Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-05 / 260. szám
PEST MEGYE1 HÍRLAP MAGYARORSZAC 1994. NOVEMBER 5., SZOMBAT Professzorköszöntő Surján László professzor tiszteletére rendezett háromnapos vándorgyűlést a Magyar Fül-orr-gégeor- vosok Egyesületének audiológiai szekciója. A 80 éves professzort (jobbról) Bauer Miklós köszöntötte Vimola Károly felvétele Ellenzéki összefogás Nem lesznek botrányok A Kereszténydemokrata Néppárt, a Magyar Demokrata Fórum és a Fiatal Demokraták Szövetsége V. kerületi szervezetei „Polgári jövő pártjai” néven hosz- szú távú együttműködési szerződést kötöttek — jelentette be egy tegnapi sajtótájékoztatón Kempf Károly, a szövetség sajtószóvivője. Ennek érdekében közös egyéni jelölteket és listát állított a három párt, és megígérték, hogy a közös polgármesterjelöltet a lehető legrövidebb időn belül kijelölik. Rendbe kell tenni az V. kerületet — folytatta a szóvivő —, hiszen a jelenlegi állapotok már tarthatatlanok. Mint mondta, az elmúlt negyven év „áldásos” semmittevése következtében a lakóházak állapota annyira leromlott, hogy az összeomlás szélén állnak. Ezek felújításához anyagilag is hozzájárulnak győzelmük esetén. Ezenkívül — feltéve, hogy megnyerik a választást — változtatni kívánnak az egészségügy helyzetén is. Ennek érdekében — folytatta Kempf Károly — új orvosi rendelőt építenek (csökkentve ezzel a zsúfoltságot), a már meglévőket pedig felújítják és megfelelő felszereléssel látják el. Mindezek mellett a három ellenzéki párt képviselői a legfontosabbnak a nyugodt polgári lét megteremtését tartják a főváros szívében lakó összes polgár számára. — A parkolási káoszon — tette hozzá Szoldán Péter, a Fidesz képviselőjelöltje — főleg a parkolóövezet növelésével, illetve mélygarázsok építésével próbálnak segíteni. Ilyeneket azonban csak ott építenek, ahol azt a helyi lakosok is támogatják. Végül Kempf Károly ígéretet tett arra, hogy ha a szövetség győzni tud a decemberi választásokon, akkor a jövőben nem személyeskedések és botrányok fogják jellemezni az önkormányzat tevékenységét, hanem kizárólag a lakosság érdekeit tartják majd szem előtt. F. R. Az SZDSZ esélyei Önámítás lenne azt remélni, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége az önkormányzati választásokon megismétli négy évvel ezelőtti sikerét, hiszen akkor a kormánypártok hamar elveszítették közkedveltségüket. Az viszont kudarcnak számítana, ha nem tudnánk az országgyűlésikép- viselő-választásokhoz hasonló eredményt felmutatni — hangsúlyozta Pető Iván elnök pártja választási esélyeiről tegnap Szolnokon, az SZDSZ kelet-magyarországi polgármester- és képviselőjelöltek szakmai felkészítő tanácskozásán. Pető szerint várhatóan az idén nem lesz a parlament által elfogadott jövő évi költségvetése az országnak, a késedelemért azonban még a régi kormány hibáztatható. miniszterelnök Nógrádban Törvényes, de erkölcstelen Nógrád megyébe látogatott tegnap Horn Gyula. A kora délutáni órákban Szügy községben részt vett azon az ünnepségen, amelyet a falu a gázvezeték, valamint a szennyvízcsatorna-hálózat és -tisztítótelep elkészülte alkalmából rendezett. Avatóbeszédében a miniszterelnök rámutatott: az országban is példa értékű az az összefogás és alkotó erő, amellyel az alig több mint 1400 lelkes falu valamennyi alapközművét kiépítette. A következőkben Horn Gyula leszögezte: az ország, a kormány egyáltalán nincs könnyű helyzetben, a problémák egy sor kérdésben sokkal nagyobbak, mint amire számítottak. Egy azonban bizonyos, amire vállalkoztak, azt teljesítik. Mint mondta, ő maga sem elégedett a kormány munkájával, azt azonban akár eskü alatt meri vallani: ez a kormány tisztességes politikát folytat, népellenes intézkedést sem eddig, sem a következőkben nem fog hozni. A korrupció ellem harcot az egyik legnagyobb feladatnak nevezte Horn Gyula. A privatizációban például — mint mondta — nem a törvényességben van kivetnivaló, hiszen a döntések abszolút többsége jogszerű volt, ugyanakkor mérhetetlenül etikátlan. Úgy kötöttek ki egyesek zsebében 100 millió forintok, hogy annak törvényességét senki még csak kifogásolni sem tudja. Olyan közállapotoknak kell az országban kialakulniuk — figyelmeztetett a miniszterelnök —, hogy ne tudják büntetlenül megúszni azok, akik korruptak, akik visszaélnek az állampolgárok. pénzével, tulajdonával. Véget kell vetni a gazdaság és a politika összeolvadásának, hogy illetéktelenül senki ne tehessen szert vagyonra. Ezt követően Horn Gyula Salgótarjánba utazott, ahol pártelnökként lakossági fórumon vett részt. Újévtől magasabb tarifák A telefon-előfizetés és a beszélgetések díjai újévtől várhatóan tovább emelkednek — derült ki a Magyar Távközlési Részvénytársaság által összehívott sajtóbeszélgetésen. A törvény értelmében mindez azonban csak tervezet, hiszen az illetékes szakminisztériumnak engedélyezni kell még azt. Mint ahogy az illetékesek elmondták, a Matáv terveinek középpontjában a tarifatörvény adta lehetőségek teljes kihasználása áll, vagyis az idei év júniusának ipari termelői árindexének megfelelően átlagosan 10,2 százalékkal igyekszik jövőre előfizetési díjait emelni. Ennek végrehajtását két részletben oldják majd meg, és ha a kormány időközben emeli az áfát, úgy ezen felül az is majd az előfizetők pénztárcáját terheli. A jelenlegi adókulcscsal újévtől hat, július elsejétől pedig további négy százalékkal kell majd többet fizetni ezért a szolgáltatásért. Az emeléssel együtt a magán- és közületi előfizetési díjakat is közelítenék egymáshoz, és a tervek szerint az iker- és kézi kapcsoA Kerepesi úti temetőben tegnap a forradalom és az azt követő megtorlások áldozatainak emlékére állított kopjafát Göncz Árpád köztársasági elnök megbízottjaként Regéczi Nagy László ezredes, az Országgyűlés nevében Gál Zoltán, a parlament elnöke, a kormány képviseletében pedig Kuncze Gábor koszorúzta meg, majd a parlamenti frakciók és az ’56-os szervezetek képviselői helyezték el a megemlékezés virágait az emlékhelyen Vimola Károly felvétele lású szolgáltatásért kevesebbet számolnak fel majd. Mindezzel együtt jár, hogy a fülkékben lévő készülékek is gyorsabban számolnak majd a jövő évtől. De használatuk így is olcsóbb lesz, mint az előfize- tetté, hiszen a forgalmi adót ez esetben nem kell megfizetnie a hívó félnek. A helyi beszélgetés többe fog kerülni, a harmadik díjövben mindez a csúcsidőt érinti, de a nemzetközi díjak általános emelkedése mellett lesz olyan ország, ahol ez változatlan maradna, sőt néhány állammal kapcsolatban díjcsökkentést is kilátásba helyezett a Matáv. A sokféle emelés mind- összesen a számítások szerint minden ezer forint után közel háromszázzal növelné a hónap végén a telefon használatáért befizetett ösz- szeget. (nánási) A házelnök tájékoztatója Az Országgyűlés elnöke nem tartja megalapozottnak azokat az ellenzéki bírálatokat, amelyek a törvényhozás háttérbe szorításával, a parlamenti viták formálissá tételével, lopakodó alkotmányozással vádolják a koalíciót. Gál Zoltán tegnapi parlamenti sajtótájékoztatóján bejelentette: elképzelhető, hogy már a hónap végén megkezdi munkáját az alkotmányozás előkészítésére létrejövő hatpárti ország- gyűlési testület. A házelnök elmondta, hogy a jövő héten születik döntés a költségvetési vita ütemezéséről, a maga részéről azonban nem tekinti egyedüli szempontnak, hogy ez a törvény mindenképpen még ebben az évben szülessék meg. Halogató szocialisták? A Fidesz is aggódik A Fidesz nagyon aggódik, hogy az országnak idén már nem lesz költségvetése, ami példa nélküli lenne — hangzott el a párt tegnapi elnökségi ülését köpető sajtótájékoztatón. Pokorni Zoltán alelnök leszögezte: nemcsak technikailag kivitelezhetetlen a költségvetés elfogadtatása, hanem a szociális partnerek elutasítása miatt is. Az oktatást példaként említve Pokorni hangsúlyozta: a kormányprogramban megfogalmazottaktól eltérően a ’95-ös költségvetési törvényjavaslat semmilyen fejlesztést nem tervez a közoktatásban. Egy esetleges sztrájk lehetőségéről szólva az elnök rámutatott: nem jó dolog, de minden munkavállalónak joga van hozzá. A parlamenti képviselők összeférhetetlenségének szabályozásával kapcsolatban Ader János ügyvezető alelnök elmondta: érthetetlen, hogy az MSZP miért szavazott a Fidesz javaslatának napirendre tűzése ellen. Úgy vélte, hogy ennek csak egy oka lehet, mégpedig az, hogy a szocialisták minden kényes, esetleges presztízsveszteséggel járó kérdést igyekeznek az ön- kormányzati választások utáni időre halasztani. Több mint a siram, az ötlet E hasábokon korábban többször is említettem két idős szomszédasszonyomat, akik hol tanácsokat szoktak kérni, hol pedig bőkezűen hasonlót osztogatni. Legutóbbi találkozásunkkor nagyon érdekes dolgot említettek, nevezetesen azt, hogy irodalmi ismereteik alapján nem emlékeznek arra: bárhol is olvastak volna arról, hogy az 1848—49-es forradalom és szabadságharc után, avagy a korábbi magyar sorstragédiákat követően a nemzet jobbik (legalábbis számunkra) része olyan széles körű siránkozásba és nemzettemetésbe fogott volna, mint amilyet ma vesznek ki azok nyilatkozataiból, akik bár vesztettek a legutóbbi választásokon, de véleményük szerint igenis a nemzet jobbik részének pillérei. A két hölgy azt tanácsolta, hogy a siránkozást, a jajveszékelést, a nemzet temetését azonnal abba kell hagyni, s hozzákezdeni annak a mentéséhez, ami menthető, s hozzá kell kezdeni — bármennyire is fáradságos, avagy kilátástalannak tűnő — az építkezéshez. A vereség, mármint a választási vereség után tudomásul kell venni a helyzetet, s ennek megfelelően új programot kidolgozni, méghozzá olyat — hangsúlyozták a hölgyek —, amelyik nemcsak a hozzájuk hasonlóan gondolkodó és hajdan még igenis nemzeti nevelésben részesült idősebb korosztályt hozza lázba, hanem olyat, amelyikre az ifjúság — függetlenül attól, hogy egyetemi hallgató, avagy vasutas, avagy éppen munka- nélküli — bele tud kapaszkodni. Ha egy ilyen program létrejön, akkor az abba kapaszkodók egyszercsak észreveszik, hogy egymást is megtalálták, s ily módon olyan új szervezetek jöhetnek létre, amelyek már hosz- szú távon is meghatározhatják az ország irányultságát (bár ez utóbbi szót a hölgyek nem használták). Valószínűleg igazuk van, s nem ők az egyetlenek, akik észrevették: napjainkban itt, a mi oldalunkon, több a sirám, mint az ötlet. (Vödrös)