Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-16 / 295. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP IFJÚSÁG 1994. DECEMBER 16., PENTEK Megfosztva a búcsú lehetőségétől A Bonanza Banzai együttes november 12-én este tartotta búcsúkoncertjét Magyarország legnagyobb sport- csarnokában. Sokak szerint azonban ez a koncert elmaradt a várakozástól. Én is így éreztem, és ezért... Úgy éreztük, gazdagok vagyunk Karácsonyi készülődés ...Vegyes érzésekkel és sok-sok kérdéssel hagytam hátam mögött azon a szombaton a Budapest Sportcsarnokot. Kételyeim voltak azt illetően, hogy valóban így kellett-e lezárni ezt a 7 csodálatos évet. Személy szerint én, és úgy gondolom a többi tizenháromezer rajongó is nagyon várta már ezt a koncertet. Természetesen nem a búcsú miatt. Mi, a hét év során megszokott kitűnő hangulatú bulit vártunk, amiben nem is csalódtunk, ám ami a körítést illeti, abban már volt némi kivetnivaló. A világítástechnika az utóbbi esztendőkhöz képest igen silányra sikeredett, és az a kis plusz is hiányzott a koncertből, amit a búcsú igazán indokolttá tett volna. Érthetetlen számomra, miért nem lehetett egyszer sem jó megvilágításban látni a két „kiegészítő” embert, Hauber Zsoltot és Venczel Gábort? Őket az egész koncerten keresztül óvta a színpad oltalmazó sötétje. Ezzel szemben — a lányok nem kis örömére — végig Kovács Ákos állt a Kovács Ákos továbbra is reflektorfényben marad Krekács Róbert felvétele reflektorok fényében olyany- nyira, hogy az egoizmus ténye már-már gyökeret kezdett ereszteni az agyamban. Kezdett megvilágosodni előttem, miért oszlik fel a Bonanza Banzai. Állandóan Kovács Ákos volt középpontban és így a két másik srác mindig hátérbe szorult. A frontember nagyon sok hibát követett el a hét év során, és úgy látszik, hogy ezeket a tévedéseket már nem lehetett helyrehozni, megbocsátani. Az az érzésem, miután szólólemezei befutottak, már nem is kívánt tovább az együttes kötelékében működni. Jó ürügy volt számára a Zsolt és a Gábor által Bonanza Banzai néven, Németországban kiadott lemez. Erre rá lehetett fogni minden vélt és valós sérelmet, amit a „háttéremberek” már nem tűrtek el. Ezek a gondolatok keringtek bennem, amikor az „Adjon Isten jó éjszakát" ismerős dallamára figyeltem fel. Kicsit szomorú lettem, mert tudtam, ez lesz a búcsúkoncert utolsó száma, de ugyanakkor kíváncsivá is váltam. Vajon hogyan fog elköszönni az együttes ettől a tizenháromezer embertől? Biztos voltam benne, hogy néhány mondat után az együttes tagjai ünnepélyesen meghajolnak, és így köszönik majd meg a rajongóknak az eltelt éveket. Míg ezen morfondíroztam, se szó se beszéd legördült a függöny és mi értetlenül bámultunk a fekete textilre. Senki nem akarta elhinni, hogy így lett vége, és én sem értem, miért kellett megfosztani a publikumot az elbúcsúzás lehetőségétől. Ébel Attila Mézesbábosnak, bábosnak, mézeskalácsosnak nevezik azt a mesterembert, aki mézből, lisztből és cukorszirupból készít jellegzetes zamatú, többnyire díszített süteményt, mézeskalácsot saját otthonában, műhelyében. Mézesbábokkal készültek elődeink is a karácsonyra, hiszen a népi hitvilág és népszokás szerint a méz az egészséget, boldogságot biztosító táplálék. Édes íze miatt az a hit járta, hogy amilyen édes a méz, olyan boldog, egészséges lesz a mézeskalács fogyasztója, s ezért — például — újévkori fogyasztása a jövő évi szerencsét biztosítja. Bácskai Dorottya nemcsak mézeskalács-készítő, hanem egyedi babái, bőrNincs közönséges ember, hát te sem vagy az. Néha mindenki elmereng valamin, beleéli magát helyzetekbe, hát most képzelődj te is egy kicsit. Képzeld el, hogy gimnazista vagy egy vidéki nagyvárosban. Hatalmas terveket szősz: ha rajtad múlik, üzletember leszel, közgazdász, ügyvéd vagy orvos. Szüléidét csak hétvégeken látod, amikor egyheti szennyes ruhával és üres pénztárcával hazautazol szeretett kis faludba. Hogy várod mindig azokat a péntek délutánokat, amikor a gyorsvonat mesés sebességgel röpít az édes otthon felé! Álmodban sem gondolsz a halálra, hisz olyan szép az élet, amit még csak most kezdesz ízlelgetni. Egy péntek délután újra elindul veled a gyorsvonat bői készült ízléses használati tárgyai keresett ajándék- tárgyak. A babák készítésével egy időben foglalkozott mézeskalács-készítéssel is, amelynek családi hagyománya volt. A dédmama felvidéki receptje szolgált alapul a mézestészta elkészítésekor, s e díszek kerültek a család karácsonyfájára. Édesanyja megrajzolta a mézeskalácsdíszek formáját, édesapja viszont horganyzott bádogformát készített a megadott minta alapján. Á Bácskai-családban — adventkor — hagyománya volt a közös ajándékkészítésnek, képeslap- és mézeskalácssütésnek. Bácskai Dorottya — és családja — ötlete ma is hazafelé. Gondosan kiválasztott helyeden, az ablak mellett, nemdohányzó kocsiban utazol és ábrándozol, mert vonaton lehet a legjobban ábrándozni. Arra gondolsz, vajon most rád gondol-e az a lány a III/ B-ből, aki tegnap a nagy szünetben rádmosolygott a folyosón. Mosolyog? Te is aközben eljátszod, hogyan viszonoztad a lány mosolyát. Aztán azt gyakorlód magadban, milyen szavakkal adod át az édesanyád születésnapjára vett vázát... Ebben a pillanatban az egész vonat megremeg, mintha csak hirtelen fékezne... Még látod, ahogyan a bordó váza leugrik a pogy- gyásztartóról, még hallod tompa csörömpölését a műanyag padlón, és a nénik si- kítozását, akik nem a vázát sajnálják... és nem is téEgy áldozat a sok közül Bácskai Dorottya mézeska- lácsos népi iparművésznél ged, hanem saját magukat. Te is ott fekszel, törött gerincedet már nem járja át fájdalom, a nyílt törés a koponyádon arról árulkodik, hogy már nem gondolkodsz azon: vajon mi is volt ez az egész, és miért pont veled történt? Ugye, te még soha nem láttál halottat? Ha most élnél, többet láthatnál magad körül belőlük, mint húsz ember egész életében. Már nem érzékeled, amikor a felborult vagonok mellé fektetnek a többi halott közé, és az erős idegzetű bámészkodók is elszörnyednek a látványodtól. Már nincs összehasonlítási alapod, hogy milyen voltál és milyen lettél, mert már nem'gondolsz magadra sem. Igen, ha most élnél, biztosan nem hagynád, hogy a rendőrök annyit küszködjenek személyazonosságod megállapításával, hanem megmondanád nekik, hogy ki vagy, mert ha nem tudják megállapítani, még a végén torz portrédat bemutatják a tévéhíradóban, és nem lenne jó, ha édesanyád onnan értesülne az esetről. Már soha többé nem gondolsz édesanyádra sem, aki ebben a percben még kedvenc ételed elkészítésével foglalatoskodik, és nagyon várja haza egyetlen kicsi fiát... Amikor megtudja a legborzasztóbb hírt, amit anya megtudhat, fél perc alatt száz évet öregszik, és soha többet nem megy templomba... Mások életéért felelős emberek vagytok. Mások olykor hibázhatnak. TI NEM. Koricsánszky Dóra B ecsöngettek. A gimnázium folyosói elcsendesedtek, csupán az első emelet utolsó tanterméből hallatszott ki a csendet megtörő hahotázás. Ez volt a legfőbb ismertetőjele az l.e. osztálynak, majd a későbbiekben a 2., a 3., és a 4. e.- nek is. Azóta csaknem nyolc év telt el és az osztály egykori tagjai, immár 25—26 évesen, lassan felnőtté komolyodnak. Az egykori e osztály igencsak eltávolodott valamikori önmagától. Utánajártam, vajon a hajdani osztálytársak hogyan élnek, mit csinálnak ma? Mi lett a jó tanulókból és mivé váltak a lustábbak? A fent említett általános derültség kiváltója többnyire Zsolt volt, akinek humora iskolaszerte híressé vált. Igaz, mindig közepes eredményeket ért el — no nem azért, mert nem volt elég értelmes, hanem azért, mert elviccelte a dolgokat —, ma állatorvos. Megnősült és egy kislány büszke papája. Feleségül vette iskoláskori szerelmét, Noémit, aki akkor finomkodó úrilánynak tűnt, ma azonban lelkes ifjú anya. Csabát az osztály egyik legértelmesebb tagjának tartottuk, szerették a tanárok is. Kitűnt matematika és fizika tudásával, sorra nyerte a tanulmányi versenyeket. Ma egészen más, teljesen megváltozott. Iszonyú sovány és magas lett. Elkötelezte magát valamelyik vallási csoportnak és szinte már nem is ezen a világon él. A múltkor összetalálkozott a pillantásunk a metró egyik megállójában és nem ismert meg. Pedig én alig változtam. Tudom, nem modortalanságból fordult el, hanem azért, mert csak testben volt közöttünk, gondolatai egészen máshol jártak. A magas, jó sportoló Eszterrel nemcsak gimibe, de főiskolára is együtt jártunk egy ideig. Remek barátnő volt. Azok közé a lányok közé lehet őt sorolni, akik nem annyira a külsejükkel, mint inkább a stílusukkal keltik fel az emberek figyelmét. A főiskolán egyszer azt mondta, soha nem lesz képes egy osztálynyi gyereket tanítani, ő nem az a tanító néni típus. Most alsótagozatos osztálya van, ahol imádják a gyerekek. T ibor mindig jó barátom volt. Minden dolgozata jól sikerült, és gyakran segített nekem is. Sokat táncoltunk együtt, rendkívül jól mozgott. Érettségi után a pénzügyi főiskolára járt, ahonnan egy neves bankba került. Most turistákkal foglalkozik és imádja a munkáját. Márciusban lakást akar venni, most arra gyűjtöget. Emlékszem, hogy szállodaigazgató akart lenni, de most azt vallja, hogy csak a bankszakma érdekli. Abban van pénz. Tovább akarja magát képezni. Talán egyszer bank- igazgató válik belőle. yeronika a kémiát szerette, neki teljesült a vágya, gyógyszerésznek tanult, a szakmájában dolgozik. Laci, a gimi első évében legfeljebb 150 centiméter volt, vastag szemüvege eltakarta a fél arcát. Ugratták is elé gyakran apró méretei miatt. Nagyon sokat tanult, feltett szándéka volt, hogy megszerzi a doktori címet és jogász lesz. Meg is tett érte mindent. Most Pest megye egyik településének jegyzője, kontaktlencsét hord és legalább 180 centi magas. Alig lehet ráismerni. Károlyról senki nem gondolta annak idején, hogy ilyen jóképű férfi lesz. Mert Károly az lett. Amellett pedig több szakmát is kitanult, főiskolát végzett és nyelveket beszél. Ezt sem gondoltuk volna róla, mert Károly nem szeretett tanulni. Judit tanítónő lett, de talán még egy hónapig sem tanított, mondván ezt nem neki találták ki. Legutóbbi találkozásunkkor a társadalombiztosításnál dolgozott. Nem tudom, ezt szereti-e csinálni. Krisztina különleges rajztehetségét mindenki elismerte, ezért vele csináltattuk az összes plakátot, tablót és a falak dekorációját. Rajzolt, ragasztott állandóan, de legszívesebben festett. Nem meglepő, hogy a nyomdászatot választotta hivatásának, most is azzal foglalkozik. Ildikót már egy éve ismertem, amikor megtudtam róla, hogy milyen mélyen vallásos. Senki sem csodálkozott azon, amikor a vallásban kereste élete célját és hittudományi egyetemre ment továbbtanulni. Egy ideig Németországban Biblia-tanulmányokat folytatott, majd egy kis község lelkésznője lett. A bemutatás nem teljes, az osztály nagyobbik részéről nem szóltam, de nemcsak helyhiány miatt, hanem legfőképp azért, mert nehezen érem el őket. Akikkel nemrég még nap mint nap több órát. együtt töltöttünk, azok ma az ország legkülönbözőbb részében élnek. Amint látszik, mindenki tanult valamit, ebben igen jó statisztikát állítottunk fel. Egyvalamiben azonban lemaradunk kortársainktól: kevesen alapítottak saját családot. Legtöbben anyagi okokra hivatkoznak. Nem tudom, de remélem, nem csupán agglegény és vénlány fog megjelenni a 30 éves osztálytalálkozón. Mert az is lesz, hiszen életünk egyik legszebb szakasza a gimnáziumi évek idején volt. Ebben mind egyetértünk. (simon) Osztálykönyv ra, viszont szeretteiknek olcsón — kevés pénzből —, de saját kezűleg, némi ötlettel és szeretettel sok szép ajándékot lehet elkészíteni. Mert legértékesebb ajándék mindig az, ami szeretetet, örömet és tiszta emberi szándékot sugároz. Mint ahogy a művész mondja: „A szűkös, ’50-es években telt gyermekkorom. Szüleimtől megtanultam, hogyan lehet szívvel, szeretettel és tenni akarással szebbé varázsolni a szürke, gondterhes hétköznapokat. Legértékesebb ajándék ez, amit szüleimtől kaphattam! Az örömteli, közös készülődés karácsony ünnepére elfeledtette mindannyiunkkal a szegénységet. Úgy éreztük, hogy gazdagok vagyunk!” Sári Katalin hasznosítható, hiszen nagyon sok családnak ma sem telik drága ajándékok-
