Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-12 / 291. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP INTERJÚ 1994. DECEMBER 12., HÉTFŐ 7 Van legalább húszezer kitűnő gyerekünk Beszélgetés Katona Tamással, a Magyar Cserkészszövetség elnökével Szerkesztősegünkbe látogatott a napokban Katona Tamás országgyűlési képviselő, a Magyar Cserkészszövetség újonnan megválasztott elnöke, akivel Vödrös Attila főszerkesztő, Bánó Attila és Deregán Gábor főszerkesztő-helyettesek beszélgettek. Témánk ezúttal a cserkészet volt. — Alkalmat e találkozáshoz elnökké választása kínált, ebben viszont nyilván szerepe volt annak, hogy ön már a háború előtt, „egyszerű” cserkészként is részt vett a mozgalomban. Jók az információink? —- Valóban, őrsvezetőként. Jó tíz éve egy rádióműsorban valamiképpen szóba került a szerencse, s akkor én elmondtam, hogy három okból szerencsésnek tarthatom magam. Az első az apám személye volt, mert az ritka jó dolog, ha az embernek az édesapjával szerencséje van. Orvos volt, s tisztelték szerették, a betegei; valami varázslatos légkört tudott maga körül teremteni. Ezzel is gyógyított. Életem során mindig fel tudtam rá tekinteni. A másik ok, amiért szerencsésnek mondhatom magam, az az iskola volt, az Érseki Katolikus Gimnázium, a mai Rákóczi, a Keleti Károly utcában. Rendkívül magvas ismereteket lehetett ott szerezni, igazi követelő iskola volt, s mégsem éreztük 'soha, hogy a szabadságunkban korlátozva vagyunk. És a harmadik: remek cserkészcsapat működött a falai között, s a cserkészet valóságosan és jelképesen is kivitt minket a természetbe és a társadalomba. Most is ezt kellene csinálnunk. — A cserkészet a háború előtt nagyon erős, az ifjúság életét meghatározó mozgalom volt, amelyet a szocializmus szétvert. Illetve: véleménye szerint milyen károkat okozott az elmúlt negyven év? — A Magyar Cserkészszövetséget 1946-ban feloszlatták. A Cserkészfiúk Szövetsége alakult meg helyette, de sok cserkészvezető ebben már nem 'vett részt. Ezt a szervezetet 1948-ig tűrték meg úgy-ahogy. Az első nagyon kemény támadások tehát már közvetlenül a háború után érték a mozgalmat. Jellemző például, hogy a nagyhatalmú Péter Gábor egy fórumon bejelentette, hogy „egy diák, feltehetően egy cserkész lelőtt egy szovjet katonát a Teréz körúton... ” Természetesen, rablómese volt az egész. Arra szolgált, hogy „a munkásosztály ökle lesújtson”. Nyolcvanéves folyamatosság Magyarországon tehát megszűnt a cserkészet, a magyar cserkészet azonban egy pillanatig sem szünetelt, s ez a külföldre szakadt, menekült magyaroknak volt köszönhető. Mondhatnánk, a csodával határos, hogy Argentínában például negyedik generációs gyerekek hibátlanul beszélnek magyarul, valójában azonban ez az ott mindvégig élő és virágzó cserkészközösségeknek köszönhető. Tisztelettel neveket is idézhetek, a folytonosságban döntő része volt például Bodnár Gábornak, Kölley Györgynek, nélkülük nem beszélhetnénk a magyar cserkészet nyolcvan esztendejéről. A mozgalom itthoni újjáéledéséhez gazdag tapasztalataikkal nagyon sok segítséget nyújtottak. Az utóbbi negyven évben ugyanis nem állt meg a világ fejlődése, s így nem kényszerültünk arra, hogy a rendszerváltozás után ott folytassuk ahol negyven éve abbahagytuk. A külföldi magyar tapasztalatok hozzájárultak ahhoz, hogy világosan lássuk: felgyorsult a gyerekek, a fiatalok fejlődése, s az évtizedekkel korábbi korhatárok így természetesen már nem tarthatók fenn. Az én időmben a vízi cserkészetet 14 éves korban kezdhettük. Ha most is ragaszkodnánk ehhez, akkor ezzel előnyt adnánk minden más ifjúsági vagy éppen sportegyesületnek. Mert a sportegyesületek már hatéves kortól vízre eresztik a gyerekeket. Ha versenyben akarunk maradni, figyelembe kell vennünk korunk sajátosságait, bármennyire tiszteletben tartjuk is a hagyományokat. Igazságtalan volnék azonban, ha példaként csupán Argentínát említeném. Az év elején volt módom Ausztráliában ismerkedni a magyar cserkészekkel, hallatlanul nagy munka, amit ott Kardos Béláék végeznek. Idézhetnék azonban északamerikai példákat is. Az ő próbarendszerük például követendő lehet a mi csapataink számára is. A mai magyarországi és a régi mozgalom között az említetteken kívül van azonban egy alapvető különbség: mi a múlttal és a külfölddel ellentétben nem támaszkodhatunk az iskolákra, ma nincs meg a cserkészmozgalom iskolai háttere. — Mi az oka ennek a valóban jelentős eltérésnek? — Az újjáéledéskor, az új- raszerveződéskor úgynevezett fenntartó testületek jöttek létre, s ezek megpróbáltak valamilyen támaszt keresni, amelyet szerencsés esetben és nem is kevés helyen a plébániában, a plébános személyében találtak meg. Másutt más egyházak védelmét keresték, s találták meg. Cserkészet valláserkölcsi alap nélkül nem képzelhető el. Mindent lehet csinálni enélkül, csak éppen nem lehet cserkészetnek nevezni. Nyilvánvalóan politikailag sem lehet semlegességről beszélni, csak a napi politikától távol kell maradni. Az erkölcsi alapot tehát nélkülözhetetlennek érezzük, csakhogy erről az alapról nem kell állandóan beszélni. A cserkészet ugyanis nem hitbuzgalmi munka, s tévednénk, ha ebből a mozgalomból egyfajta kongregációt, szívgárdát csinálnánk. Azonnal hadd tegyem hozzá: a lebecsülésnek még csak a szándéka sincs bennem ez utóbbi jellegű szervezetekkel kapcsolatban, csakhogy a cserkészetnek más a feladata. Iskolai háttér nélkül — Hogyan jellemezhetnénk a mai helyzetet? — Azt hiszem, nagyon nagy eredménynek tekinthetjük, hogy az elmúlt néhány év alatt sikerült újra leraknunk az alapokat. Van legalább húszezer kitűnő gyerekünk, s most azt a dinamizságban kaparj magadnak. S akkor jobb lesz az életed... Móricz Zsigmond szavait, miszerint „hagyd a politikát, építkezz”, a legaljasabb módon tekerték ki. S a pedagógusnak nem volt más választása, igent mondott rá, A legszomorúbb az egészben az, hogy nemcsak ő, hanem mi mindannyian is szinte abból, a háztájiból éltünk. Kevés tehát még ma is a pedagógusok között, akinek energiája, kedve és legfőképp ideje van, hogy társadalmi munkában cserkészvezetőként is dolgozzék. — Pecjig nagyon fontos lenne, ha közülük is mind többre számíthatnánk, mert a cserkészet — s ezt a közvetKatona Tamás: Istennek, hazájának és embertársainak... Talutn Attila felvétele must kell a cserkészetbe visz- szavinnünk, ami a múltban jellemezte. Ez a mozgalom, ez a munka az önkéntességen, a szereteten, következésképpen az örömön alapul, s az hatalmas erő. — Említette elnök úr az iskolai háttér hiányát és ezt nem egészen értjük. Elég sok olyan egyházi oktatási intézmény működik ma országszerte, amely'segíthetne. Miért nem élnek ezzel a lehetőséggel? — Szerencse is kell ahhoz, hogy az iskolákban újra létrejöjjön ez a háttér. A szerencsét már szavakkal úgy is kifejezhetném, hogy ehhez a háttérhez kitűnő pedagógusok kellenek. Ne feledkezzünk azonban el arról, hogy a szocializmus évtizedei alatt a pedagógustársadalmat minden módon igyekeztek dek- lasszálni, a gerincét megtörni, s olyan anyagi helyzetbe hozni, hogy lehetőleg ne tudjon kiszabadulni napi iskolai munkája béklyóiból. Nem általánosságban beszélek, a kisebbik lányom ugyanis tanító „néni” s így van némi fogalmam arról, hogy hogyan él a pedagógus. A Kádár-korszak nagy „üzenete” volt, hogy a munkahelyeden azért a fizetésért úgysem dolgozol sokat, tehát a második gazdalenül a határainkon túli példák is bizonyítják — számos pozitívuma mellett rendkívül fontos a magyarságot megőrző tényező is. Mi erről'a véleménye? — Nem titok, hogy a cserkészek november 12-i tisztújító közgyűlésén elnökjelöltként ketten kerültünk szóba. Entz Géza, a Határon Túli Magyarok Hivatalának volt elnöke és én. Előre megállapodtunk, hogy ha bármelyikünket választják meg, számíthat a másik segítségére. Tehát én Entz Gézát tisztelettel fel fogom kérni, hogy legyen a társadalmi kapcsolatok országos vezető tisztje, hiszen be kell ágyazni a magyarországi cserkészéletet, mozgalmat egyrészt az ország tudatába, testébe, no meg a nemzetközi élet vérkeringésébe is, s ehhez Entz Gézának is megvannak a külügyi és ezen belül a határokon túli magyarsággal való kapcsolatai. Mi két dolgot kitüntetett figyelemmel fogunk kísérni, az egyik a nyugati országokban működő magyar cserkészcsapatokkal való kapcsolatunk, a másik az a segítség, amit a szomszédos országokban működő magyar cserkészcsapatoknak nyújthatunk, vagy éppen adott esetben tőlük kaphatunk. Tudom például, hogy Kárpátalján néhány megszállót ember jóvoltából újra él a cserkészet, s ez rendkívül nagymértékben segíthet az ottaniak senkit nem sértő önazonosságtudatának a megtartásában, erősítésében. Legalább annyit, ha nem többet, mint például Argentínában vagy Kanadában. A napi jó cselekedet — A mozgalom újjáéledéséről szólva az utóbbi négy esztendőre utalhattunk. Alapvető változás történt azonban az ország kormányzásában, ez vajon miként befolyásolja a magyar cserkészet jelenét és jövőjét? — Még nem tudjuk, de meg fogjuk tudni. Mindenekelőtt a társadalmi szervezetek költségvetési támogatásának az elosztásánál. Kiderül, hogy megkapja-e a Magyar Cserkészszövetség a szükséges támogatást. Erre valamiféle ígéretünk van. Ha ez teljesül, akkor a víz színén tudunk maradni. Nyilván még így is lesz bőséggel anyagi gondunk, hiszen például szeretnénk a Petneházy rét környékén, tizenegy hektáron a központi cserkészparkot jól kiépíteni. Nagy jelentőségű ez, gyakorlatilag egy világváros közvetlen szomszédságában; az ország minden táján élő fiatalok találkozhatnának itt egymással és külföldi társaikkal is. Ideális a hely, hiszen könnyű busszal bejönni a belvárosba, de ha valakinek máshoz van kedve, táborozhat úgy, hogy kilométerekre nem talál élő embert. De hát a cserkészetnek lételeme a mozgás, mint ahogy a napi jó cselekedet is. Említettem, hogy mozgalmunk mintegy húszezer fiatalt tudhat a soraiban, s ha ez a húszezer gyerek naponta, a mozgalom szellemének megfelelően, csak egy jó cselekedetet hajt végre, akkor az összeadódik. Szinte felbecsülhetetlen érték. — Mondható-e, hogy a mozgalom sajátosan kötődik az ország valamely területéhez vagy városához? — Nem, s ez is erénynek tekinthető. Gyakorlatilag „betakarjuk” az egész országot, a régi cserkészkerületek szerint. A mai létszám egy viszonylag gyors fejlődés eredménye, hiszen a magyar cserkészet a háború előtt 15 év alatt érte el ezt a létszámot, s 25 év alatt az ötvenezret. Mindezt tökéletesen önkéntes alapon, önkéntes módon! Ebben rejlik igazi értéke. Nem szeretném azonban, ha a számok félrevinnének minket. Az igazi varázslatos, akaratot, erőt próbáló, bátorságra, kitartásra, jóságra formáló cserkészélet ugyanis a tartalomban, az őrsökben zajlik. Méghozzá oly módon, hogy a fiatal vezeti a fiatalokat. Soha nem felejtem el, mi magunk is csak egy-két évvel voltunk idősebbek, annak idején, mint az őrsünk tagjai, s „magas” beosztásunknak megfelelően kellett élnünk, viselkednünk. Felelősségteljes feladatunk volt tartalmas, értelmes programok szervezése fáradhatatlanul, soha nem lazítva, nem kilógva a sorból. Mára a mozgalom szervezeti keretei országosan kiépültek. Természetesen várunk minél több új fiatalt, de most már a tartalmi munka ideje is elkövetkezett. — Azok közül a fogalmak közül jó néhány, amiket elnök úr említett, sajnos generációk számára meglehetősen ismeretlen. Nem idegenek, csak ismeretlenek... — Bizony így van. Annak idején 6-tól 10 éves korig farkaskölyöknek neveztek minket, lÓ-től 12-ig apródok voltunk, s az akkori számozás szerint, harmadikos gimnazista korunkban kezdődött a cserkészéletünk. Most 10 éves korban kezdődik a cserkészet, a 16 év fölöttiek az úgynevezett róverek, a felnőttek pedig az öregcserkészek. — Tehát a magunkfajták... — Való igaz ez a tréfás megjegyzés, bár az is igaz viszont, hogy a cserkészmozgalomban napjainkban tevékenykedők két nagy csoportra oszthatók, a gyerekekre és az öregekre. Meglehetősen hiányzik a középgeneráció, ám ezen a szocializmus évtizedei után nincs mit csodálkozni. Egyesült erővel — Milyen a fiatalok nemek közötti megoszlása? — Hála Istennek, nagyjából azonos számban vesznek részt lányok és fiúk a mozgalomban, külön működnek lány és fiú csapatok, ahol viszont együtt vannak, ott kü- lön-külön rajokban dolgoznak, szórakoznak, sajátos érdeklődésüknek megfelelően. A biológiai különbségeket ugyanis legfeljebb csak egyfajta ideológia képes egyne- művé összemosni. — Optimista a jövőt illetően? — Igen, bízom abban, hogy a megváltozott körülmények között is folytatódik az újjászervezett mozgalom fejlődése, és nem tartom lehetetlennek azt, hogy újabb tíz év alatt érjünk el arra a szintre, amelyre elődeink negyedszázad alatt jutottak el. Az elmúlt öt év alatt egyvalamit nem sikerült megvalósítanunk, azt, hogy egyesítsük a különböző cserkészszervezeteket, mert jelenleg több kisebb közösség is működik a mi nagy szövetségünk mellett. Nem lesz könnyű az ösz- szefogás, de mindenképpen megpróbáljuk. A .nehézség érzékeltetéséül: van például olyan szövetség, amely az egyik cserkésztörvényt megváltoztatta. Ez így szól: „A cserkész híven teljesíti kötelességeit, melyekkel Istennek, hazájának és embertársainak tartozik.” Ők a mondatnak a második részét elhagyták, pedig ez az esszenciája a cserkészetnek.
