Pest Megyei Hírlap, 1994. november (38. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-28 / 279. szám
1 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. NOVEMBER 28., HÉTFŐ 13 Van-e orvosság a kék áfium ellen? á Pereg a Botrányos ■h történelem című, Jjf, az antiszemitiz- ■' “ mus elleni harc jegyében fogant film a tv képernyőjén. A negatív hős — amúgy történelem- tanár — sajátosan értelmezi az eseményeket: minden balfordulat mögött zsidó összeesküvést lát, egyszerű munkatáborokká minősíti át a náci haláltáborokat stb. Mindazonáltal a film hepienddel végződik: a tanárt kiebrudalják a városka iskoláiból. Bizonyára akad, aki szerint nem kell az ügyet felfújni: tanítványai az ilyesfajta historizálástól még nem válnak tömeggyilkosokká. Tudni kell azonban, hogy a kis dózisokban, de rendszeresen adagolt méreg is megdolgozza a szervezetet, beépül, s váratlan formákban törhet felszínre. . Azonban eléje szaladtam az eseményeknek, a filmnek még nincs vége. Azt kérdezi az ügyvédnő a magáról megfeledkezett tanártól: vajon a kokainfogy asztára is ilyen lelkesen beszélné rá a diákjait? Nos, ez az a pillanat, ahol a film abszurddá válik, a szándékok és a tények szembekerülnek egymással, s bukfencet vet a logi1918—19-ben igen sok embert foglalkoztatott és Magyarországnak nagy problémát jelentett az úgynevezett Mackensen-eset. Háromnegyed évszázad távlatából érdemes felidézni az akkori eseményeket. 1918 őszén Magyarország déli határainál tartózkodott August von Mackensen ve- zértábomagy ún. déli német hadseregcsoportja, amelynek főerejét, a kb. 200 ezer fős balkáni hadsereget a győzelmes őszirózsás. forradalom elvágta Németországtól. Természetesen őket is megérintette az összeomlás szele, és a legrövidebb úton — tehát hazánkon keresztül — igyekeztek otthonaikba hazatérni. Amikor Magyarországra értek, megkezdődtek a bonyodalmak. Az antant a belgrádi fegyverszüneti egyezmény értelmében ezeknek a csapatoknak Magyarország területén való átvonulására 15 napot engedélyezett. Miután az átvonulás sok zavaró körülmény folytán késlekedett (elsősorban amiatt, mert antantcsapatok időközönként elvágták a Mackensen-csa- jpatokat szállító vasútvonaka. Ugyanis eszünkbe kell jusson, hogy nemrég épp Konrád György kardoskodott a marihuána legalizálása mellett! A nagy — de szerencsére még nem fehér — port. felvert ügy sokunkat felháborított. Bizonyára akad, aki szerint nem kell az ügyet felfújni: könnyű kábítószer a marihuána, hol van az még kokaintól. Tudni kell azonban — nemzetközi tapasztalatok is bizonyítják —, hogy kitaposott út vezet a marihuánától a kemény drogokig. És akkor jaj lesz neked, Magyarország... A tanulság? Talán az, hogy a mai pesti liberalizmus olyan messze van az igazi, értékeket is hordozó liberalizmustól, mint a drog a drogériától. A „mérjünk egyenlő mércével!” elv érvényesítését azonban így is elvárhatjuk. De ha már a drogoknál tartunk, idekívánkozik két neves történelmi személyiség „szakértői véleménye” az ópiumról. Lenin a nevezett szert a vallással hozta kapcsolatba — ezt talán hagyjuk is annyiban. Az ópiumról (akkoriban: áfiumról) azonban tudott Zrínyi is, és a jól ismert címsor — némi bevérzéssel — ugyancsak aktuális üzenetet rejt magában. „Az vörös áfium ellen való orvosságot”, úgy gondolom, már feltalálták — lásd 1956 és 1990 —, így bennem a totális diktatúrától való félelem nem él. Ami azonban „az kék áfiu- mot” illeti, már sokkal bizonytalanabb vagyok — ez ellen az ország (még?) nincs felvértezve, sőt azt sem tudom, létezik-e ellene orvosság. Hiszen módszerei egészen mások. Kötél helyett mézesmadzag. A siker pedig óriási: ahogy kék Dunánk egyre szürkébb lett, úgy lett szürkeállományunk egyre kékebb. A zászlót hol kifeszítenék (hogy boldog legyen), hol lobogtatnánk Budapest utcáin (hogy ők legyenek boldogok). Ez a „türelmes” liberalizmus aztán a harcos kommunistaellenségtől eljutott a kebelre borulásig. S ezzel még nincs vége: most már a jobboldalra való betörést fontolgatják. Ez az attrakció iskolapéldája lehetne az úgynevezett „360 fokos fordulatnak” — e logikai balfogást az elemi geometriában kevésbé jártas embertársaink használják előszeretettel. A kérdés csupán az, mindezt hogyan viselhetjük el derűsen. Ez pedig nem költői kérdés, mert néhány olvasói levélből például úgy látom, sokan érzik, hogy már tűréshatáruk közeiéhez értek. Értük szólanék most. Állítom, csak egy kis humor kell. Észrevenni azt, hogy a „túloldalon” járó-kelők is csak gyarló emberek. Még mindig nevetni tudok ezen a mondaton (Népszabadság, július 10., Lévai Júlia): „Ha az ember ragaszkodik az elveihez (márpedig az SZDSZ-ben ragaszkodni szokás)...” Bevallom, először azt hittem, a nyomda liberális ördöge tréfál velem, hiszen valójában a „ravaszkodni” szó volna a helyes kifejezés, ez azonban a szövegösszefüggés alapján kizárható. Itt tehát egy olyan pillanatot érhetünk tetten, amikor a propagandistából kibújik az ember, amikor a kaszthoz tartozás öröme fölébe kerekedik a formális logikának. Bűn ilyenkor hábo- rogni — ilyenkor derülni kell. Az idézett megjegyzés persze akkor születhetett, amikor az SZDSZ még kérette magát — ez pedig alkalmat ad nekem arra, hogy e korszakot egy jólismert korábbi sláger kezdő sorával jellemezzem. Elég ugyanis a „szavak” jelentésű words szót a szinte azonos hangzású birds szóval helyettesíteni, s máris azt hallhatjuk, hogy a „madaraknak” nem akaródzik jönni hozzám... Ez pedig csakis az MSZP akkori panasza lehet. Készen áll tehát e korszak jellegzetes emlékeként az MSZP hívó tagozatának „dala”: Birds don’t come easy to me! László Lajos Budapest HISTÓRIA A fóti kastély különös vendége lat), Vyx alezredes, a később oly hírhedtté vált Antant-megbízott a Macken- sen-hadsereg lefegyverzését követelte. Maga a hadsereg ekkor már bomladozott, a katonák csoportosan hagyták el alakulataikat, néha fegyveresen, de gyakrabban a magyar lakosság között egyszerűen értékesítették azokat. Szeged lakossága még évtizedek múltán is emlékezett a szegedi tereken letáborozó szürkés egyenruhás német katonákra, akik valóságos árverésen kínálgat- ták felesleges felszerelésüket és fegyverzetüket. Előfordult, hogy tanyán lakó gazdacsaládok géppuskát vásároltak — alkalmi áron. Tekintve, hogy ennek a hadseregnek fő erejét a híres ún. halálfejes huszárok alkották, különösen sok ló cserélt gazdát. Tehát a lefegyverzés, amit a nyugati fegyverszüneti megbízottak sürgettek, az már megindult, csak nem a hivatalos keretek között. December 16-án, amikor Mackensen tábornagy és vezérkara Budapestre érkezett, Vyx alezredes követelte internálásukat. Először a Pápa melleti Ester- házy-kastély került szóba, de később az internálás helye a fóti Károlyi-kastély lett. Nagyon nagy óvatosságra volt szükség, mert Mackensen népszerű volt magyar katonai körökben, lévén, hogy katonái jelentős szerepet vittek az 1916-os erdélyi, román betörés visszaverésével. Fó- ton a német tiszteknek vidám életük volt, a nyomorgó Magyarországon gyűjtést rendeztek a vendég katonák számára. Karácsonyra a magyar arisztokrata asz- szonyok Mackensen feleségének egy hímzett vánkost küldtek ajándékba. Persze gyöngyéletük nem soká tartott. December 31-én bekövetkezett, ami előre látható volt, a franciák erőszakos beavatkozása. Reggel 8 órakor úgynevezett színes franciák — egy szpáhi lovasezred — körülzárta a fóti kastélyt. A tábornagyot és kíséretét letartóztatták, és Gödöllőn át előbb Újfutakra, azután Belgrád- ba, végül pedig Szaloniki- be vitték. A magyarokat felváltó francia őrség Foton igen szigorú volt, és ez sok súrlódásra adott okot. A távbeszélőket leszerelték, megszállták nemcsak a kastélyt, hanem a falut, az utakat, a vasutat és a dunai átjárókat is. A községben bevásárló német katonákat szuronyos franciák kísérték, s ha a ve- zértábomagy kilovagolt, akkor mintegy véletlenül, francia lovasszázadok gyakoroltak a közelében. A franciák különösen a német legénységgel bántak rosszul és durván. A vezér- tábornagy tiltakozott is a magyar kormánynál a franciák bánásmódja ellen. A magyar kormány ugyanakkor Vyx alezredesnél tiltakozott Mackensen letartóztatása miatt, de nem állt módjában mást tenni. A vezértábomagyot 1919. november 25-ig tartották francia fogságban Szalonikiben. Ekkor kiszabadult. Kíséretével 1919. november 30-án hajnali 4 órakor utazott át Budapesten, hogy hazájába térjen. Vonata egy kis ideig Kőbánya alsó pályaudvaron vesztegelt. Erről értesülve, a magyar hatóságok tisztelegni óhajtottak a vezértá- bomagy előtt, de ő aludt és senkit sem fogadott. Lelepleződött hamisság November 18-án ' ® este a televízió 1-es csatornáján -J?/ Kepes András egy olyan „desszert”-et tálalt fel a televízióban, mely fogyasztásra alkalmatlannak bizonyult. Vacsora utáni vendégei voltak: Soma (egy divatos énekes-sztár hölgy), egy bizonyos Pis.- ta, aki foglalkozását tekintve szemetesautó-sofőr és Kuncze Gábor belügyminiszter úr. Kepes András stílusát és habitusát ismerve, nem lehetettek illúzióink. A műsorvezető sablonos, érdektelen puhatolódzó kérdései vezették be a beszélgetést. Amikor Kuncze Gábor napi életéről ejtett szót, Soma művésznő gyors egymásutánban többször is így lelkendezett: „fantasztikus!”. Kepes András rövidesen szóba hozta a csütörtökre műsorra tűzött, majd elhalasztott (?) amerikai filmet, a Krisztus utolsó megkísérlését. Körbekérdezte beszélgetőpartnereit, mi a véleményük a film letiltásáról. Soma művésznő megértőén viszonyult a letiltáshoz, mondván, „az egyszerű emberek hinni szeretnek valami szentségben, és azt nem szeretnék hétköznapi, emberi szituációban látni”. A Pista nevű úr úgy vélte, hogy mivel ő nem hívő (de lehetne az is, ha bizonyságot szerezne Isten létéről!), ő nem tartja helyesnek a film letiltását. Ezután következett belügyminiszterünk, akiről Kepes úr nem győzte hangsúlyozni, hogy egykor kecskeméti piarista diák volt. Kuncze úr is úgy vélekedett, hogy hiba volt a film vetítését elnapolni. Szinte egyetértett Kepes András mondókájával, aki úgy vélte, hogy az általa korábban már látott film alapján ő Jézust még soha olyan rokonszenvesnek nem találta, mint ebben a filmben. Hiszen Krisztust itt olyan valóságos emberként ábrázolják, aki megtapasztalta az emberek esendőségét, azo- két, akikért érdemes megváltani a világot... Ezután (és közben) Kuncze úr álságosán szép szavakkal emlékezett „felejthetetlen” piarista neveltetésről, de ezek a filmmel kapcsolatos véleményének tükrében hamisnak, hiteltelennek tűntek. A Szentírás szavai szerint sem lehet egyszerre két Urat szolgálni, s ez most Kuncze úr esetében is fényesen igazolódik, aki érvényesülésének szekerét a liberál-kozmopolitizmus- hoz kötötte. Végül is a Kepes-féle „desszert” emészthetetlennek bizonyult, mi pedig „gazdagabbak lettünk” néhány keserű tapasztalattal... Brezovich Károly Vác Közvetlenül a háború után a magyar kormány gyűjtést indíttatott a tábornagynak, aki mint öreg lovastiszt, szenvedélyes lókedvelő volt. Három telivér lovat vettek, amelyeket tábornoki lószerszámmal ellátva küldtek Berlinbe. 1929-es 80. születésnapján a berlini Zoó Étteremben tartott banketten nem kisebb méltóság képviselte az egykori magyar hadsereget, mint leveldi Kozma Miklós, a későbbi miniszter, aki Stróbl Zsigmond ismert huszárszobrát vitte ajándékul. Róbert Péter Az Alsógödi Biológiai Kutatóállomás Huzella Tivadar egyetemi tanár (1886—1950) a magyar sejtbiológia nemzetközileg is számon tartott kutatója volt. Göd községhez élete során szorosan kötődött: nyaralója volt a Duna mellett, hatalmas kerttel; mikor 1946-ban nyugdíjazták, a faluba vonult vissza és ott is hunyt el. Huzella professzor 1931-ben néhány holdas kertjében alapította meg az Alsógödi Biológiai Kutatóállomás/. Elsősorban a kényszerűség miatt: „a költségvetési keretek szűkössége Kern tette lehetőivé a korszerű kutatási témák vizsgálatához szükséges műszerpark kelló'fejlesztését”— írja Lambrecht Miklós Huzella Tivadarról szóló cikkében. A kutatóáilomás felszereléséhez s^ját vagyonát sem kímélte, de különböző alapítványok — az Országos Magyar Természettudományi Alap, a Széchenyi Tudományos Társaság és egy amerikai alapítvány — támogatásával jelentős eszközöket, műszereket sikerült Gödre telepíteni. Huzella a szervezetek biológiai jelentőségű kérdéseit az orvostudomány szempontjából elemezte, foglalkozott a rákkutatással is. Huzella professzor a kutatóállomás alapításával új típusú intézményt is kívánt létesíteni: nem a túlszervezett részletkutatásra” törekedett, hanem „az egyéni eredetiség kifejlesztésének, a problémák átfogó szemléletének és értelmezésének”kívánt otthont teremteni intézményével. Pogány György
