Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)

1994-12-15 / 294. szám

12 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZAG 1994. DECEMBER 15., CSÜTÖRTÖK Politika és történelem A politika mindig hajlamos volt ar­ra, hogy kisajátítsa a történel­met. Tudva, hogy milyen fontosak a gyökerek, vagyis a politikai tettek tör­ténelmi indokoltsága. A múltat a kö­zelmúltra korlátozva természetes tö­rekvésnek tekinthető, hogy egy politi­kus tegnapi tetteivel akaija alátámasz­tani mai elfogadtatását. Márpedig az, hogy valaki a tegnapi körülmények között helytállt, nem biztosítja a mai, egészen más feltételek közötti sikerét. Legfeljebb valószínűsíti. Ezek a gondolatok fordultak meg a fejemben, amikor arról értesültem, hogy a vasfüggöny lebontásának ötö­dik évfordulóján megint előtérbe ke­rült Horn Gyula faltörő szerepe. A volt kommunista külügyminiszter ez alkalomból megkapta a német ARD Televízió Arany Európa-díját, ponto­sabban annak politikai különdíját. Göncz Árpád pedig az évforduló al­kalmából nyilatkozott a Le Point című francia lapnak. A különdíj átvételekor Hóm Gyu­la, aki különben ez ügyben már eddig is érdemén felüli elismerést kapott, ez­úttal igen mértéktartóan, mondhatni szerényen nyilatkozott: „a díj csak szimbolikusan illet meg”. Annál meg­lepőbb Göncz Árpád egyoldalú és az érdemeket antedatáló nyilatkozata. El­nökünk az MSZP-s miniszterelnök és az ugyancsak szocialista külügymi­niszter akkori szerepét alaposan felna­gyítva és időben négy-öt évvel ko­rábbra helyezve, megfeledkezik példá­ul olyan, a magyar politikát valóban átformáló — legalább egy évtizedes — tevékenységről, mint amilyen Pozsgay Imréé volt. De nézzük a történelmi tényeket! A vasfüggöny, azon belül a berlini fal lebontása kétség kívül a magyar határ megnyitásával kezdődött. Erről több megnyilatkozást ismerünk, s ezekben van egy közös elem: minden korabeli politikus a maga szerepét igyekszik előtérbe állítani. Még Be- recz János is hozzászólt, bár abban az időben már nem volt központi titkár, s a 21 tagú Politikai Intéző Bizottság tagjai között sem szerepelt. Nemrégi­ben egy inteijúban elmondta, hogy „Horváth Pista”, a belügyminiszter megkérdezte, hogy mi a véleménye a határmegnyitásról. A belügyminiszter megemlítése nagyon fontos. Tudniil­lik: Hóm Gyula nem nyithatta meg a határt. A határőrség ugyanis a belügy­miniszter irányítása alá tartozott (és tartozik ma is). A külügyminiszter te­hát nem adhatott utasítást a határőr­ségnek, de a belügyminiszternek sem. Ehhez csak a miniszterelnöknek van joga. Eljutottunk hát Németh Miklós­hoz, aki mint miniszterelnök, és mint a négytagú pártelnökség tagja, e ket­tős funkcióban meghatározó szerepet játszott. A konkrét eseményről sokat meg­tudhatunk ,A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1989. évi jegyzőkönyvei”-ből (Bp. 1993. Magyar Országos Levéltár). Áz ország nyugati határán 1989. augusz­tus 1. óta nem volt határzár. Ezért na­gyon megnőtt hazánkban a keletné­met turisták száma, akik abban re­ménykedtek, hogy az osztrák határon át Nyugatra távozhatnak. Több tízez­ren voltak már az országban, úgy­hogy valamit tenni kellett. Az NSZK nagykövetségére menekült 101 sze­mély augusztus 24-én Ausztrián ke­resztül Németországba utazhatott, a többi ügyében pedig megindultak a tárgyalások. Pártvonalon, de természe­tesen diplomáciai úton is. Honecke- rék ellenezték a határmegnyitást, és mindenképpen gátolták a kibontako­zást. Amikor Németh Miklós Berlin­be akart utazni, az NDK kitért. Ezt így mondta el a miniszterelnök a KB szeptember 25-i ülésén: ,A kormány mindkét német állam vezetéséhez egy­szerre kezdeményezett tárgyalásokat. Az NDK vezetése visszaüzent, hogy Honecker elvtárs beteg, Stoph elvtárs részben betegsége, részben más irá­nyú elfoglaltsága miatt nem tudja fo­gadni a magyar miniszterelnököt. Kér­ték, hogy a külügyminiszter utaz­zon.” így aztán Berlinben csak Hóm Gyula tárgyalt, Bonnba viszont Né­meth Miklós és a külügyminiszter is elutazott. Hóm Gyula 1989. szeptember 1-jén felszólalt a KB-ülésen, és el­mondta, hogy berlini tárgyalásai ered­ménytelenek voltak. A keletnémetek azt javasolták, hogy , .Magyarország tiltsa meg az NDK-állampolgárok be­utazását”. Vagyis azt akarták, hogy ne ők tiltsák meg saját állampolgáraik­nak a kiutazást, hanem mi a magyar határ átlépését. Ezt természetesen nem vállalhatta a magyar tárgyaló fél, hanem javasla­tokat adott át a keletnémeteknek, ami­ről a következőket mondta Hóm Gyu­la az említett ülésen: „Ezért átfogó megoldásra mondtuk el a konkrét el­képzeléseinket, hogy müyen átfogó megoldást fogunk tíz napon belül ér­vénybe léptetni. Engedjék meg, eze­ket a részleteket én ne mondjam el, ez államközi ügy, de mindenképpen megnyugtató megoldást jelent, olyant, amely változatlanul tisztelet­ben tartja — és én ezt lényegesnek tar­tom — az NDK-nak azt az alapvető politikai jogát és politikai alapelvét, hogy senki ne kérdőjelezhesse meg az NDK államhatósági jogát és fenn­hatóságát a saját állampolgárai felett. ... Olyan megoldást tettünk le az asz­talra három részletben, amely maxi­málisan segít megőrizni az NDK-nak a politikai arculatát.” (Csak zárójelben: az NDK fennha­tóságát polgárai felett maguk az érin­tettek kérdőjelezték meg nemsokára, s akkor bizony a Magyar Népköztár­saság külügyminiszterének a segítsé­gével sem sikerült megőrizni az NDK politikai arculatát. 1989 novemberé­ben ez az arc szétesett.) Miként azt az MTT jelentette: „A tarthatatlanná vált helyzetben a kor­mány úgy döntött, hogy ideiglenes jel­leggel felfüggesztve az 1969-ben kö­tött magyar—NDK kormányközi megállapodás vonatkozó (egyébként titkos — T. B.) pontjainak hatályát, le­hetővé teszi a Magyarországon tartóz­kodó... NDK-állampolgárok számára a távozást minden olyan országba, amely őket kész átengedni vagy befo­gadni.” A határmegnyitásról Nyers Rezső, az MSZMP akkori elnöke is nyilatko­zott a KB 1989. szeptember 25-i ülé­sén. Közölte, hogy az NDK pártveze­tősége megkereste őket, kérte a határ­megnyitás elhalasztását, és a berlini megoldás alkalmazását. Ennek az a lé­nyege, hogy csak a keletnémet útiok­mányokkal rendelkező személyek tá­vozhassanak Nyugatra. Magyarorszá­gon azonban oly sok NDK-állampol- gár volt, hogy azt itt nem lehetett alkal­mazni. Nyers Rezső szavait idézem: „Ezért úgy döntöttünk, hogy elhárít­juk ezt a kérését a német vezetésnek, és utat engedünk. ” Ez is kollektív dön­tés volt (az én kiemelésem — T. B.). A döntést — Grósz Károly közlése szerint — az MSZMP elnöksége hoz­ta, melynek négy tagja volt: Grósz Ká­roly, Németh Miklós, Nyers Rezső és Pozsgay Imre. Nyilvánvaló, hogy a ha­tározat előkészítésében nagy szerepe volt a külügyminisztériumnak. D e a magyar társadalom sem volt tétlen, az aktív politizálás két leté­teményese az MSZMP és a kormány előtt járt. Erről az 1990-ben megjelent „Magyarország politikai évkönyve” című kiadvány Krónika címet viselő fejezetében augusztus 19-nél, forrás­ként a Népszabadságot megadva, ezt írják: „Páneurópai pikniket rendezett Sopron térségében a magyar—osztrák határon a Magyar Demokrata Fómm debreceni szervezete, az Országos Klubtanács és a soproni Ellenzéki Ke­rékasztal. A határok nélküli Európa mielőbbi létrejöttét, a közös európai­ság kialakulását szorgalmazó találko­zón több ezren vettek részt. Egy ma­gyar küldöttség átment a határ osztrák oldalára, jelképesen kaput nyitottak, majd a szabad határon át osztrák pol­gárokkal együtt érkeztek vissza a nép­ünnepség színhelyére. Ezután elhang­zott az esemény két védnökének, Habsburg Ottónak, a Páneurópai Unió elnökének és Pozsgay Imre ál- lamminisztemek az üzenete.” Ez a határnyitás hiteles története. Török Bálint HIRDETÉS APRÓHIRDETÉS ADÁS-VÉTEL BUDAPESTEN, Metró mellett, csalá­di ház emeletén 2,5 szobás lakást Pest megyei családi házra cserélném 3,5 M Ft értékben. Telefonüzenet: 262-9573. (212942/2K) LADÁT, Daciát 5—10 évesig veszek, (20)-346-236. (213548/29K) ÁLLÁS MINISZTÉRIUM felvesz 30—40 év közötti, érettségizett, felsőfokú TB-vég­zettséggel és számítógépes ismerettel ren­delkező gyakorlott TB-ellenőrt, középfo­kú TB-tanfolyammal, számítógépes isme­rettel, gyakorlott TB-ügyintézőt. Érdek­lődni lehet munkanapokon a 184-2189 te­lefonon 8—16.00-ig. (212258/1 OH) PEST MEGYEI Flór Ferenc Kórház pá­lyázatot hirdet 2 db dietetikus állásra. A pályázatokat Vértes Tamásné ápolási igazgatóhoz kell benyújtani. Cím: 2143 Kerepestarcsa, Semmelweis tér 1. (213429/2H) KERAVILL Rt sürgősen keres munka­társakat az alábbi munkakörökbe: köny­velő, boltelszámoltató. Számviteli tapasz­talat szükséges. Jelentkezéseket önélet­rajzzal kéijük az alábbi címre: Keravill Rt. Számviteli Főosztály, Budapest 62 Pf.: 578. 1391. (213504/2H) KERAVILL Rt sürgősen keres számí­tástechnikust. Jelentkezéseket önéletrajz­zal az alábbi címre kéijük: Keravill Rt. Számítástechnikai Osztály, Budapest 62. Pf.: 578., 1391. (213505/2H) JÖVEDELMEZŐ munkalehetőség, nyugdíjasoknak is. Kötetlen munka­időben. Telefonszám: 166-7477 H—P 8—15 óráig. (213622/1K) A VOLÁNBUSZ-JÁRMŰTECHNI­KA Kft vezetői gyakorlattal rendelkező „Új termék előállítás-felelős” mérnököt keres. Német vagy angol nyelvismeret előnyt jelent. Cím: 1139 Budapest, Béke tér 11., Pfeifer István üzletágvezető, 9-től 14 óráig. (213660/1H) VEGYES VÁLLALKOZÓK! TÁRSASÁGOK! A vállalkozói tevékenységhez használt SZÁMLA NÉLKÜLI, régen meglevő, családi, személyi tulajdonú gépek, eszkö­zök, alkatrészek, berendezések stb. KÖLTSÉGKÉNT TÖRTÉNŐ ELSZÁ­Az épülő budaörsi piacon üzlethelyiségek 10 éves bérleti joga eladó Tel.: 266-9911, 266-9900, hívható 10-től 17 óráig. MOLÁSÁHOZ kedvező feltételekkel le- hetőséget biztosítunk. Menedzser Kft. Al- bertirsa, Mikebudai út 41. Tel.: (53)-370-380, (20)-345-782. TELEFO­NÁLJON! Helyszíni ügyintézésre díj­mentesen kiszállunk. (209784/14H) LADÁT vennék (76)-351-182 nappal, (76)-351-423 este. (213337/4K) PILISEN sürgősen, áron alul eladó nya­raló, szőlővel, gyümölcsfákkal. Víz, vil­lany van. Érdeklődni: Csajbók, 1139 Gömb u. 31. fszt. 5. (213551/1H) KÖZLEMÉNY KARÁCSONYI AJÁNDÉKNAK JO- GOSITVANY! Mindenkinek diákked­vezménnyel, részletfizetéssel a karácso­nyi szünetben! Tel.: 221-4727. (212212/29K) FÁJÓ SZÍVVEL tudatjuk, hogy édes­anyánk, özv. PAMMER FERENCNÉ (sz.: Maticska Emília) 1994. december 11-én 67 éves korában elhunyt. Temeté­se 1994. december 16-án 14 órakor lesz a dunakisvarsányi temetőben. Pammer Ist­ván, Pállainé Pammer Erika. (213639/2K) FELHÍVÁS! Ezúton értesítjük az olvasó­kat, hogy az Ócsai Önkormányzati Hír­adóban a Pénzintézeti Központ által 1994. december 20. napjának 10 órájára meghirdetett nyilvános értékesítés elma­rad. Az újabb időpontról a Pénzintézeti Központ az említett helyi újságban és a Pest Megyei Hírlapban az olvasókat tájé­koztatni fogja. Pénzintézeti Központ Fel­számoló. (213659/1H) LEVELEZŐLAPON ÉRKEZETT HIRDETÉSEK □ KERTES családi ház el­adó. Érd.: Lakatos István, 2200 Monor, Veres Pálné u. 9. □ ELADÓ Bp. XIX. kér. 1 + 2,5 szobás 4. emeleti lif­tes öröklakás szép környe­zetben, jó közlekedési lehe­tőséggel a metróhoz közel. Irányár: 3 200 000 Ft. Érd.: Kovács Sándor, 2251 Tápió- szecső, Deák F. u. 54. □ DUNAHARASZTIN há­romszobás komfortos csalá­di ház eladó. Irányár: 3 mil­lió Ft. Érd.: Baba Béláné, Dunaharaszti, Bethlen G. út 16. □ KIS BEFEKTETÉSŰ, könnyen megtanulható, be­vezetett vállalkozás eladó. Tel.: (26)-334-290. □ HONDA CIVIC 89 no­vemberi, grafitmetál, alufel- nis, Blaupunkt rádió 90 LE eladó. Ár: 740 ezer Ft. Tel.: (26)-317-383. □ LADA, 1500-as kombi, 1 éves, eladó. Tel.: 202-3144. rA VOLÁNBUSZ Rt. ^ érdi, gödöllői, monori és zsámbéki üzemigazgatósága D kategóriájú jogosítvánnyal rendelkező munkavállalókat keres autóbusz-vezetői feladatok ellátására. Bérezés: a kollektív szerződés alapján. A munkavállalók munkaruha-ellátmányt és családtagjaikkal együtt, különféle utazási kedvezményeket kapnak. Jelentkezni lehet:- az érdi autóbusz-állomáson, a forgalmi osztály vezetőjénél, telefon: (23)-365-551- a gödöllői autóbusz-állomáson, a forgalomvezetőnél, telefon: (28)-320-444- a monori autóbusz-állomáson (Monor, Csanádi György u.), a forgalomvezetőnél- a zsámbéki forgalomvezetőnél, a budapesti, Széna téri autóbusz-állomáson, telefon: 201-3927 vagy 201-3688. Kizárólag felvilágosítást adnak az rt. ügyvezető igazgatóságán, a 270-0577-es vagy a 270-0588-as központi szám 268-as vagy 257-es mellékén. Az érdi, a monori és a zsámbéki üzemigazgatóság a C kategóriájú jogosítvánnyal és PÁV II. vizsgával rendelkezők átképzését is vállalja. Útra kellünk. Karácsony, újév... ünnepi jókívánságok Posta

Next

/
Oldalképek
Tartalom