Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)

1994-12-08 / 288. szám

10 PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGALTATAS 1994. DECEMBER 8.. CSÜTÖRTÖK Hangverseny a szajoli tragédia sebesültjeiért Törvénykönyv A kisebbségi önkormányzatok választásáról Az önkormányzati választásokkal kapcsolatos soroza­tomban ezúttal a nemzeti és etnikai kisebbségek identi­tását, sajátos érdekeit képviselni hivatott, s ezért nagy jelentőségű nemzeti és etnikai kisebbségi önkormányza­tok képviselőinek megválasztásával kapcsolatos szabá­lyokkal foglalkozom. A MÁV Szimfonikus Zene­kar ma este fél 8 órakor kez­dődő hangversenyét a szajo­li vasúti szerencsétlenség ál­dozatai emlékének szenteli. A Zeneakadémián (Buda­pest VI., Liszt Ferenc tér 8.) tartandó koncert műsorá­ban Beethoven G-dúr zon­goraversenyét és Bruckner IV. szimfóniáját adják elő. Közreműködik Prugyi Ilo­na, vezényel Lukács Ervin. A zenekar a teljes jegybe­Ma délelőtt 10 órától és hol­nap délelőtt fél 9-től Suli­gazda címmel konferenciát rendeznek az önkormányza­ti költségvetésű intézmé­nyekben dolgozó gazdasági vezetők, oktatók részére Bu­dapesten a Villányi úti Kon­ferencia Központban (Villá­nyi út 11—13.). A tájékoztatót minisztéri­vételt a tragédia sérültjei­nek ápolására ajánlja fel. A hangverseny alkalmából készpénzzel is hozzá lehet járulni a sérültek ellátásá­nak költségeihez, illetve erre a célra csekken vagy át­utalással befizethető bár­mekkora összeg a MÁV Szimfonikusok Zenekari Ala­pítványnak a Magyar Hitel­banknál vezetett, 215- 21573-7007 számú, elkülö­nített számlájára. umi tisztviselők, tudomá­nyos kutatók, valamint gya­korló munkatársak tartják. A rendezvényen megte­kinthető a Tanév című kiál­lítás, ahol a látogatók tájé­koztatást kapnak a jövő évi új tankönyvmegrendelésről is. További információ Mol­nár Tündétől kérhető a 118-3418-as telefonszámon. A nemzeti és etnikai ki­sebbségi önkormányzati képviselők jelölésére és vá­lasztására a nemzeti etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXI. törvény és a helyi önkormányzati kép­viselők és polgármesterek választásáról szóló 1990. évi LXIV. törvény általá­nos rendelkezéseit a XI. fe­jezetben foglalt — alábbiak­ban ismertetett — eltérések­kel kell alkalmazni. Anyanyelven is Ha a nemzeti vagy etnikai kisebbségi (a továbbiakban: kisebbségi) jelöltnek aján­lott személy e minőségét —- az adott kisebbség megjelö­lésével — az ajánlóív meg­nyitásakor bejelenti, azt az ajánlóíveken, az ajánlólapo­kon, valamint a szavazóla­pon fel kell tüntetni. A je­lölt kérheti, hogy nevét a szavazólapon anyanyelvén is tüntessék fel. Ä törvény alapján a választási kam­pány utolsó napján az orszá­gos és helyi közszolgálati hírközlő szerveknek külön műsoridőt kell(ett) biztosíta­ni — kisebbségenként, a je­lölés arányait figyelembe véve — a jelöltet állító ki­sebbségek választási össze­foglalójának. Jelöltek Abban az esetben, ha a te­lepülési kislistás választá­son a szavazás eredménye alapján az ugyanazon ki­sebbséghez tartozó jelöltek egyike sem szerzett mandá­tumot, meg kell állapítani azt a szavazatszámot, amely azonos a kislistán szereplő, legkevesebb mandátumhoz jutó jelöltre leadott érvé­nyes szavazatok felével. Közvetve mandátumhoz jut ily módon minden, mandátu­mot nem szerzett kisebbség­ből egy-egy jelölt, aki az így megállapított szavazat- számnál többet ér el, illetve több ilyen jelölt esetén, a legtöbb szavazatot elért je­lölt. Az így meghatározott módon elnyert mandátumé kisebbségi képviselőkkel a település képviselő-testületé­nek — a törvényben megha­tározott — létszáma megnö­vekszik. Az egyéni választó- kerületben induló kisebbsé­gi jelölt a választás előtt ugyancsak legkésőbb 19 nappal közölhette a helyi vá­lasztási bizottsággal, hogy nem kíván a kisebbségi kompenzációs listán indul­ni. A kisebbségi listára a je­löltek ábécésorrendben ke­rülnek fel. A kisebbségi lis­ta — a többi kompenzációs listához hasonlóan — a tör­vényben meghatározott [45. § (4) bek.] számítási mód alapján — követett módon — juthat mandátumhoz. A listán induló egyéni jelöltek közül az lesz képviselő, aki az egyéni választókerület­ben a legtöbb szavazatot kapta, szavazategyenlőség esetén sorsolással kell dönte­ni. A törvény továbbá lehe­tőséget ad — kisegítő szabá­lyokkal — mandátumszer­zésre, akkor is, ha a szavaza­tok alapján a kisebbségi kompenzációs lista nem sze­rezne mandátumot. Kisebbségi települési ön- kormányzatnak nyilváníthat­ja magát az a települési ön- kormányzat, amelynek a kép­viselőknek több mint a felét egy nemzeti vagy etnikai ki­sebbség jelöltjeként választot­ták meg. Ha a testület leg­alább 30%-át azonos kisebb­ségből választották meg, e képviselők kisebbségenként legalább 3 fős helyi kisebbsé­gi — közvetett módon létrejö­vő — önkormányzatot alkot­hatnak. Mandátum Az előzőekben ismertetett módon a fővárosi kerületi és 10 000-nél több vagy keve­sebb lakosú településeken egyes kisebbségi jelöltek jut­hatnak további mandátum­hoz. A törvény azonban lehe­tővé teszi az önálló kisebbsé­gi önkormányzat közvetlen választását is. Egy kisebbség az adott településen egy helyi kisebbségi önkormányzatot hozhat létre. A választást a helyi választási bizottság tűzi ki és állapítja meg eredmé­nyét. A választást 45 nappal a települési önkormányzati választás előtt, azzal azonos napra kell kitűzni, ha azt leg­alább 5 fő, magát azonos ki­sebbséghez tartozónak valló és a településen állandó lakó­hellyel rendelkező állampol­gár kéri. A választás akkor tartható meg, ha legalább any- nyi jelölt van, mint a megvá­lasztható kisebbségi képvise­lők száma. Helyi kisebbségi önkormányzati jelöltnek az te­kintendő, akit a választókerü­let választópolgárai közül leg­alább öten — a jelölés általá­nos szabályai szerint — ki­sebbségi jelöltnek ajánlottak. A helyi kisebbségi önkor­mányzati választásban részt vehetnek mindazok, akik a te­lepülési önkormányzati képvi­selő-választásra is jogosultak. A kisebbségi önkormányzat választása külön e célra szol­gáló szavazólapon történik. Jövőre ismét A helyi kisebbségi önkor­mányzat választása egyfordu­lós. A választás azon helyi ki­sebbségi önkormányzat vo­natkozásában érvényes, mely­re a választói nyilvántartás­ban szereplők közül 10 000 vagy annál kevesebb lakosú településen legalább 50, a 10 000-nél több lakosú tele­pülésen és a fővárosi kerüle­tekben legalább 100 választó- polgár érvényesen szavazott. Képviselők azok lesznek, akik — a megválasztható kép­viselők száma szerint a leg­több szavazatot kapták, azo­nos szavazatszám esetén sor­solással kell a mandátumról dönteni. Az a jelölt, aki egy szavazatot sem kapott, nem lehet képviselő. Abban az esetben, ha keve­sebb képviselőt választanak meg, mint szükséges, a követ­kező választásig a testület ke­vesebb létszámmal is működ­het, de a tagok száma három­nál nem lehet kevesebb. Ha a kisebbségi önkormányzat nem jön létre, legközelebb csak az általános önkormány­zati választást követő év (1995) novemberének harma­dik vasárnapján kerülhet sor, feltéve, hogy 5 kisebbségi ál­landó lakos ezt kezdeménye­zi. A választást kezdeményez­ni a szavazás napját megelő­ző óO napig lehet. (Jövőre te­hát ismételten mód lesz ki­sebbségi önkormányzati vá­lasztásokra.) Dr. Fogarasi Gabriella Kérjük, segítsenek! Olvasóinkat nem kell meggyőznünk arról, hogy a hazai napilapok között ma a Pest Megyei Hírlap képviseli a leghatározottabban az ellenzéki, jobbkö­zép nézeteket, s az egyetlen, amely a nemzeti oldal pártjai, mozgalmai, szervezetei feié megkülönbözte­tés nélkül nyitott. Nem titok, ráfizetésesek va­gyunk, ám feltételezzük, hogy nélkülünk a magyar sajtó, s a magyar újságolvasók szűkülő tábora is szegényebb lenne. Kérjük ezért mindazokat, akik­nek fontos lapunk életben maradása, s képesek is anyagi áldozatra, segítsenek! Kérjük, a Szörényi Levente által alapított Parázs Alapítvány számla­számúra történő befizetésekkel tegyék lehetővé, hogy a PMH helyzete stabilizálódjon. Az alapít­vány számlaszáma: Konzumbank Rt. Banküzletház 1132 Budapest, Nyugati tér 5. 217-98948; pénzfor­galmi jelzőszáma: KO 1-87951. A befizetett össze­gek az adóalapból levonhatók. Segítségüket előre is köszönjük. A Pest Megyei Hírlap szerkesztősége Tanév ’95 Konferencia és kiállítás Receptajánlatok Télen is fontos a zöldség Zöldségtál különböző önte­tekkel: Hozzávalók (négy sze­mélynek): egy csokor re­tek, egy kígyóuborka, egy piros, egy sárga és egy zöldpaprika, egy közepes nagyságú cukkini, egy ka­ralábé, 5 szál sárgarépa, háromnegyed kiló tehéntú­ró, egy pohár tejfel, só, fe­hér bors, egy csokor petre­zselyem, egy gerezd fok­hagyma, piros porpaprika, két evőkanál paprikapüré. A retek felét félretesz- szük, a másik felét lereszel­jük. Az uborka negyed ré­szét lereszeljük, a többit csíkokra vágjuk. A többi zöldséget is megmossuk, megtisztítjuk és csíkokra vágjuk. A túrót és a tejfelt összekeverjük, és három részre osztjuk. Egy részt összekeverünk a lereszelt retekkel, sóval, borssal íze­sítjük, a felaprított petre­zselymet a tetejére szór­juk. A második adag túró­masszát összekeverjük a le­reszelt uborkával, hozzáad­juk az apróra vágott fok­hagymát, sóval és borssal ízesítjük. A harmadik adag túró­masszát sóval, pirospapri­kával és paprikapürével fű­szerezzük. A zöldségeket egy nagy tálra tesszük, az önteteket külön tálakban tálaljuk mellé. Töltött kelkáposztaleve­lek: Hozzávalók (négy sze­mélyre): 2 db zöldpapri­ka, egy fej hagyma, egy ge­rezd fokhagyma, 3 dkg margarin, fél kg tehéntúró, fél pohár tejfel, só, fehér bors, 3-4 nagy kelkáposzta­levél, 2 evőkanál naprafor­gómag, 10 dkg apró paradi­csom, 10 dkg sárgarépa, egy evőkanál ecet, egy-két evőkanál dióolaj, alufólia. A paprikát apró kockák­ra vágjuk, a hagymát és a fokhagymát felaprítjuk, a tehéntúrót összekeverjük a margarinnal és a tejfellel. Hozzákeverjük a hagymát, fokhagymát, majd a papri­kakockákat, sóval, borssal ízesítjük, és á hűtőszek­rénybe tesszük. Közben a kelkáposztaleveleket bő, sós vízben 3-5 percig pá­roljuk, majd a vízből kivé­ve szárazra itatjuk, és négyszög alakra kirakjuk. A túrómasszát rátesszük, és a leveleket felgöngyöl­jük. Alufóliába csomagol­va legalább két óra hosz- szat hűtőszekrényben pi­hentetjük. A napraforgó- magokat egy serpenyőben, zsiradék nélkül lepirítjuk. A paradicsomokat félbe­vágjuk, az ecetet sóval és borssal fűszerezzük, és hozzákeverjük a dióolajat. A töltött kelkáposztát sze­letekre vágjuk, tányérokra tesszük, melléhelyezzük a paradicsomokat, és ráönt­jük az ecetes lét, beszórjuk a pirított napraforgómag­gal. Fehér kenyeret fogyasz- szunk hozzá. Pikáns paprikahajócs- kák: Hozzávalók (négy sze­mélyre): 4 db zöldpapri­ka, egy csokor snidling, fél csokor petrezselyem, egy fej hagyma, 15 dkg krémsajt, 15 dkg tehéntú­ró, 2-3 evőkanál tej, só, fehér bors, édes nemes pi­rospaprika, salátalevél a díszítéshez. A paprikákat hosszá­ban kettévágjuk. A snid- linget és a petrezselymet felaprítjuk, a hagymát na­gyon apróra vágjuk. A krémsajtot, a túrót, a te­jet, a snidlinget, a petre­zselymet és a hagymát ösz- szekeverjük. Sóval, bors­sal, pirospaprikával fű­szerezzük, a túrókrémet a fél paprikákba töltjük. A salátaleveleket a tányé­rokra helyezzük, és rátesz- szük a töltött paprikákat. Azonnal fogyasztható. Vásárok Taksonyban Hirdetési levelezőlap Pest megye valamennyi postahivatalában kapha­tó az a levelezőlap, amelynek segítségével a Pest Megyei Hírlapban jelentethetik meg hirdetései­ket kedves Olvasóink. Vállalkozók, közületek, magánszolgáltatók a kartonon hét szóig, magánszemélyek húsz szóig hirdethetnek. Nem kell ezután Budapestre utaz­nia annak, aki lapunkban akarja a hirdetését közzétenni. A megye valamennyi postahivatalá­ban megvásárolható az említett levelezőlap, amelyhez boríték is jár, s bélyeg nélkül elküld­hető a címünkre. A levél közvetlenül szerkesztőségünkbe érke­zik, s mi ígérjük: a beérkezéstől számított negy­vennyolc órán belül megjelentetjük hirdetését. Pest megyében ilyen rövid határidőre csak ná­lunk adhat fel sajtóhirdetést! Budapesti olvasóinknak pedig változatlanul szolgálatára áll a Blaha Lujza tér 3. szám alatti hirdetési üzletünk. Ebben a hónapban több vá­sárt is szerveznek Taksony­ban a Petőfi Művelődési Házban (Fő u. 89.). Decem­ber 8-án, csütörtökön 9-től 16 őriig játékvásár lesz. De­cember 9-én, pénteken 10—16 óráig a tököli Fantá­zia Bt. rendez ruhavásárt a művelődési házban. Decem­ber 12-én, hétfőn 9-től 17 óráig ruhavásár lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom