Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)

1994-12-16 / 295. szám

14 PEST MEGYEI HÍRLAP IFJÚSÁG 1994. DECEMBER 16., PENTEK Megfosztva a búcsú lehetőségétől A Bonanza Banzai együttes november 12-én este tartot­ta búcsúkoncertjét Magyarország legnagyobb sport- csarnokában. Sokak szerint azonban ez a koncert elma­radt a várakozástól. Én is így éreztem, és ezért... Úgy éreztük, gazdagok vagyunk Karácsonyi készülődés ...Vegyes érzésekkel és sok-sok kérdéssel hagytam hátam mögött azon a szom­baton a Budapest Sportcsar­nokot. Kételyeim voltak azt illetően, hogy valóban így kellett-e lezárni ezt a 7 cso­dálatos évet. Személy szerint én, és úgy gondolom a többi tizen­háromezer rajongó is na­gyon várta már ezt a koncer­tet. Természetesen nem a bú­csú miatt. Mi, a hét év során megszokott kitűnő hangula­tú bulit vártunk, amiben nem is csalódtunk, ám ami a körítést illeti, abban már volt némi kivetnivaló. A vi­lágítástechnika az utóbbi esztendőkhöz képest igen si­lányra sikeredett, és az a kis plusz is hiányzott a koncert­ből, amit a búcsú igazán in­dokolttá tett volna. Érthetet­len számomra, miért nem le­hetett egyszer sem jó megvi­lágításban látni a két „kiegé­szítő” embert, Hauber Zsol­tot és Venczel Gábort? Őket az egész koncerten keresz­tül óvta a színpad oltalmazó sötétje. Ezzel szemben — a lányok nem kis örömére — végig Kovács Ákos állt a Kovács Ákos továbbra is reflektorfényben marad Krekács Róbert felvétele reflektorok fényében olyany- nyira, hogy az egoizmus té­nye már-már gyökeret kez­dett ereszteni az agyamban. Kezdett megvilágosodni előttem, miért oszlik fel a Bonanza Banzai. Állandóan Kovács Ákos volt közép­pontban és így a két másik srác mindig hátérbe szorult. A frontember nagyon sok hi­bát követett el a hét év so­rán, és úgy látszik, hogy eze­ket a tévedéseket már nem lehetett helyrehozni, megbo­csátani. Az az érzésem, mi­után szólólemezei befutot­tak, már nem is kívánt to­vább az együttes köteléké­ben működni. Jó ürügy volt számára a Zsolt és a Gábor által Bonanza Banzai né­ven, Németországban ki­adott lemez. Erre rá lehetett fogni minden vélt és valós sérelmet, amit a „háttérem­berek” már nem tűrtek el. Ezek a gondolatok ke­ringtek bennem, amikor az „Adjon Isten jó éjszakát" is­merős dallamára figyeltem fel. Kicsit szomorú lettem, mert tudtam, ez lesz a bú­csúkoncert utolsó száma, de ugyanakkor kíváncsivá is váltam. Vajon hogyan fog elköszönni az együttes ettől a tizenháromezer em­bertől? Biztos voltam ben­ne, hogy néhány mondat után az együttes tagjai ünne­pélyesen meghajolnak, és így köszönik majd meg a ra­jongóknak az eltelt éveket. Míg ezen morfondíroz­tam, se szó se beszéd legör­dült a függöny és mi értetle­nül bámultunk a fekete tex­tilre. Senki nem akarta el­hinni, hogy így lett vége, és én sem értem, miért kel­lett megfosztani a publiku­mot az elbúcsúzás lehetősé­gétől. Ébel Attila Mézesbábosnak, bábosnak, mézeskalácsosnak nevezik azt a mesterembert, aki mézből, lisztből és cukor­szirupból készít jellegzetes zamatú, többnyire díszített süteményt, mézeskalácsot saját otthonában, műhelyé­ben. Mézesbábokkal készül­tek elődeink is a karácsony­ra, hiszen a népi hitvilág és népszokás szerint a méz az egészséget, boldogságot biztosító táplálék. Édes íze miatt az a hit járta, hogy amilyen édes a méz, olyan boldog, egészséges lesz a mézeskalács fogyasztója, s ezért — például — újévko­ri fogyasztása a jövő évi szerencsét biztosítja. Bácskai Dorottya nem­csak mézeskalács-készítő, hanem egyedi babái, bőr­Nincs közönséges ember, hát te sem vagy az. Néha mindenki elmereng vala­min, beleéli magát helyze­tekbe, hát most képzelődj te is egy kicsit. Képzeld el, hogy gimnazista vagy egy vidéki nagyvárosban. Hatal­mas terveket szősz: ha raj­tad múlik, üzletember le­szel, közgazdász, ügyvéd vagy orvos. Szüléidét csak hétvégeken látod, amikor egyheti szennyes ruhával és üres pénztárcával haza­utazol szeretett kis faludba. Hogy várod mindig azokat a péntek délutánokat, ami­kor a gyorsvonat mesés se­bességgel röpít az édes ott­hon felé! Álmodban sem gondolsz a halálra, hisz olyan szép az élet, amit még csak most kezdesz íz­lelgetni. Egy péntek délután újra elindul veled a gyorsvonat bői készült ízléses használa­ti tárgyai keresett ajándék- tárgyak. A babák készítésével egy időben foglalkozott mé­zeskalács-készítéssel is, amelynek családi hagyomá­nya volt. A dédmama felvi­déki receptje szolgált ala­pul a mézestészta elkészíté­sekor, s e díszek kerültek a család karácsonyfájára. Édesanyja megrajzolta a mézeskalácsdíszek formá­ját, édesapja viszont hor­ganyzott bádogformát ké­szített a megadott minta alapján. Á Bácskai-családban — adventkor — hagyománya volt a közös ajándékkészí­tésnek, képeslap- és mézes­kalácssütésnek. Bácskai Dorottya — és családja — ötlete ma is hazafelé. Gondosan kivá­lasztott helyeden, az ablak mellett, nemdohányzó ko­csiban utazol és ábrándo­zol, mert vonaton lehet a legjobban ábrándozni. Arra gondolsz, vajon most rád gondol-e az a lány a III/ B-ből, aki tegnap a nagy szünetben rádmosolygott a folyosón. Mosolyog? Te is aközben eljátszod, hogyan viszonoztad a lány moso­lyát. Aztán azt gyakorlód magadban, milyen szavak­kal adod át az édesanyád születésnapjára vett vázát... Ebben a pillanatban az egész vonat megremeg, mintha csak hirtelen fékez­ne... Még látod, ahogyan a bordó váza leugrik a pogy- gyásztartóról, még hallod tompa csörömpölését a mű­anyag padlón, és a nénik si- kítozását, akik nem a vázát sajnálják... és nem is té­Egy áldozat a sok közül Bácskai Dorottya mézeska- lácsos népi iparművésznél ged, hanem saját magukat. Te is ott fekszel, törött ge­rincedet már nem járja át fájdalom, a nyílt törés a ko­ponyádon arról árulkodik, hogy már nem gondol­kodsz azon: vajon mi is volt ez az egész, és miért pont veled történt? Ugye, te még soha nem láttál ha­lottat? Ha most élnél, töb­bet láthatnál magad körül belőlük, mint húsz ember egész életében. Már nem ér­zékeled, amikor a felborult vagonok mellé fektetnek a többi halott közé, és az erős idegzetű bámészko­dók is elszörnyednek a lát­ványodtól. Már nincs össze­hasonlítási alapod, hogy milyen voltál és milyen let­tél, mert már nem'gondolsz magadra sem. Igen, ha most élnél, biztosan nem hagynád, hogy a rendőrök annyit küszködjenek sze­mélyazonosságod megálla­pításával, hanem megmon­danád nekik, hogy ki vagy, mert ha nem tudják megál­lapítani, még a végén torz portrédat bemutatják a tévé­híradóban, és nem lenne jó, ha édesanyád onnan ér­tesülne az esetről. Már soha többé nem gondolsz édesanyádra sem, aki eb­ben a percben még ked­venc ételed elkészítésével foglalatoskodik, és nagyon várja haza egyetlen kicsi fi­át... Amikor megtudja a legborzasztóbb hírt, amit anya megtudhat, fél perc alatt száz évet öregszik, és soha többet nem megy templomba... Mások életéért felelős emberek vagytok. Mások olykor hibázhat­nak. TI NEM. Koricsánszky Dóra B ecsöngettek. A gimná­zium folyosói elcsende­sedtek, csupán az első eme­let utolsó tanterméből hal­latszott ki a csendet megtö­rő hahotázás. Ez volt a leg­főbb ismertetőjele az l.e. osztálynak, majd a későbbi­ekben a 2., a 3., és a 4. e.- nek is. Azóta csaknem nyolc év telt el és az osztály egykori tagjai, immár 25—26 éve­sen, lassan felnőtté komo­lyodnak. Az egykori e osz­tály igencsak eltávolodott valamikori önmagától. Utá­najártam, vajon a hajdani osztálytársak hogyan él­nek, mit csinálnak ma? Mi lett a jó tanulókból és mivé váltak a lustábbak? A fent említett általános derültség kiváltója többnyi­re Zsolt volt, akinek humo­ra iskolaszerte híressé vált. Igaz, mindig közepes ered­ményeket ért el — no nem azért, mert nem volt elég értelmes, hanem azért, mert elviccelte a dolgokat —, ma állatorvos. Megnő­sült és egy kislány büszke papája. Feleségül vette is­koláskori szerelmét, Noé­mit, aki akkor finomkodó úrilánynak tűnt, ma azon­ban lelkes ifjú anya. Csabát az osztály egyik legértelmesebb tagjának tartottuk, szerették a taná­rok is. Kitűnt matematika és fizika tudásával, sorra nyerte a tanulmányi verse­nyeket. Ma egészen más, teljesen megváltozott. Iszo­nyú sovány és magas lett. Elkötelezte magát valame­lyik vallási csoportnak és szinte már nem is ezen a vi­lágon él. A múltkor össze­találkozott a pillantásunk a metró egyik megállójában és nem ismert meg. Pedig én alig változtam. Tudom, nem modortalanságból for­dult el, hanem azért, mert csak testben volt közöt­tünk, gondolatai egészen máshol jártak. A magas, jó sportoló Eszterrel nemcsak gimibe, de főiskolára is együtt jár­tunk egy ideig. Remek ba­rátnő volt. Azok közé a lá­nyok közé lehet őt sorolni, akik nem annyira a külse­jükkel, mint inkább a stílu­sukkal keltik fel az embe­rek figyelmét. A főiskolán egyszer azt mondta, soha nem lesz képes egy osztály­nyi gyereket tanítani, ő nem az a tanító néni típus. Most alsótagozatos osztá­lya van, ahol imádják a gyerekek. T ibor mindig jó barátom volt. Minden dolgozata jól sikerült, és gyakran se­gített nekem is. Sokat tán­coltunk együtt, rendkívül jól mozgott. Érettségi után a pénzügyi főiskolára járt, ahonnan egy neves bankba került. Most turistákkal foglalkozik és imádja a munkáját. Márciusban la­kást akar venni, most arra gyűjtöget. Emlékszem, hogy szállodaigazgató akart lenni, de most azt vallja, hogy csak a bank­szakma érdekli. Abban van pénz. Tovább akarja magát képezni. Talán egyszer bank- igazgató válik belőle. yeronika a kémiát sze­rette, neki teljesült a vá­gya, gyógyszerésznek ta­nult, a szakmájában dolgo­zik. Laci, a gimi első évében legfeljebb 150 centiméter volt, vastag szemüvege el­takarta a fél arcát. Ugratták is elé gyakran apró méretei miatt. Nagyon sokat tanult, feltett szándéka volt, hogy megszerzi a doktori címet és jogász lesz. Meg is tett érte mindent. Most Pest megye egyik településének jegyzője, kontaktlencsét hord és legalább 180 centi magas. Alig lehet ráismer­ni. Károlyról senki nem gondolta annak idején, hogy ilyen jóképű férfi lesz. Mert Károly az lett. Amellett pedig több szak­mát is kitanult, főiskolát végzett és nyelveket be­szél. Ezt sem gondoltuk volna róla, mert Károly nem szeretett tanulni. Judit tanítónő lett, de ta­lán még egy hónapig sem tanított, mondván ezt nem neki találták ki. Legutóbbi találkozásunkkor a társada­lombiztosításnál dolgozott. Nem tudom, ezt szereti-e csinálni. Krisztina különleges rajztehetségét mindenki el­ismerte, ezért vele csináltat­tuk az összes plakátot, tab­lót és a falak dekorációját. Rajzolt, ragasztott állandó­an, de legszívesebben fes­tett. Nem meglepő, hogy a nyomdászatot választotta hivatásának, most is azzal foglalkozik. Ildikót már egy éve is­mertem, amikor megtud­tam róla, hogy milyen mé­lyen vallásos. Senki sem csodálkozott azon, amikor a vallásban kereste élete célját és hittudományi egyetemre ment továbbta­nulni. Egy ideig Németor­szágban Biblia-tanulmá­nyokat folytatott, majd egy kis község lelkésznője lett. A bemutatás nem teljes, az osztály nagyobbik részéről nem szóltam, de nemcsak helyhiány miatt, hanem legfőképp azért, mert nehezen érem el őket. Akikkel nemrég még nap mint nap több órát. együtt töltöttünk, azok ma az or­szág legkülönbözőbb részé­ben élnek. Amint látszik, mindenki tanult valamit, ebben igen jó statisztikát ál­lítottunk fel. Egyvalami­ben azonban lemaradunk kortársainktól: kevesen ala­pítottak saját családot. Leg­többen anyagi okokra hi­vatkoznak. Nem tudom, de remélem, nem csupán agg­legény és vénlány fog meg­jelenni a 30 éves osztályta­lálkozón. Mert az is lesz, hiszen életünk egyik leg­szebb szakasza a gimnáziu­mi évek idején volt. Ebben mind egyetértünk. (simon) Osztálykönyv ra, viszont szeretteiknek ol­csón — kevés pénzből —, de saját kezűleg, némi ötlet­tel és szeretettel sok szép ajándékot lehet elkészíteni. Mert legértékesebb ajándék mindig az, ami szeretetet, örömet és tiszta emberi szándékot sugároz. Mint ahogy a művész mondja: „A szűkös, ’50-es években telt gyermekkorom. Szüle­imtől megtanultam, hogyan lehet szívvel, szeretettel és tenni akarással szebbé vará­zsolni a szürke, gondterhes hétköznapokat. Legértéke­sebb ajándék ez, amit szüle­imtől kaphattam! Az öröm­teli, közös készülődés kará­csony ünnepére elfeledtette mindannyiunkkal a sze­génységet. Úgy éreztük, hogy gazdagok vagyunk!” Sári Katalin hasznosítható, hiszen na­gyon sok családnak ma sem telik drága ajándékok-

Next

/
Oldalképek
Tartalom