Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-15 / 294. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP VÉLEMÉNY 1994. DECEMBER 15., CSÜTÖRTÖK 7 Válasz az izraeli A Hét Tükre című hetilapnak A napokban a Pest Megyei Hírlap szerkesztőségébe faxlevél érkezett a Szentföldről. A Hét Tükre című izraeli magyar nyelvű hetilap szerkesztője, Rákócza Ri- chárd nehezményezte a lapunkban napvilágot látott, Izraelt, illetve az újságját érintő kitételeket. Rákócza úr kérésének eleget téve, levelét teljes terjedelmében közöljük, majd kiegészítjük a Hering József kollégánk által írt válasszal. Vödrös Attila főszerkesztő és Hering József úr részére. Tisztelt Uraim! Tegnap este jutott el hozzám a Pest Megyei Hírlap november 23-i számából Hering József cikke. Miután az abban foglaltak egy része negatívan érinti lapunkat, az Izraelben magyar nyelven megjelenő A Hét Tükrét, valamint magát Izraelt, néhány mondatban szeretnék arra reflektálni, bízván abban, hogy soraimat közzéteszik, mert úgy hiszem, Hering úr téved. Téved akkor, mikor kifogásolja a MUOSZ álláspontját, s azzal érvel, hogy A Hét Tükre aligha viselheti szívén a magyarság ügyét, ha egyszer másfél évvel ezelőtt megjelent nálunk az „aljas, fasiszta magyarok” kitétel. Meggyőződésem, hogy Hering úr nem olvasta A Hét Tükre azon számát, csupán az Esti Hírlap akkori, első oldalas beszámolóját, hiszen akkor pontosan tudná, miről volt szó. Egy magát Edelmes- ser Elemérnek nevező olvasónk küldött be levelet, amiben mindenkit „lerántott”, beleértve több európai népet és szinte az ösz- szes Izraelben élő népcsoportot, vallást. A levelemet — az általam írt gúnyos kommentár kíséretében — azért tettük közzé, hogy ezzel is érzékeltessük: mekkora az Isten állatkertje. A Hét Tükre már csak azért sem különösebben magyarellenes az utóbbi években, hiszen jómagam is itt dolgozom, „bár” kettős állampolgár vagyok és római katolikusnak kereszteltek: arról nem is szólva, hogy lapunk nyolc éve szervez társas utakat Magyarországra, és az idén mintegy kétezren, magyar és nem magyar származásúak, illetve izraeli bennszülöttek utaztak velünk Magyarországra. Kicsit furcsa lenne, ha útjainkat hirdetnénk az egyik oldalon, míg a másikon „fasisztáz- nánk”. Nem is ezt tesz- szük. Igyekszünk korrektül tudósítani — évente több tucat hír, riport, a magyar sajtóból átvett cikk formájában — Magyarországról. Néhány szót Dél-Liba- nonról, jelesül a Hizbullah terrorszervezetről, melyről Hering úr, aki, ha jól tudom, hozzám hasonlóan megjárta az izraeli hadsereget, azt állítja, nem terrorszervezet, mert hazájában idegen katonaság ellen küzd. Ezen az alapon, akár a náci Németország harca is igazságos lehetett volna attól kezdve, hogy az oroszok átlépték a német határt: ezen az alapon a Vietkong is szabadságharcos szervezetnek minősül. Hering úr bizonyára tisztában van azzal, hogy a szabadság- harcos minősítést nem az dönti el, hogy a határ melyik oldalán harcol az ember. A Hizbullah győzelme esetén újabb Irán alakulna Libanonban, amire igazából senki sem vágyik. Ami pedig az említett ENSZ BT-határozato- kat illeti — nos, azok pontosan annyira igazságosak, mint amennyire igazságos volt a trianoni békediktátum. Tisztelettel: Rákócza Richárd A Hét Tükre Tisztelt Rákócza Úr! Örömmel közöljük az Ön levelét, amelyet a Pest Megyei Hírlapban napvilágot látott Tudósítások a Szentföldről című írásom nyomán juttatott el a szerkesztőségünkbe. A jobb áttekinthetőség kedvéért igyekszem sorról sorra haladva megválaszolni a levelében kifogásolt pontokra, illetve a személyemet ért vádjaira. A Hét Tükrében másfél évvel ezelőtt megjelent, s a magyarságot mocskoló irományt igenis olvastam, miután fölhívták rá a figyelmemet. Az említett időben ugyanis még Jeruzsálemben éltem. Ezért nyugodtan leírhatom, hogy például a szakmailag és etikailag igen magas színvonalú Háárec című héber nyelvű napilap szerkesztőségében habozás nélkül a papírkosárba hajítanák az olyan stílusú és tartalmú olvasói levelet, mint amiben írva vagyon az „aljas fasiszta magyarok” minősítés. Csak ismételni tudom azt, amit ez ügyben korábban már leírtam: Még elképzelni is félelmetes, micsoda felhördülést váltana ki, ha az idézett mondat jelzett szava más néppel behelyettesítve jelenne meg idehaza. De nem kerülgetem a dolgot, hanem vállalva a felhördülés kockázatát, fölteszem a kérdést: Mit szólnának Tel-Aviv- ban ahhoz, ha a Pest Megyei Hírlapban napvilágot látna az „aljas, fasiszta zsidók” kifejezés? Rajtunk ebben az esetben már az sem segítene, ha ehhez a kifejezéshez lapunk népszerű humoralis- tája, Sándor György kerekítene egy jópofa és „gúnyos kommentárt”. Az ilyenfajta minősítést Magyarországon nem szokás nyomdába küldeni, mert nincs hírértéke, illetve etikai szempontból erősen kifogásolható. Nem szokás nyomdába küldeni sem kommentárral, sem anélkül. A Hét Tükre olvasója, Edelmesser Elemér úr egyébként, az Ön állításával ellentétben, nem „rántotta le” az ösz- szes Izraelben élő népcsoportot és vallást, hanem kizárólag a muszlim vallá- sú palesztinokat. A nagyvilágból meg azokat — köztük a magyarokat —, akik az ő megítélése szerint a múltban vagy a jelenben valamilyen módon sértik a zsidók érdekeit. Más szóval, az izraelita vallású zsidókat nem tisztelte meg a ránk aggatott jelzőkkel. Ön közli velünk, hogy római katolikusnak keresztelték, kettős állampolgár. Higgye el, lapunkat és a magyar- országi lakosság jóérzésű többségét egyáltalán nem érdekli az Ön vallása vagy nemzeti hovatartozása. Magyarországon nem dúlnak kormánykoalíciókat is megrendítő parlamenti viták arról, hogy ki tekinthető magyarnak vagy kereszténynek. Nálunk nem temetnek el senkit a temetőárokba, ha halála után kiderül róla, hogy nem egészen tartozott a magyar fajhoz. Sőt a sírjából sem forgatják ki, majd dobják a közeli szennycsatornába, miután tévedésből mégis a nem megfelelő parcellában hántolták el. Minket újságíróként kizárólag az Ön szakmai és etikai hozzáállása érdekel. Egyetértek Önnel abban, hogy a kibővülő üzleti érdekeltség — a lapja által szervezett magyarországi társasutazás — nem egyeztethető össze a magyarság lefasisztázásával. Találó a megjegyzése, miszerint „már csak azért sem különösebben magyar- ellenes az utóbbi években”. Ezek a szavak egy kicsit mégiscsak engem igazolnak, hiszen az Izraelt ismerő polgárok előtt nem titok, hogy A Hét Tükre az utóbbi évek előtt igencsak erélyes hangot ütött meg a magyarokkal szemben. Talán az sem véletlen, hogy a ’80-as években a munkapárti irányultságú izraeli napilappal, az Új Kelettel szemben az Ön újságja a Menachem Begin és Ariel Sáron nevével fémjelzett szélsőjobb- oldali politika szócsövének számított. Amennyiben a MUOSZ lapjának mégis igaza van, s A Hét Tükre manapság a magyarság ügyét viseli a szívén, akkor a változás egyenesen forradalmi. Dél-Libanon és a Hizbullah ürügyén felrótt vádjait, történelmi magyarázatait különösen nagy érdeklődéssel olvastam. Már csak azért is, mert a Hizbullah nevű síita szervezet megalakulásakor, Önnel ellentétben, én már régóta Izraelben voltam, s az izraeli hadsereg zubbonyában, M—16-os géppisztollyal a vállamon ténykedtem. Ezt csak azért írom le, mert fölemlíti, hogy én is az izraeli hadsereg katonája voltam. Ami engem illet, a kávéházi, budapesti szaloncionistákkal ellentétben több mint tíz évet szolgáltam az izraeli hadseregben, sokszor igen nehéz körülmények között. A katonaságnál teljesített szolgálatra büszke vagyok, mert Izraelben a hadsereg volt az egyetlen olyan intézmény, ahol nem volt részem rasz- szista alapon történő kirekesztő bánásmódban. Senki sem születik terroristának, még a Hizbullah hívei sem. A Hizbullah — Allah Pártja — elnevezésű síita szervezet 1982-től létezik. Létrejöttét egy háború, Izrael 1982-esagresz- sziója váltotta ki, amikor is a Begin-kormány mondvacsinált ürüggyel támadást indított és katonai gépezetével lerohanta a független Libanont. Az Ariel Sáron és Rafael Eitan vezényelte izraeli hadsereg, összefogva a fasiszta keresztény falangistákkal, új rendet kívánt kierőszakolni a cédrusok országában. Rákócza kolléga úr nyilván a világ más pontján, s egészen mással volt elfoglalva 1982-ben, ezért megemlítem: Sáron tábornok hadserege több tízezer libanoni polgári személy életét oltotta ki, a sebesültek száma pedig százezrekre tehető. Sáron hadügyminiszter az Izraelben fölállított Kahan-\izsgáló- bizottság jelentésének közzététele után lemondani kényszerült a hadügymi- niszteri tárcáról. A Ka- han-bizottság Saront főleg a Szabra és.Satilla nevű, Bejrút környéki palesztin menekülttáborokban elkövetett falangista tömegmészárlásbah való felelőssége miatt marasztalta el. A kolléga úr nyilván nem tudja azt sem, hogy 1982-ben, a zsidó újév napján Izraelben mintegy 450 ezer zsidó polgár vonult az utcákra, követelve Sáron tábornok lemondását és a hadsereg kivonását Libanonból. Ez a háború annyira aljas és igazságtalan volt, hogy a katonai és erkölcsi kudarcba a néhai miniszterelnök, Menachem Begin valósággal beleőrült, s életének hátralévő éveit a nagyközönség elől bujkálva töltötte. Az 1982-es libanoni háború a történelmi háttere és bölcsője a síita Hizbullah szervezet létrejöttének. Izrael ekkor már felőrölte a palesztinokat és a helyi libanoni ellenállást, s a Sáron hadserege által elkövetett háborús bűnök, a polgári lakosság ellen végrehajtott terrorbombázások, Bejrút bevétele stb. miatt léphetett színre ez a vallási alapon álló szervezet. Az anakronisztikusán fanatikus vallási elveket valló Hizbullah természetesen nem ideális felszabadítási szervezet, írásomban én ezt nem is állítottam, csak azt mondtam, hogy a világ egyes tájékain felszabadító szervezetnek is nevezik őket. Mindenesetre a náci Németország hadserege, a Vietkong, illetve a Hizbullah szervezet összehasonlítása igen merész vállalkozás, aminek megítélését az olvasóra bízom. Mint ahogy ízléstelen húzás belekeverni a pakliba a trianoni békediktátumot is. Ezen utóbbihoz csupán any- nyit fűznék hozzá, hogy Izraelnek az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem nagyon szokott benyújtani diktátumokat, hiszen ha ezt tenné, az Egyesült Államok azokat azonnal megvétózná. Mint ahogy 1967 óta meg is vétózta szép sorjában, s a nemzetközi joggal és normákkal ellentétben Izrael ezért tarthat megszállva mind a mai napig palesztin, szíriai, illetve libanoni területeket. A magyar nép mögött 1920-ban nem sorakozott föl az amerikai nagytőke által mozgatott washingtó’- ni szenátus, sem pedig a jórészt zsidók pénzén kampányolt amerikai elnök... Trianon és Dél-Libanon között van egy további lényeges különbség is. Erdélyben, a Délvidéken és a Felvidéken ugyanis nem a magyar hadsereg rendezkedett be idegen országok területén, hanem éppen fordítva: az őslakos, akkor még sok helyütt többséget képviselő magyarok nyakára ültettek rá Trianonban idegen hadseregeket és népeket. Az ilyen történelmi összehasonlítás előtt azért érdemes lenne egy kicsit elgondolkozni. Válaszom végén megismétlem korábbi állításomat, miszerint az Izraelben megjelenő A Hét Tükre című lap nem viseli szívén a magyarság ügyét. Ami egyébként ennek a lapnak nem is föladata, s az ilyenfajta szívességviselést eleddig még egyetlen épeszű magyar vezető sem kérte számon Önöktől. Mi idehaza ott tartunk, hogy a magyarság ügyének képviselését már a Magyarországon megjelenő újságok többségének részéről sem nagyon vár- hajtuk el. Nekem tehát elsősorban a MUOSZ havilapjában megjelent újságírói beszámoló — amit Ön a MUOSZ álláspontjának nevez — nem tetszik, hiszen ez nem egyéb, mint rosszul sikerült csúsztatás. Kívánok Önnek újságírói' munkájához sok sikert és jó egészséget. Üdvözlettel és sálommal: Hering József Nyárádremetei kapu Olasz Ferenc felvétele
