerkesztő-helyettes: Bánó Attila, Deregán Gábor Vezető szerkesztő: Hardi Péter Szerkesztőség: Budapest Vili., Somogyi Béla u. 6. Postacím: Budapest, Pf. 311. Irányítószám: 1446. Kiadja a Magyar Penna Kiadói Kft., 1126 Budapest, Nagy Jenő u. 5. Felelős kiadó: Dr. Giczy György A szerkesztőség és a kiadóhivatal központi telefonja: 138-2399 és 138-4300. - Szerkesztőségi titkárság: 138-2539. Telefax és üzenetrögzítő: 138-4416. Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Rt., hirdetési osztály. _______Telefon: 138-4420. Telefax: 138-3150._______ A lapot előállítja a Hírlapkiadón^ Részvénytársaság Fényszedő Üzeme, Budapest. Üzemvezető: Sashegyi Ágnes Nyomja a Marquard Színes Nyomda Kft., Budapest Felelős vezető: Bartha Tamás Előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Rt., árusításban megvásárolható az alábbi terjesztők hírlapárusainál: Magyar Posta Rt., Extra Hír Kft, Budapest-Press Kft. Zuna László magánvállalkozó. Előfizetési díj egy évre 5352, fél évre 2676, negyedévre 1338, egy hónapra 446 Ft ISSN 1215-847X

Next

/
Oldalképek
Tartalom