Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-30 / 281. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. NOVEMBER 30.. SZERDA 13 Hóman Bálint rabtársa voltam Í A Pest Megyei Hír- t lap november 19-i v számában olvastam dr. Gedai István megemlékezését Hóman Bálint mártírságáról, s ez késztetett írásra. Mindennel egyetértve az írásban foglaltakkal, egy személyes tapasztalatról kívánok szólni: 1946. július 9-től szeptember 16-ig a Gyűjtőfogház kórházában ápoltak. Egy emeleti nagy kórteremben voltam, és itt volt „szerencsém” egy igen „előkelő” társaságban lenni. Az egyszerű félanalfabéta munkástól a miniszterig valamennyi társadalmi osztálybeli megtisztelt jelenlétével ott engem, a „diákgyereket”, aki „Benjáminként” voltam részese ennek a szabadegyetemmel felérő együttlétnek. így volt szobatársam, betegtársam Bálint bácsi is. Ő különösen kitüntetett atyai szeretetével. Sokat üldögéltem betegágyánál, mert ő oly legyengült állapotban volt, hogy többnyire csak feküdt. Sokat beszélgettünk. Mondanivalója elsősorban történelmi szemléletű volt. Emlékszem egy jellegzetes mondására a magyarság fennmaradásával kapcsolatban: „Mi, magyarok, ha nem volt külső ellenség, akkor mindig találtunk belső ellenséget ahhoz, hogy állandóan harcban edződjünk, mely biztosította ezeréves fennmaradásunkat. Hány nagy népcsoport tűnt fel és tűnt el az évezred során.” Örökké szívemben őrzöm szeretetteljes, kedves emlékét, amit nem befolyásolhat az akkori idők kegyetlen embertelensége, mely még a holtakat sem becsülte annyira, hogy sírjuk emlékeztethetne rájuk, az áldozatokra, ahol az utókor és a hozzátartozók leróhat- nák kegyeletüket. A gyilkosokra jellemző, hogy félnek a meggyilkoltak emlékétől is, és ezzel magyarázható kegyetlen magatartásuk. Ebben Rákosi és Kádár azonosak voltak, s magatartásukkal kiérdemelték, hogy a történelem szemétdombjára kerüljenek. Forgó László Vác Ki ítélkezik felelőtlenül? Tisztelt D. Vass László! Mélységes felháborodással olvastam cikkét, melynek címe: Bálint gazda a sátorban. Ugye, mint teljes kívülálló, Önnek jó hecc ez az egész. Milyen jó gúnyt űzni 220 gyermekből és szüléikből. De melyik újságíró veszi a fáradságot, hogy kicsit mélyebben nézzen a dolgok mögé? Ugye azt várná az ember, hogy az újságokban hiteles és objektív képet kap a világban zajló eseményekről, és ehelyett elkötelezett vagy tájékozatlan, netán felelőtlen újságírók cikkei alakítják a közvéleményt. Nekem első osztályos gyermekem van, és az ön- kormányzati iskolába írattam be. Hogy miért? Nem azért, mert vallásellenes vagyok, és nem üldözöm a katolikus iskolákat, mint azt említette a cikkében! A többi szülővel együtt én is beírattam gyermekemet hittanoktatásra. Ez a tény talán kicsit elgondolkoztatja Önt is, amennyiben egy kicsit is érdekli az iskolaügy Sáriban. Nem tudom, honnan veszi a bátorságot, hogy azzal vádol bennünket, hogy hamis jelképpel félrevezetjük az embereket, és a katolikus iskolák ellen lázadozunk. Ha megnézné, hány gyermeket írattak be hittanra nálunk, talán kicsit megváltozna a véleménye. Lassan másfél éve zajlik az iskolaügy nálunk. Vajon az idő alatt hány szülővel beszélgetett el úgy szívből az itteni dolgokról? Nem tudom, hogy önnek van-e gyermeke, de ha van, gondolom a legjobbat szeretné adni neki. Hát mi is ezt akarjuk. És ha a dabas-sári katolikus iskola tanításából nem kérünk, akkpr annak komoly oka van. És ezzel a döntésünkkel nem a többi katolikus iskola ellen táma- duk. Hadi Lászlóné Dabas * Tisztelt Asszonyom! Őszintén sajnálom, hogy írásom ilyen indulatokat váltott ki Önből. Nyilván másképp látja a két sári iskola ügyét, mint mi itt, a szerkesztőségben, ám azért higgye el: mi is kezdettől fogva figyelemmel kísérjük, és így — személyesen is — közelről ismerjük a két iskola körül zajló vitákat, eseményeket. Nem vagyunk tehát sem kívülállók, sem tájékozatlanok, de még elfogultak sem. A felelőtlen „hecc” és gúnyolódás pedig igencsak távol áll tőlünk. Kár, hogy ennyire félreértette mondanivalómat. Egyáltalán nem állítottam, hogy önök, akik az önkormányzati iskolába íratták gyermeküket, vallásellenesek lennének, s mi több, üldöznék a keresztény iskolákat. Soha eszünkbe sem jutott ilyesmi. Mi is azt valljuk: minden szülőnek a legtermészetesebb joga eldönteni, hogy milyen iskolába kívánja járatni a gyermekeit. Ezért is tiltakoztunk, amikor szülők és helyi politikusok egy hangos csoportja — immár másfél évvel ezelőtt — példátlan agitáció- ba kezdett az új katolikus iskola ellen, azzal a nyílt szándékkal, hogy a szülőket rávegyék: csakis az ön- kormányzati iskolába írassák gyermeküket. Ennek az erőszakos kampánynak — mint ismeretes — meg is lett a következménye. Míg az előzetes felmérések szerint a szülők 75 százaléka támogatta még a katolikus iskola létrehozását, a helybeli agitáció és lejáratás „eredményeként” ma mégis mintegy kétszer annyian tanulnak az önkormányzati iskolában, mint a katolikus intézHISTÓRIA Szürkeállomány kontra matematika n A cikkíró azonban . nem emlékezett már arra, hogy 1991 végén és 1992 elején Pápa város fi- deszes vezetésű önkormányzata is kacérkodott azzal a gondolattal, hogy — az akkori napilapok szerint még csak — négymillió kötetes Selye-hagyatékot Pápán helyezi el, sőt már épületet is szerzett hozzá. Több mint érdekes, hogy akkoriban a liberális és szocialista lapoknak egyetlen szava sem volt erre, az egyetlen kritika tudomásom szerint az Új Magyar- országban jelent meg (1992. március 10, 24. 1.). A Fidesz értelmes vezetői nyilván, rádöbbentek erre az óriási szamárságra, és elfelejtették az egészet. így került az ügy és Európa második legnagyobb könyvtára az Alföldre. Mit szerettünk volna és szeretnénk ma is olvasni minderről az ország legjobb, a legszürke- állományúbb agyú riporterei által írott akár egyetlen cikkben. A következőket: Például azt, hogy hazánk legnagyobb könyvtárában, az 1802-ben alapított Országos Széchényi Könyvtárban a nyolcvanas évek végén összesen kétmillió kötet könyvet és 240 ezer kötetnyi hírlapot és folyóiratot őriztek. (Közöttük ott található Göncz Árpád számos műve és rengeteg műfordítása is, így John Ball: Forró éjszaka, B. Devlin: A lelkem ára, E. S. Gardner: A legyezőtáncosnő lovának esete, Dzs. Tanizaki: Egy hibbant vénember naplója.) Azt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Könyv-, tárának hasonló állománya ma egymillió kötet körül van. Azt. hogy 1962-ben a British Museum Library- nek összesen 6 millió kötete volt. El lehetett volna gondolkodni azon is, hogy 1945-ben a Vörös Hadsereg Németország második legnagyobb könytárából, a lipcseiből az ott őrzött ösz- szesen kétmillió kötetből 150 ezret zabrált el, és ezeket 85 vasúti kocsiban, 1500 ládában szállította el (Magyar Nemzet, 1994. augusztus 27., 12. 1.). Egyszerű szorzással kideríthető, hogy ha 150 ezer kötethez kellett 85 vasúti kocsi, akkor 5 millióhoz kell 33-szor annyi, tehát 2800. Kamionból mondjuk kétezer, és nem negyvenvalahány. De lehet még ennél is pontosabb és cáfolhatatlan adatot is idézni, hogy egyszer s mindenkorra kiábrándítsuk az ötmilliós Se- lye-hagyaték híveit, és a magyar kultúra nevében rádöbbentsük őket a valóságra. 1968-ban Londonban megjelent egy könyv, kötetei ott láthatók a Széchényi Könyvtár olvasószolgálatának a polcain. 610 (hatszáztíz!) nagy alakú kötetből áll, egyenként 704 oldalból. Címe: The National Union Catalog. Előszava szerint ez a világon valaha is megjelent legterjedelmesebb könyv, és 1956-tal bezárólag tartalmazza az ösz- szes nagy USA-beli és kanadai központi könyvtár és a jelentős tudományos könyvtárak (közöttük a Népszabadság szerinti Ha- vard) teljes anyagának címeit. Összesen 12 millió 750 ezer tételt, de ebben benne vannak a folyóiratok egyes cikkei is. Magyarul: nem kell hozzá rendkívüli szürkeállomány, elég némi józan ész, hogy egy közepesen művelt ember is azonnal tudja: ekkora méretű gazdára váró könyvtár a világon soha nem volt, ma sincs, és soha nem is lesz már. Nem vártuk el liberális és szocialista laptársainktól, hogy mindezt tudják. Azt azonban elvártuk volna, hogy mielőtt tudósításaikat leadják, cikkeiket megírják, hazaballagtak volna, és megszámolták volna otthon a saját könyveiket. Nekem például mindenfélét beleértve, összesen mintegy 5000 tételem van kis könyvtáramban. Elfoglalnak 150 méter hosszú polcot, együtt egy elég méretes szobát. A Selye-hagya- ték ennél ezerszer nagyobb lenne, ami 150 ezer méter polc, és ezer szoba. Ameny- nyire szentesi látogatásaimból emlékszem, a szép megyeházának nincs ezer szobája, még a laktanyával együtt sem. Ennek ellenére kívánom, hogy Szentesnek legyen egy jól megérdemelt, szép könyvtára. Ismeretlenül is haragszom azonban Szabó Sándorra, akinek Pápa és Szeged után sikerült beugratnia Szentes jó szándékú polgármesterét. (Vége) Makkay János a történettudomány doktora ményben. Hát így szenvedett súlyos csorbát Sáriban a szülök szabad iskolaválasztási joga. Ez is hozzátartozik sajnos a dabas-sári iskolaügy igaz történetéhez. S természetesen az országos sajtó, a rádió és a televízió 90 százalékának egyoldalú hangulatkeltése is. Mindezt Ön helyesnek, elfogadhatónak tartja, asz- szonyom? Egyébként nem lepett meg azzal a kijelentésével, hogy a többi szülővel együtt Ön is beíratta gyermekét a hittanoktatásra. S azzal is tisztábap vagyok, hogy nem önök, jóhiszemű, vallásos szülők „vezetik félre” az embereket az iskola udvarán felállított sátorral. Azt azonban továbbra is fenntartjuk, hogy a tanév eleji sátorverés rossz célt szolgált. Ezzel csak felkorbácsolták ugyanis a már- már lecsillapodott indulatokat. Nyomban fel is használták ezt bizonyos helyi csoportok az önkormányzat és a katolikus iskola elleni újbóli támadásokra. No meg a sajtó, a televízió és a rádió újbóli fellármázására. Ha már rákérdezett, hadd mondjam el, nekem is van három gyermekem, akik közül kettő még általános iskolába jár, a kisebbik éppen első osztályos, akárcsak az Ön gyermeke. Máskülönben magam is pedagógus vagyok. Teljesen megértem tehát, hogy igyekszik a legjobbat adni gyermekének. Mi is ezt tettük, amikor mindkét kislányunkat egy ökumenikus keresztény iskolába írattuk be. Nyugodtan állíthatom, sokkal szerényebb, sőt rosszabb körülmények között tanulnak ott, mint az Ön gyermeke. De róluk mégsem ír a sajtó! S mi, szülők, még ennek a lehetőségnek is örülünk. Igen, mert látjuk, hogy gyermekeink jó szellemű iskolába járnak, ahol rend és fegyelem van, s ahol tény-, leg a jóra, a szépre és igazra tanítják őket, ami sajnos korántsem mondható el ma minden iskoláról. Ennek ellenére én tiszte-, letben tartom az Ön döntését. Csupán az indoklását találom különösnek. Azt írja, önök „nem kémek” a sári keresztény iskola „tanításából”, mert ennek úgymond „komoly oka van”. Hogy miféle oka? Erről már sejtelmesen hallgat. Sajnálom, hogy ilyen sommásan és sértően ítélkezik egy egész iskola munkája fölött. Arról már nem is beszélve, hogy egy fennmaradásáért küzdő, új katolikus. iskoláról van szó. Tudom persze, Sáriban kezdettől fogva sok mindent beszélnek erről az iskoláról. A régóta tartó lejáratás bizony nem múlik el nyomtalanul. De vajon valóban ismeri Ön, asszonyom, azt az iskolát, amely fölött ilyen biztosan ítélkezik? Ismeri az ott folyó nevelői-oktatói munkát? Vannak erről saját tapasztalatai? Vagy netán csak különféle értesülései alapján alkotta meg véleményét? D. Vass László Petőfi Gödöllőn Petőfi 1843-ban hosszabb időt töltött Gödöllőn. Erdélyi Ferenc református lelkész hívta magához, akkor készítette a Robin Hood fordítását. A költő később is kiment Gödöllőre és ekkor ismerte meg Mednyánszky Bertát. Erdélyi Ferenc ifjú felesége és Berta barátnők voltak. „örültem, mikor vele Gödöllőn megismerkedtem. Gyönyörködtem költeményeinek szépségében”— mesélte el évtizedekkel később Mednyánszky Berta megismerkedésük történetét. A költő hamar lángra gyűlt a kékszemő, aranyszőke hajú lány iránt: „Nem is sejtettem, hogy részvétem és rokonszenvem csírája lehet az ő szerelmének. Mikor aztán később egy-egy költeményét megküldte, akkor ébredtem annak tudtára: hogy őszeret”— mondta el 77 éves korában Mednyánszky Berta, akkor már Zlav- niczay Sándorné. Petőfi megkérte a lány kezét. Az apa, a gazdag uradalmi igazgató, Mednyánszky János azonban kurtán kiadta a költő útját: „színészhez, poétához nem adom a lányomat”. Petőfi akkor a meglepett Bertát — ugyanis úgy kérte meg a kezét, hogy neki nem is szólt, csak az apának írt — el akarta rabolni, ám Mednyánszky Berta a lányszöktetés romantikus kalandját nem vállalta. 1845 novemberében jelent meg Emich kiadásában a Szerelem gyöngyei, mely a Bertához írt szerelmes verseket tartalmazta. Petőfi a friss könyvvel még egyszer felkereste Gödöllőn Mednyánszky Bertát, aki a becses ereklyét nem sokkal halála előtt a Petőfi Társaságnak ajándékozta. Pogány György
