Pest Megyei Hírlap, 1994. december (38. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-09 / 289. szám
§ PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. DECEMBER 9., PÉNTEK 13 Köszönjük a bizalmat! © Tisztelt __ Főszerkesztő Úr! Kérem az alábbiak közlését: Köszönjük a négyéves bizalmat. Áldott karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt kívánunk. Nagykőrös város kép- viselő-testülete nevében: Kiss János polgármester Utóhang Vita alakult ki a hónap elején lapunk hasábjain a mozgáskorlátozottak Pest megyei közgyűléséről közölt tudósításunk nyomán. A vita tárgya lényegében az volt, hogy a közgyűlésen elhangzottak-e közvetlen pártpolitikai felszólalások, illetve felszólítások a közelgő önkormányzati választásokra utalva, vagy nem. Tudósítónk szerint igen, az érintett politikusok, közéleti szereplők szerint nem. Szerzőnk, Fazekas Mátyás szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében kitart eredeti állításai mellett. Úgy érezzük, szakmai kötelességünk ebbéli véleményének hangot adni, de a vitát lezártnak tekintjük. (A szerk.) Keserű tanulság a A legsúlyosabb moz- ysy> gássérültek 1990-ig évente 420 liter nor- “ ■' málbenzin árának megfelelő — akkor 22 ezer forint — támogatást kaptak. A többszöri áremelkedés és infláció ellenére ez az alamizsna azóta csupán 12 ezer forint évente! Sokunk kénytelen volt lemondani a lábainkat pótló gépkocsi használatáról. A rendszerváltozás után a .jogállam” a súlyos mozgássérülteket ugyanúgy „törvényesen” rabolta meg, mint néhány évtizeddel korábban azokat, akiket most némileg kárpótol. Az önmagát „szociálisan érzékeny”-nek hirdető rezsim a tavaszi választások előtt kötelességének tartotta a megrabolt súlyos mozgássérültek kártalanítását. Angyalföldön is, a Csángó utca, Gidó- falvy utcai katonatiszti kádernegyed környékén felröppent a kacsa: az MSZP győzelme esetén visszaadja a 420 liter benzint a megraboltaknak. Az MS2P győzelme óta sok hónap telt el, már látszik, hogy ez az ígéret is csak kam- pányszédítés volt! A szociálisan érzékeny kormány elnöke kijelentette, hogy őt nem érdekli a havi 350—750 ezer, valamint az 1,2 millió forintot felvevő közalkalmazottak bérlistája, de a 70 millió végkielégítést bezsebelő hasonszőrűek sem. Úgy látszik, annál jobban érdekli a súlyos mozgássérültek kizsebelése! Mennyibe kerül most a 420 liter benzin? Igen könnyű kiszámítani, hogy négy év kártalanítása csupán 150-160 ezer forintot jelentene személyen- két a II. és I. fokú súlyosan rokkant mozgássérülteknek. Természetesen hozzászámítva a 20—38 százalék késedelmi kamatos kamatot, melyet államunk szokott hasonló esetekben felszámítani nekünk: levonva a megkapott 12 ezret. Egyszeri esetben! És ez még mindig nem jelenti azt, hogy újra hozzájuthatunk elajándékozott, eladott gépkocsijainkhoz! Mi, súlyos mozgássérült rokkantak, tudjuk, hogy hova adjuk szavazatainkat! Vájná Iván II. fokú súlyosan rokkant nyugdíjas Budapest A választók arculütése Amikor az ellenzék sorra szántónkén a kormánytól be nem váltott ígéreteit, a szociállibe- rális koalíció tagjai gyakran csak gúnyosan kacagnak, mosolyognak ezen. Szekeres Imre, Hóm Gyula és a többi MSZP-s múltú vezetőnek ez a furcsa mosolya, nevetése valójában nem más, mint a rájuk szavazott jóhiszemű polgárok arculütése. Reméljük, a szavazók mára rádöbbentek tévedésükre, és az önkormányzati választásokon már némi korrekcióra .átélik” ezt a népnyúzó hatalmat. Az önkormányzati választásokon tehát most fékezhetjük a régi hatalom nemkívánatos restaurációját. Szavazzunk ezért a népi-nemzeti indíttatású jelöltekre! Gondoljunk csak azokra a cinikus megjegyzésekre, amelyeket a miniszterelnök tett a felsőbb vezetők (például Med- gyesi) milliós havi jövedelmeit firtató ellenzéki kérdésekre. Azt mondta, azért kap Med- gyesi havi 1 millió 200 ezer forintos jövedelmet, mert így, (ilyen szakemberekkel) hamarabb integrálódunk Európá- ba.(...) Eddig ez a kormány még egyetlen olyan törvényt sem hozott, illetve terjesztett elő, amelyik a kisember életének, munkájának és jövőjének rakná le az alapjait. Növekszik az infláció, ismét emelkedik majd a munkanélküliség, s ezzel együtt nő a kormányzati intézkedéseket övező hazugságok halmaza is.(...) Ez a hatalom a hazugságözönnel (melyben a hírközlő szervek kilencven százaléka lelkendezve segíti őt) csak úgy tud fennmaradni, ha időnként különböző színjátékot rendez, botrányokkal színesített ügyeket kreál, s ezekkel „eteti” az átlagembert. Azután rendszerint kiderül, hogy egy-egy ilyen léggömb felfújásával és kipukkanásával csak elterelték a fiHISTÓRIA Az izraeli kormány a végsőkig hallgatott (I.) A kommunisták is bírálták Ceausescut Öt esztendővel ezelőtt szentföldi emigrációmban kísértem figyelemmel a Romániában zajló forradalmat. Mindvégig attól tartottam, hogy a sarokba szorított Securitate irányításával a románok végül is magyarirtást hajtanak végre. Az eseményektől több ezer kilométer távolságban, a Szentföldön megszerveztem az egyetlen jelentős Ceausescu-ellenes tüntetést. A tüntetők közül többen a mostani jeruzsálemi koalíciós kormány vezetésében foglalnak helyet. Kontinensnyi távolságra Temesvártól, az ottani héber és arab nyelvű hírközlés számára szinte kimondhatatlan nevű Tőkés Lászlótól, a forradalom csiholójá- tól, Jeruzsálemben kísértem figyelemmel az egyre inkább fölgyorsuló eseményeket. 1989. december 21-én ki tudja hányadszor, de megint átrándultam Jeruzsálemből a földközi-tengerparti Tel-Avivba, a Magyar Köztársaság nagykövetségére, hogy újfent nekirontsak a budapesti III/ III -as osztály Szentföldre kihelyezett szélmalmainak. Akkoriban én voltam az egyetlen olyan személy Izraelben, akinek neve még mindig szerepelt a nagykövetség feketelistáján. A legközelebbi hozzátartozóim temetésére sem engedtek be, nemhogy megadták volna a hazatérésre vonatkozó engedélyt. Öt perccel a rendszerváltás előtt, 1989-ben számukra még én voltam az „ellenség”. A tel-avivi magyar követség rendszerváltás előtti és utáni velem szembeni ellenséges magatartáóta tudatták velünk, hogy Temesváron „borzalmas tömegmészárlás folyik” a tüntető lakosság körében. A végén már több tízezer áldozatról is beszéltek. Ennek hallatán, ismerve a románok hagyományos magyargyűlöletét, mindjárt arra gondoltam, hogy Romániában minden valószínűség szerint etnikai tisztogatás is folyik. 1989 decemberéből visz- szaemlékszem arra a két Tiltakozó feliratok Bábele Tel-Avivban Oded Milstein felvétele sa ’pedig külön történet, ami egymaga megérne egy rövidebb tanulmányfélét. Az izraeli hírközlő szervek ekkor már napok telefoninterjúra, amelyek az izraeli rádióban hangzottak el a temesvári öldöklés napjaiban. Mose Rosen, Románia országos főrabbija, a néhai kettős ügynök, Ceausescu személyes tanácsadója az áldozatok számára vonatkozó kérdésre héber nyelven válaszolva azt mondta, hogy: „Mindössze két-három halottja van” a tüntetők és a biztonsági erők közötti összecsapásoknak. Mindezt cinikusan, lélektelenül mondta. A másik egyházi személyiség a Tőkés László mellett állhatatosan kiálló Neumann Ernő temesvári főrabbi volt. Neumann főrabbi románul nyilatkozott. Megkérdezték tőle: igaz-e, hogy csak két-három áldozata van a temesvári eseményeknek. Nem volt hajlandó hazudni, de egyben félt is, s ezért a közbenső megoldást választotta: válaszadás helyett lecsapta a kagylót. Izraelben ekkor már minden épeszű ember tudta, hogy valójában mi is folyik Romániában. Az ottani demokratikus erők egyre inkább követelték a jobboldali Sa- w/r-kormánytól, hogy foglaljon állást, tiltakozzon a romániai vérengzés ellen. Csakhogy a hivatalos Jeruzsálem ezt nem volt hajlandó megtenni, hiszen a román diktátorgyeimet, miközben „ágyúval lőttek” ránk. S mialatt így eltelt újabb egy-két hét, a mi érdekünkben az égvilágon semmi sem történt. Az már látszik, hogy ez a kormány a gazdasági élet fellendítésére teljesen alkalmatlan elépzelésekkel bír. (Hol vagytok ti tavaszi szakértők?) Abból ugyanis nem lesz gazdasági fejlődés, ha a bérből és fizetésből élők pénztárcáját minél jobban kiürítik. Látni kellene már, hogy a magántulajdonú piacgazdaságot ugyanazok a személyek nem tudják megvalósítani, akik negyven évig éppen ez ellen serénykedtek, csak akkor MSZMP-jelké- pek alatt. Nem tudják, mert ehhez csak ideig-óráig lesz partner a „dolgozó nép”.(...) A felemelkedést egyáltalán nem szolgálja a nemzeti vagyon — privatizációnak nevezett — kiárusítása. A gazdaság növekedéséhez, a beruházások megindításához pedig nem szükséges adósságaink további növelése. Látni kell, hogy a nyugati, illetve japán hitelezőink nem feltétlenül azon munkálkodnak, hogy elősegítsék tartozásaink visszafizetését, hiszen így, a kamatfizetésekkel még évtizedekig nyúzhatnak bennünket. Nem kell hozzá nagy matematikai képesség, hogy kiszámoljuk: a mintegy huszonöt- milliárd dollárnyi adósságunkat kamatfizetés formájában már visszafizettük. így hitelezőink zsebébe már szinte kockázat nélküli tiszta haszon folyik be, miközben adósságállományunk egy centtel sem csökken. Ha kormányunk továbbra is így politizál, nyomasztó adósságunk soha nem mérséklődik, s akkor legjobb, ha minél hamarabb lemond. Minél rövidebb ideig van hatalmon, annál kevesebb kárt okoz országunknak. Kovács Ferenc Kerepes A valóságot ábrázolták A Pest Megyei Hírlap november 24-i számában a nagykátai mozidiszkó engedély nélküli működéséről szóló cikkük a valós helyzetet ábrázolja. Ehhez még néhány városszerte ismert adalékkal szolgálok. A diszkó avatásán két hónappal ezelőtt részt vettek a város előkelő személyei és vezetői az SZDSZ-es polgármester asszonnyal az élen, a rendőrkapitánnyal bezárólag. Nem csoda, ha ezek után Sipos úr, a diszkó gazdája, volt rendőrtiszt, november 18-án éjszaka még a televíziót is odahívta élő közvetítésre. Minek neki az engedély, amikor Nagykátán eszem- iszommal minden rendezhető. A több százezres bevételből bőven telik reprezentációs vendéglátásra. (...) Szabó János Nagykáta ral évtizedek óta szerteágazó fegyverügyleti, banki és kereskedelmi kapcsolatokat tartott fönn. Azokban a hetekben az a furcsa helyzet állt elő, hogy a Samír-kormány még mindig hallgatott, amikor már az Izraeli Kommunista Párt is hivatalosan elítélte Ceausescu véres uralmát, illetve a diktátort övező személyi kultuszt. (Folytatjuk) Hering József Vay Sarolta Dabason A régi Pest vármegye históriáinak megörökítő- je a különc viselkedésű, férfinéven publikáló — és férfiruhában járó — Vay Sarolta, írónevén Vay Sándor volt. Édesapja, gróf Vay László, Kossuth rendíthetetlen híve Alsódabason vásárolt magának birtokot, a kis Sarolta itt töltötte gyermekkorát. Nevelője Kászonyi Dániel volt, a magyar emigráció ismert alakja, Vay László barátja. Sarolta grófnő visszaemlékezése szerint édesapja csak nehezen tudott segíteni barátján, mert „Kászonyi Dánielnél még a spanyol hidalgó sem lehetett büszkébb”. Az önérzetes Kászonyi megkedvelte a kislányt. Mikor Vay László bemutatta családjának, Kászonyi emlékirata szerint „Kislánya pedig, akit szintén Saroltának hívtak, rögtön a nyakamba ugrott, és megcsókolt.(...) A kis Sarolta pedig annyira szeretett, hogy szinte jobban érezte magát mellettem, mint szüleivel.” A republikánus érzelmű Kászonyi mindenesetre a szabadság szereteté- re nevelte tanítványát. A négy esztendő alatt a kislány leikébe véste „az emberi jogok, a szabadságért elvérzett jakobinusok történetét”, megünnepelte Vay Saroltával a francia forradalom évfordulóját és „ilyenkor egész nap a Mar- seillaise-t meg a Carmagnole-t dúdolta, s szinte táncra kerekedett jókedvében (...) a zsarnokgyű- lölff, kopott mezu, nevetni nem tudó öreg Kászonyi”— írta Vay Sarolta, gyermekkori nevelőjére emlékezve. Pogány György
