Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-29 / 280. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. NOVEMBER 29., KEDD Macskássy Izolda tárlata ürügyén Nem singgel mérik az embert Kiállításra jöttünk képeket, alkotásokat nézegetni. Ez így önmagában talán nem tartozna a kivételes események sorába, hacsak nem olyan valaki áll mögötte alkotó művészként, aki már személyében, személyiségében is kivételes egyéniség. Éppen ezért nézzék el nekem, hogy ezúttal nem a képekről, azok ezernyi gondolatszálat szövő, csodálatos szépségeiről szólok. tű emberek veszélyes voltára szerette volna felhívni a figyelmemet. Miután végül is nem derült ki, hogy miért éppen engem óhajt meggyőzni elgondolása helyességéről, otthagytam hóri- horgas magányában. Valótlant állítanék, ha azt mondanám: a későbbiek folyamán nem foglalkoztatott a dolog. Azt figyeltem, van-e valós alapja ennek a súlyos megkülönbözMeghajló nó' — a Gellert Szállóban megrendezett tárlat anyagából Krekács Róbert felvétele Egyszer egy társaságban valaki azt találta mondani nekem, hogy ő tart a „kisemberektől”, mert a történelem tanúsága szerint sok bajt tudnak okozni. Erre azt válaszoltam: ha a kisembereket hosszú időn át félrevezetik, bizonytalanságban tartják, előfordul, hogy végső kiszolgáltatottságukban az asztalra csapnak: eddig, és ne tovább! Beszélgetőpartnerem szerint félreértettem mondandóját: ő az alacsony termetetésnek. És ha van, miből fakad? Emlékezetemben felsorakoztattam néhány történelmi nagyságot, ez azonnal eszembe juttatott egy régi vita során felém irányított megjegyzést: te, kis Napóleon!... Följöttek olyan nevek is bennem, mint Pablo Casals, Picasso, Van Gogh és talán nem okozok megrökönyödést: Édesanyám. Akkor megnyugodtam. Ám lelkem víztükör si- maságú felszínét, mint belehajított kő, úgy csobbantot- ta, hullámoztatta fel néhány szembesülés méretazonos emberekkel. Ezek közt éppúgy megtalálható volt Vitray Tamás, mint Kádár János vagy Horn Gyula. Teljességgel összezavarodtam. Néhány esztendeje díjként kaptam egy csodálatos képet, ami elsőként került lakásom még berendezés előtt álló szobájának falára, eleve meghatározva a kiválasztásra kerülő bútorok, tárgyak „lelkivilágát”. (Ez utóbbi kifejezést nem véletlenül használtam!) Később egy televíziós beszélgetést nézve ismertem meg a kép alkotóját, Macskássy Izoldát. Jóleső borzongás futott végig rajtam, hallva szép magyarsággal előadott tiszta, egyenes gondolatait. És ezt követte a személyes megismerkedés- egy összejövetelen. Úristen! Ez a csodálatos asszony még nálam is alacsonyabb! És akkor végképp megnyugodtam, mert egy lényeges dolog világosodott meg előttem: Isten kiválasztottjai a „kicsik”, egy hatalmas lelki koncentrációval bensőjükben, „lenézettségükkel” permanens készenléti helyzetben leledzve. De talán mégsem ilyen egyszerű a kérdés? Hiszen valóban teljes súly- lyal nehezedik ránk az elfajzott változat is!... Nincs más választás, mint megpróbálni szeretni az alkotó „kicsiket”, ugyanakkor kellő óvatossággal viseltetni azok iránt, akik a mindenkori hatalom közelében igyekeznek naggyá lenni! Ez a két út valóban nagyon messze halad egymástól, noha azonos helyről indult el. Szeressük tehát Macskássy Izolda művésznőt, aki elbűvölő látomásaival urunk, Istenünk végtelen szeretetét sugározza felénk, hogy rajta keresztül is lehetőségünk legyen Hozzá emelkedni. Szörényi Levente Elhangzott 1994. november 27-én, Macskássy Izolda kiállításának megnyitóján, a Gellert Szállóban. Színházi találkozó Gödöllőn Hetedik alkalommal rendezik meg az országos stúdió- és alternatív Jömlfc színházi találkozót december 4 e és -V” 11 -e között a gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központban. Az előadások este 7 órakor kezdődnek. Vasárnap a Győri Nemzeti Színház mutatja be Shakespeare „Ham- let”-jét Kiss Csaba rendezésében. A következő bemutató 6-án, kedden a Miskolci Nemzeti Színház Játékszínjének előadása, Wim Wenders-Sam Shepard Paris „Texas” című „western blues”-a, melynek rendezője Teli- hay Péter. 7-én, szerdán a Mu Színház adja elő Balázs Béla „A kékszakállú herceg vára” című misztériumjátékát. Rendezi Arkosi Árpád. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Krúdy Színpada vendégszerepei 10-én, szombaton Csehov „Három nővérkével. A rendező Verebes István, i 1 -én, vasárnap két előadás is lesz. 14 óra 30 perckor kezdődik Shakespeare „Szentivánéji álom” című műve a Merlin Színház bemutatójaként, rendezője Csányi János. Este pedig a veszprémi Petőfi Színház és a Moersi Kastélyszínház előadására kerül sor, mely Samuel Beckett „Ó, azok a szép napok” című színműve Vándorfi László rendezésében. A bemutatókat szakmai értékelés és vita követi az Ács János rendező, Koltai Tamás kritikus és Nánay István kritikus alkotta zsűri vezetésével. Végül kiosztják a díjakat. N. A. Csillagvárosok, égi útvonalak Hegyi Ibolya falikárpit-kiállítása Szentendrén Elsó' munkája égre néző nyitott ablak volt úgy 1978 táján, amikor elvégezte az Iparművészeti Főiskolát. Azóta továbblépett, égi tájképeit, különös kertképeit és kozmikus kilátóit Szentendrén, a Péter-Pál Galériában láthatjuk. Hegyi Ibolya kiállítását Karátson Gábor nyitotta meg, és meggyőzően bizonyította, hogy a gobelin; a festészet műfajának egyik ága, s rég túllépett hajdani funkcióján a puszta dekorativitáson. Nagyon is intellektuális műfaj. Az égi témában először a Halley-üstököst szőtte meg egy évtizede, amikor számunkra is látható lett a periodikusan visszatérő égitest. A művésznő gyapjúból, fémszálakból dolgozik, így rendkívüli fényhatásokat ér el. Az üstökös valóban tündöklik, ahogyan áthúz a mélykék éjszakai égen. Hegyi Ibolya égi gobelinjei, szikrázó csillagtakarói tulajdonképpen csillagvárosok, kozmikus tájak. Ilyen az „Androméda köd” és a „Rosetta” csillagközi aranyfelhő. Minden mű szövése sűrű és feszes, és a mélysötét, valamint a vakító fényes szálak szövődménye néha elegáns gyémánthatást hoz létre. Ezek a csillagvárosok, ködfoltok és maga a „Tejút” is a művésznő megálmodott tájai, égi útvonalak. Minden képe hihetetlen műgonddal készült: A klasz- szikus régi technikához fordul vissza a mű finomságát és időigényességét illetően. Az igényesség ilyen fokára nincs példa ma a szakmában: egy centiméteren belül nyolc láncfonallal dolgozik. (Ma általában három az átlag.) A kollégák a kiállításon egybehangzóan állították, hogy nem lehet a gobelint a ráfordított munkaidővel mérni. Tizenkét órát ülni a szövőszékben csak egy hónapon át lehet, mert a második és a harmadik hónapban ez már lehetetlen. A gyapjú-, az ezüst- és az aranyszál is drága... Hegyi Ibolya égi tájai nem ellentétei a földieknek, hanem ideái azoknak. — Az én csillagvárosaim emberi lakhelyek — mondja —, minták, példák az élethez, meg kellene valósítani őket. Az emberiség aranykorának visszaálmodása ez, annak a kornak a vágyálma, amelyben jó volt élni. Én olyan „helyeket” szövök, ahová mindannyian kívánkozunk, mivel a földet lassan már teljesen elrontottuk. A gobelinszövő — korabeli kőnyomat S a tájak! Földi tájai; rózsaszínű, zöld árnyalatú kertek is az aranykor állapotát idézik. Olyanok ezek a vegetációk, ahogyan Hamvas Béla úja: „Az aranykert a világ ősképe, amely a vágyakban elmúlhatatlanul él..., ahol a művelés értelme kultusz volt, megszentelt tevékenység, azért, hogy az ember élete végén megkönnyebbülten azt mondhassa: sorsom a föld művelésében telt el, felemeltem a földet azzal, hogy virágzóbbá, termékenyebbé tettem... Egészséges gyerekeket hoztam a világra és azokat felneveltem... Igazságot vallottam és mondtam, és így a világot Isten kertjéhez közelebb vittem.” A rózsaszín sorozat egyik legszebb darabja madártávlatból, a repülő ember perspektívájából láttatja a Földet. A térképtájat folyó szeli ketté csillogó vizével. Ez a táj Radnóti tája, a keresztjelek a költő sorsát és gondolatait tükrözik. Ebből az égi perspektívából a szülőhaza játszódik. Szép munka, a kisméretű „Libanoni cédrus”: hódolat annak a két egzotikus ősfának, amely hazánkban is meghonosodott. S milyen fontos a víz jelenléte! Hiszen víz nélkül nincs élet! S milyen jól érzékelteti Hegyi Ibolya szövéssel a vizet! Az „Eső” és az „Óceán” és arasznyi gőzölgő „Vulkán”, és ide sorolhatjuk még az „Üstökös”-t, egymás párdarabjai, nevezhetnénk ezeket gobelinképeknek is, a természet emblémáinak. Hegyi Ibolya falikárpitjain az égben tükröződik a Föld, a Földben pedig az égi tárgyak. S mivel nemcsak a Föld, mára az égi tájak is veszélyeztetett helyzetbe kerültek... Hegyi Ibolya munkássága azt a reményt kelti bennünk, hogy ebből a csapdából ki lehet kerülni. Ónody Éva A portréfilmtől az iskolamonográfiáig Kolozsvárott Janovics Jenő Társaság alakult. Elnöke: Csép Sándor, a kolozsvári rádió és televízió magyar szerkesztőségének igazgatója. Kolozsvári lakásán beszélgettünk. — Miért épp Janovics Jenó' nevét vette fel a társaság? — kérdeztem. — A magyar színjátszás és színművészet igen sokat köszönhet Janovicsnak. Színész, színházigazgató és színházépítő volt. Filmgyárat alapított Kolozsvárott akkor, amikor Hollywood még sehol sem volt. Ólyan tehetségeket csalogatott ide és indított el a világhírnév felé, mint Korda Sándor (sir Alexander Korda) és Kertész Mihály (Michel Curtis). De színházépítő is volt egyben, hisz a kolozsvári nyári színkört, a későbbi helyi magyar színházat ő hozta tető alá. — Mikor és milyen céllal alakult a társaság? Kik lehetnek a tagjai? — Ez év tavaszán jegyezték be. Alapító tagjai a kolozsvári rádió és tévé munkatársai. Tagjai lehetnek olyan színészek, énekesek, zenészek is, akiknek szorosabb kapcsolatuk van a képi és a hangkultúrával. A társaság célja pedig az erdélyi magyar audiovizuális értékek megőrzése, a hang- és képi kultúrával összefüggő tárgyi örökség megmentése, melyek az elektronikus média eszközeivel rögzíthetők. Szeretnénk készíteni egy művészettörténeti rövidfilmsorozatot, melyben a reneszánsz, a barokk, a szecesz- szió erdélyi hatását, jelenlétét mutatnák fel. Filmet készítenénk erdélyi várakról és kastélyokról, hisz annyi történelmi és művelődéstörténeti információt hordoznak, melyekről a mai gyerekek és ifjak alig hallhattak valamit. Iskolamonográfiákra is gondoltunk. — Egykoron több portré- filmet készítettél neves erdélyi magyar képzőművészekről, aztán a sorozat kényszerűen félbemaradt. Nem veszed fel ismét ezt a szálat? — Nagyon fontos lenne, hogy folyamatosan készítsük el az erdélyi gazdasági, tudományos és művelődési élet nagy személyiségeinek a portréfilmjeit — videóra. De ehhez támogatásra lenne szükség, mert a mienk nem profitorientált társaság. — Jordáky Lajossal, az irodalomtörténésszel és filmesztétával nagyon rég foglalkoztat a gondolat: magyar filmstúdiót (filmgyárat?) kéne létrehozni Kolozsvárt. Jordáky időközben könyvet is írt a századelő kolozsvári magyár filmgyártásáról. — Bubi — így hívtuk baráti körben Jordákyt — magánszemináriumain, kávéházi beszélgetéseinken valóban nagyon sokat tanultunk, talán többet is, mint akkoriban, a hatvanas években a „szabályos”, „rendes” egyetemi előadásokon. Nagy veszteség, hogy már nem lehet közöttünk, lelkes támogatónk és segítőnk lenne. Ami pedig a kolozsvári magyar filmgyártást illeti, nem mondok le róla, ha mégoly hihetetlennek, képtelennek tűnne is. Aniszi Kálmán
